A legnagyobb hazugság, amibe az emberek egyénileg és kollektíven estek, hogy nincs választásom és nem vagyok képes rá. Az erőtlenség hazugsága kiszolgáltatottá teszi az embereket a külvilágnak és másoknak. Amikor valaki nem éli az erejét, szétkapcsolódott a tudásától, függővé és manipulálhatóvá válik.

Amikor valaki azt éli meg, hogy “nincs választásom”, kényszerben érzi magát, és ezt sokszor önigazolásként használja valamilyen választása vagy nem választása igazolására. Ugyanígy azt is, hogy “nem vagyok képes rá”. A “nem vagyok rá képes egyedül” könnyen alá-fölrendeltségi kapcsolódásokat keletkeztethet. Tehát minden függőségi kapcsolódásból a kiút az erőhöz való visszakapcsolódás, és annak az elismerése, hogy van választásunk.

Mindig, minden pillanatban van választásunk.

Nincs olyan külső erő, ami a választásunkat felül tudná írni. Persze olyan van, hogy a jelenbeli tudatos választást elkezdi szabotálni a tudatalattinkban lévő óriási mennyiségű kétség, félelem, múlthoz kapcsolódó fájdalom emlék vagy ellenállás. Tehát ha valamit választottunk, de a fizikai valóságban még nincs eredménye, nem az jelenik meg, akkor érdemes megvizsgálni, hogy:

1. Azt a választást milyen energiával hoztuk. Mennyire kapcsolódtunk az erőnkhöz, tudásunkhoz, szívünkhöz közben?
2. Milyen tudatalatti korlátozó, blokkoló, akadályozó mechanizmusaink vannak, amelyek megakadályoznak abban, hogy megjelenjen a valóságunkban?
3. Hajlandóak vagyunk-e azzá válni, ami a választásaink által leszünk, hajlandóak vagyunk-e a változásra?

Amikor olyan helyzeteket élünk meg, hogy nincs választásunk, akkor ezeket a helyzeteket is mi magunk teremtjük. Azzal a nézőponttal, hogy: Nekem nincs választásom. A tudatalatti nézőpontok kitisztításával indul meg a valóságunk átformálása.

Például amikor valaki ilyenkor felteszi a kérdést, hogy mi van, ha ez nem igaz? Mi van, ha mégis van választásom? Mi van, ha lehet másképp?

A fennálló nézőpontjaink megkérdőjelezése nélkül nincs változás, változás nélkül nincs élet. A választásra és a változásra való hajlandóság lesz annak a kulcsa, hogy emelkedünk vagy süllyedünk. Beleragadunk-e a külvilág lehúzó, manipuláló nézőpontjaiba, vagy elkezdünk felemelkedni, és azt a valóságot megteremteni, amit mi igaznak tartunk, hiszünk, és amire mi képesek vagyunk.

Nagyon könnyű beleragadni a nem vagyok képes rá és a nincs választásom nézőpontjaiba, amit sugall minden olyan külső hatalom, személy, aminek, akinek a célja a függőség és manipuláció fenntartása és teremtése.

Aki nem hajlandó a saját tudására támaszkodni, az irányíthatóvá válik. Aki gyermekként viselkedik, azzal a nézőponttal, hogy: „valaki mondja meg, mit csináljak és megteszem”, soha nem választja, hogy felnő, az a tudattalanság, irányíthatóság által kontrollálhatóvá válik, és soha nem fog tudni hozzáférni a saját tudásához, ami alapján azt az életet képes legyen megteremteni, ami számára egyébként mindenféle külső manipulációtól mentesen lehetséges.

A felnövés időszakába érkezett az emberiség, aminek nélkülözhetetlen eleme az, hogy felelősséget vállaljon mindenki egyéni szinten a saját választásáért. Nem a külvilágra fogva az élete eredményeit vagy eredménytelenségeit, hanem tudatosítva, hogy:

Mindent én magam teremtek a nézőpontjaimmal és a választásaimmal.

Itt kezdődik az erő visszavétel, hogy nem tehetetlen fadarabok vagyunk a hánykódó tengeren, hanem bizony kezünkbe vehetjük életünk hajójának az irányítását, felülemelkedve a legnagyobb hullámokon, viharokon, külső körülményeken.

A jelenlegi társadalmi megosztottság alapja alapvetően ez: Vannak emberek, akik ezt már választották és élik, sőt kifejezetten megkövetelik, hogy ne tekintsék őket gyermeknek, hanem tudatos felnőttnek, akik képesek arra, hogy a saját sorsukat, életüket irányítsák, képesek választásokat hozni és felelősséget vállalni ezekért a választásokért. Míg mások megszokták, hogy valaki megmondja nekik, mit kell tenniük, és azt megteszik, nem foglalkozva azzal, hogy valójában mire vágynak, mi lehetséges számukra, mire képesek.

Nem kell, hogy senki megmondja számodra, mit tegyél, mikor, hogyan.

Ha képes vagy felébreszteni magadban a benned szunnyadó tudást, erőt és képességeidet, elkezdesz kapcsolódni a szívedhez, tudatosítva mire vágysz valójában, és figyelsz arra, hogy milyen választásodnak mi lesz a következménye akár hosszú távon is, és hajlandó vagy ezen éberség alapján választásokat hozni, úgy soha többé nem lesz szükség másra, hogy irányítson, vezessen, mert te magad válsz az életed irányítójává és vezetőjévé.

Képes vagy rá és van választásod. Itt az idő arra, hogy az emberiség felnőttkorba lépjen.

Most még talán a „gyermekzsivaly” elnyomja a tudatos felnőttek szabadságért, önrendelkezésért, manipuláció és irányítás mentességért zajló törekvéseit, de nagyon rövid idő alatt megfordulhat mindez, és aki eddig nem vállalt felelősséget a saját életéért, nem volt hajlandó választásokat hozni, az a saját csapdájában ragad, egy olyan hazugságban, amiből nagyon kényelmetlen lesz az ébredés.

Mert az ébredés megtörténik. Előbb vagy utóbb.

Mindenkinek a választása vagy a nem választása szerint. Ha választod, te irányítod, ha pedig azt választod, hogy nem választod, akkor az Élet rá fog kényszeríteni, és akkor talán egy nap majd sarokba szorítva érezheted magad, várva a csodára, vagy bárkire, aki megmondja, hogy mit tegyél. Az Élet azonban mindezt már nem támogatja. Ugyanúgy ahogy az iskolában sem ragadunk örök életünkre, aki nem nő fel, az előbb utóbb megtapasztal olyan élethelyzeteket, amiben felnőtté kell válnia, egyedül kell döntenie és bizony vállalnia kell a döntéseiért a következményt. Így vagy úgy. Mert az Élet és a változás végül mindig utat tör magának.