Az igazság olykor egyszerű: valami vagy igaz, vagy nem. De az igazság lehet sokszínű is: mindenkinek megvan a saját igazsága, azt szoktam mondani, a saját nézőpontjából, a saját tudatszintjén mindenkinek igaza van. Nagy igazság harcos voltam régen, így folyamatos összeütközéshez vezetett Önmagammal és a világgal, ha hazugságot érzékeltem. Mit érdemes tenni, hogyan lehet könnyebb számodra, ha igazságot vársz, de nem azt kapsz? (tovább…)
Erős a késztetés arra a válaszra, hogy rávágjuk: a férfinak. Ez azonban egy olyan társadalmi sztereotípia, elvárás és felsőbbrendűség, ami jórészt megszokásokon, általánosításokon és ítélkezéseken alapul. Az emberek nagy része azonban mégis ezzel megy. Ha Te is, akkor ne is pazarold tovább az idődet az olvasásra. Ha viszont arra vagy kíváncsi, mi működhet Neked itt és most a jelenben, akkor érdemes lehet tovább olvasnod. (tovább…)
Igen, megmutatni. Azt, aki valójában vagy. Minden félelmeddel, kétségeddel, „hibáddal” együtt. Minden maszk, sallang, hazugság nélkül. Úgy igazán. Pőrén, szabadon, lecsupaszítva a lelkedet, és kitárni a szívedet. A párkapcsolatok egyik alapkérdése. Mégis kinek mutatnád meg magad, ha nem a Társadnak? (tovább…)
Amikor biztosan TUDSZ valamit, akkor mondhat bárki bármit, nem tud benne megingatni. Amikor elismered saját magadat, saját képességeidet, Erődet, akkor tisztába kerülsz azzal, hogy mi igaz számodra és egységbe kerülsz Önmagaddal. Nem fog tudni életedbe férkőzni a kétség, a hitetlenség, és a külvilág minden ilyen irányú próbálkozása is kudarcot vall. De amíg bármiben is nem vagy biztos, azt bizonyítani próbálod. (tovább…)
Mondják, hogy a szerelem az idő múlásával megszűnik és átalakul szeretetté. Szerintem azonban nem átalakul szeretetté, mert a kettő két teljesen más megélés, nem tud egymásba átalakulni. Valójában egymástól függetlenül léteznek és adják egy párkapcsolat dinamikáját, intenzitását, amplitúdóját és teljességét. A kettő együtt pedig tisztán és őszintén megélve, világokat változtat meg, mert óriási teremtő erőket mozgósít. (tovább…)
Amikor szeretek valakit, úgy szeretem, ahogy van. Ezért alapja a szeretetnek az elfogadás. A másikat Önmagáért szeretem, nem pedig azt a fantáziaképet szeretem benne, amit elképzelek, akinek megálmodom, amivé vágyom, hogy váljon. Sok kapcsolat azért fut zátonyra, mert az alapok nincsenek meg: az elfogadás. (tovább…)
Párkapcsolati klisék és sztereotípiák dőlnek meg, és ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, olyankor elkél egy jó térkép, hogy meglássuk, honnan jövünk, hol is vagyunk és merre tartunk. A legjobb térképeket azok a felfedezők készítik, akik először saját maguk is bejárták azt az utat, amiről beszélnek. Joós István elmesélte a saját útját, beszélgetésünk második fele a férfi-női kapcsolatokról és Önmagunk jobb megértéséről szólt.
(tovább…)
Aki Önmaga megismerésére törekszik, számos női íróhoz, segítőhöz, tanácsadóhoz tud fordulni, azonban a férfiak és egyben a kapcsolatok működéséről és dinamikájáról kevesen nyújtanak átfogó képet. Joós István, az ÉNAKADÉMIA alapítója ritka kivétel. Olyan térképet alkotott, amely hasznos segítség lehet mindenki számára, aki a kapcsolatok útvesztőiből szeretne kilábalni, és igyekszik Önmagát megérteni. Ellátogattam hozzá egy beszélgetésre, amikor is mesélt a saját történetéről, fejlődésről, a férfi és női kapcsolódásról, valamint a közös zenéről és táncról.
(tovább…)
A Férfi szemtelenül fiatal volt, szemtelenül tehetséges, szemtelenül könnyed és szemtelenül szabad. A lényével nem tudott nem hatással lenni másokra, és azzal a természetességgel, ahogyan teljesen falak nélkül létezett, könnyedségre és az Élet élvezetére invitált másokat. Pont ezért volt túl nagy a kontraszt, ami közte és a vele érkezett nő között volt. Érezni lehetett, hogy a nő – bár talán inkább lánynak mondanám még – foggal-körömmel próbált ragaszkodni a párjához, akire óriási betűkkel kiírt cetlit ragasztott gondolatban: az ENYÉM. (tovább…)
Nőként látunk. Nem csak azt, ami van, hanem azt is, ami lehetséges lehet a jövőben. Fontos ezt látni, hogy nem a jövőt, nem valami eleve elrendelést, mert ha nincs meg mellette a másik szabad választása, akkor az kevés. De amikor társat választunk, valahogy öntudatlanul is az alapján tesszük, hogy meglátjuk-e a másikban a Királyt. Azt, aki lehet, aki ott rejlik benne, és akivé általunk válni tud.
(tovább…)
Azt látom, sokan nem mernek, tudnak, akarnak elköteleződni. Alapvetően más felé – legyen az kapcsolat, munka vagy bármi – de a külső kapcsolódásainkban lévő elköteleződés mögött mindig ott van a saját magunk, és így az Élet iránti elköteleződésünk.
(tovább…)
A választás van, hogy azt jelenti, hogy A és B lehetőséget IS választom. Azonban vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor egyértelműen le kell tennünk a voksunkat valami vagy valaki mellett. Amikor pedig így elköteleződünk, az magával hozza azt, hogy bizony vannak dolgok, amire nemet kell tudnunk mondani.
Író vagyok, szeretem a szavakat… Használom őket, játszok velük, adom és befogadom őket. Velük együtt áradok. De a szavak önmagukban kevesek. A szavak önmagukban üresek. A szavak önmagukban csak szavak, amelyeket akkor vagyunk képesek teremtésbe transzformálni, ha mögé rakjuk azt az energiát, ami élettel tölti meg őket, majd pedig azokat a cselekedeteket, amelyek manifesztálják a vágyainkat, álmainkat, gondolatainkat, szavainkat… (tovább…)
