A férfi is ugyanúgy vágyja a boldogságot, mint a nő

Közzétéve: május 24, 2018

Azt kértétek, írjak több férfiakról szóló cikket. Az én nézőpontom a kapcsolatokról csak egyetlen a sok közül. Az alapján, amit látok, a velem megosztott tapasztalatok, megélések, kérdések, megnyílások következményeként. Azt érzem, van egy alap dolog, amit nőként olykor elfelejtünk. Az, hogy a férfi is ugyanúgy vágyja a boldogságot, mint a nő.

Csak másképp működünk. És erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Illetve azt hisszük, hogy az „egyenjogúság”, egyenlőség, egyformaságot jelent. Pedig nem. Nagyon nem.

Nőként is más lehet a működésünk, attól függően, hogy életünk melyik szakaszában járunk. Van, amikor a munkában, a karrierben való kiteljesedés okozza számunkra az örömet, pár évvel később vágyhatunk egy „normális” párkapcsolatra, gyermekre. Egyetlen vágy sem rossz, nincsenek standardek, hogy mikor minek „kell” megtörténnie.

A lelked, a belső hangod jelzi az utat, jelzi az irányt. Hogy mikor minek van itt az ideje, mikor melyik életciklusodban jársz. Ha nem próbálod magadat „megerőszakolni”, és nem vársz el magadtól lehetetlent, nem akarsz a társadalmi normákkal menni, akkor sokkal könnyebb lesz számodra.

Amikor egy nő életében megjelenik a férfi, akkor neki a férfi és a kapcsolat kerül fókuszba. Alapvető különbsége a férfi és a női működésnek, hogy a nő lelke akkor van rendben, ha a férfival való kapcsolata rendben van.  A férfi számára viszont önmagában ez kevés. Sőt.

A férfi lelke akkor van rendben, ha hasznosnak és eredményesnek érzi magát a világban, ha a munkájával alapból rendben van, abban boldog, abban megtalálta Önmagát. Így számára a kapcsolattal való „rendben levés” következmény.

De ott van a lelke mélyén a vágy. A vágy a hazaérkezés élményére. A gyengédségre, az ölelésre, a kedvességre. Egy férfi oly sokáig képes magát megfosztani ettől, ragadva bele egy nem működő házasságba, kapcsolatba. Vagy egyszerűen csak nem választva a boldogságot, a boldog kapcsolatot, mert a lelkében még nem érkezett meg ehhez. Valami hiányzik számára hozzá: a saját férfi erejének megélése és az abban való kiteljesedés. A mamut elejtése, hogy azzal büszkén hazaérkezhessen.

Mutass utat számára ki a reménytelenségből. Legyél a csillaga az éjszakában, adj neki hitet és támogasd azzal, hogy biztatod, hogy lehetséges másképp, mint ahogyan eddig hitte, eddig élte, eddig tapasztalta.

Veled igen. Még akkor is, ha korábban soha senkivel nem, de veled igen. Könnyítsd az életét. Vegyél le terheket a válláról. Ne helyette cselekedj, ne megmenteni akard, ne add fel Önmagad érte, ne alázkodj meg. Nem, ne úgy csináld, mint nagyanyáink, akik megszokták, hogy csak a férfinak van szava és ha jót akartak, hallgass volt a nevük. Nem azokhoz a régi mintákhoz kell visszatérnünk újra, ahol a nők alárendelődtek a férfiaknak. Nem.

Tudatosságunk fényében, Önmagunk értékének, vágyainak elismerésével, egyenlőségen alapuló, boldog társkapcsolatot teremtünk éppen. Itt és most. Igen, mi. Igen, Te is, aki ezt akár Férfiként, akár Nőként olvasod. Nincs előttünk minta. Nincs előttünk út. Éppen ezért nem vagyunk elsőre tökéletesek. Hibázunk, nem tudjuk elsőre jól csinálni. Nem érzünk rá rögtön. És ez rendben van.

Habár a siker önmagában nem teremt lelki békét, de a lelki béke része az, hogy hasznosnak érzem magam a világban. Férfiként és nőként ezt más módokon tesszük. Nőként elsődlegesen úgy, hogy teszünk a kapcsolatunkért. Mi magunk vagyunk a kapcsolatunk katalizátora. Számtalan nőt látok, aki a férfira vár, hogy a férfi lépjen a kapcsolatban, de a valóság nem ez.

A párkapcsolatban a nő vezet, a férfi követ. A világban, a munkában pedig pont fordítva: a férfi mutatja az irányt, a nő követ.

Persze nincs ez kőbe vésve és működhet is másképp. De ha az eredendő férfi és női minőségekhez szeretnénk visszakapcsolódni, akkor ezt a működést nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Annak ellenére van ez így, hogy a világ pillanatnyilag fordítva működik. Nagyon határozott nők vezetnek minden téren és nem értik, hogy mitől akad a párkapcsolatuk. Keresik, hogy hol vannak az erős férfiak?

Hajlandó vagy-e nőként követni? Lemondani az irányításról, a kontrollról és átadni ennek lehetőségét a férfinak? És hajlandó vagy-e meglátni, hogy a kapcsolatotok akkor fog működni, ha te igazodsz hozzá?

Nem, nem neked kell mindent tenni. Nem csak te vagy felelős a kapcsolatért. De nem fog működni, ha nem érzed a férfit. Ha nem érzed a rezdüléseit, ha nem látsz a lelkébe. Ha nem tudod, mitől rekedt meg az élete, milyen álmai vannak és most milyen pokolban jár. Nem fog menni, ha nem tudsz lágyulni. Nem fog menni, ha nem tudsz elfogadó lenni, ha nem tudod azt a megértő és megengedő teret biztosítani, amiben a férfi leteheti a terheit, vagy ha letenni nem is tudja, de legalább könnyebbé válik veled az élete. Nem fog menni, ha nem tanulsz meg irányítás és akarás nélkül emelni, támogatni, támasztani.

A férfi is ugyanúgy vágyja a boldogságot, de ő csak a kapcsolatban hosszú távon nem lesz boldog. A Férfi számára fontos az, hogy teremtsen. Hogy megélje aktív teremtő erejét a világban. Hogy azt érezze, van értelme az életének. Hogy lerakott valamit az asztalra. Hogy hozzájárulás a családja életéhez és a világhoz. Nőként ebben segítsd. Hogy megérkezhessen. A kapcsolatotokba. Mert meg fog. Ha mindketten beletettétek a munkát.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író

Hasonló bejegyzések

Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

bővebben
A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

bővebben

3 hozzászólás

  1. Katalin Kis-Rabota

    Kedves Andrea,

    ebben a cikkben talán egy ellentmondást véltem felfedezni , de talán csak értelmezési problémám akadt. Ki vezet egy kapcsolatban véleményed szerint : a nő v a férfi?

    Köszönettel
    Katalin

    Válasz
    • dr Hörömpő Andrea

      A kapcsolatban a Nő vezet, a Világban a Férfi. Szerintem. És vannak, lehetnek olyan időszakok, amikor ez felcserélődik vagy változik. De ha a “hagyományos” férfi-női minőséget vágyjuk, és azt éljük, akkor abban ez a jellemző, a férfi és a női lélek és működés különbözősége miatt.

      Válasz
  2. Nagy Tünde

    Egy új kapcsolatban vagyok és én épp ezt teszem. Én vezetek a kapcsolatban, de megrémisztett ez az egész, mert soha ilyet még nem csináltam. Nem tudtam, hogy jól teszem-e? Csak valahogy most ezt kell tennem.

    Biztos a férfi is számít, hogy érzem rajta ezt szeretné. Teljesen érzem a rezdüléseit, látom a lelkét és elfogadom olyannak amilyen. De tele vagyok kétséggel, hogy jó ez így? Ez annyira más, mint amit eddig tapasztaltam egy kapcsolatban.

    Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat, mert ez egy kicsit megnyugtat. 🙂

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0 Shares
Share
Tweet
Pin