Van ez a hit nevű dolog, kicsit elmélkednék róla. Magamban mindig is hittem. Azzal soha nem volt különösebb problémám. Mióta az eszemet tudom, Andi kitalált valamit és megcsinálta. Így élem az életem nagyjából mióta iskolás lettem 6 évesen – előtte, hogy mi volt, arról kevés emlékem van.

​Mindig tisztán tudtam, mit akarok, mindig óriási erőbedobással álltam neki és nem hátráltam meg soha. Bíztam magamban. És alapvetően mindig összejött minden. Amikor nem, annak erős oka volt, mintegy tanító célzattal, vagy irányállással az Univerzum a helyemre pakolt.

Merthogy vannak olyan helyzetek, amikor mi így jól kitalálunk valamit, az Élet meg bemutatja, hogy ő másképp gondolja.

Ezzel sincsen semmi gond, ilyenkor – legfőképp utólag visszanézve – ennek is van értelme, elismerhetjük. Szóval az ember lánya (meg a fia is persze) olykor megtapasztalhatja, hogy nem tud mindent kontrollálni, hogy hiába tesz bele apait, anyait, hiába hisz magában, valami másnak kell történnie, mert egyébként az teremt többet és hosszú távon az pont úgy lesz a lehető legjobb. És akkor itt van az első rés a pajzson…

Hinni magamban pipa, hinni ebben a felsőbb erőben/Univerzumban/Istenben, hívjuk bárminek, hát itt már erősen rezeg a léc, különösen a hozzám hasonló erős kontrollmániásoknak. Na nehogy már valaki jobban tudja nálam! Ja, de hogy van valaki, aki jobban tudhatja nálam!?

Ez egy új világ, egy új létezés kapuja. És nagyon sokan nem lépik át ezt a kaput, így megrekednek Önmaguk korlátaiban. 

​Az elmúlt 5-6 évben a hit kikerült a látókörömből. Nem beszéltünk hitről, tudatosságról és tudásról beszéltünk. És arról, hogy a tudás mindent visz. És ez nekem baromira tetszett, meg helyeseltem is bőszen. A tudásommal soha nem volt semmi gond, ott magabiztos vagyok. Erős. Azt nekem könnyű elismerni, az igazán az én terepem.

Aztán hogy most így fogtam magam és elszakadtam minden formától és struktúrától, amit az elmúlt években magamévá tettem, és kezdem felfedezni, tényleg mi az én valóságom, most hirtelen nagy bajban vagyok. Egyrészt ez a folyamat nehezebb – akarom mondai kényelmetlenebb –, mint az előre gondoltam. Másrészt olyan kérdésekkel szembesít, amit legszívesebben jól elkerülnék. És akkor jön az Univerzum, mint valami türelmes, de mégis határozott szülő, jól megállít, és visszarak oda a “probléma” elé, amit ki akarnék kerülni. Hogy ezzel most így jól szembenézel Kislányom, nincs kikerülés.

-De…

-Nincs semmiféle de…. Szembenézés van. Hiszel-e? Nem, most nem magadban. Valami másban. Valaki másban. Meg úgy egy az egyben, az egész rendszerben, Életben, működésben, bennem?

Az énem egy része veszettül bólogat, hogy igen hát persze. A másik része veszettül kételkedik. Mert a hit a kontroll elengedésével jár jelen pillanatban.

És nem kontrollálni valamit, amikor megszoktad, hogy eddig minden az irányításod és kontrollod alatt van, rettentő veszélyesnek tűnik.

Minden biztonsági kapaszkodódat el kell engedned vagy egy hirtelen mozdulattal hajítanod hozzá. Mintha így egyszerűen kihúzná alólad az Univerzum mindazt, amire eddig építkeztél… Minden, ami eddig igaz volt, megkérdőjeleződik. Ezt hozza a paradigmaváltás. Ezt hozza a továbblépés.

Aki repülni szeretne, annak el kell rugaszkodni a Földről. Annak át kell adnia magát a levegőnek, a szélnek, a gravitációnak. A racionális agyam azt mondja: Tudom, nem lesz semmi gond. És rájövök, még mindig a tudásba kapaszkodom. És mintha hirtelen az egész úgy tűnne, hogy ezzel, a kapaszkodással a tudás valami végtelennek a korlátjává válik.

Hiszel-e akkor is, amikor nem tudsz? Amikor nem tudhatsz. Amikor nem biztos semmi? Amikor nem te irányítasz? Nem is tudom, hogy félelmetes vagy izgalmas-e mindez? Elengedni a kontrollhoz való ragaszkodást.

​Önátadás ez valami isteninek… Önátadás hittel, bizalommal, tudással, örömmel, izgatottsággal, lelkesedéssel, az újra való megnyílással a szívünkben. Haladóknak. Mert meg kell élni hozzá azt, hogy te megtettél mindent. Sokat kell tenni érte. Olykor nagyon sokat. Olykor nagyon sokáig. És mégis, van az az isteni pont, az az isteni pillanat, amikor eljutsz az utad egy szakaszának a végére, annak az útnak a végére, amit egyedül képes voltál megtenni, önerőből, saját magadra támaszkodva és egyszer csak elfogy az út, nincs tovább.

Ott állsz a szikla szélén és előtted az új, ott a jövő, de nincs út oda, nincs híd oda, és nincs eszközöd oda. Az utolsó trükkös feladat. Nem, nekem nincs hozzá eszközöm, nem, én nem tudok többet tenni, de mégis át lehet oda jutni. Hiszed, tudod és átadod magad. Hogy átvezessenek és megnyíljon valami isteni. Valami magasságos.

És visszanézve arra a kacskaringós, hosszú, fárasztó útra, rájössz. A hit próbájával kezdődött ez az út és azzal is ér véget.

És ehhez ki kell kapcsolni az elmét, az összes megállító kétségeivel együtt és a szívedbe kell nézni. Mert ahogy az egész úton a szíved mutatta az irányt, végül a szívedbe nézve lesz erőd és bátorságod újra hinni…

Kontroll, erőfeszítés, félelem vagy kétség nélkül. Már nem magadban. Hanem valami többen, amiben benne vagy Te is, és ami elvezet valahová, amit eddig nem ismertél, nem tapasztaltál, amiről eddig csak hallottál, de amiről pontosan tudod, hogy élvezni és szeretni fogod. És ha ehhez az kell, hogy elengedd a kontrollt… Hát jó, akkor legyen!

2020 sok változást hozott, az én életemben is. Hónapok óta érlelődik bennem egy választás, hosszú-hosszú folyamat eredményeképp.

2014. decembere óta, már 6 éve része az életemnek az Access Consciousness. Előbb kezelőként, majd facilitátorként működtem, az elmúlt években pedig nem csak minősített facilitátor, de 3 különböző speciális kurzus: a Right Voice For You, a Being You és a Beszélgetés az Entitásokkal facilitátora lettem. Legjobban a speciális tanfolyamokat szerettem, mert abban tudtam a legjobban megélni Önmagam és felszínre hozni a SAJÁT tudásomat.

Az elmúlt hónapokban már jobbára teljesen a saját tudásommal teremtettem a tanfolyamaimat, mindenféle Access-es segédlet és háttértámogatás nélkül. Ennek köszönhetően elkezdett szorítani, szűknek lenni az a tér, amiben az Accessben működtem. Az Access formát és struktúrát ad, de tartalommal – jó esetben – a facilitátor tölti meg. Én pedig nem arról voltam híres, hogy felolvasóesteket tartottam volna az Access-es jegyzetekből a tanfolyamaimon. Óriási éberségem van, és olyan tudásom, ami keveseknek, és ebből teremtettem mindig. Ezért egyre nehezebbé váltak a szabályok, keretek és már jó ideje azt érzem, hogy nem hozzájárulások, hanem korlátok az életemben, a működésemben és a lehetőségeimben.

Így azt a választást hoztam, hogy mai nappal felmondom az ÖSSZES élő szerződésemet az Access Consciousness-el, és mától kezdve bármilyen rendszertől függetlenül, teljesen önállóan és szabadon fogok működni.

​

Szeretnék újra több időt szentelni az írásnak, számtalan könyv ötlet van a fejemben, amelyek arra várnak, hogy megszülethessenek, és a jövőben pedig ezen könyvek alapján szeretnék teljesen SAJÁT tanfolyamokat, programokat, előadásokat tartani, minden korlát nélkül, teljesen SZABADON.

