Mondják, hogy a szerelem az idő múlásával megszűnik és átalakul szeretetté. Szerintem azonban nem átalakul szeretetté, mert a kettő két teljesen más megélés, nem tud egymásba átalakulni. Valójában egymástól függetlenül léteznek és adják egy párkapcsolat dinamikáját, intenzitását, amplitúdóját és teljességét. A kettő együtt pedig tisztán és őszintén megélve, világokat változtat meg, mert óriási teremtő erőket mozgósít.
Persze fontos tisztázni mit értünk szeretet és szerelem alatt.
Semmiképp sem a birtoklásvágyat, a ragaszkodást, az irányítást, a kontrollt, a manipulációt, a függőséget, az elvárások tömkelegét, az ítéletek sokaságát vagy a feltételeinknek való megfelelést. Nem azt az állapotot, amikor él a fejünkben egy kép a másikról és mindenáron arra kívánjuk őt formálni.
Azt tapasztaltam, hogy a szeretet, az elfogadás, a tisztelet adja egy kapcsolat mélységét. Elfogadom a másikat olyannak, amilyen anélkül, hogy külső erőszakkal meg kívánnám változtatni. Két ember akaratlanul is csiszolódik egymás mellett, de az elvárások és feltételek inkább eltávolítják egymástól őket. A feltétel nélküli szeretet megélése tehát mély és stabil alapokat és szabadságot ad a kapcsolatnak.
A szerelem pedig a magasságot mutatja. Azt, hogy a kapcsolat milyen amplitúdóval, milyen lehetőségekre nyit ajtót, milyen tűzzel táplál egy átlagos hétköznap, inspirálva, tettekre, teremtésre késztetve Önmagamat és a másikat.
A szeretet a táptalaj, a föld, a szerelem a tűz,
ami szikraként pislákolhat, és totálisan el is égethet, vagy folyamatos, állandó lángolásával táplálhatja mindkét felet, teremtésre és Önmaga megélésére sarkallva.
Ezért mondják azt, hogy idővel a szerelem megszűnik és átalakul szeretetté. Pedig valójában a szerelem nem átalakul szeretetté, csak ennek a tűznek a lángja lobog kevésbé. A szerelem ilyenformán független a szeretettől. A szeretet mindig is ott volt a mélységben, a stabil alapokban – már ha ott volt – és idővel csak az történik, hogy a felek megelégednek azzal, hogy ezen a stabil, mélységet adó szeretetben éljék a kapcsolatukat. A magasságok csökkennek, az intenzitás csökken, a tűz lángja csökken vagy alszik el teljesen.
A tiszta és elvárások nélküli szerelem energiája a legnagyobb teremtő erővel rendelkező energia. Ezért nekünk, nőknek felelősségünk van abban, hogy merünk-e szerelmesek lenni. Merünk-e a szeretetünkkel stabil alapokat adni-e egy kapcsolatnak, majd pedig lendületben, mozgásban tartani azt.
Amikor szerelmesek vagyunk,
nem ismerünk lehetetlent. Nem véletlenül. Olyan energiák törnek felszínre bennünk, amelyeknek köszönhetően a kreativitásunk, a kitartásunk, a teremtő képességünk növekedik. Amikor a tiszta szerelmet élem, Önmagam vagyok és ilyen tekintetben ez az Önmagam megélése nem függ a másiktól. A szikrát – látszólag – gyújthatja, de hogy megélem-e vagy sem, az kizárólag tőlem függ. Ez a szerelem szabadsága, Önmagam szabadsága, amivel képessé válok arra, hogy a teljes életem megváltozzon. Az, hogy megélem-e a szerelmet, nem függ senkitől.
Ehhez képest, amit látok, az az, hogy emberek – különösen nők – tömegei fojtják el az érzéseiket, hazudnak maguknak, keresnek önigazolásokat vagy kiskapukat, állítják meg őket a félelmeik, mert nem mernek szeretni, nem mernek szerelmesnek lenni. Nem mernek kockáztatni és nem mernek a magaslatok csúcsára elindulni, és oda a Férfit invitálni.
A Férfi elsődleges feladata nem az, hogy szerelmes legyen a Nőbe, de a Férfi a Nő szerelme, a Nő tüze, támogatása, lendülete, hite, kitartása, bizalma nélkül sokkal nehezebben tud haladni a saját útján.
A magasságokra Együtt jutunk el,
az Életet Együtt éljük, és ezen kapcsolódás belső tüzét, belső stabilitását a Nő adja, és ha ez jelen van, a Férfinek könnyebb lesz a Világban kiteljesedni. Körforgás mindez, amiben Nő és Férfi Egysége adja a Teljességet.
Amíg sokszor a Nőt és a Nő lelkét a szerelem vállalása szabadítja fel, a Férfi szabadságát az adja, ha tapasztalja, hogy jól, hasznosan és sikeresen működik a világban. Hogy ez meglegyen, a nőknek sokszor bizony meg kell előlegezni és előre kell adniuk azt, amilyük van. És ebben nélkülözhetetlen és pótolhatatlan a szerelem lendülete, tüze, energiája, dinamikája.
Mert persze ott van a szeretet, és jó hogy ott van, teljesen más a kettő funkciója: a szeretet teret biztosít, nyugalmat, békét, csendet. A szerelem pedig kimozdít a nyugalomból, elindulásra, vállalásra sarkall, mozgásban tart. Mind a kettőnek helye van a kapcsolatban, és minél inkább engedjük, hogy mélyüljön a szeretet, és merjük megélni a szerelem magasságait is, annál nagyobb lesz az a játszótér amit Együtt teremtünk, és amiben közösen játszhatunk, élhetünk, teremthetünk, kinek kinek választása szerint.
Teccik 🙂
Ez mind igaz, de szerintem a férfinek is ugynúgy táplálni kell a szerelmet