Az idáig vezető út azonban rögös és kihívásokkal teli. Nőként és Férfiként egyaránt meg kell hozzá élni Önmagunk minden színét, minden szélsőségét, polaritását. A „jót” és a „rosszat”, adott esetben az alárendelt és a domináns szerepet is. Akinél ebben az életében nincs meg az egyik, szinte biztos, hogy korábban már megvolt. Valamilyen formában azonban ezen emlékek tudatosodásra várnak, és az életutunk során egyik szakasz válthatja a másikat.

Amíg Nőként nem valósítod meg Önmagad, nem éled meg az álmaidat, nem tudod magad átadni igazán egyetlen Férfinak sem.

Meg kell élned, hogy a siker az kevés. A teljességedhez, a boldogságodhoz kevés az, ha befutott és sikeres üzletasszony, színésznő, énekes, író, bármi legyél. Fontos és kihagyhatatlan lépés, de idővel kevés lesz ez számodra. Ha a kollektív utat nézzük, könnyen előtűnik számunkra három szakasz, és mintha egyénenként mindenki ezt élné a saját életében is.

Férfi dominancia – Női alárendeltség: Elnyomás, férfiuralom, birtoklás

Alapvetően a nők évezredeken keresztül alá voltak rendelve a férfiak által dominált társadalomnak. Persze mindig voltak kivételek, elszigetelt kultúrák, de valahogy azt éreztette velünk a világ, hogy nőként kevesebbek vagyunk a férfiaknál, így jó hogy idővel össztársadalmi szinten is elegünk lett ebből.

Elegünk lett abból, hogy nem hozhattunk szabad választásokat, hogy megmondták, kihez kell hozzámennünk, olykor adtak-vettek, kisajátítottak minket. Sok férfi ma is birtokolni akarja a nőt, ami alapvetően határozhatja meg a párkapcsolat sorsát. Mert már tudjuk, hogy nem kell tűrnünk mindezt.

Ha az életedben még az ilyen párkapcsolat van jelen, akkor az ebből való kilábaláshoz szinte mindenképp meg kell éld és tapasztald, hogy működhet ez másképp, el kell hagynod az áldozat szerepet, fel kell fedezd a saját Erődet. Ennek során szinte mindig átcsap ez a másik szélsőségbe:

Női dominancia – Férfi alárendeltség: Lázadás, női egyenjogúság, siker

Idővel változtak ezen folyamatok, és a női egyenjogúságnak köszönhetően sok harc, küzdelem árán eljutottunk odáig, hogy mertünk kilépni az évezredek alatt megszokott áldozat szerepből, és önálló, önmagunkban is helytálló, a férfival teljesen egyenrangú személyekként születtünk újjá.

A nők számára a munka – és ennek köszönhetően a párkapcsolat – terén való egyenjogúság, a siker megélése, az önmegvalósítás képessége nélkülözhetetlen tapasztalás. Nélkülözhetetlen, hogy megéljük, hogy az alárendeltség után önállóan is képesek vagyunk bármire, már nem vagyunk a férfira utalva. Nem vagyunk kiszolgáltatva a férfinak, nem kell áldozatként élnünk, lehet saját életünk is, ha azt választjuk, akár egyedül. És számtalan nő számára ez így elég, lubickol ebben a szerepben, és boldog, vagy boldognak hiszi magát.

De egyre több olyan nőt látok, aki számára ez már kevés. Mert azt tapasztalom, hogy a mi női működésünk valahogy a Férfi oldalán teljes.

A legtöbben, akik ragaszkodnak az “egyedülisképesvagyokrá” vagy a “nemkellnekemférfi” állapotához, azért teszik, mert nem akarnak abba az élethelyzetbe visszatérni, amiben korábban voltak. Nem akarnak úgy kapcsolódni a férfiakkal, ahogyan azt korábban sajnos megszokták. Nem akarnak abba az alárendelt szerepbe süllyedni ismét. Ezért könnyen megrekedhetnek ebben a szakaszban, vagy elvágják magukat a férfiakkal való igazi kapcsolódástól.

A női létezés kulcsmomentuma tehát, hogy megélje a teremtő erejét Önmaga. Hogy Nőként megélje, beteljesítse az álmait, vágyait, bármilyen foglalkozást válasszon is magának, bármiben is találja meg az örömöt. Mert amíg ez nincs meg, ez a vágy kielégítetlen marad benne és nem tudja magát úgy beletenni egy kapcsolatba sem, hogy önként mondjon le minderről.

Meg kell élni a sikert, ki kell benne nőként robbanni, hogy rá gyere, hogy mindez kevés

Kevés, ha nem tudsz ebből adni másnak. Kevés, mert egyedül vagy, vagy vagy valakivel, akivel már egyébként nem működik az életed, de valójában nagyon is vágysz arra, hogy működjön.

Látok nőket, akiknek kimaradt ez a vágybeteljesülés, mert jöttek a gyerekek, vagy hozzámentek egy olyan férfihoz, akivel nem működik teljes mértékben az életük. És ott ég, sajog bennük a lelkük mélyén az a vágy, hogy basszus, én ez és ez akartam lenni korábban, és eltelt tíz, húsz év és nem jött össze.

Nem sikerült, mert valahogy elsodort az álmaimtól az élet. Nem működik a párkapcsolatuk sem, mert ennek a sajgó és kielégítetlen, beteljesületlen vágynak a hiánya ott él bennük. Valósítsd meg Önmagad, éld meg az álmaidat, vagy gyere rá, hogy amire valójában vágytál, már nem is fontos számodra. Pukkanjon ki benned ez a lufi, mert így vagy úgy, de ki fog…

Női-Férfi egyenlőség: a valódi Társkapcsolat

És végül, miután megéltük mindkét poláris szélsőséget, lehetőségünk nyílik úgy kapcsolódni a másik félhez, hogy abban megszűnik az alá-, fölérendeltség és az egyenlőség jelenik meg. Az igazi, egyenlő társkapcsolat úgy jön létre, ha abba két, Önmagát nem feladó, egymásnak nem alárendelődött személy kapcsolódik.

A kapcsolat mindenféle hierarchia nélkül működik, a „hagyományos” női és férfi minőségek mentén. És tudom, hogy furcsa szó ez, hogy „hagyományos”, mert sokan talán az első fázist értik ez alatt, azt, amikor a nő a férfinak alárendelődött. De a nagybetűs Nő és a nagybetűs Férfi kapcsolódásában már nem szerepel mindez. Fogalmilag kizárt mindkét fél számára.

A Társkapcsolat alapja, hogy Társteremtőként éljük, teremtjük az életünket

Nem kötve olyan kompromisszumokat, amiben levágjuk a kezünket-lábunkat, csak hogy megfeleljünk a másiknak. De nem is döngetve a mellünket, hogy mit tettem meg a másikért vagy a kapcsolatért. Számtalan dolog természetes, ami korábban nem volt az. És ez elsőre furcsa lehet, és hogy valójában elhiggyük, hogy ilyen létezik, ahhoz ki kell lépni a korábbról megszokott sémáinkból.

A Társkapcsolat alapja a tisztelet, egyenlőség, egyszerűség, kölcsönös adás-befogadás, egymás értékeinek, képességeinek, de „hibáinak” az elfogadása, az elvárásmentesség, a feltétel nélküli szeretet áramoltatása. És ennek az egészét egyfajta finom, könnyed, puha, alázattal teli fejet hajtás lengi be, egymás nagyszerűségének és működésének az elismerésével.

Tiszteletben tartom, hogy mi működik a másiknak, és tiszteletben tartom azt is, hogy mi működik saját magamnak.

Tiszteletben tartom a másik választásait, határait, vágyait, és törekszem arra, hogy hozzájárulás legyek az életéhez, DE NEM ADOM FEL ÖNMAGAM ÉRTE! Nem csúszok áldozat szerepbe, de nem is próbálom uralni. Nem vagyok jobb, de nem is vagyok rosszabb. Mások vagyunk és másképp működünk, de pont ezzel a másképp működéssel egészítjük ki egymást. Valamerre erre van az irány.

Ez a fajta társkapcsolat egy nagyon erős alapokon nyugvó szövetség, amiben egymás kibontakozásának, teljességének a megéléséhez vagyunk hozzájárulások.

Nőként a Férfinak, azzal, hogy varázslok, inspirálok, nem irányítok, de nem is engedem, hogy kihasználjanak. Nőként Önmagamra ébredve, de a női erőmmel nem visszaélve. Segítve a Férfit, hogy békére leljen a lelkében, hogy helyt álljon a fizikai világban, hogy Ő is kiteljesedjen úgy, ahogyan az számára jelenti a teljességet. És az a Férfi, aki a Nő által kiteljesedik, éli azt a fajta elementáris, lehengerlő férfi Erőt, amire valójában minden Nő vágyik. Amihez a Nő odasimul, és amiben valami ősi biztonság és bizonyosság élményre lel.

Összefügg sok minden ebben a témában, és ez a pár sor még csak nagyon a jéghegy csúcsának a kapargatása. De egyre többen találtuk meg ezt a csapást és éljük ezt a fajta kapcsolódást. Az anyagi és lelki síkon való összetalálkozás, a Férfi és a Nő világának összeolvadása adja azt a fajta Egység élményt, amire valójában a lelkünk mélyén mindannyian vágyunk. Csak nem biztos, hogy eddig elismertük magunknak… Legyünk akár férfiak, akár nők.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok