A félelmek felülírásának lépései

Közzétéve: április 21, 2021

Ahol félelmed van, ott ellenállásod van valamivel szemben. Tehát nem vagy megengedésben. Ami segít, hogy megengedésbe kerülsz azzal, amivel eddig ellenállásod volt. A lépések ehhez a tudatosításon és az elismerésen keresztül vezetnek.

Önmagad elismerése: Képes vagy rá!

A félelmek elengedésének idejét éljük, ezért a félelmek felszínre törésének ideje van. Mert csak azt tudod elengedni, megváltoztatni, ami tudatosult, ami felszínre jött. Tehát ha félelemmel szembesülsz, akkor ne akard elkerülni, menekülni előle vagy visszanyomni a mélybe, hanem köszöntsd, megengedéssel a félelemre.

Bármi is legyen, amitől félsz, úgy tudsz megengedésbe kerülni vele, az billenti át a mérleget a másik oldalra, hogy elismersz valamit. A két leggyakoribb félelem a halálfélelem és a betegségtől való félelem. A haláltól való félelem esetén, megengedéssel tudsz-e lenni a halál felé? A betegségtől való félelem esetén pedig megengedéssel tudsz-e lenni a betegség felé? A megengedés az ellenállás feloldásával és elismeréssel történik.

 Például, ha félsz a betegségtől, akkor tudod azt, hogyha megbetegszel, akkor képes vagy meggyógyítani magadat. Minden esetben, ahol félelmed van, ott ellenállásod van. Ha nem az ellenállást erősíted, hanem a saját képességedet és tudásodat, hogy képes vagy meghaladni azt, amit most még akadálynak látsz, akkor fogsz tudni megengedésbe kerülni.

A félelmet az írja felül, ha elismered, hogy képes vagy rá. Elismered, hogy az életedet te magad teremted, így bármit is élsz meg most, a helyzetet megváltoztatni is te magad tudod.

Mikor tudod elismerni, hogy képes vagy rá? Ha az erődben vagy, és ha hajlandó vagy választásokat hozni, ha ismered önmagadat és elköteleződtél Önmagad és afelé az élet felé, ami számodra működik. A kulcs az erőd visszavétele. Ezért a félelmek, fájdalmak elengedése, az nincs az erőre és a képességekre való ránézés nélkül.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A te életed, a te teremtésed!

A félelmeken való túljutás nincs anélkül, hogy elismernéd, a saját életedet te magad teremted, így a betegség, vagy bármi akadály, nehézség, ami megjelenik az életedben az a saját teremtésed. De a jó hír az, hogy mivel te teremtetted, megváltoztatni is te tudod. Képes vagy rá!

Mondhatom azt, hogy engedd el a halálfélelmedet, de az nem véletlenül van. Van egy olyan nézőpontod, amivel azt teremtetted, ott teremtettél félelmet, hogy valamit vagy valakit nagyobbá, erősebbé tettél magadnál. Halálfélelemnél a halált, a betegségtől való félelemnél a betegséget. Miért tetted akár a halált, akár a betegséget, akár bármi mást nagyobbá, erősebbé, megváltoztathatatlanná, legyőzhetetlenné?

Itt van egy fix nézőpontod mindig, és van egy összekapcsolásod, kikövetkeztetésed.

Ha „ez lesz”, akkor ennek köszönhetően „ez fog történni”. Hajlandó vagy-e ezeket a kikövetkeztetéseket, összekapcsolásokat kigyomlálni azzal, hogy felteszed ezt a kérdést, hogy mi van, ha ez nem igaz? Mi van, ha ez a kikövetkeztetés hazugság? Mi van, ha az elmém játéka? Így fogsz tudni az igazsághoz hozzáférni.

Ott van az igazság a hazugságon túl. Kérnéd-e, hogy megmutatkozzon? Mi van a félelmen túl? Milyen képességed van, amit ha elismernél, akkor soha nem félnél? Elismernéd-e azt, hogy képes vagy meggyógyítani magadat? Elismernéd-e azt, hogy képes vagy új életet választani?

 

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Az Élet örömének választása

Bármilyen betegségből való gyógyulás megtörténtéhez az Élet választása szükséges. Ez az alap lépés, minden más „csak” a hogyan része. Aki lemondott az életről, feladta az életet, az könnyebben teremt magának olyan betegséget, ami halálhoz vezet. Az Élet is egy választás és a halál is egy választás. Sem az élet, sem a halál nem véletlenül történik velünk, mi magunk választjuk, azt is, hogy mikor érkezünk és mikor távozunk.

Választod-e az életet? Választod-e azt, hogy igazán élsz? Aki az életet választja, elköteleződik a saját élete mellett, észreveszi, megéli és választja az élet örömeit, az többé nem fog félni a haláltól. A halál az „csak” ennek a testnek, ennek a testi választásunknak a vége, de a lényünk nem hal meg. Választhatsz egy új testet, és választhatod, hogy újra leszületsz rögtön.

Mindig az elismerés, a tudatosítás, az erő visszavétele, és a képességbe való beleállás, valamilyen képességnek az elismerése a kulcs. Ha ez megvan, akkor megtörténik ez a transzformáció, amit eszközként használhatsz, és el tudsz kezdeni a félelem és a fájdalom helyett a saját erődre és képességedre fókuszálni.

A kulcs az az, hogy minek adsz nagyobb energiát? A félelem hazugságának vagy a képességeid és az erőd igazságának?

Az írás az Elengedés és Egység Meditációs Estek 2. napjának anyaga alapján (Félelem és Fájdalom helyett: BÁTORSÁG ÉS ERŐ) készült. Megvásárolható ITT.

Hasonló bejegyzések

Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

bővebben
A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0 Shares
Share
Tweet
Pin