Egy új korszak hajnalán vagyunk, és ezt egyre többen érezzük, éljük, de még kevesen élvezzük. A világ – egyénileg és kollektíven is – afelé halad, hogy újraértékeljük, „újra szüljük” a kapcsolódásainkat, beleértve a női-férfi kapcsolódást is. Hogy ebben az újjászületésben ki milyen utat választ, az teljesen egyéni. Az biztos, hogy a Nők kezében ebben a Világ sorsa. De nem úgy, ahogy egyesek gondolják.

A múlt

Az általunk ismert, túlságosan hosszúra nyúlt múlt mintáit alapvetően a férfiak által uralt világkép határozta meg akár a családi, belső kapcsolódásban, akár a társadalmi, külső kapcsolódásban. A nőket túlságosan hosszú ideig nem kezelték egyenrangú félként. Megfosztottak minket a szabad választásunktól, a szabad akaratunktól, férfiak irányítása alatt éltük életek százait, aminek következtében elfelejtettük, megtagadtuk, elrejtettük saját magunk elől is azt a – véleményem szerint – minden Nőben ott lévő „igazi” női minőséget, ami fontos építőkockája lehet annak, hogy a Világot megváltoztassuk.

Mert bebizonyosodott, hogy az, ahogy eddig volt, valójában nem működik. Nem működik sem a nők, de a férfiak számára sem. Túl hosszúra nyúlt a nők elnyomásának az időszaka, de az ebből való kilábalást fel lehet gyorsítani, ha nem vesszük be azt, hogy értéktelenek vagyunk.

A jelen

A múltra válaszul ugyanis a jelen sok nő életében arról szól, hogy létszükséglete, hogy bizonyítsa azt, hogy értékes, hogy neki is van szava, hogy lehet Önmaga, hogy lehet szabad választása, hogy bezzeg őt nem irányíthatja senki és semmi.

Bizony az Önmagunkra ébredés mérföldköve a ráébredés, hogy képesek vagyunk rá. Nőként képesek vagyunk működni Férfi nélkül is, nincs „már” szükségünk rájuk, hiszen választhatunk bármit bármikor bárhogyan.

Frusztrált, férfiakra (a Világra, és titkon talán Önmagukra is) mérges nők ezrei bizonygatják mindezt. Megítélve a másik nemet, és ezen nézőpontjaikat foggal-körömmel védve lendülnek támadásba minden olyan (női) megnyilvánulásra, amelyben a férfiak nem undorító, csaló, szemét és ártalmas lényei a Világnak, hanem ugyanolyan érző és nemes lelkű személyek, akik ugyanúgy – ha nem még jobban – nem értik ezt a jelen helyzetet és hogy hogy kerültünk bele, azt pedig főleg nem, hogy hogyan tudnánk ebből kimászni.

És persze igen, nem minden Férfi ilyen. Ugyanúgy a Férfiak között is vannak olyanok, akik még az ezredéves minták mentén működnek, felsőbbrendűnek érezve magukat. És a női nem képviselői között is számosan ehhez igazodva még áldozatszerepbe alárendelődve elfogadják a sorsukat, nem néznek rá arra a kérdésre, hogy mi más lehetséges, hogy változtathatnak mindezen, és hogy eljött az idő, hogy kezükbe vegyék a sorsuk irányítását.

Éppen ezért minden általánosítás torzít, és csak kevesek képesek arra, hogy a teljes egészet lássák.

Tehát nem minden írás szól mindenkinek és mindenkiről. Ha átlátod, hogy a saját utadon merre jársz, könnyen ki tudod választani, hogy melyek azok az iránymutatások, amelyek neked és rólad szólnak, és melyek azok, amelyek már vagy még nem. De ha látod, hogy más is van a világban egyébként, mint ami a te világodban van, lesz lehetőséged, hogy válassz valami mást. Ha szeretnél.

Az ítélkező szavainkkal pusztítunk

A női egyenjogúság nevében a férfiakat megítélő, utáló és utolsó gonosznak beállító nők munkássága hosszú távon mérhetetlenül nagy pusztítást okoz a kapcsolatok terén. Férfiak ezrei élnek bűntudatban, magukra véve évezredek férfiainak bűneit, vezekelve az ősök hibái, cselekedetei miatt, félve attól, hogy ismét ártani fognak. Ott van bennük sejtszinten az érzés, hogy hibások valamiért, amit el sem követtek, amit ezen női bűntudatkeltő eszközök tovább erősítenek.

