Hálás vagyok a kitartásomért

Közzétéve: május 07, 2018
hálás vagyok

Amikor egyik lépést a másik után teszed, észre sem veszed. Észre sem veszed, hogy mennyit haladtál, honnan indultál és hová jutottál. Természetessé válik, hogy ha elbuksz, felállsz. Ha elgáncsolnak, felállsz, ha kihúzzák a talajt a lábad alól, felállsz. Megszokod, hogy nem állsz meg és mész tovább. Valami földöntúli irracionális hittel a szívedben követed a hangot, úton vagy. 

Nem tudtam. Tényleg nem azon a januári napon, amikor felismertem, kimondtam, szembesültem vele. Nem tudtam, milyen út nyílik meg, nem tudtam, hová vezet, nem tudtam, mi vár rám és azt sem tudtam, meddig tart. Semmi sem úgy alakult, ahogyan vártam. Mégis azt kell mondjam, hálás vagyok a kitartásomért.

Hosszú volt az út idáig

Ritkán nézek már vissza, előre könnyebb. Tudom, hogy kevesen csinálnák utánam. Tudom, hogy sokan hülyének néznek, mások pedig lenéznek. Vannak, akik úgy látják, feladom Önmagam, mások azt, hogy irányítanak, megint mások pedig szimplán nem értenek. Nem is kell. Ne engem akarj megérteni, ne engem akarj utánozni. Tedd azt, ami neked működik. Az enyém nem biztos, hogy neked is fog.

Azt tudom, hogy követem a szívemet, az éberségemet, a lelkemet. A választásaimat nem véstem kőbe és folyamatosan kérdésben vagyok, mi teremt többet?

A választás olykor a legkisebb dolgokban mutatkozik meg, és van hogy egy másodperc töredéke alatt kell dönts. Van, hogy át kell láss a látszaton és szembe kell menj az árral. Nem kell. Választhatod a könnyebb utat is. De érezni fogod, melyik a Te utad. Hogy mered-e követni is, az már a bátorságodon múlik.

Könyvet írtam az elmúlt éveimről, olykor mégis azt érzem, kevés. Valahogy nem értjük az életet, a kapcsolatokat, hogy mit is jelent választani. Ezért próbálok olykor mélyebbre menni. Egyensúlyozva valami nagyon vékony pallón… Nem azért, hogy kövess, csak hogy lásd, hogy mivel szembesülhetsz. Hogy a helyzeted nem egyedi. Hogy a női-férfi kapcsolódásokban amit megélsz, az nem egyedülálló.

Szeretek… Nem tudok nem szeretni… Megtanultam hinni és kitartani. Megtanultam hinni magamban, a Férfiban, akit szeretek és az Univerzumban. Megtanultam, hogy nem minden alakul mindig úgy, ahogy szeretném, de megtanultam hinni abban, hogy valószínű azért nem, mert szinte mindig valami nagyobb jó vár rám. Megtanultam lemondani egyetlen pillanatról milliárdnyi jövőbeli pillanatért. És megtanultam tenni, Önmagamat nem feladva a szeretetért, a szerelemért.

Adtam és adok. És azt látom, nagyon nem értjük ezt

Hogy mit jelent feltételek nélkül adni. Nem azt, ahogyan sokan csinálják: Önmagukat feladva, áldozatszerepbe csúszva, elértéktelenítve saját lényüket és az adásban rejlő ajándékot.

Nem Önmagam feladásával vagy veszélyeztetésével adok. Hanem abból, amiből többletem van. A túlcsordulásomból adok. És ehhez rendben kell lennem magammal, stabilnak kell lennem és tudnom kell támasztani bentről, lelkileg, erősen.

Mindenemet adhatom és igen, közben folyamatosan kockázatot vállalok, de azért, mert az adást nem kötöm feltételhez. Nem várok viszont, DE mégis kapok. Nem biztos, hogy azt, és nem biztos, hogy úgy, ahogy várom. De kapok.

Azon nők, akik tizenéveken keresztül „feltétel nélkül” adtak és most arról keseregnek, hogy mindez „hiába” történt, egyrészt nem feltétel nélkül adtak, másrészt nem vették észre, hogy nem kaptak viszont szinte semmit, harmadrészt pedig Önmaguk feladásával adtak, áldozatszerepbe csúszva.

Feltétel nélkül adni azt jelenti, hogy nem várok viszont semmit és nem kötöm az „adásomat” elváráshoz, feltételhez. De észreveszem azt, ha ez átmegy kihasználásba, ha az energiák felborulnak és a másik alá csúszom. Ez pedig csak rajtam múlik. Hogy ezt meddig teszem és hogyan teszem, meddig hagyom. Hogy feladom-e Önmagam vagy nem.

Lehet úgy adni feltétel nélkül, hogy nem adom fel Önmagam. Sőt, feltétel nélkül szeretni, feltétel nélkül adni csak úgy lehet. A jóllétem, a boldogságom nem függ a másiktól. Persze ne legyünk álszentek. Kapcsolatra és kapcsolódásra vágyunk legtöbben. Igazán kiteljesedni az emberek többsége abban tud. De nem függőségben.