Nem szeretném rosszá tenni sem az Access-t, sem az eszközöket, amiket elsajátítottam, hiszen számtalan eszközt rendszeresen, a mai napig használok én is, és tudom, hogy óriási hozzájárulás az emberek életéhez. Azonban én nem követésre születtem, még akkor sem, ha az Access nem kéri hogy kövessük, de óhatatlanul is rögzülnek „Access-es nézőpontok” a fejünkben, nekem pedig van olyan TUDÁSOM, ami ezekkel a nézőpontokkal szemben áll. Én pedig már nem akarom rosszá tenni magamat azért, mert mást gondolok, mint amit az Access tanít. Évekig ebben éltem. Én egyszerűen más térből és részben más tudással működöm.

Évek óta különcnek és kívülállónak éreztem magam és folyamatosan harcoltam magammal, hogy hogyan egyeztessem össze a saját tudásomat és bizonyos Access-es nézőpontokat. Én nem csak beszélek dolgokról, de élem is őket, és az elmúlt 5 évben hozott választásaim mind a tudásomon, éberségemen alapultak és azokon a nézőpontjaimon, amelyek nem „Access kompatibilisek”. Nem akarok már belső feszültséget Önmagamban, a szabadságot választom, és számomra ez az Access-en kívül van.

Úgy érzem, mint aki kijárt egy iskolát és most elkezdi felfedezni egyedül az életet. Ahogy a gyermekek is felnőnek egyszer, én is felnőttem. Szeretném felfedezni azt, hogy ki vagyok az Access nélkül, és mi lehetséges számomra, ha beleállok abba a nagyszerű, egyedi csodába, aki valójában VAGYOK. Hajlandó vagyok a TUDATOSSÁG FORRÁSA lenni, és nem csak megengedem, de KÉREM is a Tudatosságot, hogy a jövőben rajtam keresztül is mutassa meg magát. AZ a VEZETŐ vagyok, aki új utakat fedez fel, és ez nem most fog elkezdődni, mert már az elmúlt években is olyan utakon jártam, ahol korábban talán senki. A jövőben pedig szeretnék erről mesélni többet.

2019 a könnyedség, 2020 az öröm, 2021 pedig a ragyogás éve számomra. Már nem rejtőzködöm, nem titkolom azt, aki vagyok, és már nem bújok senkinek a háta mögé. Vagyok, aki vagyok, tudom, amit tudok, és már csak azt teszem, ami örömöt okoz számomra.

Hálás vagyok az Accessnek és azoknak a facilitátoroknak, akikkel az elmúlt években kapcsolódtam és hozzájárulások voltak az életemhez. Nincs bennem sem harag, sem fájdalom, sem ítélet vagy rosszallás senkivel és semmivel szemben, és ez a béke most, ami megszületett bennem, óriási Erőt ad. Hosszú volt az út idáig és nem volt mindig könnyű. Az út nekem is a tanulás folyamata volt, számtalanszor voltak olyan pillanatok, amikor én magam sem tudtam, hogy éppen mi történik velem. Így ha bárkinek is fájdalmat vagy rossz pillanatokat okoztam bármivel, amit a múltban tettem vagy voltam, azért elnézést kérek. Mindenki ott tart, ahol éppen tart, és habár számtalanszor szerettem volna én is előbb járni, mint ahol éppen lépdeltem, tudom, egyetlen lépés sem volt hiábavaló.

Óriási lelkesedés van bennem a jövőre nézve, mert még mindig azt érzem, hogy ez csak a kezdet. Nagyszerű korban élünk, óriási változás alatt áll a világ. A jövő az éberség alapú választásoké, és erről azt hiszem elég sokat tudok mesélni. Mind az éberségről, mind a választásokról. És fogok is.

Habár tovább lépek az Accessből, nem szeretném kizárni az életemből, hiszen az életem egy meghatározó része volt, és az eszközeinek és a választásaimnak köszönhetően sikerült eljutnom oda, ahol most tartok és teljesen megváltoztatnom az életem. Viszont a jövőben nem fogok Access-es tanfolyamot tartani, így Bars, Testtanfolyamok, Alapozó, Beszélgetés az Entitásokkal, Being You vagy Right Voice For You tanfolyamok a jövőben nem elérhetőek nálam. Szeretettel ajánlom a számos kiváló facilitátátort, akinél ezek a lehetőségek elsajátíthatóak.

