Ha annak látod, aki Ő valójában. Nem többnek, de nem is kevesebbnek. És ezzel egyidőben lásd Önmagadat is annak, aki Te valójában vagy. Nem többnek, de nem is kevesebbnek. Mesterséges távolságokat gyártunk magunk és a Társunk között azzal, hogy Őt magunk fölé helyezzük, Önmagunkat pedig alul értékeljük. A gyakorlat azt mutatja erre mindkét fél hajlamos, így csoda, ha nem találunk egymáshoz?

A Társamat Teljességben látni

Tipikus helyzet, hogy a másikban csak a jót látjuk meg: A szerelem rózsaszín szemüvegén keresztül túlértékeljük, amit sok esetben a másik érzékel, és elvárásként él meg. Látja, érzi, tudja magáról, hogy nem felel meg annak a képnek, amit kialakítottunk róla, ő másnak látja magát (legtöbbször mondjuk ő is torzan, csak pont ellenkező irányban alul értékelve) ezért azt hiszi, hogy kevés a kapcsolathoz. Így bele sem áll, vagy ha meglévő kapcsolatról van szó, akkor könnyen megfordul és menekülőre veszi.

A Társamat teljességben látni azt jelenti, hogy látom a „jó” és a „rossz” tulajdonságait is. Nem csak a „jót”, hanem képes vagyok Őt reálisan látni.

Nem úgy emelem fel, hogy széppé, kiválóvá festem, nem idealizálom túl, hanem olyannak látom, amilyen. Az esendőségével, törékenységével, hibájával, korlátaival együtt. A túlmagasztalás legalább olyan káros, mint a hibák folyamatos felhánytorgatása. Az elfogadás semleges minőség, amibe a teljesség tartozik bele.

És ugyanez van saját magunkkal kapcsolatban is. Magunkat legtöbbször alul értékeljük, de legalábbis megkérdőjelezzük azt, hogy miért is választana minket egy ennyire nagyszerű ember, miért is kellenénk neki?

Túl szigorúak vagyunk magunkkal, nem ismerve el az értékeinket, a jó tulajdonságainkat, a különbözőségünket.

Ezáltal, még ha energiában hasonlóak is vagyunk, egy mesterséges távolságot hozunk létre magunk között. Mivel erre mindkét fél hajlamos, ez a távolság meg is kétszereződik.

Így ha fontos számodra a Társaddal való kapcsolatod, szedd le arról a magas polcról, ahová helyezted, magadat pedig kezd el elismerni. Így ha reálisan látod magadat és őt is, sokkal könnyebb lesz mindkettőtök számára. Elmúlik a küzdelem azzal, hogy „kevés vagyok”, vagy a félelem attól, hogy „nehogy sok legyek”.

Aki szeret, Önmagad teljességének a csodájáért szeret.

Aki lát Téged, képes folyamatosan éberségben lenni veled kapcsolatban, nem zárva be Téged egy hamis címkékkel teli dobozba. És Te sem zárod be őt egy hamis címkékkel teli dobozba.

Az őszinteség csodája

A legtöbb, amit a Társadért tehetsz, ha engeded számára, hogy Önmaga legyen, járjon akár a legnagyobb mélységében, vagy a legnagyobb magasságban.

Megengedni a másiknak, hogy szerepek nélkül az legyen aki, a legnagyobb bizalom, sebezhetőség és elfogadás próba.

És a furcsa az, hogy annyira nem szoktunk hozzá ehhez, hogy már nem is hisszük el, amikor ilyen személlyel találkozunk.

Főleg Nőktől hallom, hogy „nem őszinte velem”. Hát igen. Mert nem tudja, hogy kell. Mert nem tudja, hogy lehet őszinte. Mert nem szokta meg, hogy lehet őszinte. A Férfiak azt tudják kezelni, ha elvárásokat vagy ítéleteket vagdosnak a fejükhöz, de az szinte nehezebb számukra, ha megengedéssel, tiszta szeretettel és őszinteséggel találkoznak. Nincs benne a világukban, nem ismerik a „leírást” ahhoz a Nőhöz, aki ebből a térből működik. Pedig annyira egyszerű lenne.

Ha Férfi vagy, adhatsz őszinteséget, az Önmagával rendben lévő Nő nem játszmázik, nem hisztizik, és nem ítél meg miatta.

Tanuljuk még azt, hogy másképp is lehet, mint amit eddig szoktunk meg. Hosszú az út, amíg ki tudunk lépni a mintáinkból, a szokásainkból, lerakva az álarcainkat, a félelmeinket, a kishitűségünket, és meglátjuk Önmagunk és a másik tiszta csodáját.

Mert csoda vagy. Hidd csak el. A Társad pont ezért szeret, ezt a csodát látja benned és ezt tükrözi vissza számodra. Annak higgy, aki ezt meglátta. És ne annak, akinek nem volt hozzá szeme soha.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író