A kérdés valójában az, ki az a Férfi, akinek odaadod magad? Nem csak a testedet, hanem az idődet, a figyelmedet, a türelmedet, az energiádat, a pénzedet, a szeretetedet, a szerelmedet és a lelkedet? Ki az a Férfi, akit Társként kísérsz akkor, amikor a saját poklát járja, miközben olykor Te is a saját poklodat járod? Kiért mozgósítod magadban azt az Erőt, amivel sokkal többre válsz képessé, mint azt valaha is gondoltad? Kiért mozdulsz meg? Kiért mersz kockáztatni és kiért állsz bele a lehetetlenbe? Kinek a lelkét gyógyítod, és ki hagyja Neked, hogy gyógyítsd?

Sebeink vannak, fájdalmaink, amelyeket cipelünk magunkkal a múltból

A fájdalmainknak vannak nyomógombjai, így amikor túl erősen nyomják őket, megriadunk, kiakadunk, megharagszunk, elmenekülünk, vagy számtalan más, változatos módon reagálunk. Szeretném leírni, hogy ez így normális.

Normális az, ha fáj. Normális az, ha megsebeztek és falakat emeltél, hogy megvédd magad. Normális az, ha bántottak, és felvetted a páncélodat. Normális az, ha szeretetre, társra, egy működő kapcsolatra vágysz. Akár férfi vagy, akár nő. Erre vágyunk. A boldogságra, amiről azt állítják, hogy „csak” egy választás, és persze értem én ezt, de azért valljuk be őszintén, hogy hacsak nem vagyunk megvilágosodott guruk, akkor számos külső-belső tényezőtől függ az átlagember számára.

Szóval azt lenne jó látni, hogy tele vagyunk harci sebesülésekkel, és úgy próbálunk kapcsolódni a másik nemmel, hogy próbáljuk a legjobb színben feltüntetni magunkat, és nem tudomást venni ezekről a sérüléseinkről.

Tökéletesnek akarjuk magunkat láttatni vagy a tökéletes helyzetre várunk, de nem tökéletesnek kell lennünk, egyszerűen emberinek. És ezt az emberit meglátni a másikban.

Mert az Élet erről szól. Hiszen egy teljesen hétköznapi helyzetben is előjöhetnek reakciók, amelyeket nem értünk, aminek nem látjuk az okait, hogy mi rejlik a felszín mögött. És elvileg nem is kell, hogy értsük, a megengedés működne enélkül is, csak valahogy nem így vagyunk összerakva. A sérüléseink pedig az ítéletmentes és feltétel nélküli szeretet által gyógyulnak. Nőként és Férfiként egyaránt.

Nő a Férfit, Férfi a Nőt gyógyítja

Egymást gyógyítjuk, de azt látom, hogy az első lépést először nekünk nőknek kell megtennünk. Persze nem kell, semmit nem kell, csak érdemes, ha érzed azt, hogy „igen, Ő az”… Akkor így indulj el és kezdj el adni. Mersz-e adni, mersz-e előzetesen invesztálni anélkül, hogy elvárnál cserébe bármit is?

Mert nem értjük a feltétel nélküliséget, de nem hogy nem értjük, még kevésbé éljük. Igen, a feltétel nélküliség szó szerint azt jelenti, hogy nincs feltételem. Egyetlen egy sem. Azért adok, mert az okoz NEKEM örömet, boldogságot. Azért adok, mert NEM várok viszont semmit. Persze ez így nem teljesen igaz, mert nyilván van egy megelőlegezett reményem annak vonatkozásában, hogy kapcsolatot, működő társkapcsolatot szeretnék, de ennek a kulcsa az, hogy megengedéssel vagyok arra is, ha ez mégsem így alakul.

Elfogadásban tudsz-e lenni azzal, hogy úgy adj, hogy nem kapsz közjegyzői pecsétes papírt a Férfitől, akit szeretsz, hogy választani fog? Hogy nem tesz ígéretet, és lehet, hogy életének olyan szakaszában jár, amikor nem tud, vagy akar dönteni, vagy épp azt érzi felelősségteljes döntésnek, ha épp nem választ.

De hogy így mellé tudsz-e szegődni mégis? Tudsz-e mellette, Vele együtt menni, akkor is, ha az útja a Pokolba vezet?

Istenem, belegondoltunk-e mi nők, hogy a férfiak oly sokszor egyszerűen csak azért nem választanak minket, mert féltenek attól, hogy a Poklukba rántanak? Amit ők nem tudnak, nem éreznek eléggé, az az, hogy más jelenti a Poklot számunkra. Amit ők annak élnek meg, számunkra nem az. Amit pedig mi annak élünk meg, az számukra nem az. Szóval amikor épp azon keseregsz, hogy a Férfi miért nem ír, hív, jelentkezik vagy nem csinál bármit, amit te nőként épp elvársz tőle, akkor csak próbálj picit az ő szemével látni.

Mi van akkor, ha nem tudja, mit tegyen? Vagy mi van akkor, ha tényleg a Poklot járja éppen és pont azért, mert szeret, nem akar ennek kitenni? Mersze-e elég bátor lenni ilyenkor, hogy megindulj felé és kövesd az útján? Hogy támogasd, amikor fogytán az ereje? Hogy ott legyél, és a szavaiddal, a jelenléteddel, a szereteteddel, a szerelmeddel feltöltsd? Hogy érezze, tudja, lássa, tapasztalja, hogy milyen veled?

