A férfi lélek legmélyebb sérülése

A helyzet korántsem egyedülálló, de az, hogy Férfiként tisztelt meg a bizalmával, mély hálát váltott ki bennem. Egyre több Férfi keres meg és ennek köszönhetően egyre inkább látok rá a lelkükben tomboló viharra. És ez valami félelmetesen döbbenetes élmény számomra, mintha valami tonnás súlyú vasajtót nyitnának ki ilyenkor nagy nehezen, ami mögé a fájdalmukat rejtik. Különös számomra látni, hogy mi rejlik az oly sokszor némaságba burkolódzó férfi lélek mélyén.

Sok férfinél tapasztalom ugyanis, hogy egyszerűen rettegnek attól, hogy ártsanak, és fájdalmat okozzanak a nőknek, hogy a család „szentségét” felborítsák, hogy mások sérüljenek az ő tettük, az ő választásuk miatt. Ezért inkább magukat pusztítják. Nem hagyják kitörni a saját fájdalmaikat, nem merik vállalni a saját érzéseiket, a saját működésüket. A „pusztítástól” való félelmük nagyobb, mint a jövőbe vetett hitük, még akkor is, ha tudják, hogy valójában így lesz a legjobb mindenki számára.

Ott van az Erő. Minden Férfiban. Csak fogalmuk nincs, hogyan használják „jól”.

Ahogy nekünk nőknek sincs fogalmunk arról, hogy hogyan érjünk el idáig, hogyan segítsük őket abban, hogy ezt merjék használni olyan módon, ami mindenki számára a legtöbbet teremti. Hogy ne pusztítsák vele sem magukat, sem minket, sem a világukat.

Életek százai óta hurcolt, mélyen eltemetett emléklenyomat ez férfiak ezreiben, hogy már-már rettegnek attól, hogy ártanak.

Mert nyilván számtalanszor tették és a lélek erre emlékszik. Az egyensúly megtalálása magával vonja a szélsőségek megélését, és sok férfi éli most ennek az idejét. Önbüntetéssel kínozva saját magát, így védve a nőt, a családot, de közben pusztítva Önmagát.

Csak lássuk ezt. Lássuk ezt, amikor arról ítélkezünk, hogy hol vannak az „erős” férfiak. Hát itt. A szemeink előtt. És hogy hol az erejük? A lelkük mélyén vasajtók és lakatok mögé zárva. Ezen pedig nem az fog segíteni, ha elvárások és ítéletek kereszttüzében kell a nőknek megfelelniük. Mert valahogy a felelősségünknek érzem mindezt, hogy a Férfit segítsük és bátorítsuk ebben, hogy megengedjük és megerősítsük abban, hogy szabad kiengednie, megélnie az erejét. Hogy szabad Önmagáért választania, mert valójában akkor választ értünk is.

És persze tudom, hogy ott van a másik véglet, az erőszakos férfiak, és az is most vált időszerűvé, hogy véget vessünk az erőszak elfojtásának is.

A szélsőségek idejét éljük és sokak számára nehéz indulatok nélkül kezelni ezt a helyzetet.

Egy ideig számomra is nehéz volt, mert nem értettem és gyávának tartottam a „puha” férfiakat. Akik nem állnak ki sem magukért, sem azért, akit szeretnek. Akik megalkusznak a középszerű, sekélyes és nem működő életükkel, mert félnek kilépni mindebből.

Az, hogy nőként hogyan rezonálsz egy ilyen helyzetre, a saját sérüléseidet mutatja. Amíg kibillent a téma, addig ott dolgod van vele. Mostanában azonban valamilyen különös megengedésre leltem, és mintha az eddigieknél mélyebbre láttam volna. Hálás vagyok érte, mert így most az én lelkemben is nagyobb a béke.

Hiszem azt, hogy Nőként a feladatunk, hogy lámpások legyünk a szeretett Férfi számára akkor, amikor a lelke útvesztőjében bolyong, és nem találja a kiutat.

Neki az kevésbé ismerős terep. De az őszinte vágy a változásra oly sokuknál ott van. Aki segítőhöz jön, annál mindenképp. Mert

Az önbüntető mechanizmusokból és mókuskerékből a férfiak a nők elfogadó, bátorító, gyógyító és türelmes szeretetével és szerelmével fognak tudni kijutni.

Illetve hogy tapasztalják, hogy nem lesz ártalmas következménye annak, ha vállalják Önmagukat, az érzéseiket és az erejüket. Hogy szabad szeretniük, hogy szabad szerelmesnek lenniük. Hogy szabad kilépniük egy olyan házasságból, ami nem működik, amit nem lehet már megmenteni.

Így kerül helyére Férfi és Nő az Egészben, így éljük meg Együtt a Teljességet, és így szabadulunk meg, így szabadítjuk fel magunkat és egymást a bűntudat és önbüntetés hazug láncai alól. A szabadságunk titka és a szabadságunk forrása mindez.

Ha merünk választani, ha merünk nemet mondani, ha merünk nem félni a saját képességeinktől, ha merünk a saját lelkünk legmélyére nézve választani, tapasztalhatjuk, hogy szabad szeretni, szabad lépni, szabad boldognak lenni. Mert a szabadság idejét éljük.

Éljük?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok