Ősbizalom…. Vezetve vagy…

Közzétéve: szeptember 24, 2021

Vezetve vagy. Ide jutottunk el a Szívtudatosság ébredése program végén. Hogy az Egységhez, az önátadáshoz, és ehhez a „vezetve vagy élményhez” kell ennek az ősbizalomnak a helyreállítása is. Nagyon intenzíven megjelent az energia, és közben az is hogy itt még bizony van munka. Hétköznapi helyzetekben mutatkozik meg mindez….

Az irányításról, a kontrollról való lemondás. Nem teljesen, csak úgy, pont annyira, hogy ne ragaszkodj mindenáron az irányításhoz, olykor engedd, hogy vezessenek. Az Univerzum is, illetve Nőként a párkapcsolatodban a Férfi is. És az ellenállásom a „vezetve lenni” minőség felé tapintható volt. Mintha Nőként ott állnék Isten és a Férfi között, és mindkettő azt kérné tőlem, hagyjam, hogy vezessenek. Én meg rettegek, hogy na nemár… És néhány pillanat múlva mintha Isten és a Férfi egyesülne, már nem érzem őket különállónak… Ott áll előttem a FérfiIsten…. és arra kér, engedjem meg, hogy vezethessen…. Te jó Isten.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

És én érzem a zsigereimben hogy valamikor ezt így éltem, hagytam, és hogy milyen jó volt…. de hogy valami történt… Valami történt, valami eltörött…. Mint a cirkuszban az attrakció közben, a Nő háló nélkül ugrik, és a Férfi nem kapta el…. Pedig gyakoroltak, pedig működött ezerszer, aztán egyszer, történt valami, amikor a feltétel nélküli ősbizalom eltört. Zuhanás, mélyre, fájdalom.

Hogy nincs ott, amikor pedig ott kellene lennie.

Lehet, hogy csak egy tizedmásodperccel késett el, de akkor sincs ott…. és nem kapott el… És az eskü, fogadalom utána, hogy akkor megbízhatatlan. Hogy soha többet nem bízok, hiszen bízni veszélyes…. Ha bízom, sérülök. Inkább egyedül, inkább, ha kell beledöglök, de akkor is egyedül, akkor sem bízom….

És most itt áll velem szemben a Férfi is és Isten is, és azt kérik, bízzak…. És az agyam tudja, hogy ez a következő lépés, de a szívem még ellenáll…. pedig le kell engedjem a szívembe…. és helyre kell tennem ezt az ősbizalom sérülést. A láthatatlanban IS és a Férfiban IS. Szeretném megtapasztalni az élményt, hogy vezetve lenni JÓ. Vezetve lenni BIZTONSÁGOS.

Talán van valami önítélet is, hogy mindezt én hagytam, én teremtettem, az “én hibám”. Látnom kellett volna, hogy nem kap el. Miért nem láttam? Ezt is érdemes lehet elengedni. Merthogy végül nincsenek véletlenek, csak választások. Mit akartam valójában megtapasztani? Mi volt a választásom itt? Mit akartam tudni?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Sok “mumusom” volt az évek alatt. Kezdetben az elengedés, most a befogadás, és végig, láthatatlanul mindeközben ott munkálkodott a bizalom, vagyis inkább a bizalmatlanság. Az ősbizalom valamikor átminősült bizalmatlansággá. Most ennek a transzformációja történik.

Mert az út az Egységbe energetikailag azokon a lépéseken keresztül vezet, ahol az Egységből való kilépés történt.

A sérüléseinknek köszönhetően szűnt meg az Egység, a sérüléseink gyógyulásával pedig visszatalálunk. Magunkhoz. Ahhoz az isteni Önmagunkhoz, akik vagyunk.

Sokszor kerestem az utolsó ajtót…. Sokszor hittem az, hogy ez lesz az utolsó ajtó…. Már megengedésbe kerültem azzal, hogy akárhány ajtó áll előttem, hajlandó vagyok mindbe belemenni. Ide is. Most. Kértem az Eget, mutassa meg, hol, mikor, miben sérült ez az ősbizalom. Mikor döntöttem el, hogy nem hagyom, hogy vezessenek.

Mert igen, Vezető vagyok, de végül minden Vezető egyben követő is…. Követ Önmagában valami istenit…. a láthatatlant, ami mindent megtesz azért, hogy végső soron felemeljen….

Nem elvenni akar soha semmit. Hanem adni, segíteni a teljességhez való visszaérkezésbe.

Sokszor éreztem, hogy vezetve vagyok, de az az igazi, feltétel nélküli önátadás még nem történt meg. Így most ennek a lépése következik. Az Egységbe lépni a kétségek felszámolásán keresztül lehet. Ha választod, elérhető számodra is. A kétségek, amelyek pedig megmutatják magukat, segítenek, hogy meghaladd Önmagad, és ennek köszönhetően Önmagad legnagyszerűbb isteni részéhez csatlakozz, magadba olvaszd, és azzá válj. Ragyogó nagyszerű, tudatos Csillaggá, aki szeret, és akit szeretnek, aki vezet, és akit vezetnek, aki örömben van és ebből az örömből teremtve éli a csodákkal teli életét. Köszönöm Élet, hogy elvezettél ide.

Hasonló bejegyzések

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Az a történelmi változás, amiben jelenleg élünk, magával hozza a látható és a láthatatlan közötti mesterségesen teremtett és fenntartott határok feloldását. Az elmúlt évezredek a racionális és látható világok és működések dominanciáját hozták magukkal, aminek köszönhetően a láthatatlan világa másodlagossá, szélsőséges esetben értéktelenné, üldözötté vált. Így azok számára, akiknek képessége van ezen a területen, a képességeik, és ezáltal az erejük és a lehetőségeik is korlátozásra kerültek.

bővebben
Mit tehetsz, amikor túl sok a külső bizonytalanság?

Mit tehetsz, amikor túl sok a külső bizonytalanság?

Amikor „túl sokká”, túl intenzívvé válik a külső bizonytalanság, az mindig egy lehetőség arra, hogy saját magadban felfedezd a biztonság élményét. Hogy van benned, a lelkedben, a lényed legmélyén valami nagyon erős, nagyon intenzív, nagyon szilárd ERŐ, amihez ha (újra) kapcsolódsz, akkor egyszerűen nem lesz szükséged már soha többé a külső kapaszkodókra, külső biztonság élményekre. A legbizonytalanabb időszakban is magabiztossá válsz.

bővebben
Amazonokat nem lehet szelídíteni, az Amazon magától szelídül – 2. rész

Amazonokat nem lehet szelídíteni, az Amazon magától szelídül – 2. rész

Az Amazon világképének összetörése legtöbbször vagy egy szélsőséges mélypont, vagy egy szélsőséges magasság által tud megtörténni. Mivel az Amazon alapvető jellemzője a szélsőség, és kell egy „ellenerő”, ami kimozdítja abból, amiben van. Tehát külső hatás éri, de ezt be tudja fogadni és belső transzformációhoz segíti. Éppen ezért ehhez a belső transzformációhoz hozzájárulás lehet egy Férfi, és általa akár a Szerelem energiája is.

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

0 Shares
Share
Tweet
Pin