Az együtt teremtés művészete

Közzétéve: július 05, 2018

Az együtt teremtés legszebb csodája, hogy teret nyitunk közösen valami olyanra, amit egyedül nem tudnánk létrehozni. Számos tévhit élhet bennünk az együtt teremtésről, amelyek megakadályozhatnak minket a közös teremtésben a párkapcsolatban, munkában, barátságban, az élet bármelyik területén. Ha ezen túljutunk, feltárul előttünk az együtt teremtés igazi művészete.

Nem azért teremtünk együtt, mert egyedül képtelenek lennénk rá

Az együtt teremtésben nincs alá-, fölérendeltség, nincs verseny vagy egymás konkurenciaként való kezelése. Pont ezért együtt teremteni igazán jól azok tudnak, akik elismerik a saját teremtő képességüket és nem hiányból zajlik a teremtés. Nem azért vagyok valakivel, fordulok hozzá, invitálom őt az életembe, mert egyedül képtelen lennék rá. Sokkal inkább azért, mert érzékelem, hogy együtt sokkal többre vagyunk képesek.

Az együtt teremtésben mindig valami nagyobb létrehozásának lehetősége rejlik.

Így az együtt teremtés alapját képezi az egymás értékeinek, képességeinek elismerése, a különbözőségekre, így a más-más nézőpontra való megnyílás, megengedés és a hála.

Az együtt teremtésben nem egyet érteni kell

Az együtt teremtés kulcsa nem az, hogy mindig mindenben egyet kell értenünk a másikkal. Láthatunk másképp helyzeteket, oldhatunk meg másképp problémákat, gondolhatunk mást a jövőről. Sokszor a nézőpont különbségek visznek előre és nyitnak meg egy teret valami újhoz.

A valódi, jól működő együtt teremtést az inspiráció jellemzi.

Lehet, hogy mondok egy mondatot, vagy teszek egy lépést, és az a másikat valami újra inspirálja, amiből megszülethet egy teljesen egyedi dolog. Nyilván szükséges egy közös irány, közös cél, hiszen ha én jobbra, te pedig balra mennél, akkor nem igazán van tér az együtt teremtésre. De a kíváncsiság, nyitottság, rugalmasság, a saját fix nézőpontjainkra, berögzültségeinkre, szokásainkra való ránézés, és adott esetben azok megváltoztatására való hajlandóság nélkülözhetetlen.

Az együtt teremtéshez nem kell feladd önmagad

Előfordul, hogy korábban olyan kapcsolatban voltál, amiben fel kellett adnod Önmagad, így számodra az együtt teremtés egyet jelent valamiféle elnyomással, alárendelődéssel, kényszerhelyzetekkel. Sokan esnek így át a másik végletbe, amikor is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyedül lesznek, maradnak, és egyedül teszik próbára teremtő erejüket. Ez pedig fontos és kihagyhatatlan lépcsőfok a sikeres együtt teremtéshez. Hogy megéld, tapasztald, kétségek nélkül, Önmagad nagyszerűségét, képességeit és eredményességét.

Az „egyedül is képes vagyok rá” megélése lesz a kulcs ahhoz, hogy később függőségektől mentesen, egyenlőségben tudj kapcsolódni másokhoz.

Az együtt teremtés dinamikus és folyamatos megújulásban van

Ha két olyan ember kapcsolódik, akik „hasonló rezgésben vannak”, hasonló célokkal és egymás számára inspirálók tudnak lenni, nagyon dinamikus tud lenni a teremtés. Ezért nem mindegy, hogy milyen emberek vesznek körbe minket. Hogy az életünk egyik alap kapcsolata, a párkapcsolatunk mennyire inspiráló számunkra, mennyire korlátoz vagy adja meg a szabadságot?

Hogy a munkámban mennyire tudom megélni a kreativitásomat és az mennyi pénzt hoz, mit igazol vissza a külvilág a teremtésemről? Ha képes vagy a folyamatos megújulásra és megengeded ezt másoknak is, nem zárva őket be címkék, keretek és szokások közé, akkor egyre kevésbé kell problémával szembesülnöd majd, és mindig gyorsan tudsz reagálni, bármi is történjék az életedben.

Mi teremt többet mindenki számára?

Ez az együtt teremtés egyik alap kérdése, amit akár minden választásodnál használhatsz. A valódi és jól működő együtt teremtés a „Mi királysága” teréből működik. Amiben benne vagyok én is, benne van a másik is, és benne van a többi ember, akikre hatással lesz a teremtésünk eredménye. Ha a választásaidat úgy tudod meghozni, hogy ezzel a kérdéssel mész, soha nem fogsz alárendelődni, áldozat szerepbe csúszni, feladni Önmagad, de nem fogsz másokat kihasználni sem, mások ellen teremteni.

Az Együtt teremtésben ugyanis nem kell választani, hogy én magam vagy a másik, netán a többiek. A „jó” együtt teremtés eredménye mindenki számára „jó”, az „is-is” terében születik, nem pedig a vagy-vagy világában.

Kérdések, amelyek segíthetnek:

Mit jelent számodra Együtt teremteni bárkivel? Milyen hiedelmeid, korlátaid, definícióid, kikövetkeztetéseid, szokásaid, nézőpontjaid vannak az együtt teremtésről, amelyek gátat szabnak annak, hogy megmutatkozzon tisztán és egyértelműen, hogy kivel tudsz könnyedén együtt teremteni? Mit hitettek el veled az együtt teremtésről, ami hazugság?

Milyen ítéleted van az együtt teremtésről? Még akkor is, ha az egy pillanatnyi éberségből fakadt, csak idővel beszilárdítottad. Hajlandó lennél-e megkérdőjelezni az együtt teremtésről alkotott nézőpontjaidat, szokásaidat, kikövetkeztetéseidet?  Ha totális megengedésben és folyamatosan kérdésben lennél arról, kivel, mikor, mit tudsz teremteni, ami a legnagyobb hozzájárulás mindenki számára, akkor mit, kit, mikor választanál?

Ki az, akit ma felkérhetsz egy táncra, hogy együtt teremtsetek?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író

 

Hasonló bejegyzések

Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

bővebben
A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Shares
Share
Tweet
Pin2