A Férfi szemtelenül fiatal volt, szemtelenül tehetséges, szemtelenül könnyed és szemtelenül szabad. A lényével nem tudott nem hatással lenni másokra, és azzal a természetességgel, ahogyan teljesen falak nélkül létezett, könnyedségre és az Élet élvezetére invitált másokat. Pont ezért volt túl nagy a kontraszt, ami közte és a vele érkezett nő között volt. Érezni lehetett, hogy a nő – bár talán inkább lánynak mondanám még – foggal-körömmel próbált ragaszkodni a párjához, akire óriási betűkkel kiírt cetlit ragasztott gondolatban: az ENYÉM.

az enyém illúziója

Az „enyém” illúziója, ami törékeny, és ráadásul hamis ábrándokba tud vezetni bárkit. Nem, nem a Tiéd. Soha nem is volt és soha nem is lesz. És ha azt hiszed, valaha is birtokolhatod, tévedsz.

A lány nem tudott mit kezdeni a párja könnyedségével, és azzal sem, ahogyan én reagáltam erre a könnyedségre. Mentem vele, élveztem, elismertem, dicsértem, sőt provokáltam. Kicsit mindkettőjüket, de a lányt jobban kiborította mindez. A Férfi csak huncut játékossággal jött velem, így a szavaink és az energiáink játéka feloldotta az amúgy kissé nehézkes és feszült levegőt.

Azt hiszem, mindez azért működött így, mert a lelkesedésem és az elismerésem tényleg őszinte volt. Lenyűgözött, hogy milyen gyorsan tanul, és ennek hangot is adtam. Ehhez képest a lány talán még az életben nem dicsérte meg a párját, így ezzel a helyzettel nem igazán tudott mit kezdeni. Azt hitte „nyomulok” és veszélyeztetve érezte magát. Gonosz voltam, mert meghagytam ebben a tévképzetében, sőt még rá is játszottam kicsit.

Frusztráltsága egyenes arányban nőtt az én szavaimmal és elismerésemmel. Hamar meg is fájdult a feje. A falait óriásira húzta és próbálta volna a Férfit is magával rángatni e falak mögé. De ő a maga könnyedségével kezelte mindezt. Fogalmam nincs, meddig fog ez így működni nekik. De ha szemmel ölni lehetne, akkor én már nem írnám ezen sorokat.

Hasznos volt látnom, hogy milyen messzire tudunk menni a ragaszkodásban, a birtoklásvágyban és a félelmeink milyen megélésekre, tettekre késztethetnek. És hogy ezzel a másikat mennyire képesek vagyunk lekötni. Ha hagyja persze. Van, aki igen, és van, aki nem.

Amikor bármilyen viselkedésben ilyen szélsőséges megnyilvánulással találkozom, mindig magamba nézek, hogy bennem vajon hol van meg ez a minőség. Tisztítottam mindent, ami feljött, majd néhány pillanat múlva megszületett bennem egy kép, hogy tényleg: Vajon mennyivel egyszerűbb, könnyebb és játékosabb lenne, ha egyszerűen csak úgy élnénk meg a párkapcsolatunkban mindezt, hogy: „Tessék, itt van, ha tudod, vidd!” Mérhetetlen könnyedséget hozott mindez, és gondolatban jól átmustráltam, vajon én tettem-e nagybetűs „Enyém” cetlit másra.

Nem. Nem az enyém.

Nem. Nem a tiéd.

Senkié. Mert szabad.

Ő is. És ha ezt IGAZÁN képes vagy megélni, akkor Te is.

Ameddig ez nem jár át zsigerileg, nem vagy Te sem szabad, és nem tudod számára sem megadni a valódi választás szabadságát.

Vannak, akik képtelenek ezt megélni. Vannak, akik csak tettetik, de a tettetés mögött mélyen frusztráltsággal vegyes féltékenység és elfojtás rejlik. Amikor viszont ezt TÉNYLEG megéled, az végtelen szabadságot ad a lelkednek. Te is felszabadulsz és szabadságot adsz a másiknak is. Nem érzi magát már lekötve, és azt sem, hogy nincs más választása. Hogy csak azért, mert valamikor egyszer téged választott, ezután is mindig téged kell. Nem, nem kell. Csak azt szeretnénk hinni.

De ehhez fel kell nőni, erre meg kell érni. Merni beleállni abba, hogy megengedem a másiknak, hogy igen, választhatsz mást is. Nem csak engem. Amikor az emberek többsége a legkisebb változástól is riadtan menekül, egy ilyen hozzáállásban rejlő látszólagos bizonytalanság bizony sokakat megriaszt. Erre csak az Önmagukat igazán választó, a szabadságot tényleg megélő emberek képesek. Ide pedig el kell jutni.

A párkapcsolatunkban ugyanis csak egyetlen birtokos szerkezet létezik. Ez pedig az, hogy: Én a Tied vagyok…Click To Tweet

És ennek kapcsán eszembe jutottak Biegelbauer Pál szavai: A párkapcsolatunkban ugyanis csak egyetlen birtokos szerkezet létezik. Ez pedig az, hogy: Én a Tied vagyok… Fordítva ezt nincs jogom kimondani. Amit tehetünk, az mindösszesen csak annyi, hogy odaadjuk magunkat. Anélkül, hogy azt várnánk, hogy mindezt a másik is megtegye. Bátorság kell hozzá? A sebezhetőségünk vállalása? Kockázatvállalás? Igen… Mindenki képes rá? Nem. De talán mindenki útja erre tart… És hogy mikor érsz el idáig, az csak és kizárólag tőled függ.

 

hörömpő andrea hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre,

ha szeretnél értesülni az újdonságokról, könyveimről, bejegyzéseimről, tanfolyamaimról.

Kérlek, ellenőrizd az email fiókodat és erősítsd meg a feliratkozási szándékod

271 Shares
Share269
Tweet
Pin2
+1
Share
Malcare WordPress Security