A sajnálatban ítélet van

Amikor sajnálsz bárkit is, éppen megítéled, de legjobb esetben is összehasonlítod a helyzetét valamivel vagy valakivel. Valaki máséval, vagy egy ideálisnak vélt képpel, amit te annak tartasz, amit te kreáltál, ami kizárólag a te nézőpontodat tükrözi. A sajnálatban fix nézőpont van, hogy minek/kinek hogyan kellene működnie, mit kellene tennie vagy nem tennie, mit vagy kit kellene választania vagy nem választania. A sajnálatban nincs megengedés.

Amikor sajnálsz valakit, épp lenézed őt

Igen, mert felsőbbrendűnek tartod magadat, és azt hiszed, hogy te jobban tudod, mire van szüksége. Nem foszthatsz meg senkit a tapasztalástól, a felelősségvállalástól, és attól hogy „hibázzon”. Ami sosem hiba, de mindent magunknak kell átélnünk. Soha nem hibáztál semmiben, de a választásaid következményeiért vállalt felelősség megtapasztalása során formálódsz, fejlődsz és formálódik, változik a világod is. Csak amit átélsz, az a tiéd. Amit másnak hagysz átélni, az lesz az övé.

A sajnálatoddal megfosztod az erejétől

Az Erő vállalása és megtapasztalása kulcsfontosságú. Nőknek, de a Férfiaknak különösen. Beleállni abba, akik vagyunk és megélni, hogy KÉPES VAGYOK RÁ. Hajlandósággal a kockáztatásra, a mindent elbukásra, felülkerekedni a félelmeken, vállalni a bizonytalanságot és tapasztalni, hogy ha ezt túléltem, jöhet már bármi, megbirkózom azzal is. A sajnálatoddal azonban erőtlennek állítod be a másikat, és úgy tűnteted fel, mint aki képtelen választásokat hozni és a választásaiért a felelősséget vállalni.

A sajnálat sokszor kivetítés

Valójában nem is biztos, hogy a másikat sajnálod, lehet, hogy saját magadat. Saját magadat sajnálod, mert te nem merted, tudtad, akartad meglépni azt, amit a másik igen. Nem merted vállalni a kockázatot, tapasztalni az Erődet, és a félelmeid kivetítéseivel a másikat befolyásolod. Tudat alatt az működik benned, hogy ha neked nem sikerült – hasonló helyzetben – a másiknak sem sikerülhet. Azonban ezt nem tudhatod.

Ami pedig engem illet…

Ne sajnáljon senki, aki csak néz, de nem lát… Aki nem látott soha. Nem volt képes megkülönböztetni az igazat a hamistól és a látszaton túl látni.

Ne sajnáljon senki, aki nem volt elég bátor hinni és bízni… Akkor is, amikor a világ minden létező molekulája úgy áll össze, hogy láttasson valamit, ami a felszínen talán igaz, de a mély valami sokkal nagyszerűbb igazságot rejt… És annyian voltatok, akik megakadtatok a felszín látszatában, nem láttatok tovább, és nem hogy nem láttatok tovább, de nem is hittetek. Sem magatokban, sem Benne.

Tudom mit jelent hinni és bízni a vaksötétben. Amikor nincs semmi kapaszkodó, amikor látom a Világot és benne a tetteket, de még azt is látom, amit egyedül talán csak én látok, én hozok felszínre. Amit még Ő sem lát magában.

Nem kérek kivetítéseket, nem kérek szánalmat és nem kérek jóakarást. Nekem is megvolt a poklom. Nem Vele, hanem veletek… Akik mind akartatok Tőle, mind kaptatok Tőle, de nem voltatok elég bátrak, hogy IGAZÁN mellé álljatok. Hogy igazán válasszátok. Hogy IGAZÁN higgyetek. Hogy IGAZÁN lássátok. Hogy IGAZÁN szeressetek.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok