Annyiszor hallottam már, meg sem tudom számolni: „De ő annyira jó ember, nem tudok elválni tőle.” Értem én azt, hogy jó ember, senki nem állítja az ellenkezőjét. De működik-e vele az életed? Nem? Vagy nem úgy, ahogy szeretnéd, ahogy érzed, hogy működhetne? Akkor próbáld működtetni. Ha pedig nem sikerül, és azt érzed, mással jobban menne, merj váltani. Nem kell senkit rosszá tenni, hogy kimondjuk, egy kapcsolat eddig tartott.

“Jónak lenni” is ítéletben tart

Pillanatnyilag egy párkapcsolat lezárásán való túljutást a “jó ember szindróma” akadályozza legjobban. A jelenség a saját elnevezésem, tömegesen tapasztalom, leginkább nőknél, akik nem tudják megoldani a párkapcsolati problémájukat, pedig legtöbbször tudják azt, hogy a párjuk nem az a Társ, akire valójában vágynak. Jelzésként olykor már “harmadik fél” is megjelent a kapcsolatban. Mégsem tudnak lépni, mert a férfi, akivel élnek, annyira “jó ember”… Hogyan lehet mindezen túljutni?

Leszögezem, pontosan tudom, milyen ez a helyzet, mert benne voltam ebben én is. A férjemről folyamatosan azt éreztem, hogy a „világ legjobb embere”. Nem szenvedtem mellette, hagyta, hogy kibontakozzak, sőt segített benne, nem ütött-vert soha, nem volt sem fizikai, sem érzelmi zsarolás, manipuláció, bántalmazás a kapcsolatunkban.

Nekem is azzal kellett szembesülnöm, amikor eldöntöttem, hogy elválok, hogy akkor én leszek a „rossz”. Mert ha ő teljesen nyilvánvalóan „jó”, és a kapcsolatnak mégis véget vetek, akkor ennek a világnak a poláris beállítódása szerint valakinek „rossznak” kell lennie. Hajlandóvá váltam „rossznak” lenni a külvilág szemében. Befogadni a külvilág ítéleteit, hogy rossznak látnak. Enélkül nem megy az ilyen helyzeten való túljutás.

Sokat segít azonban, ha elkezdünk felhagyni azzal, hogy folyamatosan megítélünk helyzeteket, Önmagunkat vagy a másikat. A pozitív ítélet is ítélet, és legtöbbször – ahogy egy ilyen helyzetben is – magával vonja a negatív ítéletet.

Azért mernek sokan nehezen beleállni abba, hogy elválnak, mert a válás egyfajta BŰN címkével van megjelölve. Erről megvan a saját nézőpontom, amit talán már fejtegettem, és most nem mennék bele, de elég jelentős szerepe van ebben a katolikus egyháznak, ami sokáig szinte az eretnekséggel vette egy kalap alá a válást.

Tehát az első lépés ennek a helyzetnek a könnyítésére talán az lenne, hogy feloldozom magamat a bűnös kategóriából és megengedem magamnak azt, hogy merjek úgy választani, ahogy az számomra működik.

Ez nyilván nem jelenti az elhamarkodott döntéseket, de a határozottság és a tudatosság egy idővel együtt járnak. Minél inkább tudatos valaki, annál inkább tudja, hogy mit NEM szeretne, ami pedig megkönnyíti a döntést ahhoz, hogy tudja, MIT szeretne.

Vannak kapcsolatok, amelyeket meg lehet és érdemes is „menteni”. Vannak válságok, amelyeket együtt meg lehet oldani. Vannak feladatok, amelyek összehozzák a párokat. Menj a saját éberségeddel.

Mi működik neked? Milyen életet szeretnél? Ha bárkit választhatnál, kit választanál?

Tegyél meg mindent, amit a lelkiismereted megkíván. Én csak azt szeretném mondani, hogy ha ezen túl vagy és már azt érzed, nem megy tovább és mással pedig menne, mással szeretnéd élni az életedet, ne fogd vissza magad attól, hogy nem lépsz, mert a társad egy „jó ember”.

A párkapcsolat: az Együtt teremtés lehetősége

Senki nem mondta azt, hogy rossznak kell lennie. De neked sem kell elhinned, hogy az vagy, ha lépsz, ha másmilyen életre vágysz. Mélyen ülő önbüntető programok indulnak be ilyenkor. Saját magunk helyett a másikat nézzük, feladva Önmagunkat és a saját boldogságunkat. Nem működik. Hosszú távon semmiképp.

„Jó embernek” lenni valójában emberség. Az emberi (baráti) kapcsolat megmaradhat. Sőt. Miért kellene, hogy ne maradjon meg? Miért kellene utálnod azt, akit egyszer választottál, akit szerettél, akinek megláttad az értékeit, aki adott számodra? Nem kell. Szedd ki magad a polaritásból, a jó és a rossz ítéletéből.

A párkapcsolatom minősége ALAPVETŐEN határozza meg az életemet. Hogy a Társam emel vagy elnyom, hogy egymás értékeinek elismerésével, együtt milyen életet teremtünk az olyan alapja az életemnek, hogy semmi más nem kárpótolja.

Sem munka, sem hobbi, sem pénz, semmi más. Ideig-óráig hazudhatjuk magunknak azt, hogy igen, de idővel egyre inkább törnek felszínre elfojtások, frusztrációk és menekülünk pótcselekvésekbe. Válunk megmentővé vagy áldozattá a saját kapcsolatunkban, a saját életünkben.

A Társad a szövetségesed, a kiegészítő minőséged, a múzsád, a támaszod, akivel Együtt szárnyalni az Élet legszebb csodája. De ehhez kell(het) közös út, közös vízió, közös látásmód, közös nagyság- és értékrend, közös álmok, közös valóra váltások. Jó ember sok lehet az életedben. De az, aki mindebben melletted lesz, akivel az együtt teremtés ilyen minőségben megvalósulhat, csak egyetlen egy.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író