Elfogadás – még akkor is, ha nem érted, ha te másképp csinálnád. Megy ez számodra?

A fejlődés része, hogy képessé válunk a sajátunktól eltérő nézőpontokat, állásfoglalásokat elfogadni és befogadni. Nem feltétlenül azért, hogy egyetértsünk vele, pusztán elfogadva a világ sokszínűségét, más emberek másfajta működését, ami által akár mi magunk is formálódhatunk.

Elment egy magyar hegymászó, és emberek tömegei kezdték el osztani az észt, sőt érzik úgy, hogy mindenképpen állást kell foglalniuk, és mindenképpen véleményt kell mondaniuk az esetről. Ezeknek a véleményeknek a többsége olyan ítélet, amiben a saját valóságuk, belső világuk tükröződik vissza.

Mert alapvetően a világban történő dolgok és mások választásai hatnak ránk, és rámutathatnak a bennünk lévő, eddig tudattalan folyamatokra is. Érdemes ilyenkor a kényszeres ítélkezés helyett arra fókuszálni, és azt tudatosítani, hogy vajon miért érzünk kényszert a bennünk lévő érzések, energiák másokra való öntésére? És ha messzemenően igazságot osztanánk, akkor pedig azt megnézni, milyen igazunkhoz is ragaszkodunk valójában? És miért?

Hogy engem nem érintett volna meg az, ami történt? Dehogynem. Napokon keresztül vizsgáltam a saját érzéseimet, ellenállásaimat, és próbáltam megengedésbe kerülni azzal, amivel kapcsolatban korábban nem voltam. De ezt teljesen csendben tettem, magamban, időt adva a saját nézőpontjaim mögötti okok feltérképezésére. És ennek köszönhetően rövid idő alatt megváltozott bennem az, ami korábban mozgatott, és el tudtam kezdeni másképp látni a dolgokat, feloldva a bennem eddig tudattalanul működő energiákat. Anélkül, hogy ezt másokkal kényszeresen megosztani vágytam volna.

Van egy trend a világban, hogy amit mi magunk nem választanánk, azt megítéljük, rosszá téve a másik választását. A másik pedig, hogy kényszeresen érteni akarjuk a másikat, és azt hisszük, ahhoz, hogy elfogadjuk, amit tett, mindenáron azonosulnunk kell vele. Az emberek nagy része csak azt képes elfogadni, ami egyezik azzal, amit ő választott volna. Pedig a valódi elfogadás nem függ a megértéstől. És jelenleg emberek tömegei állnak elfogadás próba előtt…

Képes vagy-e elfogadni a másik választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Képes vagy-e nem megítélni más választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Látod-e az ő nézőpontját? Nem rosszá téve azt?

NEM kell UGYANAZT választanod ahhoz, hogy elfogadj másokat. Nem kell ugyanazt választanod, hogy tisztelj másokat és mások választásait. Felsőbbrendűen ítélkezni, minderre ráadásul a családot és egy gyermeket használva pedig végképp nincs szükség. Ha számodra valaminek az elfogadása nehéz, akkor ahelyett, hogy az ítéleteidet a világra öntöd, másokat bántalmazva ezzel, töltsd inkább azt az időt a saját belső világodban, megvizsgálva azt, hogy mi is szülte mindezt az ellenállást és ítéletet benned, hogy ez a külső történés ilyen nyomógombként tudta felszínre hozni a benned lévő energiákat.

Ez viszi előre a világot és teremt tisztább, elfogadóbb kapcsolatokat is. Ha pedig mindenáron meg akarod érteni, kezdj el befogadni külső nézőpontokat. Ha mindenáron meg akarod érteni, kezdd el elengedni a ragaszkodásodat a saját igazadhoz, jóvá téve az ítélkezést, amit fenntartasz. De ahhoz, hogy elfogadj másokat, valójában nem, egyáltalán nem kell értened őket. Egyszerűen csak tiszteld a lényét, tiszteld a választását, tiszteld a bátorságát. Mert a valódi elfogadás erről szól.