NEM KELL, hogy ezt mindenkivel, vagy mindenkiért megtedd. Nem az a jó, ha mindenkivel ezt teszed, olyan nincs. Mert ezt nem lehet akárkivel tenni. Egyszerűen érezni fogod, hogy ki az, akit bármilyen körülmények között szívesen gyógyítasz. Akiért „mindened adod”, aki felé nincs (vagy egyre csökkenő mértékben van) elvárásod. És ami nagyon fontos, hogy:

Ki az, aki tőled mindezt fogadja?

Mert az az első lépés, hogy Te megindulsz. Nélkülözhetetlen és kihagyhatatlan lépés. Sokan már idáig sem jutnak el, mert félnek a saját sebeik felszínre kerülésétől és az új sebesülésektől. De kockázat nélkül nem megy. Ha el sem indulsz, sosem tudod meg. Ha el sem indulsz, akkor nem szeretsz eléggé, akkor nem lobog benned kellőképp a szerelem lángja, vagy akkor még túl sok félelem tart vissza, túlzottan ragaszkodsz a saját biztonsági zónádhoz.

Indulj el és nagyon hamar kiderül, hogy fogadják-e Tőled azt, amit kapsz. Hogy lehet-e tere a kapcsolatotoknak, hogy tudtok-e együtt haladni, hogy folyamatosan léptek túl a saját határaitokon, és segítitek a másikat, hogy ő is a saját határain túllépjen.

Hol van a fókuszod? Mennyire összpontosítasz Rá, és hogy miképp tud ő fogadni Téged? Mit tud tőled befogadni, mi szükséges az ő útjához?

Azt adod, amire neki most szüksége van, vagy azt, amit te fontosnak vélsz? Mennyire látod a helyzetét, az ő nézőpontját, vagy mennyire vagy beragadva a sajátodba?

És tényleg… Ki az, akiért a Poklot is vállalod? Duplán. Mert az út egy részén duplán lehet nehéz. Meglesz a saját poklod, amiben Ő nem, vagy nem úgy fog tudni segíteni neked, ahogyan azt várod, és meglehet, hogy az Ő poklával is szembesülnöd kell. Elég erős vagy-e hozzá? Elég bátor vagy-e hozzá?

Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy túllépj a határaidon?

És elég bátor vagy-e hogy feszegesd az Ő határait? Elég bátor vagy-e, hogy invitáld a változásra? És elég bátor vagy-e, hogy a lelkét vezesd, gyógyítsd és szeresd? Mert valójában ugyanarra vágyik mindkét nem. Csak az utunk eltérő hozzá. A boldogságra, lelki békére, örömre, egy jól működő életre, és igen, egy jól működő Társkapcsolatra.

Tehát ki az, akinek adni tudsz és ki az, aki tőled befogad? És van-e éberséged arra, kinek adj, vagy gyártod-e az önigazolásokat, hogy miért nem indulsz el? De persze lehet, hogy nem jön be elsőre, lehet, hogy a másik nem úgy gondolja, és sokszor roppant nehéz megtalálni, ráérezni arra, hogy most akkor önáltatásban vagyok, és csak a fantáziámban él a kapcsolat lehetősége, csak én látom bele mindezt, vagy nem.

Láttam olyan nőket, akik évekig rohantak egy férfi után, önigazolások százaival hazudva maguknak. Egyik sem jó megoldás. Ezért az elsődleges dolog az őszinteség Önmagunkkal. Kérhetem én a másiktól, de ha magammal nem vagyok őszinte, még az őszinte szavakat sem hiszem el. Tehát a kérdés valahol ott kezdődik, hogy milyen életet szeretnék? Mire vágyom, és abban ki lehet a Társam? Mi az, ami fontos számomra? Hogyan működöm és milyen számomra a működő Társkapcsolat?

És akkor, ha ezzel tisztába kerülsz, és netán az utadba sodorná az Élet azt, akivel ezt úgy érzed, hogy meg tudod élni, hát egyszerűen csak indulj el, tárd ki a szíved és szeress. Bontsd le a falaidat, engedd el a feltételeidet és adj. És csak azt figyeld, befogadnak-e tőled? És ha igen, csak folytasd. Lehet, hogy nem fog mondani a másik semmit, még az is lehet, hogy tiltakozik, de csak azt figyeld, fogad-e tőled? Mert minden egyes dologgal, amit befogad tőled, csökkenni fog az igen erős és masszív fala egy téglával. És ez nem megy másképp, csak így egyesével.

Ha egyszerre akarod kirobbantani, az ijesztő, az nem túl tápláló. De az elfogadással teli türelem, az elvárások nélküli szeretet csodákra képes.

A szeretet gyógyít, transzformál és megnyit. Lépésről lépésre, fokról fokra.

És ahogy így Együtt kezdtek lépkedni, így fogtok láthatatlanul egymáshoz csiszolódni, így oldódnak ki a nyomógombok, így gyógyultok mindketten és így harmonizáljátok a működéseteket is, egyre jobban ráérezve, hogy mikor mire van a másiknak szüksége.

Mindent vagy semmit. Nem mindenkivel és nem mindenkiért. De lesz egy, akiért igen. Aki olyat hoz ki belőled, amire sosem gondoltad, hogy képes vagy. Akiért mindez nem lesz áldozat. Akivel könnyedén táncolsz a Pokol tüzén is. Hogy utána Együtt a Mennyországba lépdelhessetek.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg. Ha érdekelnek a lehetőségek velem, látogass el IDE. Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.
hörömpő andrea hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre,

ha szeretnél értesülni az újdonságokról, könyveimről, bejegyzéseimről, tanfolyamaimról.

Kérlek, ellenőrizd az email fiókodat és erősítsd meg a feliratkozási szándékod

5K Shares
Share5K
Tweet
Pin20
+1
Share
Malcare WordPress Security