Aki Önmaga megismerésére törekszik, számos női íróhoz, segítőhöz, tanácsadóhoz tud fordulni, azonban a férfiak és egyben a kapcsolatok működéséről és dinamikájáról kevesen nyújtanak átfogó képet. Joós István, az ÉNAKADÉMIA alapítója ritka kivétel. Olyan térképet alkotott, amely hasznos segítség lehet mindenki számára, aki a kapcsolatok útvesztőiből szeretne kilábalni, és igyekszik Önmagát megérteni. Ellátogattam hozzá egy beszélgetésre, amikor is mesélt a saját történetéről, fejlődésről, a férfi és női kapcsolódásról, valamint a közös zenéről és táncról.

Interjú Joós Isvánnal – 1. rész

Joos Istvan

Az ÉNAKADÉMIA központ a budai vár aljában, a Halászbástya alatt található. Az iroda teraszáról csodálatos látvány nyílik a városra. Tökéletes helyszín az íráshoz, de egyben egy beszélgetéshez is. Csak egy óránk van mindkettőnknek, de hirtelen az idő el is tűnik, és ezeréves ismerősként beszélgetünk. Sokat köszönhetek István videóinak és írásainak, melyek hozzájárultak mind Önmagam, mind a férfiak könnyebb megértéséhez. Tudom ugyanakkor azt is, hogy megosztó személyiség, mondanivalóját nem mindenki érti, van, aki inkább félreérti.

Sokan támadnak?

Az gyakori, hogy indulatokat szül a mondanivalóm. De valószínűleg korábban én is elég szögletesen mondtam dolgokat. Próbálok egy érzékeny egyensúlyt fenntartani. Mert fontosnak gondolom, hogy dolgok ki legyenek mondva, még ha meg is ütköznek rajta emberek, másrészt azonban megengedve azt, hogy mások másképp lássák. Tapasztalati alapon álló világképünk van, ami szűr, van, aki érti, és sokak szerint egyébként is, kinek képzelem magam. De ez rendben van.

Megosztónak lenni nem könnyű, de úgy látom, ez visz előre dolgokat, igaz?

Persze. Ha senki nem akad fenn azon, amit csinálsz, akkor nem csináltál semmit. Végül a világ mindig ellenáll annak, hogy változtass rajta.

Hogyan jött ez a folyamatábra, amit használsz a könyvedben és a videóidban is?

Ez úgy jött, hogy voltam magányos és önző, akinek csak a siker számított, sikert akartam, mert pénzt akartam, mert nőknek akartam imponálni. Ilyen nagyon egyszerű életet éltem “királyfi” koromban. És aztán ez az egész életforma rám dőlt. Túl önző voltam, túl önközpontú. Eljutottam egy olyan válsághoz a húszas éveim végére, ahol teljesen csődbe jutott az addig ismert élet.

Ilyen sokakkal történik, de mégis, hogy lett ebből egy ábra?

Hát én annyira arrogáns voltam, hogy nem tudtam belátni, hogy nekem segítség kell, vagy hogy én válságban vagyok, és így főttem ebben a nagy frusztrációmban, és aztán végül az írás volt a csatorna, amit megtaláltam. Fórumon kezdtem álnéven, arc nélkül írni, ami azért volt fontos, mert amúgy megszoktam, hogy velem nem könnyű konfrontálódni a való világban. De a fórumos világban szembe jöttek a pofonok és a tükrök, és bár eleinte mindig azt gondoltam, hogy a tükör a görbe, de aztán annyiszor ismétlődött, hogy kénytelen voltam belenézni.

Akkor vadidegenek tartottak tükröt?

Abszolút vadidegenek pofoztak fel sokszor. És ebből lett a blogolás. Ami részben nőcsábászati taktika volt, mert erről a mély férfi őszinteségről hamar kiderült, hogy ez vonzó nőknek, de másrészt pedig terápiás folyamat lett. A motivációm nem az volt, hogy terápiázzam magamat, hanem hogy imponáljak a nagyszerű írásaimmal a nőknek.

Születtek azonban olyan írások is, melyekben nagyon sok fájdalom volt és őszinteség, és az emberek ahhoz kapcsolódtak. És nekem ez tényleg katarzis volt. Én mindig rettegtem attól, hogy mélyen bent egy szörnyeteg vagyok, amit soha nem mertem megmutatni. Lenyűgöző módon azonban saját tapasztalatom lett az írás által, hogy ha én mertem őszinte lenni, az emberek jöttek és emeltek, együtt éreztek és segíteni próbáltak. A valódi emberek az őszinteséghez kapcsolódnak.

Nehéz őszintének lenni? Félelmetes?

Hát akkor félelmetes volt. Ezért volt jó, hogy álnéven csináltam, a világtól elbújva egy internetes társkeresőn. Aztán beindult egyfajta pozitív visszacsatolási spirál, olyan értelemben, hogy kiderült, hogy nekem jó, ha ki merek mondani olyan dolgokat, amitől félek, hogy mások esetleg elítélnek, abból mindig jó élményeim lesznek. És ez felülírta bennem a korábbi rettegést. Elég sok élményem született arról, hogy szabad őszintének lenni, mert nekem jó és az emberek is értékelik. Akkor indultak a Facebook oldalak, és csináltam egy Facebook oldalt, hogy a blogolás eggyel nyilvánosabban látszódjon, és ez a Facebook oldal lett a Joós István, ember.

Hogyan fejlődött tovább a rendszered?

