A próbák célja: Önmagam meghaladása

A próbáim változatos formát öltöttek,

és tulajdonképpen az utunk nagy része ezeken a próbákon való túljutásról szólt. Megtanultam, hogy az Élet azokon a területeken tesz legjobban próbára, ahol a leggyengébb pontjaim vannak. Ahol a leggyengébb a rendszer, ott próbáltatik meg.

A legelsőtől a legutolsóig a próbákat alapvetően három kérdéskörében kaptam: a biztonság, a hit/tudás és az Önmagam (f)elismerése. Ki merek-e lépni a biztonsághoz való ragaszkodásomból, abból, hogy mindent előre tudni és kiszámolni akarok? Hogy az anyagi biztonsághoz ragaszkodva a félelmeim irányítanak, vagy vajon merek-e kockáztatni? Hiszek-e magamban, Benne és az Univerzum/Isten támogató erejében, illetve hogy bízok-e Önmagamban, a tudásomban és felismerem-e, elismerem-e, használom-e a képességeimet?

Talán az sem volt véletlen, hogy a teljes újrakezdésben számomra a válás és a munkahelyi felmondás egyszerre valósult meg. Addigra már eljutottam odáig, hogy meg tudtam élni az írásból, de ahogy a hónapok teltek, és álltam bele a feladatokba, egyre többször kényszerültem arra, hogy meghaladjam Önmagamat a biztonsághoz való ragaszkodásomban. Tudom, hogy az lett volna az egyszerűbb út, ha nem vállalok túl nagy kockázatot, de amikor úgy hozta az Élet, többször is gondolkodás nélkül „áldoztam fel” a biztonságérzetemet.

Olyan lépés volt ez, amit nem is éreztem valójában áldozatnak. Meg kellett tapasztaljam, hogy képes vagyok a folyamatos teremtésre, a megújulásra, csak kezdjem el végre használni azokat az Erőket és képességeket, amelyek bennem vannak.

A biztonsághoz való ragaszkodásomat sokkal inkább éreztem karmikus tehernek, ami kiegyenlítődésre vár. Számos előző életes élményem szólt arról, hogy korábban inkább választottam a biztosat és kényelmeset a bizonytalanság és a kényelmetlenség helyett, még akkor is, ha az ellentmondott a szívem vágyával.

A másik legfőbb próbám a hitem próbára tétele volt.

A hit próbája és erősödése tulajdonképpen az első pillanattól kezdve az utolsóig végig kísért. A hit pedig idővel kiteljesedett a Tudásban, elismerve mindazt a képességet, ami az út során felszínre tört bennem. A hitem az alázatommal együtt növekedett, ami fontos lépése volt annak, hogy megtaláljam a belső harmóniát, csendet és békét.

Végül pedig szembe kellett néznem azzal, hogy voltak olyan helyzetek, amikor mintha az egész világ összeszövetkezett volna ellenünk, és mintha a Jóisten arra lett volna kíváncsi, mennyire dőlök be a látszatnak, mennyire hagyom, hogy mások ítéletei és nézőpontjai irányítsanak, vagy hallgatok a belső hangomra, a szívemre, a lelkemre és követem azt, amit én jónak látok.

Egyszerre volt ez próbája a feltétel- és elvárás nélküliségnek, és saját magamnak. Mindehhez pedig kellettek más nők kísértetei, illetve más férfiak kísértései.  Mert a legnagyobb próbáimat valójában nem Tőle, hanem a nőktől kaptam. És mondanom sem kell, hogy „jóakarókban” nem szenvedtem hiányt.”

Szerző: Dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Részlet a legújabb, A szeretet lélegzete című könyvemből. Részletekért és megrendelésért kattints ide: A szeretet lélegzete