Gyakorlat a bántalmazás lenyomatok és erőtlenség elengedésére – Az Erő visszavétele

Közzétéve: április 15, 2021

Van-e olyan félelmed, fájdalmad, amit eddig olyan mélyre rejtettél el, hogy nem is voltál hajlandó ránézni? Teljesen el akartad rejteni még önmagad elől is? Ez az elrejtés egy láthatatlan, mégis feszülő energiát keletkeztet benned, ami tudattalanul is hatással van a választásaidra és ezáltal az életedre.

A fájdalmak nagyon erősen kötődnek a bántalmazásokhoz. Mindnyájunknak vannak ilyen élményei. A fájdalmakra való ránézés tulajdonképpen magával hozza azt, hogy esetleg ránézz ezekre az élethelyzetekre, ahol a bántalmazás energiája, vagy maga a bántalmazás megjelent az életedben. Mostani vagy előző életedben.

Ez az egyik legkényesebb terület, mert úgy vagyunk vele, hogy egyszer elég volt elszenvedni, nem akarunk még egyszer ránézni. Ennek pont az a lényege, hogy nem folyamatosan kell visszatérni hozzá, mert annak tényleg nincs értelme. Egyszer érdemes ezt letisztázni, hajlandósággal, sebezhetőséggel önmagad felé, azt mondva magadnak, hogy jó, hajlandó vagyok meglátni azt is, amit eddig nem.

Most kezdd el leengedni a falaidat, amit önmagaddal, a múltaddal, félelmeiddel, a fájdalmaiddal szemben emeltél, és csak nézz be mögé. Van-e bármi mögötte? Ha van, akkor állj meg egy pillanatra és ne menekülj tovább.

Lépj be a védekező rendszereid mögé, válj saját magaddal szemben sebezhetővé, csendesedj el! Gyújts füstölőt, ha segít, hogy a testednek is könnyebb legyen. Kezdj el mélyebben lélegezni, mint eddig, akár kicsit erősebben beszívni és kiengedni a levegőt. Érezd, hogy az a belső feszültség, ami benned van, távozik. Háromszor, négyszer, ötször szívd be a levegőt mélyen és egy lendülettel engedd ki! Érezd, hogy a tested is megkönnyebbül.

Mennyi félelmet és fájdalmat őriz a tested? Dolgozz a testeddel együtt! Kérd a testedet, hogy legyen számodra hozzájárulás az elengedésben. Nemcsak a lényed enged el nézőpontokat, hanem a tested is.

Kérd a testedet, kérj tőle éberséget, mutassa meg, hogy mit zárt magába, amit most van itt az idő elengedni? Igazság mennyi bántalmazás lenyomatot őriz a tested?

Kérdezd meg a testedtől! Te tudod, hogy hogyan ad információt számodra a tested, jó esetben már ezt tudod. Ha nem tudod, akkor kérd a testedet, hogy adjon számodra éberséget, információt. Mennyi fájdalmat, bántalmazás emléket őriz a tested, akár ebből az életedből, akár előző életedből? Ezek lehetnek fizikai bántalmazások, érzelmi lenyomatok, szexuális, bármi. Engedd meg magadnak, hogy ezek feljöjjenek, és engedj meg magadnak bármit.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Engedd meg, hogy az a gát, ami eddig ott volt közted és a fájdalmad között átszakadjon. Mutatkozzon ez meg bárhogyan. Ha sírni kell, sírj! Engedd meg, hogy mindenféle érzelem, ami hozzá kapcsolódik, felszínre jöjjön. Kérd, hogy jöjjön felszínre. Nézz vissza, a múltadra! A múltból jöhetnek képek, éberségek, ezek jöhetnek képben, információban, egy futó gondolatban, bárhogyan.

Nézz vissza arra a helyzetre, ami fájdalmat keletkeztetett benned és nézz rá arra, hogy mennyire kapcsoltál erőtlenséget ahhoz a helyzethez? Mennyire hitted el, vagy gondoltad, hogy nem vagy elég erős, erőtlen vagy? Vagy neked nincs választásod, nem mondhatsz nemet, nem állíthatod meg azt a helyzetet? Lehet, hogy kényelmetlen erre ránézni, de nézz erre most rá.

Akár lásd magad gyerekként, ha gyerek voltál, vagy fiatalként abban a helyzetben, engedd meg magadnak most ezt a látást. Nem ítéljük meg, ez nem jó, nem rossz, csupán azt a célt szolgálja, hogy felszínre jöjjenek, és aztán ne legyen a jövődre soha többet hatással.

Ha erőtlenséget érzel, akkor nézd meg, hogy mi az, ami elerőtlenített akkor? Ki az, aki elerőtlenített akkor? Miért érezted, hogy nincs erőd, nincs választásod, nincs lehetőséged?

Arra fókuszálj, ahol kiadtad az erődet. Lehet, hogy csak egy futó másodpercre átvillant az agyadban, hogy te itt nem tudsz tenni semmit, ezzel akaratlanul is kiadtad az erődet. Most nézz körbe energetikailag, hogy ki az, akinek kiadtad az erődet? Kik voltak ott? Ennek tudatosítása után:

Érezd azt, képzeld el azt, hogy visszaveszed az erődet itt és most.

Elképzelheted úgy, hogy a mostani éned, a mostani fizikai éned, a mostani te megjelenik abban a múltbeli emlékben, ami most felszínre jött, és mint saját magad „megmentőjeként” egy új lendülettel, a mostani tudásoddal, tudatosságoddal megváltoztatod azt a helyzetet, és segítesz saját magadnak. Akár tudatosítod az akkori önmagaddal, hogy van választásod és választhatod az erődet és vedd vissza az erődet! Érezd! Legyen meg az az élmény, hogy ott van nálad az erőd, az energiád, visszavetted.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Most ebben a térben és ebben az önmagadban, amikor így vagy önmagad, amikor az erődben vagy, akkor nem tud senki sem bántani. Érezd ennek a magabiztosságát, akár tedd fel azt a kérdést, hogy: Mi az az energia, ami lehetek, hogy mostantól kezdve soha többé ne tudjon senki se bántani?

Érezd azt, hogy ennek köszönhetően sokkal erősebbé váltál, sokkal magabiztosabbá váltál, mint ami voltál öt, vagy tíz perccel ezelőtt. Ismerd el, hogy megcsináltad, ismerd el, hogy képes vagy rá és érezd, hogy vissza integrálódott beléd az erőd, és ettől a perctől kezdve ennek a magabiztosságával teremted az életed.

A Gyakorlatot több más energetikai gyakorlattal, információval együtt megtalálhatod az Elengedés és Egység Medtiációs Estekben írott és hanganyag formában is.

Hasonló bejegyzések

Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

bővebben
A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 Shares
Share
Tweet
Pin1