Adtam. Azt csak mi ketten tudjuk, hogy mit, mennyit és hogyan. Önmagam meghaladásával adtam szinte mindig. Feszegetve a saját korlátaimat és meghaladva jóval azt a biztonsági zónát, amiben kényelmesen éreztem magam. De nem Önmagam feladásával adtam. Soha.

És mindig képes voltam kommunikálni azt, ha olyan működést tapasztaltam, ami nem fért bele az én működésembe. Nem feltételként. Csak a tisztánlátás kedvéért. És figyeltem. Figyeltem, hogy mi történik, hogy értékelve van-e az, amit adok. Szavakkal, tettekkel, energiával.

Nem tudunk „jól” adni. Ezért nem tudunk „jól” kapcsolódni… Ezért nem tudunk „jól” szeretni…

Ha nem vagy rendben, ne akarj adni. Magadnak adj, magadat tedd rendbe. Magadat teljesítsd ki. Magaddal foglalkozz. Magadat kényeztesd. Magadat töltsd. Akkor adj, ha már rendben vagy. Különben bent ragadsz valami lehúzó, Önmagadat feladó áldozatszerepbe és életed végén azon fogsz keseregni, hogy „de hát én adtam” és mégsem volt elég. Nem volt elég. Mert magadnak nem adtál eleget.

Hálás vagyok a kitartásomért. A választásaimért, a hitemért, a bizalmamért, hogy mertem vállalni a totál bizonytalanságot. Mertem ugrani, szárnyalni, támasztani, nem feladni, látszatnak nem bedőlni, Önmagamat meghaladni.

Itt kezdődnek a csodák. Nem sikerült volna, ha nem szeretnék, és nem hinnék a csodákban. És még itt vagyok. Sőt, most vagyok itt igazán. Készen állok. Univerzum mutasd mi lehetséges most?

Hálás vagyok…

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író

Hasonló bejegyzések

Sors vagy szabad akarat? A szív karmikus terhei

Sors vagy szabad akarat? A szív karmikus terhei

A szívben nagyon sok láthatatlan energia, fájdalom, elutasítás, ítélet, harag, bűntudat halmozódott fel. Sok kötés, elutasítás, kizárás, eskü, fogadalom, ítélet kapcsolódik hozzá előző életeinkből, ami egyszerűen korlátoz a szabad választásban, a jelenben a teljesség megélésében.

bővebben
A démoni valóságok felszámolásáról

A démoni valóságok felszámolásáról

Démonai mindenkinek vannak, egészen addig, amíg szembe nem néz velük és le nem győzi őket! A démonok nélküli valóságért meg kell dolgozni. Melós munka. Démonokat pedig nem kívülről küldenek ránk, hanem mi teremtjük őket. Mindig. Mindig. Mindig. Az (ön)ítéleteinkkel.

bővebben
Nincs már hatalmad fölöttem

Nincs már hatalmad fölöttem

“Nem akartam soha, hogy egy újabb őrült Nő legyek az életedben….” Ma kimondtam. Végre. És habár még csak az első lépés volt, a kezem a kilincsen, és belépek. Sötétség borul rám, lassan 10 éves árnyak jönnek szembe velem a feledés homályából felszínre törve. Ne fogjam rá – tör fel bennem, de mégis, évek óta először akkor miért pont most gondolok rá újra?

bővebben

1 hozzászólás

  1. Puzsér Jarmila

    Köszönöm szépen! Teljes mértékben igazad Van! Én is hálás vagyok Neked, mert sokat tanultam Tőled! 40-50 évvel ezelőtt még teljesen más nevelést kaptunk! Akkor még a férfi volt a családfenntartó és a nőnek követnie kellett! Én is úgy gondoltam,hogy házas”társak” leszünk,de időközben rájöttem,hogy a szeretet csak az én oldalamról volt valódi,mert a férjem csak az anyja akaratát teljesítette,de ahhoz képest,nagyon jól játszotta a “hő szerelmet”! Megbeszélni általában nem tudtam vele semmit a gyerekeket is magam neveltem,mert ő sosem foglalkozott velük! Most már tudom,hogy akkor kellet volna elválnom tőle! Mostmár úgy vagyok vele,hogy valahogy csak kibírok 1-2 évet vele,idén lesz 70 éves és az egészségi állapota sem jó! Túl van egy infarktuson,fél napot átalussza a többi idejét TV nézéssel tölti! A gyerekei és az unokája sem érdekli,mert még a születésnapjukon sem megy el hozzájuk! Ő nyugdíjas én fél invalid,otthon vagyunk, de nem nagyon beszélünk egymással! Még egyszer köszönöm szépen a türelmes! Jó éjszakát kívánok sok szeretettel!❤️💋

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kosár
  • A kosárban nincsenek termékek.
4,01K Shares
Share4,01K
Tweet
Pin