SAJÁT tanfolyamaim viszont lesznek, jövőre beszámolok róluk, majd amikor eljön az idő rá.

Az Access számos eszközt ad ahhoz, hogy a tudatosságodat fejleszd, többet és nagyobban válassz. De nem az Access a forrás, az Access egy csatorna – viszont nem az egyedüli – amin keresztül a tudatosság megjelenik. Amit tudsz, azt csak TE tudod. Hajlandó vagy-e a tudásoddal menni, még akkor is, ha senki nem erősíti meg, senki nem igazolja vissza?

Én talán csak abban különbözök másoktól, hogy most már igen.

​

Az energiát, a tudásomat és az éberségemet követem. Ezek pedig hívnak és suttognak hozzám. Habár vannak pillanatok, amikor őrültségnek tűnik mindez, feladni a „biztosat”, de a szívem és a lelkem mélyén TUDOM, hogy minden rendben lesz, sőt. Most indul csak be az Életem…

Az a boldog, nagyszerű és szerelmes életem, amiért oly sokat küzdöttem, oly sokat választottam és oly sokat tettem. Mert a valódi cél ez volt és ez most is. Éber vagyok a lehetőségeimre és én azt választom, hogy ebben az életemben kimaximalizálom azokat. Így nem mondok le és nem érem be kevesebbel, csak azzal, ami maximálisan elérhető számomra. Hogy ez pedig mi, azt CSAK én tudhatom.

Követem hát ezt a tudásomat, kézen fogom a tudatosságot és hagyom, hogy vezessen. Hogy hová? Az a jövő varázsa lesz! De hát varázslásra születtem, hiszen varázsló vagyok. Csodák varázslója, így mutasd Univerzum, mi lehetséges számomra, ami még SOHA nem volt lehetséges és MOST IGEN?

Szeretettel, Andi

​

Nem csak ma, de ma különösen. Nem csak az életünkben, de a szívünkben. Nem csak bennünk, de a világban is.

Aki sokáig járt a pokol sötétségében, annak furcsa, szokatlan ez a világosság. Hozzászokik a szemünk a sötétséghez, már-már kiigazodunk minden útvesztőben, ha nehezen is, de lépünk előre, megszoktuk, hogy kettőt előre, egyet vissza.

De mindennek vége már.

​

Mert eljutottunk a pokol kapujába, és magunk mögött tudhatjuk immár végérvényesen. Bezárhatjuk a démonokkal, félelmekkel, nehézségekkel, buktatókkal teli világ kapuját. Fénnyel, szeretettel, odaadással, örömmel, lelkesedéssel, bizalommal a szívünkben.

Nem kell, hogy úgy legyen már, ahogy eddig volt. Elmúlnak a küzdelmek, a fájdalmak, a visszahúzó energiáknak nincs már hatása ránk. Túlnőttünk az árnyékunkon, túlnőttünk azon a kicsi valóságon, amiben eddig jártunk.

Mert ragyogni születtünk. És itt az idő rá, hogy ezt éljük.

​

Fogtam a kezed, úgy ahogy hagytad. Hol szorosabban, hogy lazábban. Hol együtt lépdeltünk, hol külön. Hol én estem el és éreztem, nem bírom már tovább, hol Te érezted úgy, hogy ez az utolsó perc és nem tudod, mi lesz tovább…

És talán nem is lett volna tovább, ha nem vagyunk ott egymásnak. És nem fogjuk meg egymás kezét akkor, amikor a másik a feladás küszöbéhez ért, és nem fordítjuk vissza egymást…

Nehéz évek vannak mögöttünk. Nehéz volt, mert nem így vártuk, nem így akartuk, nem így terveztük. De az évek megtanítottak arra, hogy ne várjunk, ne akarjunk, ne tervezzünk. Ha kellett, improvizáltunk, ha kellett, küzdöttünk, ha kellett, odaálltunk.

És mindeközben szerettünk.

Te a magad csendesebb, láthatatlanabb módján. Én hangosabban, láthatóbban. Makacsul, kitartva a legsötétebb órán is. És ami Erőt adott ilyenkor, az a tudás, hogy a Fény végül győz a sötétség felett. A tudás, hogy itt és most a szeretetünk és a szerelmünk ereje felülírhat minden múltbeli félresikerült Sors-pillanatot.

​

Nem tudok nem hinni ebben. Ez vezetett a legnagyobb sötétségben, ez motivált a legkockázatosabb választásaimban, ez adta az Erőt, hogy szembemenjek bármivel, ami az utamba áll, és bárkivel, aki megpróbál elbizonytalanítani, eltéríteni. Az útról, ami közös, az útról, ami a végtelenbe visz, az útról, ami oly fényesen ragyog.

A szíved vezetett a szívemhez. A szívem vezetett a szívedhez. A szívünk vezetett a Fényre. Az én szívem pedig végig szerelemmel volt teli.

A Fény pedig ma megszületett és ragyogni kezdett. A szívünkben, az életünkben és a jövőnkben…

​

A legnagyobb bennünk élő hazugság, ami által az életünket teremtjük, az, hogy rosszak vagyunk. Elhittük, bevettük, akár most, akár előző életeinkben és megmételyezi a testünket, lelkünket. Önszabotáló, önbüntető programok és önbeteljesítő jóslatok épülnek minderre, amelyek a felszínen különböző módokon jelennek meg. Csak rakd le. Most. Nem vagy olyan szörnyű, rossz és gonosz, mint amilyennek magadat látod. Sőt.

Nem vagy rossz, még akkor sem, ha elhitted. Még akkor sem, ha nem mondták, csak éber voltál rá. Még akkor sem, ha mondták, de valójában egyszerűen mások bűnbakot kerestek a saját választásaik vagy nem választásaik igazolására. Még akkor sem, ha bevetted másoktól, ha érzékelted, hogy rosszá tesznek, csak hogy magukat vagy a nézőpontjukat jóvá tegyék.

Poláris világban élünk és a jó-rossz ítéletek ragasztanak be legjobban minket. Amit a legjobban el akarunk kerülni az, hogy rosszak legyünk. Ezért bizonygatjuk magunknak, másoknak azt, hogy jók vagyunk. A legnagyobb ellenállásunk azzal van, hogy nem vagyunk hajlandóak rossznak lenni. Pont azért, mert már eldöntöttük, hogy azok vagyunk.

Mennyire ragadtál mások valóságába és nézőpontjába, amikor ezt elhitted? Hogyan nem vagy hajlandó magadat látni? Milyen torz tükröt használsz, hogy elcsúfítsd magadat és ne lásd meg a saját szépségedet és nagyszerűségedet?

Ajándék vagy. Ajándék az Élettől.

Sajnálom, hogy nem fogadtak így. Sajnálom, hogy elutasítottak, ellöktek, hibáztattak, felelősségre vontak. Nem kellett volna, hogy így történjen. Ölelniük kellett volna szorosan és elmondani, hogy egy csoda vagy, aki értékes, aki előtt áll az Élet, és aki számára bármi lehetséges. Akinek nagyszerű kalandjai lehetnek itt a Földön, aki bármire képes.

Szeretniük kellett volna és erősíteni. Szárnyaló lelkedet átkarolni és hitet adni, hogy repülj szabadon, szelek szárnyán, erdők mélyén, hegyek magasságai között. Álmokat kellett volna adniuk és nem elvenni őket. De talán elhitték, hogy nekik maguknak is le kell mondaniuk róla és így a lelked mélyén Te is lemondtál a sajátjaidról. Hiszen hogy ha nekik nem sikerült, neked sem sikerülhet. Meg egyébként is. Elhitted, hogy rossz vagy és hibás. Csapdába estél. Csapdába szorultál.

Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. Azért jöttem, hogy feloldozzalak, hogy elmondjam, nem vagy rossz és soha nem is voltál. Hogy elmondjam, milyen csodás, erős, nagyszerű vagy, és hogy nem kell büntetned magad tovább. Nem kell megítélned magad tovább, nem kell rossznak tartanod magad tovább.

Tedd le a terheidet, amelyek megállítanak, tedd le a terheidet, amelyek mérget csepegtetnek a szívedbe. Nem vagy rossz, és ha ezt elhiszed, átölel a világ és feloldoz. Elvághatod a köteleket, amelyekkel a szárnyaid össze voltak eddig kötve. Repülj, ragyogj és teljesítsd be azt, aki vagy, amiért jöttél, ami elérhető számodra. Most van itt az idő rá.

Ez lesz az újjászületésed kulcsa. Hogy belül, a szíved mélyén átírd, széttépd, megsemmisítsd a hazugságokat és kicseréld őket arra, ami igaz. Amit valójában tudsz, amit valójában mindig is tudtál. Én csak emlékeztetlek rá. Azzal, aki vagyok. És azzal, hogy annak látlak, amilyennek nem látod magad, pedig aki valójában vagy. Emlékezz hát Te is.

​

Van olyan, amikor vihar dúl a lelkünkben. Akár váratlanul érkezik, egyik napról a másikra, mindent felkavaróan, akár hosszú idők után, felborzolva a mélyen eltemetett és felgyülemlett nehézségeket, nézőpontokat, működéseket. A lélek olykor tisztulni vágyik, és ha mi magunk nem ürítjük ki, megtalálja a módját, hogy szabaddá váljon.

​

Van egy belső iránytűnk. Nevezhetjük léleknek, a végtelen lényünknek, Önvalónknak, vagy bárminek, nem az a lényeg. Ez a belső hang vezet, ha hagyjuk. Ha nem hagyjuk, hagyja, hogy menjünk, amerre akarunk, de egy idő után, ha nagyon másfele tartunk, mint ami valójában működik számunkra, megállít minket.

Megállít az önhazugságainkban, megállít az elfojtásainkban, megállít az életünkben. És általában úgy állít meg, ahol a „legjobban fáj”. Amire már nem tudunk a végén tényleg nem megállni és nem odafigyelni.

Lehet, hogy az eszeddel jónak gondolsz valamit, de ez a belső hang mást súgna. Súgna, ha meghallanád, ha nem akarnád kontrollálni, irányítani, elhallgattatni. Bízol-e benne és bízol-e magadban annyira, hogy válaszd? Ha az első jelzését nem hallod meg, nem baj, kitartóan kopogtat újra. Kitartóan jelez újra, kitartóan mutatna más irányt újra.

Mit üzen a lelked, amit nem akarsz meghallani? Megkérdeznéd tőle most?

Minél inkább összhangban tudsz élni és választani a lelkeddel, annál könnyebb lesz számodra az élet. Olykor tehát érdemes ránézni arra, merre haladunk és biztos jó-e még az irány? Biztos azok az értékrendek fontosak még, mint eddig? Biztos, hogy úgy a jó, ahogy kitaláltuk, kikövetkeztettük, elhittük, megfogadtuk?

Hajlandó vagy-e irányt váltani, ha azt érzed nem? Hajlandó vagy-e változni és választásokat hozni a belső változásaidnak köszönhetően?

Nem ugyanaz vagy, aki voltál korábban. Nem ugyanaz vagy, aki voltál egy napja, egy hete, egy hónapja, egy éve. Más vagy, még akkor is, ha ezt te magad nem látod, nem ismered el. Nem jobb vagy rosszabb, más. Hiszen nem is lehetsz ugyanaz, mivel minden nap új választásokat hozol, amelyek új élményekhez vezetnek.

A lelked olykor ugyanúgy hullámzik, mint a tenger. De ahogy a tengeren is van szélcsend a vihar után, úgy nyugszik meg a te lelked is, ha elhagyod, lerakod, megváltoztatod azt, amire itt az idő.

Megvan a viharnak is az ideje és megvan a szélcsendnek, napsütésnek is az ideje.

Ha nem küzdesz egyik ellen sem, hanem mindegyiknek meglátod az értelmét, hasznát, szépségét, könnyebbé válik az életed. Ha nem akarsz elkerülni semmit, elmúlik az ellenállás és megszületik valami különös béke benned.

Mert olykor a legtöbb, amit tehetsz a viharban, hogy megállsz, lehajtod a fejed és befogadod. Tudván, amikor kisüt majd a nap, már nem kell cipelned tovább magaddal azokat a terheket, amelyekre a vihar rámutatott és felszínre hozott.

Minden vihar érted van. Minden vihar ajándék. Minden vihar változást teremt.

Köszöntsd hát a vihart, tedd meg, amit kér tőled és várd, köszöntsd majd a napsütést is. A lelked csak könnyedségre vágyik. És nem akar már további terheket cipelni. Rakd le őket… Akár most.