A hernyó – báb – pillangó hármas volt az első verzióm erre az útra. Ezt elkezdtem előadásokban is használni. 2010-ben volt az első TEDx előadás, amire meghívtak. Mert 2008-ban, korábbi frusztrált önzésemet túlkompenzálva, elindítottam a szivesseg.net oldalt. A saját életközepi válságom történetét meséltem több száz ember előtt őszintén el, ami sokakat megérintett. Változást hozott, mert az derült ki, hogy sokaknak van az enyémhez hasonló tapasztalata, és így elkezdtek megkeresni engem emberek és elkezdődtek az egyéni konzultációk.

Ez a legtöbb, amit tudunk adni végül. Nem feltétlenül példa, de hogy vállalni azt, aki vagyok, ami nekem működik, illetve amilyen válságokon át eljutottam oda, ami nekem működik. Egyszerűen vállalni az esendő emberséget. Ez ilyen katartikusan felszabadító szerintem, mert kiderül, hogy a másik is ember, nem csak én vagyok hülye, plusz látom, hogy a másik milyen válságot élt meg, és milyen módon tudott kilábalni belőle.

És ahogy elkezdtek jönni az emberek konzultációra, az én addigi saját tapasztalatomra elkezdett rárakódni egyre több életút. Nem volt hozzá sem módszerem, sem képesítésem, egyszerűen csak jöttek, és én szívesen beszélgettem. Akkor még persze ingyen. Aztán lassan sok lett, és önvédelem gyanánt kezdtem pénzt kérni. Hogy azokkal beszélgessünk, akik tényleg akarnak velem. Amihez a pénz jó szűrőnek bizonyult. Így alakultak ki a konzultáció keretei, amit ma személyesen, online, sőt már privát videóban is folytatok.

Ezután jött az ötlet, hogy csinálni kellene egy könyvet, ami összefoglalja elejétől a végéig ezt a világképet. Akkor nekiálltam ennek a könyvnek 2014 nyarán, és el is készült “Az Én útja” című könyv. Strukturálni törekvő agyam van és azt akartam, hogy látszódjon a folyamat, ahogy én látom, amilyennek emberek százainak életén keresztül a felnőtté válásunkat megismertem. A ma ábraként látszó út korszakai eme első könyv tartalomjegyzékeként jelentek először meg.

De az első könyv még nem volt elég?

Igen, még nem volt elég, mert csak kevesen értették. Igazából az volt az élményem, hogy van valami, ami hitbizomány, ami nem az enyém, de ami dolgom, hogy érthetően elmondjam. És az első könyv nem volt elég jó. Tudtam, hogy lehet jobban. Maga az ábra aztán Dobogókőn született meg, ott rajzoltam le. Ez az ábra végre érthető. Zsigerileg megragadja az embereket, sokan akarnak közelebb jönni és megtudni, hogy ez micsoda.

2015 őszén aztán további két dolog történt párhuzamosan. Egyrészt elkezdtek jönni emberek, hogy ők tanulni akarnak erről a rendszerről.

Így lett ebből egy önismereti és segítő módszer, és kapott egy nevet, hogy egológia, mert az ego állapotaival foglalkozunk. És ez a korszakos út végül arról szól, hogy az ember nem legyőzi az egóját, hanem tényleg kicsiszolja. A nyers gyémántból igenis lehetsz boldog ember.

Másrészt pedig annyian kérdeztek az ábráról, hogy 2015 nyarán elkészült a második könyv. Ami az ábrát elsősorban nők, és önismeret iránt érdeklődő férfiak számára magyarázza. Most vagyok abban, hogy idén nyáron szeretnék írni egy harmadik könyvet, mert kell egyet írjak a szélesebb közönségnek is.

Másképp kell fogalmazni férfiaknak, mint nőknek?

Igen. Az átlag férfi számára ezt a témát nem párkapcsolat, hanem siker oldalról kell megközelíteni és valószínű az lesz a könyv témája, hogy a vezető útja. Hogy a helyén álló férfi, aki tényleg erős, mint egy Nap, ő hogy születik.

Nem spórolhatók meg az állomások?

Nem. De lehet gyorsítani. Illetve lehet derűsen megélni. Nem igaz, hogy szenvedni kell mindig, és hogy nagyon mélyre kell menni ezekben a völgyekben. A válságok megoldása egyszerűen csak az, hogy megváltozik, hogy mitől várom a boldogságot. És attól változik, hogy mitől várom a boldogságot, hogy belebukom abba, ami nem működött. És a korszakokat tulajdonképpen ez határozza meg. A korszakos cél. Amit az ábrán az út fölött látszó szimbólumok mutatnak.

Min dolgozol most?

Tartunk táborokat, vannak tréningek kifejezetten nőknek. Van klub is férfiaknak, ilyet most még csak én tartok, Erőtérnek hívják. Van női kör Fonó néven nőknek, és a legfontosabb kérdőjel, hogy ebből mozgalom hogy lesz. Hogy hiszik el emberek, hogy ehhez hozzá tudnak adni. Cél, hogy minél többen csatlakozzanak nem csak résztvevőként, hanem szervezőként is.

Ezen kívül dolgozom még az ÉNAKADÉMIA és a hozzá kapcsolódó közösségi tér fejlesztésén. Mert az nagyon jó, hogy emberek nekem írogatnak, de én is csak egy ember vagyok, akinek vannak tapasztalatai, és mindenki másnak is vannak tapasztalatai. Szeretnék egy olyan játékteret, ahol lehet őszintén megosztani bármit, akár álnéven, és lehet kapcsolódni olyanokkal, aki átment már hasonlón. Sőt feladatokat is tudunk a válságokhoz adni.

Joós István interjú - 2. rész

hörömpő andrea hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre,

ha szeretnél értesülni az újdonságokról, könyveimről, bejegyzéseimről, tanfolyamaimról.

Kérlek, ellenőrizd az email fiókodat és erősítsd meg a feliratkozási szándékod

80 Shares
Share80
Tweet
Pin
+1
Share
Malcare WordPress Security