Félsz az összeomlástól, pedig…

Közzétéve: július 25, 2018
Csak az illúzióid omlanak össze, nem pedig Te. Az illúziók és azok a fix nézőpontok, amelyeket magadnak alkottál meg, lehet, hogy akár éberségből, és akkor igaz is volt számodra, de idővel már annyi változás történt, hogy nem aktuálisak. Az összeomlásban lehetőség rejlik. A mélységben elhagyod a béklyókat és szabaddá válhatsz.

Az összeomlást ne akard megállítani

Megéltem már többször. A mélyrepülést, amikor nehézzé vált bármi, és éreztem, hogy így omlik össze alattam minden, amiről gondoltam, hogy majd lesz. És utólag mindig rájöttem, hogy valójában csak volt egy kikövetkeztetett, egy várt, egy remélt jövőképem, és a valóság nem úgy alakult. Akkor és ott nem úgy, ahogy egyébként szerettem volna.

Irányítani akartam, túlságosan befixáltam, hogy „ennek kell(ene) lennie”. Nem voltam megengedésben azzal, hogy más, vagy másképp is történhet, ami ki tudja, talán hosszú távon még többet teremt számomra. Ezt hívják illúziónak. Az illúzió azonban azért furcsa jelenség, mert általában csak utólag derül ki róla, hogy az volt. Amikor egyszer csak így „leesik”, hogy jaaaa tényleg.

Ilyenkor látszólag összedől a világunk, de fontos elismerni, hogy nem a világunk dől össze, nem mi omlunk össze, hanem csak ezek az illúziók foszlanak szét.

Ami pedig egy áldásos történés, mert így nagyobb rálátásunk lesz a valóságra és arra, hogy mi működhet számunkra az „itt és most”-ban.

Ezért „károsak” a befixált nézőpontok. Ezért állít meg a rugalmatlanság. Ezért kerülsz csapdába, ha túlságosan kontrollálni és irányítani akarsz. Mert van az úgy, hogy az Élet más felé próbál terelni, amit nem veszünk észre, így meg kell törnie az akaratunknak.

Félünk az összeomlástól, attól, hogy a választásainkkal pusztítunk. De olykor ahhoz, hogy valami sokkal nagyobb épüljön, mint amit megszoktunk, a régi, düledező romoknak össze kell omolniuk.

Mennyire állítod meg az életed azzal, hogy félsz az összeomlástól? Mennyire szűkíted le a lehetőségeidet, hogy az összeomlást rossznak ítéled meg? Mennyire gátolod meg a nagyszerűbb lehetőségek kibontakozást azzal, hogy nem mered elengedni a régit?

Illúzió helyett éberség

És hogy mit jelent a régi elengedése? Nézőpontok, megszokások, automata válaszreakciók elengedését és megnyílását valami újra. Hogy a romok között bimbózó virág megmutathassa magát.

Amikor képesek vagyunk túllépni azon, hogy minek „kellene” lennie, és pillanatnyi éberségből működni, rugalmasan, nem ragaszkodva a nézőpontjainkhoz, a terveinkhez, a fogadalmainkhoz, Önmagunknak vagy másoknak tett esküinkhez, akkor sokkal könnyebben tudjuk érzékelni, hogy mire van itt az idő. Sokkal könnyebben hozunk új választásokat, sokkal könnyebben alkalmazkodunk az új helyzetekhez.

Soha nem Te magad esel szét ilyenkor. Hiszen végtelen Erő rejlik benned, ami pont az ilyen helyzetekben tudja megmutatni magát.

Mi az, ami megszülethetne, ha hagynád, hogy az illúzióid összeomoljanak? Mi van, ha nem azzal van a gond, hogy „Mit”, hanem azzal, hogy „Hogyan” szeretnéd? Mi van, ha az Élet csak így szeretne változásra invitálni? Mi van, ha pont azzal kapod meg, amire vágysz, ha megengeded, hogy bárhogyan megtörténjen?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író, Access Bars®-, Facelift®- és Testfacilitátor

Hasonló bejegyzések

Mi más lehetséges még? Kérdés a kiagyalás helyett

Mi más lehetséges még? Kérdés a kiagyalás helyett

Ez az időszak a változásról szól, a változás pedig választásokkal jár. Amikor nem tudjuk, hogy mit válasszunk, hajlamosak vagyunk az agyalásra, ahhoz, hogy visszanyúljunk múltbeli helyzetekhez és azokat megítélve, kikövetkeztessük, hogy mi lenne most is a jó, helyes választás. De mennyire működik ez? És mi más lehetséges még?

bővebben
Nem vagy rossz

Nem vagy rossz

A legnagyobb bennünk élő hazugság, ami által az életünket teremtjük, az, hogy rosszak vagyunk. Elhittük, bevettük, akár most, akár előző életeinkben és megmételyezi a testünket, lelkünket. Önszabotáló, önbüntető programok és önbeteljesítő jóslatok épülnek minderre, amelyek a felszínen különböző módokon jelennek meg. Csak rakd le. Most. Nem vagy olyan szörnyű, rossz és gonosz, mint amilyennek magadat látod. Sőt.

