Félünk sebezhetőnek lenni, megmutatni magunkat, az esendőségünket, a félelmeinket, az általunk „hibásnak” tartott működésünket. Pedig mindez felszabadító. Számunkra is és a társunk számára is. A sebezhetőség nagyon emberi. A sebezhetőséghez bátorság kell. Pont ezért a sebezhetőség szexi. Ha eddig nem értetted volna miért, most elmondom.

Különböző nézőpontok

Azt vettem észre, a Társunkban mindig többet látunk. Meglátjuk az igazi lényét, látjuk a ragyogását, de az árnyékát is. Látjuk a múltját és látjuk a jövőjét. Akit szeretünk, azt nagyszerűnek látjuk, sokszor csodáljuk, az isteni/istennői oldalát imádjuk, ezért akár Istennek és Istennőnek érezzük magunk mellett. És ez jó. Részben. A „rossz” azonban az, hogy ugyanezt nem látjuk meg magunkban.

Amíg a másikat felfelé emeljük, magunkat számtalanszor elértéktelenítjük és nem hisszük el, hogy amit a másik bennünk meglát, az bizony tényleg ott van.

Kialakul egyfajta elcsúszás így a kapcsolatban. Magunkat alul-, a Társunkat túlértékelve. Mivel magunkat alul értékeljük, és inkább a hibáinkra fókuszálunk, a másikat pedig szinte tökéletesnek látjuk, így nem is tételezzük fel, hogy ő is küzdhet ugyanolyan félelmekkel, nehézségekkel, mint mi magunk. Mindenki takargatni próbálja azt az oldalát, amit magával kapcsolatban kevésbé kedvel vagy rossznak tart. Ez mindenkinél más terület. Nemhogy beszélni nem merünk róla, de eltemetjük magunkban mélyre.

A sebezhetőség pedig arról szól, hogy megmutatom magamat

Teljesen. Az összes „hibámmal”, félelmemmel, kétségemmel, búmmal, bajommal, mindennel együtt. És amikor ilyen teljességemben meg tudok nyílni, az valami mélységes lelki felszabadulást hoz. Részben bennem, mert megkönnyebbülök, hogy végre, már nem kell takargatni magam, és vállalom annak a kockázatát, hogy rendben, ha így nem kellek, akkor az is rendben van. De ha kiderül, hogy mégis, hogy a másik így is elfogad, akkor a félelmeim, kétségeim egy része elszáll.

A másik oldalról a sebezhetőség vállalása pedig a Társam számára is felszabadító. Mintha mázsás kövek gördülnének le a lelkünkről, hogy aha… habár őt Istennek látom, ha ő elém áll és megmutatja a lelkét, a félelmeit, rájövök, hogy ő is valójában ember. És hál’Istennek, hogy ez így van, mert akkor lehetek én is tökéletlen. Akkor lehet nekem is egy kis hibám itt-ott, bevállalhatom én is, hogy megmutatom magamat, nincs ebben semmi furcsa, semmi rossz, semmi kényelmetlen.

Mert rájövök arra, hogy mindketten tökéletlenek vagyunk. Mégis, egymás hibáinak, működési defektjeinek elfogadásával együtt, egymás számára tökéletesek vagyunk. A sebezhetőség pedig ezért szexi.

Érezted-e már azt, hogy imádod a párodban azt, amit ő nem szeret magában? Mintha az tenné egyedivé, különlegessé, értékessé számodra. Attól lesz Ő Ő.

A különbözőségünk tesz minket szerethetővé, különlegessé, vonzóvá. Ha tehát nem beolvadni akarunk, hanem merjük mutatni magunkat, azok számára, akikkel van valami közös bennünk, vonzóak leszünk.

Mi az a sebezhetőség, amit eddig nem mertél vállalni, amit ha vállalnál, akkor megnyílnának a kapuk, a lehetőségek, érkezhetnének személyek, vagy történhetnének a csodák? Ki az, akit a sebezhetőséged vállalásával invitálni tudsz a sebezhetősége vállalására?

Ki az, akit annyira tökéletesnek tartasz, hogy előtte nem mered vállalni a sebezhetőségedet? Ki az, aki annyira tökéletesnek tart, hogy előtted nem meri vállalni a sebezhetőségét?

Túllátsz-e a tökéletesség illúzióján, és látod-e, elfogadod-e, szereted-e a másikat akkor is, ha megmutatja magát? És ami nagyobb kérdés:

Elhiszed-e, hogy szerethető vagy akkor is, ha megmutatod magadat?

Most van itt az idő kilépni az árnyékból és megmutatni Önmagad: a fényedet és az árnyékodat egyaránt?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író