A szavaiddal, cselekedeteiddel építhetsz, és a szavaiddal, cselekedeteiddel pusztíthatsz is. Élet-halál ura vagy tehát abban, hogy a másikat felemeled vagy elnyomod, összetöröd, vagy abban segíted, hogy az amúgy is összetört darabjait összeragassza. A Te választásod, hogy Nőként segítesz-e a Férfi lélek legnagyobb sérüléseit gyógyítani, vagy tovább bántod, marod és folyamatosan felszakítod a sebeit a saját fájdalmaid miatt.

A radikál feministák

Mert mégis mi értelme van azt bizonygatni folyamatosan, hogy felsőbbrendű vagy? Kinek képzeled magad, amikor azt hiszed, hogy több vagy Nőként a Férfinál? Nem több vagy, csak más. Valahogy ezt kellene már végre megértenünk. Nő nem jobb, nem több a Férfinál, csak más. Egyszerűen Nő. Női működéssel, női értékekkel, női képességekkel. A Férfi nem jobb, nem több a Nőnél, csak más. Egyszerűen Férfi. Férfi működéssel, férfi értékekkel, férfi képességekkel. Miért kellene az alma és a körte között különbséget tenni jobbnak ítélve egyiket a másiknál?

Tudjuk-e Nőként a saját értékeinket meglátni? Úgy, hogy egyszerűen „csak” elismerjük azokat. Nem kell nagy dobra verni őket, nem kell elismerő szavakat várnunk érte, nem kell felsőbbrendűnek érezzük magunkat miatta. Egyszerűen csak tudjuk.

Amikor Nőként elismered a saját értékeidet, a saját képességeidet, akkor már békében vagy ÖNMAGADDAL. És csak akkor lesz esélyed arra, hogy a Férfiakkal is békébe kerülj, ha ez megtörtént.

Amíg saját magaddal kapcsolatban nem vagy rendben, amíg folyamatos önigazolások szükségesek valami évtizedes, évezredes nézőpontok bizonygatására, amikor egyetlen mondat kibillent a törékeny egyensúlyodból, amíg agresszív dühvel kommunikálsz a másik nemmel való kapcsolódásról, addig egyáltalán nem vagy békében saját magaddal. És ez nem baj.

Szeretnéd, hogy mindez megváltozzon? A felelősség és a választás ebben csak a tiéd. Nem, nem a másik nemé. Nem a Férfi hibája, ha Te nem vagy Nőként rendben saját magaddal. Nem a Férfi hibája, ha az életed nem működik. Nem a Férfi hibája, ha boldogtalan vagy. Amíg ezt így gondolod, addig csak ujjal mutogatsz és hibást keresel anélkül, hogy ránéznél, mi ebben a te szereped, miért ragaszkodsz ehhez a mintához és mi más lehetséges még ezen túl? Persze hogy a helyzet megváltozzon, az kell, hogy válaszd a változást.

Népszerűnek lehet lenni a férfiak ellen uszító és a nők egyenjogúságának nevében női felsőbbrendűséget hirdető dogmákkal.

Gyorsan lehet követőket gyűjteni, mert trendi dolog a gyűlölet, a hibás keresés, a felelősségünk vállalása helyett a belső frusztráltságaink külvilágba való kivetítése.

Minden egyes szavaddal, amellyel a felsőbbrendűségedet bizonygatod, támadva a másik nemet, pusztítasz és egyre távolabb kerülsz attól, hogy a békés, sebezhetőségünk vállalásával járó, törődő, őszinte, valódi egyenjogúságon alapuló kapcsolódás létrejöjjön.

A jövő

Mert erre tartunk. Ennek a jövőnek a hajnalán járunk. És vagyunk páran, akik úttörőként vállalták, hogy elindulnak és felfedezik, hogy mi működhet ebben az egymáshoz való újrakapcsolódásban. Mert nem a múlt nem működő mintáit akarjuk újra felszínre hozni, hanem valami igazán új minták és működések útjain lépegetünk…

Valami olyan új minták ezek, amelyek – van egy belső mély tudásom erről – hogy valójában nem újak… hanem végtelenül ősiek… Mert talán egyszer, valamikor, még a férfi dominancia és elnyomás előtt volt egy olyan világ, ahol Nő és Férfi békében és egymást tisztelve éltek egymás mellett.

