Amikor a Férfi megérkezik a Nő életébe, akkor merül fel igazán a kérdés, hogy Nőként hogyan is működöm valójában? És hogy az a fajta működés, amiben eddig éltem „A FÉRFIVAL” működik-e? Mert lehet, hogy elsőre nem. Amit én szelídítésnek hívok, az egy olyan folyamat, amiben levetjük az egyébként bevált védelmi mechanizmusainkat és elkezdjük felfedni magunkat a másik előtt. És ez a két nemnél olykor pont ellentétes irányú. A Nő kívülről lépked befelé, a Férfi belülről kifelé. 

A Nőnél ugyanis a páncélok, a harci szerszámok levetését jelenti mindez. Olyan önvédelmi pajzsaink ezek, amelyek életünk egy időszakán nagyon hasznos eszközként szolgálnak minket, de egy idő után elkezd minket szorítani a páncél és elkezdenek nem működni a „kiválasztott” Férfival azok a berögzültségeink, amelyek korábban mással igen.

A megszokásaink irányítanak minket

Ha korábban egy olyan párkapcsolatunk volt, ahol megszoktuk azt, hogy mi irányítunk, tőlünk függnek a dolgok, ez válik természetessé. Nagyon megdöbbentő a tapasztalás, hogy később az Élet és a választásink rá tudnak kényszeríteni minket arra, hogy mindez megváltozzon bennünk. És szintén fontos lehet azt tudatosítani, hogy teljesen normális az, ha már nem erre vágyunk.

Egyre több nőnél látom, ahogy megindul a kételkedés bennük, elérnek egy olyan pontra, hogy valahogy nem így kellene működnie a párkapcsolatuknak, mint ahogy eddig működött.

Másra vágynak, szeretnének visszavenni az irányításból és „csak úgy nőként lenni”, de mintha nem tehetnék. Nem tehetnék, mert ha ők nem tartják kezükben az ügyintézést, akkor nem történik semmi.

Elkezdjük vágyni az „igazi” férfi energiát

Amit sokszor nem tudunk megfogalmazni, csak amikor ez az energia megjelenik az életünkben, felborítja a status quo-t. És amikor ennek a fajta minőségnek a vágya, majd később a fizikai aktualizációja megmutatkozik, akkor magával hozza azt is, hogy nekünk is változni kell. Nem kell persze, csak egyébként nem fog működni az új kapcsolat.

A női páncélok, az irányítás, a kijelentő, felszólító mondatok helyett ugyanis a kérés, a kedvesség, a gyengédség és a befogadói minőségek erősödése indul el. És ez brutális és akár ijesztő változással szembesíthet minket. Kilépni az eddig biztosnak hitt biztonsági zónából, lemondani arról, ami addig működött, amit ismerünk. De mégis ez az út. Az őszinteség, a megnyílás, a természetesség, a kérés és befogadás.

Mert a Férfit a Nő nyitja

A Férfinak ugyanúgy ott a páncélja, hiszen megszokta, hogy a korábbi útja során „erőszakos”, túlzottan határozott és kemény nőkkel találkozott. Ezért bezár. Becsukja magát a lelke mélyére, elbújik a csigaházának legrejtettebb páncéljában és nagyon sokáig talán nem tesz mást, csak figyel. Olykor-olykor előbújik, és csak arra kíváncsi, hogy te Nőként most épp hadonászol-e még a kardoddal vagy esetleg leraktad-e már? És akár jó ideig ott állhat egymással szemben két egyébként felnőttnek látszó személy, akik csak így csodálkoznak rá egymásra és a saját működésükre.

A megengedés a kulcs ebben a helyzetben mindkét félnek.

Megengedéssel arra, hogy igen, én sem vagyok tökéletes és a másik sem az, így olykor bizony bénázunk, de mégis, ha érezzük hogy van dolgunk egymással, akkor elviseljük egymás bénázását és nem rójuk azt fel.

A sérüléseink és a múltbeli tapasztalataink alapján hajlamosak vagyunk ítélkezni a férfiak felett és egy az egyben kijelenteni, hogy mit miért tesznek vagy nem tesznek. Sokszor azonban csak gondolni véljük a tettek okát, a hallgatásukba belemagyarázva, abba kivetítve a saját félelmeinket, fájdalmainkat és sérelmeinket. Ahelyett, hogy kérdeznénk és hallgatnánk. Vagy invitálnánk a Férfit a megnyílásra azzal, hogy mi magunk megnyílunk.

