A szerelem sebezhetőség, bizalom és befogadás

Közzétéve: február 14, 2019

Sok mindent teszünk, vagy pont nem teszünk a szerelem nevében. A szerelmet sokan élik meg függőségnek, a „mi lesz velem nélküle” érzés azonban sosem a szerelem tiszta minőségéről szól. A szerelemben sebezhetőség van, bizalom és befogadás. A szerelmet adni és befogadni valójában a létezés egy örökké változó, örökké teremtő és örökké túlcsorduló állapota.

Sebezehetőség

Szerelem nincs sebezhetőség nélkül, mert vállalnom kell először Önmagam, majd a másik felé a vágyaimat, az érzéseimet, a lényemet. A szerelemben nincsenek falak, hanem vagyunk, áradunk, nem csak egymásnak és egymásért, hanem egy olyan minőséget megélve, aminek köszönhetően többet hozunk ki magunkból, egymásból és Együtt nagyobb hozzájárulások vagyunk a Világhoz, mint külön-külön.

A szerelem áramlás, ami lehetőségeket nyit valami többre, azáltal, hogy Önmagamból többet fedezek fel általa.

A szerelem invitálás arra, hogy másképp is lehetséges, de ehhez nyitnom kell minderre. A szerelemben nincs védekezés, már nem félek sem megmutatni, sem adni magam. A szerelem lehet egy próba, aminek köszönhetően Önmagammal küzdök meg először. A saját félelmeimmel, nézőpontjaimmal, elképzeléseimmel, vágyaimmal, múltammal, jelenemmel és jövőmmel.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Bizalom

A szerelemben bizalom van, hogy merem-e vállalni azt, hogy bízok? Igen, ismét. Akárhányszor törtek össze, akárhányszor vágtak át, akárhányszor haltam meg más miatt, újra feltámadtam, újra érzek és újra merek kapcsolódni. Kilépek a páncélomból és újra merek sebezhető lenni és átadni magamat, a szívemet, a lényemet. A szerelem tehát egy invitálás arra, hogy kilépjünk a falaink mögül és megmutassuk magunkat. Először talán csak saját magunk, majd a másik számára, végül pedig az egész Világnak.

A szerelem által világok omolhatnak össze, olyan világok, amelyben már nem tudunk működni és világok is nyílhatnak, hogy teljesebbé, élőbbé és nagyszerűbbé tegyenek minket.

A szerelem ezért a legnagyobb transzformáló Erő, kiemel a mélyből, hogy a magasságokba repítsen.

A szerelem választása ezért egyben a változás és a megújulás választása is egyben. Amíg elfojtod a szerelemet, az Élet egyik legelemibb és legtáplálóbb energiájától vonod meg magad. Az Élet szeretne hozzájárulás lenni számodra, és változatos formában ad. Ha megnyitod magad az Életre, az Élet is megnyílik számodra.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Befogadás

A szerelem befogadás. Hogy ott állok előtted lemeztelenedve, lényem a lényeddel szemben és csak vagyok. Ez pedig olyan eszméletlenül ijesztő tud lenni, hogy vajon elég vagyok-e. Elég vagyok-e így is, mindenféle cicoma nélkül, csak én, anélkül, hogy a cselekvésbe, az adásba menekülnék előled. Mert az egy dolog, hogy én befogadlak, hát persze, de vajon én be leszek-e fogadva.

A befogadás élménye, a valakihez tartozás élménye a szerelem valódi szentsége.

Elfogadni ítéletek, feltételek, elvárások és kivetítések nélkül, és elfogadva lenni ítéletek, feltételek, elvárások és kivetítések nélkül. Kinek adod és kitől kapod?

Maga a szerelem is újjászületés előtt áll, levetve magáról mindazt a hamisságot, amivel az évezredek alatt felruházták, de ami nem is ő valójában.

Most van-e itt az idő új fejezetet kezdeni a kapcsolatainkban, a kapcsolódásainkban, az életünkben? Elhagyva mindazt, ami már nem szolgál, ami hátráltat, ami nem mi vagyunk, megnyitva magunkat az Élet varázslata és csodája előtt? Hogy a szerelem ne a szenvedésről és Önmagunk feladásáról, hanem sokkal inkább az örömről és az Önmagunkra találásról szóljon.

 

Hasonló bejegyzések

Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

bővebben
A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

bővebben

1 hozzászólás

  1. Noémi

    Köszönöm szépen az írásokat nagyon szeretem olvasni,értelmezni,sokat segít.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Shares
Share
Tweet
Pin2