A férfi lélek ősfélelme, hogy a szeretett Nőt a pokolba rántja. A helyzet csak az, hogy egészen mást gondolunk vagy élünk meg pokolként. Egy Nő számára, aki szeret, egyáltalán nincs lehetetlen, és a magunk teljesen egyedülálló módján ilyenkor erőnkön felül vagyunk képesek bármire. Túl minden racionálisnak tűnő döntésen, helyzeten, megoldáson. Mert a szerelmes Nő túllép a ráción, és az irracionális, csodákat teremtő világok birodalmába lépve onnan hoz át olyan erőt, ami akár még az ördögöt is kiűzi a pokolból. Ha éppen pont arra lenne szükség.

Férfiak, Ti ezt nem értitek, de talán ne is akarjátok, nem is kell. Nem azért mert buták lennétek, csak Ti inkább a földi világ keretei között teremtitek a csodáitokat, így nem feladatotok. Csak tudjátok, hogy bennünk ez így van, létezik és nekünk ez „nem nagy ügy”. De tényleg.

Mi megértjük, hogy számotokra a két lábon állás nélkülözhetetlen a fizikai szintű helytálláshoz. Jól is van ez így. Szeretjük, hogy olyan racionálisak vagytok, még akkor is, ha aggyal próbáljátok élni a szerelmet. Ami vicces, lehetetlen, és idővel mindenképp kudarcba fulladó próbálkozás, de mi így szeretünk Titeket.

Realistának lenni a szerelemben nem lehet

Egy Nő számára semmiképp. Nézzétek ezt el nekünk és csak hagyjátok, hogy ragyogásunkkal fényt vigyünk az életetekbe. Hiszen ha nem lennétek, nem gyúlt volna a szerelem lángja a szívünkben, így minden, mit adunk, általatok született meg bennünk. A lényeteknek, annak a megfoghatatlan, kimondhatatlan, lehengerlő, erős, bátor, fantasztikus Férfi energiátoknak köszönhetően.

Felébresztitek bennünk az évezredek óta oly mélyen szunnyadó Nőt.

Nem azt a Nőt, aki verseng vagy vagdalkozik Veletek. Nem. Sokkal inkább azt, azt az ősi minőséget, ami valódi békét, a családi élet szentségét teremti számotokra. Puhaságot hoz a nehézségekbe, gyengédséget a kihívások próbái közé, és a tiszta szerelem fényét a legnagyobb sötétségbe is.

Túllátunk a ráción…

És Ti pont ezt szeretitek bennünk. Nem értitek, hogy hogyan lehetséges mindez, és még jó, hogy a máglyán égetés nem dívik manapság, mert bizony könnyen ismét ott végezhetnénk – ahogy sokunkkal biztos megesett ez még jónéhányszáz évvel ezelőtt. És igen, talán félelmetes is mindez. Hogy vajon milyen boszorkány lakozik bennünk, aki ilyen varázslatra képes?

Túlnyúlunk a racionális világ kézzelfogható keretein, és megingathatatlan, kétségek nélküli hittel szállunk angyalszárnyainkkal, hogy felemeljünk Titeket. Hogy ha bíztok bennünk annyira, hogy mertek felkapaszkodni a szárnyainkra, akkor tényleg a Mennyországba repüljünk Együtt. Ti csak higgyetek bennünk, hogy elég erősek azok az angyalszárnyak, és elbírnak Titeket.

Nem árulhatjuk el minden titkunkat…

de higgyétek el, vannak segítőink. Aki a láthatatlanban szárnyal, láthatatlan segítőkkel is találkozik. Sőt egymásnak is segítünk, így csak engedjétek meg ezt magatoknak és nekünk is. Merjetek felszállni az angyalszárnyainkra és ne féltsetek minket… Nem a pokolba rántotok, amit Ti annak éltek meg, az számunkra sokszor csak egy olyan játszótér, ahol kipróbálhatjuk varázslótudományunkat.

A pokol nekünk az, amikor a saját érzelmi kétségeink bizonytalanítanak el,

a saját magunkba vetett hitünk kérdőjeleződik meg, vagy amikor tehetetlennek érezzük magunkat, látva, hogy nem tehetünk értetek semmit. És ez sokszor megtörténik.

Tehetetlennek érezzük magunkat, mert sokszor nem tudjuk, hogyan szóljunk hozzátok, hogy ne kapjátok fel a nyúlcipőt és ne fogjátok menekülőre. Nem tudjuk, hogyan szóljunk hozzátok, hogy ne érezzétek, hogy túlságosan erőszakosak lennénk, de mégis, invitáljunk titeket egy számotokra talán kevésbé valóságos, kevésbé racionális, kevésbé hihető, de varázslattal, örömmel és boldogsággal teli világba.

Ti vagytok a mi álmaink…

Veletek fekszünk és veletek ébredünk. Még akkor is, ha nem vagytok ott mellettünk. De ott jártok a gondolatainkban minden egyes pillanatban, és azt lessük, mit tudunk tenni azért, hogy nektek könnyebb legyen. Mert vágyunk.

Vágyjuk a Világot Veletek.

A Világunk számunkra Veletek teljes. Ezért nem ismerjük a félelmet, és nem ismerjük azt a poklot sem, amitől Ti óvnátok minket. És egyébként is, számtalan életünk alatt már megtanultunk a legnagyobb pokol tüzén is járni.

Éppen ezért a szerelmes Nők kezében a világ sorsa

Mert a szerelmes Nő nem ismer lehetetlent, számára nem léteznek a fizikai világ korlátai. Ezért, habár a fizikai világ számtalan manifesztációja ragyogó Férfiak keze által születik meg és aktualizálódik, ahhoz a Nők evilágon túlról hozzák a szikrát, ami berobbantja mindezt ennek a világnak a létezésébe. Így ér össze látható a láthatatlannal, és válik ismét teljessé minden valaha összetört lélek-mozaik darab. Így egészítjük ki egymást a teremtés tökéletességében.

Csak engedjétek meg, hogy azok lehessünk, akik valójában vagyunk, és élvezzétek! Élvezzétek, ahogy a csodák megérkeznek az életetekbe általunk. Csak engedjétek meg magatoknak, hogy befogadjátok a számotokra újat, az ismeretlent, a nem racionálist is.

Nem tudjuk nem adni mindezt…

Nem tudjuk megállítani, nem tudunk önmagunkból kifordulni. Ami számotokra talán „sok” vagy „lehetetlen”, az számunkra természetes. A mi Mennyországunk az Együtt szárnyalásban rejlik. Legyünk egymás Társai ebben, és fedezzük fel a Világot úgy, ahogyan még soha nem láthattuk korábban: A legnagyobb pokolból felemelkedve, a Mennyország végtelen határtalanságában…

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg. Ha érdekelnek a lehetőségek velem, látogass el IDE. Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.
561 Shares
Share561
Tweet
Pin
+1
Share