Ennek a legegyszerűbb módja, ha elkezdünk beszélni a saját félelmeinkről. Persze nem állandóan, nem a féltékenység vagy a jövőtől való állandósult félelem energiájával, de vannak olyan meghitt és bensőséges pillanatok, amikor „itt az idő” minderre. Akkor pedig merjünk, nyíljunk, kérdezzünk és hallgassunk.

Az őszinteség ereje

A legmegdöbbentőbb mondat, amit én ebben a kérdésben kaptam, az volt, hogy: „Annyira furcsa számomra, hogy veled lehetek ennyire őszinte.” Nem értettem, hogy vajon milyen kapcsolatai lehettek korábban, ha nem élhette meg, nem kaphatta meg azt a támogató, elfogadó és ítéletmentes teret, ami számomra egyébként természetes.

Azt mondják, a férfiak egyszerűen működnek, és ez részben igaz. Alapvetően egyetlen dologra vágynak, az ítéletmentes elfogadásra és támogató jelenlétre. Nem arra, hogy megmondjuk a tutit, nem arra, hogy megmondjuk, mit tegyenek vagy ne tegyenek, nem arra, hogy istenítsük őket, nem arra, hogy mossunk-főzzünk rájuk otthoni cselédként. Sokkal inkább arra, hogy ebben az ítéletmentes térben, amit a Nő mellett megélhetnek, aktív cselekvő félként kiteljesedhessenek. És az úgy nem megy nekik, ha mi nők a kardunkkal hadonászunk.

A szelídség az út az egyensúlyhoz

Ezért azt látom, a Nő a benne lobogó szerelem hatására, a Férfi által, a Férfi miatt és a Férfiért tud szelídülni. Nem Önmaga feladásával, sokkal inkább egy újabb, teljesebb Önmagának, női minőségének a megéléséért. Fontos ez, hogy ne lemondásként vagy feladatként legyen ez megélve, hanem természetesen történjen.

Ha nem az, ne erőltesd. Ha nem önként rakod le a fegyvereidet, ha nem önként adod át a Férfinak, nem fog működni, mert a bizonytalanságodban olykor-olykor visszavenni akarod majd tőle és még nagyobb háborúba kezdesz. De létezik a bizalomnak az a foka, amikor ez így magától megtörténik.

Amikor bízok benned már annyira, hogy nem csak hiszem, de tudom, hogy nem fogsz bántani, ezért már nincs szükségem a fegyvereimre.

Itt vagyok, vezess, mert hiszek és bízok benned és hiszek és bízok az irányban, amit mutatsz. És amikor, akitől a Férfi ezt érzi, elkezd felé nyílni, és ezzel egyidőben tér nyílik a férfierő számára is, így idővel mindenki megtalálja a „helyét” a kapcsolatban. És ez a „hely” nem egy befixált pozíció, sokkal inkább egy minőség, ami az élet számos területén, számtalan módon megmutatkozhat.

Izgalmas út ez, izgalmas tapasztalással. Megélve a saját korlátaink átlépését, a saját határaink változását, a saját igazi lényünk, belső minőségünk teljességét, kiteljesedését egy olyan Társ oldalán, aki kiegészít minket.

Valami ilyesmi ez a folyamat, ami nem varázsütésre, egyik éjszakáról a másikra zajlik le bennünk. Éppen ezért nélkülözhetetlen összetevője a türelem, az elfogadás és az ítéletmentes szeretet, hála megélése. Hosszú hetek, hónapok, akár évek transzformációja, és az úton visszanézve megdöbbentő, milyen változással jár mindez.

Nem mindenki tud megszelídíteni minket és mi sem tudunk mindenkit megszelídíteni. De érezni fogod. Hogy ki az, akinek ezt önként, örömmel és magadtól adod, és ki az, aki ezt számodra önként, örömmel és magától adja.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg. Ha érdekelnek a lehetőségek velem, látogass el IDE. Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.
3K Shares
Share3K
Tweet
Pin
+1
Share