Az igazság olykor egyszerű: valami vagy igaz, vagy nem. De az igazság lehet sokszínű is: mindenkinek megvan a saját igazsága, azt szoktam mondani, a saját nézőpontjából, a saját tudatszintjén mindenkinek igaza van. Nagy igazság harcos voltam régen, így folyamatos összeütközéshez vezetett Önmagammal és a világgal, ha hazugságot érzékeltem. Mit érdemes tenni, hogyan lehet könnyebb számodra, ha igazságot vársz, de nem azt kapsz?
Közelebb
Hogy mennyire az igazságra és őszinteségre vágyunk a kapcsolatainkban, azt számomra az egyik kedvenc filmem, a Closer, vagyis a Közelebb egyik jelenete mutatja meg. Vigyázat, spoiler jön, aki még nem látta, de érdekli, ugorjon egy bekezdést. ? A Natalie Portman által játszott karakter egy sztriptízbár szobájában fogadja Clive Owent, aki a nevét kérdezi tőle. A nő Alice-ként mutatkozott be korábban a filmben, és a férfi – joggal – hiszi azt, hogy ez az igazi neve. Az igazságra kíváncsi, ahogy oly sokan ebben a hazug, manipulációban gazdag világban szomjazzuk az őszinte szavakat. A nő azt mondja: a nevem Jane. A férfi azt gondolja, hazudnak neki, így újra és újra próbálkozik, az összes pénzét odaadva a nőnek. A nő mindig azt mondja: A nevem Jane. Nem bizonygatja az igazát, csak egyszerűen válaszol. Nem foglalkozik azzal, hogy elhiszi-e a férfi a szavait. A férfi nem hisz neki. Azonban hogy az igazságot mondta, az csak a film legvégén derül ki. (Zseniális jelenet, nézzétek meg. A filmet is, de ezt a 2 percet belőle mindenképp.)
Ahogy az a film részletéből is kiderül, amikor az igazságot vágyjuk, valójában intimitásra vágyunk. Arra, hogy azt érezzük, elfogadnak minket és lehetünk őszinték. Igazságot szeretnénk kapni, mert akkor érezzük magunkat befogadva. De az igazságot nem követelhetjük ki, nem várhatjuk el, és nem vehetjük meg pénzért sem. Az igazság csak felfedheti magát előttünk.
Az őszinteséggel lehullanak az álarcok
Leomlanak a köztünk lévő falak, megszűnnek a korlátok, és megmutatkozik a lélek a maga csodálatos nagyszerűségében és tisztaságában. Az igazság olykor fáj. És az igazságot van, hogy nem vesszük észre. Még akkor sem, ha a szemünk előtt van.
Az igazság törékeny, és akár fegyver is lehet, amit használhatnak ellenünk. És ezt általában érezzük. Érezzük, amikor valami nem stimmel, amikor a kimondott szavak és a mögöttes szándékok, energiák ellentétben vannak egymással. Sokszor éreztem. Sokszor érzem. És sokáig nem tudtam ezzel mit kezdeni. Nem fogadtam el a hazugságot, de amint megengedésbe kerültem vele, megszűnt az a sokáig frusztráló érzés, ami annyiszor felbolygatta a lelkemet.
A másik hazugsága MINDIG róla szól. Sosem rólam.
Akkor hazudunk, ha nem tudunk vagy akarunk szembenézni az igazsággal. Vagy ha fájdalmat akarunk okozni, esetleg pont ellenkezőleg, ha valakit óvni akarunk. Mert azt feltételezzük, hogy a másik „Nem lenne képes szembenézni az igazsággal.” – Marhaság. Senki nem tudhatja, mivel vagyunk képesek szembenézni. Valójában bármivel. Így ez leginkább kibújás a saját felelősség alól. Mégis…
A furcsa paradoxon az, hogy minél inkább megengedésbe kerülsz azzal, hogy hazudjanak neked, annál kevésbé fogsz hazugságot kapni. Egészen egyszerűen azért, mert már nem ellenállsz neki, és így nem adsz neki energiát. Persze most mondhatod azt, hogy:
De ne nézzen engem senki hülyének!
És igazad van… De a hazugság MEGENGEDÉSE nem jelenti azt, hogy EL IS KELL HIDD a hazugságot. Hogy beveszed-e vagy sem, az már TŐLED függ. A másik hazugsága róla szól, amit benned kivált, és ahogy Te reagálsz, az pedig rólad.
Megengedésben lenni a hazugsággal valahogy így néz ki: Oké az, ha nem az igazat mondják, de hajlandó vagyok elismerni, amikor érzékelem azt, hogy hazudnak nekem és a hazugság ELLENÉRE TUDNI, hogy ott abban a pillanatban mi az igazság. Tehát minden pillanatban van választásom, hogy mivel megyek. És valójában tudom, hogy minden csak egy érdekes nézőpont. Az igazság is. Ami ma igaz, holnap már lehet, hogy nem lesz az. Folyamatos változásban vagyunk, így az igazságaink is változnak.
Nem tudom megbocsátani a hazugságot!
Gondoltad már ezt? No ez a rész szól rólad. Hogy Te magad hogyan reagálsz rá. A hazugság nem elfogadásával valójában saját magadnak lesz nehezebb. A Te elfogadásod Tőled függ. A Te megbocsátásod Tőled függ. És a Te nézőpontod a Te igazságod. Ha nem tudod megbocsátani, nem látod igazán a másikban az embert sem. Azt, hogy esendők vagyunk, hogy nem mindig a legtökéletesebb választásokat hozzuk, ugyanakkor változunk.
Az őszinteséghez bizalom kell, és a másikba vetett bizalmunk sérül minden egyes hazugsággal. A bizalmunk megéléséhez, az őszinteségünk vállalásához, a lelkünk igazi megmutatásához, a sebezhetőségünk vállalásához azonban bátorság kell. És egyszerűen csak lássuk, hogy ez nincs meg mindig sem bennünk, sem a másikban.
Olykor csak azért hazudunk, mert félünk.
Félünk megmutatni saját magunkat. Félünk az ítéletektől, félünk a saját kicsiségünktől, az árnyoldalunktól, Önmagunktól. Pont ezért nem működik az ellenállás. A hazugság elleni harc. Nem teremt elfogadó teret. Nem sugallja azt, hogy velem és mellettem lehetsz őszinte. Nekem megnyithatod magad. Nem árullak el, nem nevetlek ki, nem csaplak be. Bízhatsz bennem. Oda adhatod magad, a titkaidat, a lelked teljességét. Nem kell tovább bujkálnod. Nem kell tovább titkolóznod. Nem kell tovább kényelmetlenül érezned magad.
Ritka ez a megengedéssel teli tér, amiben gyógyul a sebzett lélek. Pedig ez az igazi varázslás. Megengedni mindezt és figyelni a változást. Mert változás van, mindig van, ha adjuk magunkat. A hitünket, az elfogadásunkat, a szeretetünket. Ennyire egyszerűen, tisztán. Őszintén.
Példamutatás ez is. Nem kell eltűrd a hazugságot. Nem kell hagyd, hogy hülyének nézzenek. De nem kell vagdalkoznod sem miatta. Lehet változást teremteni és változásra invitálni. És a másiknak erre időt hagyni. Hogy feleszméljen és felfogja. Hogy gyógyuljon. Hogy újra higgyen.
Így vezetjük vissza egymást a saját igazságunkhoz, Önmagunkhoz. És aki éli ezt a ragyogó, tiszta minőségét, Önmagának a csodáját, nem fog többé hazudni. Mert nem lesz már szüksége rá.
Szerző: Dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
0 hozzászólás