Eltörött, és mintha mi ezt éreznénk. Éreznénk a lelkünk „töröttségét”, és talán azért indulunk útra, hogy megadjuk az esélyt magunknak, hogy törött lelkünk újra Egységbe forrjon. Keressük és megtalálni hisszük ennek az Igaz és Örök varázslatnak a Teljességét. És akkor jövünk rá, hogy egészen addig még a közelében sem jártunk, amíg végül valóban meg nem találjuk. Ennek a pillanatnak a szentségében pedig mindaz, ami korábban Reményként élt a lelkünkben, egyszerre Bizonyossággá válik.

Mert egyszerűen tudjuk, hogy Ő az

És felsikít a lelkünk, hogy: „Végre!” Hogy élhettem eddig Nélküled? Hogy hihettem eddig azt, hogy a Teljességet élem? És megértjük. Megértjük, hogy miért is nem volt tökéletes az utunk során eddig meglelt lélek-mozaik darabkák lelkünkhez való illeszkedése… Mert nem lehetett. Oda csak egyetlen darab illeszkedhet. Aki ugyanott van eltörve, mint én. Éppen ezért tudja, érzi, ismeri az én lelkem töréseinek minden árnyát és érzését, múltját és fájdalmát.

Darabokra törtünk valaha, de bennünk él az Igaz és az Örök emléke.

Az Univerzum Végtelenségének, Teljességének és Tökéletességének emléke. Az Örökkévalóság állandóságából kiszakadva a múlandóság pillanatait éltük meg életeken át, legtöbbször úgy, hogy ennek az Igaz és Örök Csodának a közelébe sem kerültünk. De valami belül, oly mélyen, hogy még a legrégebbi emlékeink mélyére is le kell ásnunk hozzá, hajt efelé a tökéletesség felé, efelé az Egység élmény felé.

A szívünk legmélyén őrizzük Egymást…

és Egymás szemeibe pillantva látjuk-érezzük mindezt. Hogy megtaláltalak, hogy itt vagyok, és nem kell már keresnem tovább. Csupasszá válunk, és különös megtisztulás veszi kezdetét. Nem maradhat semmi, amit álarcként használtunk, eddig megszokott eszközként a Világban másokkal szemben. Nem maradhat semmi, ami hamis, és amiben nem a Világegyetem végtelen Igaz(ság)ának rejtelme tükröződik vissza. Nem maradhat semmi, ami illúzió, amit féktelen ember léteink során elhittünk, megtanultunk, használtunk.

Amikor Igazzá válunk, bennünk születik újjá ez az Igaz és az Örök.

Amiről oly sokáig azt hittük, elvesztettük. Az egyszerűség nagyszerűségében, a próbák sorát kiállva, tanúsítjuk az Igaz és az Örök láthatatlan Egységének látható Csodáját. Az összefonódással, az összeforrással, az érintéssel. Testünk által válik a lelkünk láthatóvá, érezhetővé, kézzelfoghatóvá. Általunk válik minden elmélet gyakorlattá, és minden misztikus földivé. Példává.

Nem lehet akarni. Kutathatjuk, de csak meglelhetjük. Felfedezhetjük, megnyílhatunk rá, ajándékba kaphatjuk. Valami tőlünk független Erő szükséges hozzá, hogy odasodorja, a Lét óceánjából kivetve lábunk elé.

Összetörve, hogy gyógyítsuk.

Gyógyítsuk a fájdalmakat, beforrasszuk a hegeket, elsimítsuk a ráncokat, és elmerítsük a másikat a szeretetünk tengerében. A szeretetünk láthatatlan gyógyító ereje ugyanis észrevétlenül talál utat a legeldugottabb réseken, melegíti fel a legfagyosabb szíveket, nyitja ki a legrozsdásabb zárakat, és oldoz fel a legfájdalmasabb pillanatok során meghozott esküink és fogadalmaink alól.

Megélve a Szeretet Igazságát a Szerelem Örökkévalóságában.

Ez lesz a tiszta szívek birodalma, a lélek újjászületésének helyszíne. Két lélek összeforrása, immár a fájdalom hegei nélkül, a forradások nyomai nélkül. Így válik Eggyé ismét minden Egész, mi eltörött. És így nyilvánul meg e földi világ polaritásában minden Igaz és Örök. A Férfiban és a Nőben. Szentség és Szövetség. A Szeretet és a Szerelem Egységében.

Benned és Bennem… 

Szerző: Dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

 

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg. Ha érdekelnek a lehetőségek velem. Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.
Kosár A termék eltávolítva. Visszavonom
  • A kosárban nincsenek termékek.
556 Shares
Share556
Tweet
Pin