A nő is sikerre vágyik, különösen az alárendeltségből Önmagára találó nőben ébred fel a vágy, hogy majd én megmutatom, akár férfi nélkül is, és bizony fontos állomása ez a tapasztalások sokaságának. Tapasztalni nőként a munkában a sikert. Jó szakemberré válni, díjakat, eredményeket elérni, tündökölni a rivaldafényben. De eljön egyszer egy pont, valamiféle mély rádöbbenéssel, hogy ez így hiába van, hiába teljesült minden, a legszebb álmunk, hiába a siker, csapdában érezzük magunkat. Mert egy nap arra ébredünk, hogy mindez önmagában kevés.

Mert van tovább, a sikeren túl is van élet

Persze mindez nem kell, hogy magával hozza a sikertelenséget, egyszerűen csak az történik, hogy már nem lesz annyira fontos a saját siker, a saját eredmény. Persze nem kell elhanyagolni a munkát, és az elismerések is jól esnek, csak így egyszerűen talán már nem hoz akkora örömet, mint régen. Egy idő után belefásulunk a siker monotonitásába, hiszen tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. Megcsináltuk egyszer, még egyszer, így tudjuk, hogy valójában bármikor elérhető, hiszen amire igazán vágyunk, ami igazán a képességünk, amiben kiteljesedünk, abban jön a siker. Mégis egyre inkább erőt vesz rajtunk valamiféle hiány és üresség érzés.

Persze nem mindenkin, és nem is általánosítok, de egyre több nőnél látom mindezt. Hogy a külvilág rivaldafényéből visszahúzódva, a belső csendünkben Önmagunkkal szembenézve egyszer csak eljön a beismerés, hogy „hasznosulni vágyunk”. Odaadni magunkat, kiteljesedni egy Férfi oldalán, egy kapcsolatban. Önmagam teljességére ébredve, a képességeimet és az eredményeimet elismerve már nem kell tovább bizonyítanom sem magamnak, sem a világnak, hogy mennyire sikeres vagyok. Mert tudom.

Egetrengető volt a felismerés…

hogy már nem izgat fel, hogy négy könyvet írok vagy ötöt, hogy tíz tanfolyamot tartok vagy tizenötöt, egyszerűen nem érdekel, másra vágyom. Az Amazon harciasságát eltemetve szelídültem és szelídítettek meg, teljesen láthatatlanul, nem egyik percről a másikra, hanem egy különös és hosszantartó folyamat révén. Levetve az álarcaimat, a páncélomat, megadva magam Önmagam legbelsőbb nőiségének, annak a tápláló, gondoskodó, törődő minőségnek, amely számomra is új még, de vágyom a megélését. Egyre jobban, egyre teljesebben.

Soha korábban nem tudtam így megadni és így átadni magam egy Férfinak. Azért, mert más volt a fontos. Vágytam a sikert, hogy kipróbáljam magam a világban, és a világ bizonyítsa, hogy kellek-e számára vagy nem.

És talán a legnagyobb siker közepette, négy könyvvel és számtalan facilitálással, tanfolyammal, előadással a hátam mögött majdnem azt írom, hogy nem érdekel mindez. Persze ez is hazugság lenne, mert a lényem lényege ez, ráadásul a legfőbb tanítóm és múzsám mindebben  A FÉRFI. De bele kellett halnom ebbe a sikerbe, fejet hajtva a saját legbelső vágyaim előtt.

Mert változunk, olykor nagyon gyorsan, és a vágyaink is változhatnak. A vágyakat pedig úgy tudjuk legjobban elengedni, ha megadjuk magunkat nekik és megéljük őket. Sose menj a vágyaid ellen, hiszen jelzik az irányt. Útjelzők, a lelked hangját mutatják. A vágyak beteljesülése után pedig új vágyak születnek, új teremtésre inspirálva minket. És jó, amikor ezt látjuk, jó amikor mindezt bevalljuk magunknak. Elismerve mind a mögöttünk, mind az előttünk álló utat.

Sosem gondoltam volna…

hogy egyszer majd leírom egy Férfinak, hogy: „arra vágyom, hogy főzzek és mossak Rád.” De mégis. És hogy tényleg. Én lepődtem meg ezen a leginkább, és a változáson, hiszen még nemrég inkább rendeltem egy pizzát, mert nem akartam elvenni az írástól az időt. De hogy most már úgy főznék, és elmerülnék abban a gondoskodó, törődő, emelő energiában, amit csak a Nő tud adni a Férfinak.

Az a Nő, akiben már nincs hiány, nincs meg nem élt vágy sem a munkájában, sem esetleg más férfiak vonatkozásában. Nincs be nem teljesült kívánság, nincs a saját céljának a kizárólagos fontossága. És valahogy szépen lassan történt mindez, a kibontakozás. Észre sem vettem. Új örömforrást találtam abban, ami sokáig egyfajta kényszeres munka volt. Pusztán azzal, hogy valahogy így érzem magam a „helyemen”. Így érzem a Rendet, hogy „funkcióm szerint hasznosulok”, egy Férfi oldalán.

Ha számodra még a siker a cél, talán hülyének nézel, hogy hogyan „mehetek alá” egy Férfinak, alárendelve magam neki. Nem, ez nem alárendelődés. De te ezt még nem értheted.

Nem mondok le semmiről, mert nem választanom kell Önmagam és közte, hanem én most ebben érzem a kiteljesedést. A Nő ebben a korszakában a Férfi oldalán, a Férfi mellett és a Férfi által teljesedik ki.

Két egyenrangú, egységben és harmóniában élő fél kapcsolódása már mindez, ami a korábban jellemző alá-fölérendelődés helyett az egyenlő kapcsolódáson nyugszik. Nincs már függés, nincs kapaszkodás, nincs sírás-rívás, ha nincs itt, hiszen megéltem, hogy teljes és működőképes vagyok nélküle is. Nem azért választom, mert szükségem lenne rá, hanem azért, mert így Együtt a teljességnek olyan minőségét tudjuk megélni, amit korábban, egyedül, vagy mással soha. Tisztelettel, elfogadással, hálával, szeretetben, egységben.

A sikeres nő csapdájából tehát a Férfi mutat irányt.

A Férfi az irány, immár az Egyetlen, konkrét Férfi. Alázattal, de nem megalázkodva. Szelídséggel, megszelídítve, de nem betörve. Kedvességgel, gondoskodással, törődéssel, nem felhánytorgatva, elvárást teljesítve vagy ítélettel minősítve. Új minőség születik így a Nőben, és ez az új minőség fogja segíteni a Férfit is abban, hogy merjen, hogy tudjon a kapcsolatban, és immár ő is a munkájában kiteljesedni.

Mert ebben a minőségében a Nő emel, a Nő támaszt, a Nő tart. A Nő inspirál, a Nő az otthon, a Nő a csend. A Nő a lélegzetben megbújó béke, az ölelésben rejlő megpihenés. A Nő a gyógyító, aki feloldja a fájdalmat, és a Nő a Varázsló, aki szerelmével teremti a csodákat. A Nő a Semmi, aki láthatatlanul van jelen, és a Nő a Minden, aki bekúszik a réseken.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok