A Férfi és az önbüntető programjai

Közzétéve: október 28, 2018

Eddig megjelent könyveimet itt találod:

A férfiak kollektíven rosszá vannak téve, így nagyon sok férfiban élnek önbüntető programok, amelyek közül az egyik legjelentősebb, hogy ő nem szerethető. És amikor az ellenkezőjét tapasztalja, nem hiszi el, rácsodálkozik, és idő kell számára, hogy átíródjon ez a mély belső program. Ebben pedig nekünk, Nőknek óriási szerepünk van.

Bűn és bűnhődés – az önbüntetés melegágya

A női Erő megtalálása, a harcos feminizmus magával hozta azt, hogy nők tömegei csak úgy tudtak kitörni az évezredek alatt tapasztalt áldozat szerepből, hogy a férfiakat elkezdték büntetni és rosszá tenni. Ennek következményeként (is) a férfiakban igen mély önbüntető programok dolgoznak. A „hibás vagyok”, a „rossz vagyok”, a „nem vagyok elég jó, szerethető” érzése működteti őket sokszor tudattalanul.

Az önbüntető programok a mélyben dolgoznak és változatos módon öltenek testet a világban. Egy Nő, aki még saját maga is tele van sérülésekkel és fájdalmakkal, ezért nem tud hosszú távon és kitartóan kapcsolódni a szintén fájdalmakkal, sérülésekkel és ezzel együtt önbüntető programokkal küzdő Férfival. Egyszerűen azért, mert magára veszi a Férfi tetteit, és ő is hibásnak, kicsinek, kevésnek érzi magát. A Férfi tetteiben pedig igazolást talál arra, hogy miért is kapta ő azt, amit kapott.

A legtöbb Nő fejében meg sem fordul, hogy nem róla szól ez az egész.

Hogy nem veled van baj, nem te vagy kevés, nem te vagy csúnya, kövér vagy bármilyen saját önkorlátozó hiedelmed is van magadról. Hanem egyszerűen csak bele vagyunk ragadva mélyen a mintákba, amelyek nagy részét ezen önbüntető programok adják. Egyénileg és kollektíven is.

Magadat gyógyítsd

A Férfi azon túl, hogy nem akar ártani a Nőnek – és általában a Nőknek – inkább magát sanyargatja, bünteti és fogja vissza. Túllátni a látszaton – sokszor ez a legnagyobb próba. Két sérült, sebzett lélek még bezár és ismét csak sérülést okoz a másiknak. De ha tudsz maradni, a sérüléseid ellenére, elkezdve azokat gyógyítani, a világot változtatod meg…

Elkezdesz átírni programokat, működéseket. Magadban, a Férfiban és a kollektívben is. Így indul a változás mélyről, a láthatatlanból, amit visszatükröz a látható világ. Ezért van a Nők kezében a változás és a világ kulcsa, mert ezen belső minőségek kinyílásával, a már lejárt, működésképtelen minták átírásával „új programok”, új minták születésénél segítkezünk.

És ez nem azt jelenti, hogy a Nő a felelős a Férfi önbüntető programjainak a felülírásáért. Nem. Mert ha azt a Férfi nem választja, akkor nem választja. De hozzájárulás tudunk lenni mindehhez, katalizálhatjuk és erősíthetjük abban, hogy elkezdje másképp látni saját magát, mint ahogy eddig. Vagy ahogy a világ eddig visszatükrözte számára.

Legyél az a tükör, amiben a Férfi olyan arcát láthatja meg, amit még soha.

És ahogyan ez a változás elindul, szépen lassan, úgy tudunk kilépni a szenvedés szükségességének hazugságából, a szenvedés szeretetéből. Úgy talál Erejére a Nő és Erejére a Férfi. Egymás által kísérve, segítve, választva.

Tovább büntetsz vagy feloldod a bűntudatot? Magadban és másokban. A nézőpontjaid hány százaléka nem is a tiéd, csak érzékeled másokét? Az önbüntetéseid hány százaléka másoktól átvett szenvedés vagy igazodás az általános társadalmi mintákhoz?

Mert az önbüntetés tévút, az önbüntetés hazugságon alapszik, az önbüntetés csak azt szolgálja, hogy visszafogjon minket attól, akik egyébként lehetnénk.

És talán ha ezt látod, hogy a függöny mögött milyen mozgatórugók vannak, el tudsz kezdeni mást választani, mint eddig. Egyrészt a saját életedben, másrészt pedig lehetőséget nyithatsz másoknak is arra, hogy mást válasszanak, mint eddig. Az önbüntetés körét ugyanis meg lehet szakítani, a mókuskereket meg lehet állítani. Első lépésként azzal, hogy nem vesszük be tovább a hazugságait.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író, Access Bars®-, Facelift®- és Testfacilitátor

Ha olvasnál még többet tőlem, a könyveimet ITT ismerheted meg.

Ha érdekelnek a lehetőségek, tanfolyamok velem, látogass el IDE.

Ha kapcsolódnál velem, EZEKEN az eseményeken megteheted.

A lehetőségeimet Velem ezen az oldalon találod.

Hasonló bejegyzések

Bizalom sérüléseink

Bizalom sérüléseink

Tudsz-e bízni? Magadban, másokban, az Univerzumban? A bizalom minden kapcsolódásunkban ott van és oly törékeny. Ha egyszer eltörik, akkor a sérüléseket megőrizve önbizalom hiányt és mások felé is bizalmatlanságot teremt. A bizalom sérülések helyreállíthatók, ha hajlandóak vagyunk a tudásunkkal és az éberségünkkel menni és elismerni magunkat.

bővebben
A lélek vihara

A lélek vihara

Van olyan, amikor vihar dúl a lelkünkben. Akár váratlanul érkezik, egyik napról a másikra, mindent felkavaróan, akár hosszú idők után, felborzolva a mélyen eltemetett és felgyülemlett nehézségeket, nézőpontokat, működéseket. A lélek olykor tisztulni vágyik, és ha mi magunk nem ürítjük ki, megtalálja a módját, hogy szabaddá váljon.

bővebben
Álmodozol vagy teremtesz? – Hogyan kezdd el teremteni az életed?

Álmodozol vagy teremtesz? – Hogyan kezdd el teremteni az életed?

Ha túl sok időd van az elméletre, ha túl sok időd van álmodozni, tervezni, „jó lenne ha”-ban lenni, fejben lehetőségeket lejátszani, kikövetkeztetni, akkor biztosan nem teremted az életed. Egy fantáziavilágban ragadtál. Gyakran azért, hogy elkerüld a szembenézést a valósággal és a változással. A kérdés pedig ilyenkor valójában az, hogy szeretnéd-e, hogy ez megváltozzon?

bővebben

2 hozzászólás

  1. Boér Tamás

    Kedves Andrea!

    Ez. Is. Teli. Találat. Gratulálok!

    Tamás

    Válasz
  2. Alexia

    Csatlakozom. Igazi rejtett kincs ez a blog. Nem tudom abbahagyni.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár A termék eltávolítva. Visszavonom
  • A kosárban nincsenek termékek.
2,64K Shares
Share2,64K
Tweet
Pin