Úgy érezte, soha nem tartozik sehová. Mintha az évek során az vált volna normálissá, hogy nem normális. Megszokta az ezzel járó falakat, a kirekesztettség, a sehova sem tartozás élményét. Talán pont ezért vágyott rá. Tartozni valahová, tartozni valakihez. Belevegyülni a tömegbe, eltűnni, látni, de nem láttatni, megbújni a sarokban. Ahogy a szürke kisegerek szokták, hiszen mégis… kinek is kellenének?

Nem értette, miért lenne rossz az, amit ő szeret, ami számára öröm. A világ tele van nagyszerűséggel, információkkal, felfedezésre vágyó csodákkal. És falta őket, többet akart, mindig többet és többet. Megismerni, elolvasni, tudni. A maga módján, a maga eszközeivel, a maga tempójában. Kinevették. Szóval elbújt inkább.

De annyira mégsem tudott, hogy ne bántsák. A kirekesztettség, a kívülállóság, a megbélyegzés nyomai zárták be éveken keresztül, így nehezen nyílt.

Nehezen nyílt és végletesen szeretett. Vagy mindent adott, vagy semmit. De a legnehezebb mégis talán Önmaga előtt volt megnyílnia. És az igazság előtt.

Az igazság előtt, ami ott lappangott körülötte, és amiről próbált nem tudomást venni. Évek teltek el az árnyékban és jó is volt mindez neki. Hiszen végre szerették, végre elfogadták, végre tartozott valahová. Kényelmes volt, mégis idővel valami hívta, nem hagyta nyugodni.

Nem hagyta nyugodni a kíváncsiság, hogy mi lehet az ismert határokon túl… A vágyainak utat engedve megtanulta közömbösen szemlélni a világot és benne az embereket, akik olykor kimérten, olykor irigykedve, olykor furcsa szemmel néztek rá.

Ha olvasnál még tőlem, az eddig megjelent könyveimet itt találod:

Más volt. Más volt kiskora óta, neki nem működtek azok, amelyek a többségnek. Sokáig érezte magát rossznak emiatt. Kívülállónak. Szeretett volna apró homokszem lenni a sivatagban, elvegyülve a többi homokszem között, játszva a széllel, repülve új világok ismeretlen tájai felé. Szeretett volna hópehely lenni és beolvadni a téli tájba, színtelenül mosolyogva a belőle hógombócot formáló gyerekekre.

Mindent megtett, hogy eltűnjön…

Nem sikerült. Mert mindig, amikor megpróbálta, az Élet kisodorta a homokszemet a sivatag porából, és nem mosolyoghatott tovább hópehelyként sem a gyermekekre. Pedig csak egy kérdéssel kezdődött, amiben Önmagát és a lehetőségeit kereste.

Évek sem teltek el, mások mindent megtettek, hogy eltüntessék.

Nem sikerült. Valami különös élni akarásnak köszönhetően mindig felállt. Pedig olyankor zokogott a teste, zokogott a lelke, oly keservesen, az igazságtalanságnak való teljes megadásban… Kulcsmomentumok voltak ezek, amelyek megpróbálták eltéríteni… megtörni… megakadályozni abban, hogy megismerje…

Utána a létezése lett könnyebb… Szárnyai nőttek és kíváncsian próbálgatta őket.

Öröm, könnyedség, valami elementáris és kifogyhatatlan energia áradt belőle. És kezdte levetni a rút kiskacsa jelmezt… Még mindig kívülálló volt, de a világa már egyre nagyobb volt. Csak suhintott egyet a szárnyaival, amivel bárhová elrepülhetett, bárkit felemelhetett, és bárkit összetörhetett.

Access Bars® facilitátorként számos eszközzel tudlak segíteni, olvass a Bars tanfolyamról itt:

Kívülálló volt gyerekként és kívülálló maradt felnőttként is. Nem tudta eldönteni, hogy ő zárja-e ki a világot, vagy a világ őt. Talán nem is volt fontos, talán nem is volt különbség. Talán kicsit élvezte is a hatalmat, hogy nem enged be akárkit. Talán kegy volt minden szó, amit adott, és minden szó, amit befogadott.

Ha kellett, orkán volt, forgószél, tornádó, szélvihar, ami felbolygat, felemel, átfordít és megsemmisít. És olykor lágy szellő volt, napsütés a szélcsend tikkasztó süketségében, a forma tartalom nélkül és a tartalom forma nélkül…

A NŐ volt, a zabolázhatatlan, megfélemlíthetetlen, rendíthetetlen ERŐ, ami ősidők óta egyszerre teremt és pusztít, és csak annak adja meg magát, akiben ugyanezt az ERŐT érzi… és Neki sem könnyen…

Valami méltóságteljes főhajtás ez… A Társ Tisztelete, aki képes arra, hogy megszelídítse azt a zabolázhatatlan, megfélemlíthetetlen és rendíthetetlen ERŐT, ami végül fejet hajt előtte.

És Vele nem érzi már magát kívülállónak sem. Pedig „csak” ott van. Csodaként a csillagpor fényében, hogy egy nap majd hópehelyként újra elolvadjon a tenyerében…

Ha tetszett a cikk és úgy érzed, hozzájárulás lehetek még másképp is az életedhez, szeretettel látlak személyesen az Access Bars®-, Facelift® vagy Testtanfolyamaimon, workshopokon, kezeléseken vagy online előadásokon, facilitáláson.

1 + 15 =

Kosár A termék eltávolítva. Visszavonom
  • A kosárban nincsenek termékek.
300 Shares
Share300
Tweet
Pin