bővebben
Bizalom sérüléseink

Bizalom sérüléseink

Tudsz-e bízni? Magadban, másokban, az Univerzumban? A bizalom minden kapcsolódásunkban ott van és oly törékeny. Ha egyszer eltörik, akkor a sérüléseket megőrizve önbizalom hiányt és mások felé is bizalmatlanságot teremt. A bizalom sérülések helyreállíthatók, ha hajlandóak vagyunk a tudásunkkal és az éberségünkkel menni és elismerni magunkat.

bővebben

7 hozzászólás

  1. Tünde :-)

    Kedves Drága Andi,

    Kár hogy ezt nem kb 2 hónappal előbb írtad meg s tetted közzé…
    FÉLelem az összeomlástól…
    Sokszor voltam életemben mély ponton, amikor azt gondoltam, hogy nem ennél nincs lejjebb, és igen ki kell tartanom pl. a halál torkában lévő csecsemőm mellett, vagy a depressziós férjem (már ex) mellett, nem omolhatok össze, mert akkor mi lesz a gyerekekkel, lakás felújítást ki viszi végig… blablabla. Mindig kitartottam, vettem egy jó nagy levegőt, s mentem tovább fogcsikorgatva. Egészen 2 héttel ezelőttig, mikor megengedtem magamnak, hogy összeomoljak, vagy ahogy Te írtad hagyjam köddé válni az illúzióimat… Tartottam magam és próbáltam fenntartani a csoda várást, azzal az Emberi lénnyel kit az ég is mellém rendelt, de még nem járhatunk közös úton. Aztán egy vasárnap délután valami összetört bennem, és akkor azt éreztem, hogy igen megengedem, had süllyedjek a legmélyebb pontra, aminél eddig azt hittem nincs is lejjebb, hova csak az alagút fúrók, vagy a mélytengeri búvárok járnak… Hogy nincs több Erőm, nincs miből, kiből merítsek, táplálkozzak! Hétfő reggelre az még sokkal mélyebb lett, aztán annyira sikerült lelkileg paffra raknom magam, hogy a testem is feladta egy kicsit…reggel munkába menet – mert a kötelesség tudat azért harcol az emberben – rosszul lettem a kocsiban, még elvezettem az ügyeletre, ahol 3 perc múlva az EKG gépen voltam, tabletta nyelv alá, nyugtató injekció… riadt ábrázatú orvos és asszisztens
    “megszakadt a szívem” az elmúlt időszak terhei alatt, mert nem omlottam össze februárban vagy májusban, hanem húztam, halasztottam, mismásoltam, hogy mindenkinek jó legyen… csak magam nem tartottam szem előtt ebben a képletben!
    A kérdésedre, hogy mi az ami megszülethetne, ha összeomlanék?
    Az Új Csoda életem, egységben és a világ legszebb szerelmében!
    És láss csodát születik, az út tisztul és napokon belül közös útra léphetünk, kéz a kézben, remélem MindÖrökké

    Nem kell, szabad ragaszkodni egy illúzióhoz sem, nekem a legnagyobb ellenségem ebben a storyban az IDŐ volt, a mikor és még miért nem kérdésekkel, várásokkal. Csúcsra járatva a türelmet, megértést, elfogadást
    Szóval ne féljetek összeomlani, inkább előbb, mint odáig eljutni, mint én!

    Köszönöm Andi

    Válasz
    • dr Hörömpő Andrea

      Az “ész (és szív) nélküli” kitartás, mert “én Erős vagyok” ugyanolyan káros, mint a túl hamar történő feladás – főleg ha az saját magunk feladásával jár. 🙂 Mikor mire van itt az idő… ez a titok nyitja… És persze Erős vagy Drága! Örülök hogy jól vagy és hogy alakul az a Csodateremtés Nálatok is… <3

      Válasz
  2. Csizi András

    Tisztelt Cikkíró,

    Szerintem ez az írás megtévesztő. Nagyon sok fogalmat kever, nem tisztáz, hogy mit is ért alatta, ezért azt sugallja, hogy az “összeomlás” az valami pozitív történés.
    Gondolom nem látott még hasadt, vagy pszichotikus állapotba került embert!?
    Hogy lehet olyat állítani, hogy “Sohasem te esel szét…”.
    De igen, az élethez, az együttéléshez szükséges “én”, “persona” szét tud esni, mint személyiség-struktúra és az illető képtelen lehet arra, hogy fenntartsa a -definitív módon meghatározható- emberi működését…
    Természetes vannak un. Maladaptív sémák, amik korábbi életszakaszokban alakultak ki, és per ma, már gátként, gátlásként, szorongásként éljük meg, de anno segítették túlélni az adott traumatikus helyzetet. Nem lehet, sőt: nem szabad egyik pillanatról a másikra lebontani – lásd: összeomlás- az addig az életbenmaradást segítő struktúrát!
    Ezért vannak a terápiák, ahol csak fokozatosan, az egyéni sajátosságokhoz alkalmazkodva haladnak csak, először erősítve a terapeuta-kliens kapcsolatot, közben a kliens én erejét, hogy közben egyre tudatosabbá válva legyen képes -folyamatos, biztonságot nyújtó támogatás mellett- saját maga “téglánként” lebontani a régi, már “fogva tartó” lelki struktúrát, és építeni helyette egy új -adaptív- személyiség-struktúrát.
    Én ezért arra buzdítanék mindenkit, aki úgy érzi, hogy az “összeomlás szélén áll”, jogosan fél tőle és, hogy inkább kérjen SZAKÉRTŐI segítséget ahelyett, hogy hagyja magát összeomlani!

    Válasz
    • dr Hörömpő Andrea

      Értem én ezt a nézőpontot is, és semmiképp nem kívánok SZAKÉRTŐKKEL vitázni.
      Én úgy látom, hogy ha az emberek éberségét segítjük, és hozzájárulunk – akár egyéni foglalkozásban, akár más formában -, hogy a saját erejüket és képességüket elismerjék, akkor talán egyre kevesebben jutnak el abba az állapotba, amikor valóban a teljes személyiség struktúra szétesését kell megélnie bárkinek is. Ez ugyanis az én véleményem szerint elkerülhető, ha a személyiség egészséges fejlődését segítjük. Az én munkásságom alapvetően ezt szolgálja. Természetesen lehetnek olyanok, akiknél ez a szélsőséges helyzet áll elő, de ők nem az én célközönségem, és amennyiben bárkinél ezt érzékelem, gond nélkül fogom számára azt mondani, hogy forduljon SZAKÉRTŐHÖZ, és kezdjen bele egy olyan terápiába, ami számára a legjobb.

      Az emberek nagy része viszont hál’Istennek nincs ennyire szélsőséges helyzetben, egyszerűen csak nem tudja hogyan kezelje a változást, fél attól, amikor olyan mértékű változással kell szembenéznie, ami számára az élete szétesésével jár. Senkit nem fogok arra biztatni soha, hogy féljen bármitől is. Nem félni kell, hanem őszintének lenni magunkkal, hogy milyen helyzetben vagyunk, mit szeretnénk és milyen eszközök működhetnek számunkra, ki tud segíteni a változás könnyed megvalósításában.

      Van, amikor a lépésről-lépésre történő téglabontogatás működik, és van amikor egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberek görcsösen ragaszkodnak valamihez, amihez már nem kellene. Az emberek sokkal nagyobb részénél pusztán arról van szó, hogy nem mernek elengedni nem működő kapcsolatokat, élethelyzeteket, nem mernek saját magukkal őszinték lenni. Ezt még nem nevezném pszichológiailag kóros állapotnak. Az összeomlás se nem jó, se nem rossz dolog. Az élet természetes része lehet, és az erről való ítéletmentes és félelemkeltés nélküli kommunikáció éppen olyan fontos a megelőzésben, mint a szélsőséges személyiségstruktúra összeomlások kezelése.

      Mindenkinek más a szerepe a világban. Ez az élet szépsége, és így egészítjük ki egymást. Mindenki azt adja a Teljességhez, ami ő maga.

      Válasz
      • Csizi András

        Nos, erre sokmindent írhatnék még, de Ön eleve kizárta a vita lehetőséget -sajnos- pedig lenne értelme.
        Annyit jegyeznék meg, hogy a leírt szavaknak jelentősége van, ha nyilvánosan teszi, akkor meg pláne! Öné a felelősség!
        Ezért a legbiztosabb útja , hogy elkerülje a szakértőkkel való vitát -nem az, hogy kijelenti: nem kívánja-, hanem ha csak olyasmiről írna, amiben Ön a szakértő…

        Válasz
    • Gubicsák Xénia

      “Mert van az úgy, hogy az Élet más felé próbál terelni, amit nem veszünk észre, így meg kell törnie az akaratunknak.
      Félünk az összeomlástól, attól, hogy a választásainkkal pusztítunk. De olykor ahhoz, hogy valami sokkal nagyobb épüljön, mint amit megszoktunk, a régi, düledező romoknak össze kell omolniuk.“ Ebben egy másik összeomlásról van szó!Ki kever mit?

      Válasz
  3. Gubicsák Xénia

    Amikor összeomlanak az illúzióink,az álmainkat vesztjük el,
    – ha mi omlunk össze, mi veszünk el.
    Egy illúzió sem ér annyit!

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár
  • A kosárban nincsenek termékek.
1,69K Shares
Share1,69K
Tweet
Pin