Valami olyanról szeretnék írni, ami talán kevésbé köztudott, amiről kevesen mernek írni, amit szégyellünk, talán dugdosnánk, de ha nem próbálunk róla tudomást venni, attól csak még rosszabb lesz. Ez az írásom nem szól mindenkihez, de közben mégis. Ha valaha is felkerestél már olyan személyt, akitől segítséget vártál, jó, ha olykor Te is a sorok mögé látsz.

Az elmúlt hónapokban számos segítő társamat láttam „kibukni”. Akár személyesen, akár nyilvánosan, és én is többször átéltem ezt. Amikor sok lett. Vagy egyszerűen feltettük magunknak a kérdést, hogy: „De végülis miért csinálom én ezt? Van értelme? Hoz ez egyáltalán változást az emberek életébe? Megéri ez?” És ha őszinte akarok lenni, a válasz nem mindig igen. De aztán persze megyünk tovább, mert végülis a vérünkben van.

A segítők nem írnak nyilvánosan arról, mi okoz nekik nehézséget. Én most megtettem. Akkor érzem, hogy valami sok, valami nem oké, valami felborult bennem, ha már nem tudok kedves lenni az emberekkel. Olykor előfordul. Bocsánat, ha ettől bárki is kiábrándul belőlem. Talán kell is ez így, mert oly sok rámvetített elvárást érzékelek. Megszabadulni ezektől az elvárásoktól felszabadít valójában engem is, és azt is, akinek elvárása volt velem szemben.

Nem kioktatni akarok és az sem biztos hogy rád vonatkozik ez az írás. Csak néha úgy érzem, segít ha az emberek tudják, mi miben vagyunk. Hogy menyire megterhelő azt érzékelni, mintha “mindenki akarna tőlünk valamit”… És persze értem, mert a tudásunk segít sokaknak… Csak ezt mi olykor úgy éljük meg, mintha több ezren csüngenének rajtunk energetikailag. Ezt kezelni persze a segítő feladata és folyamatosan tanuljuk…

Mi is emberből vagyunk

Nem vagyunk szuperhős tökéletes félistenek. Velünk is zajlik az Élet, vannak jobb napjaink és rosszabb napjaink. Amit tenni tudunk az az, hogy amikor bárki megkeres minket, akkor abban az időben adjuk az éberségünket, tudásunkat, figyelmünket és ezáltal az energiánkat.

Igen. Talán ez nem tűnik soknak, és lehet, hogy nem értik sokan, de ebben is el lehet fáradni. Ugyanis ha én működök egy térből, ami számomra könnyű, akkor abban az időszakban, amikor máshoz kapcsolódom, nekem kell idomulnom az ő világához. És ez korántsem biztos, hogy ugyanaz a tér, ezért ez energiát vesz el tőlem, ami pedig fárasztó. Tehát törekszünk maximumot nyújtani, de nehezen viseljük, ha elvárásokkal szembesítenek minket. Ugyanis:

Az emberek szolgálata nem önfeláldozást jelent

Az, hogy én segítek másokat, adott esetben az írásaim által több ezer ember kapcsolódhat rám energetikailag, az nem jelenti azt, hogy bármikor, bárkinek, bármit meg szabad tennie. Nagyon sokan nem érzékelik a határokat. Nagyon sokan nem vállalják a felelősséget, és azt várják el, hogy ha én egy lehetőséget kinyitok, akkor teljes kiszolgálást is kapjanak. De az én feladatom nem erről szól.

Teret nyitok, új nézőpontokat adok, a tudatosságban segítek, és ezzel igen, szolgálok több ezer embert, de ez sosem jelenti azt, hogy fel kellene magam áldozni az emberekért, hogy fel kelljen magam adni másokért, vagy netalán helyettük kellene megtegyek bármit. Mégis, valami furcsa elvárást érzek sokszor, ezért csak azt tudom kérni:

Ha valaki a kisujját adja, ne akarja senki a karját

Mert ez szemtelenség és felelőtlenség. Nem mindegy, hogy valaki ráakaszkodik a segítőre és Erőt lop, követel tőle, ahelyett, hogy az eszközökkel, amelyek a rendelkezésére állnak, vagy amelyre éberséget kap, felfedezi a saját Erejét.

Emberek tömegesen folyamodnak az előbbihez, amit van olyan segítő, aki hagy, van, aki pedig egy idő után éber lesz rá, és nem. Utána pedig könnyen jönhet a felháborodás. Mert egy idő után elvárásba csúszhat át az adás. A jót könnyű megszokni, könnyű hozzászokni, de nem jár automatikusan. És ha átmenetileg vagy tartósan visszaveszem, attól még nem vagyok rossz.

Ítéleteket könnyű szórni

Nagyon könnyű megítélni a másikat, látni vagy látni vélni, hogy mit kellene tennie másként, de merni beleállni és egyáltalán elkezdeni csinálni – ezt már kevesebben vállalják. Az ítélkezők nagy részében ez a bátorság nincs meg.

A segítő legnagyobb önbecsapása pedig az, amikor éber ezekre az ítéletekre és azt hiszi, hogy ő maga ítélkezik. Nemrég, amikor engem facilitáltak, jött a facilitátor ébersége, hogy ki tudom szedni másokból az ítéleteket. Meglepődtem, mert oly sokáig bántottam magam az ítéletekért, amikről azt hittem bennem vannak. Sok segítőben ott van a képesség, amiért rosszá teszi magát, vagy félreértelmezi, és hagyja, hogy rosszá tegyék érte.

A segítők, egyben Vezetők is, hiszen emberek követik őket, útmutatást várnak tőlük. És ez felelősséggel jár. Önmagam felé és mások felé is. A legfontosabb feladatunk tehát, hogy éberek legyünk a saját határainkra és hogy kellően gondoskodni tudjunk a saját regenerációnkról, töltődésünkről. Mert különben ha túl sokat adsz, elfogysz. Olykor még nekem is figyelmeztetnem kell erre magamat.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író, Access Bars®-, Facelift®- és Testfacilitátor

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg. Ha érdekelnek a lehetőségek, tanfolyamok velem, látogass el IDE. Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.
hörömpő andrea hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre,

ha szeretnél értesülni az újdonságokról, könyveimről, bejegyzéseimről, tanfolyamaimról.

Kérlek, ellenőrizd az email fiókodat és erősítsd meg a feliratkozási szándékod

Share447
Tweet
Pin
+1
Share
447 Shares
WordPress Security