Akarni… Erőből…

Nem működik… Azt a személyt, azt a nézőpontot, az igazságunkhoz való ragaszkodást, a félelmeinket, bármit. Mert értéke van számunkra. Mert ismerjük. Mert nem tudjuk, mi fog történni, ha elengedjük, ha megszűnik, ha másképp alakul. Ha nem lesz.

Küzdünk magunkkal, az eszünk a szívünkkel. Racionálisan tudjuk, de a lelkünkbe nem megy át. A szívbe nem engedjük be. És aztán valami történik. Nincs oka, nincs benne ráció, csak ez az élmény, hogy nem tudom mi történt velem, de kiszabadultam.

Ami egészen idáig fogva tartott, már nincs rám azzal a nyomasztó hatással, megszűnt a lehúzó, perzselő, szűnni nem szűnő ragaszkodás. Elengedtem, de nem tudatosan. Átfordult bennem. Elszállt. Megszűnt nyomógomb lenni. A semlegességbe transzformálódott.

Egyik pillanatról a másikra…

Ez történik, amikor már nem AKAROD. Átadod. Magadat. Beleízlelsz a szabadságba. És akkor megtörténik. Nem kell tenned érte semmit. Csak vagy. És ott van… Megjelenik… És nem érted, hogy eddig miért okozott ekkora gondot, fejtörést, és mi bénított meg korábban.

Átütő élmény…

Sosem tudtam később megfogalmazni, hogy pontosan mi is történik bennem ilyenkor. Egyszerűen csak annyit érzek, hogy „valami észrevétlenül átkattant bennem, és magam sem értem.”

Légy hálás ezekért a pillanatokért. Olyan áldás, ami nem sűrűn jön… De amikor megkapod, azt egy jó darabig nem felejted…

Hogy ezt miben éled meg az egyedi… “Ki lehet így szeretni” férfiakból is. De én ezt nem is “kiszeretésnek” hívnám, mert a valódi szeretet nem múlik el. Csak az a rajongással, ragaszkodással, jelentőségtelivé tétellel tűzdelt rózsaszín szemüveges szerelemnek tartott cukormáz omlik le, amit a másikra vetítettünk… És közben nem láttuk Őt magát. És magunkat sem. A kapcsolatot is csak a saját légvárainkra építettük, aminek nincs köze a valósághoz.

A kérdés csak az, hogy ami ilyenkor utána maradt… A Férfiról, a szerelemről, a szeretetről, a kapcsolatról, a tiszta, őszinte valóság, az vajon “elég” lesz-e?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író