Talán van egy ősi minta, ami valójában valamiféle halvány lenyomatként bennünk él, valami ősi emlékezetként megjelenik álmainkban és emlékeztet arra, hogy másképp is lehet.

Mi van, ha már tudjuk mindazt, amire újként tekintünk és egyszerűen csak választanunk kell?

Ahol a női létünket tényleg csodának éljük meg és örömmel vagyunk hozzájárulás a Férfiak teremtéseihez. Elismerve azt, hogy igen, mi is képesek vagyunk teremteni, de nem bizonygatva már azt. Elismerve azt, hogy igen, mások vagyunk, de nem megítélve ezt sem jónak, sem rossznak. Elismerve azt, hogy mi működik nekünk és mi nem, de nem téve ezt egyetlen követendő igazságnak.

A Nő hozza a csodát a Férfi életébe

A női lét csodája olyan varázslat, amit csak a NŐ tud a Férfi életébe hozni. A könnyedséget, törődést, a nyugalmat, a békét. Egy kedves szóval, egy szerető öleléssel, egy törődő gesztussal. Nem, nem azért mert a másik elvárja. Nem, nem azért, mert ezt „kell” tenned, mert ez a Nő kötelessége. Nem azért adod, mert a Férfi elvárja, hanem azért mert őszintén ez jön belőled. Nem érzed már magad kevesebbnek a Férfinál, hogy azt kelljen bizonygatnod magadnak és neki, hogy érsz valamit, vagy hogy több vagy.

Ráérzel arra, hogy miben van, őszintén érdeklődsz felőle és pusztán a lényeddel hozzájárulás vagy az életéhez. Van, hogy nem kell semmit csinálnod, csak egyszerűen ott lenned.

És nem, mindez nem azt jelenti, hogy fel kell add magad, nem jelenti azt, hogy nem lehetsz őszinte, hogy szerepet kell játszanod.

Egyszerűen csak megvan benned az a bölcsesség, hogy érzed, tudod, mikor mire van itt az idő, és mikor milyen energia legyél ahhoz, hogy a kapcsolatotok működjön. Hogy Együtt átvészeljétek a nehéz időket, és hogy Együtt élvezzétek a sikereket is.

Tudod, hogy része vagy az életének, a teremtéseinek és ő is része a te életednek és a te teremtéseidnek. Egymás részei vagytok, ott egészítve ki egymást, ami az erősségetek, ami a különbözőségetek. És amíg a nők szoknyába bújt férfiak akarnak lenni, addig csak nadrágot viselő nőkkel fognak tudni könnyen kapcsolódni. Mert így működik a világ… azt a minőséget vonzzuk, amelyek mi magunk vagyunk.

A női-férfi kapcsolódás forradalma

Én azoknak írok, akik már túlléptek a múlt mintáin, akik érzik a jelen zavaros működését és készen állnak arra, hogy valami újat válasszanak, olyat, amire nincs mintájuk, de ami működhet számukra. Ha működik az életed, a párkapcsolatod, csináld, éld, válaszd. Nincs ítélet az eddigi mintákon sem. De ha nem működik, és kíváncsi vagy, vajon lehet-e másképp, tudd, lehet.

Viszont csak akkor tudsz erre az útra lépni, ha leteszed a múltat, leteszed a haragod, a dühödet, a gyilkos indulataidat, a fájdalmaidat és vállalod a sebezhetőségedet.

A hajnal ugyanis, aminek napjaira ébredtünk az őszinte, törődő és egyenlő kapcsolódások ideje.

A női és férfi kapcsolódások forradalma egymás különböző működéseinek ítéletmentes elismeréséről szól. Olyan forradalom ez, ami kizárólag vér és harc nélkül tud végbemenni. Ahol Nő és Férfi Egységes adja a teljességet.

A szív forradalma ez, túllépve a saját nézőpontunk helyességéhez való ragaszkodáson és megnyílva valami másra, amitől lehet, hogy először megrettenünk, de ha merünk lépni egyet felé, akkor biztos vagyok benne, hogy a jutalom” sem maradhat el… A jutalom pedig egy boldog élet lesz, amiben békében élünk Önmagunkkal, a Társunkkal és a Világgal. És vajon nem „csak” ennyire vágyunk mindnyájan?