Energiák és következményeik: A harag, mint a narcisztikus messianisztikus zsarnokok fűtőanyaga

Dr. David R. Hawkins Tudattérképét mikor megismertem, nagyon sok mindent megértettem a világról és magamról. Nekem Ő az a Mester, akinél tiszta, világos gondolatokat találok, és akinek a könyveit előveszem olykor. Hogy jobban lássuk, energetikailag mi is zajlik a világban, egy részletet hoztam A tudatszintek meghaladása című könyvből, ami a Harag energiáját, tudatszintjét mutatja be.

A harag kalibrációs szintje: 150. (Megjegyzés: A Tudattérképen minden, 200 alatt kalibráló erő negatív, romboló hatású. A pozitív, építő erő a 200-as Bátorság szintjén jelenik meg. A Béke energiája pedig 600-as szinten kalibrál.)

„A harag egyébként a leggyakrabban neheztelésként vagy olyan életmódként nyilvánul meg, amely az ingerlékeny, lobbanékony emberek sajátja, akik minden semmiségre érzékenyek, akik valósággal „gyűjtik” az igazságtalanságokat, illetve akik civakodnak, veszekednek, ellenségeskednek és pereskednek.

A meghiusúlt vágyból fakadó harag alapját az alsóbb tudatszint (a vágy) Energiamezeje képezi. A frusztráció a vágyak fontosságának eltúlzásából származik. A dühös ember néha úgy tombol, mint egy frusztrált gyerek. A harag könnyedén gyűlöletté fokozódhat, ami az emberi élet minden területére romboló hatással van.

A harag, mint érzelem átmeneti válaszreakcióként az egész társadalmat jellemzi, de a harag, mint tudatszint olyan mindent átható, negatív energiamező eluralkodását jelzi, ami az ego torzított észleléseire derít fényt. A torzulás legfőbb jellemzője a narcisztikus beállítottságú világnézet, illetve az elvárás, hogy a világnak a mi óhajainkat kell teljesítenie, és a mi észleléseinkhez kell alkalmazkodnia. Minthogy a világ nem az egyén körül forog, ez krónikus frusztrációt és neheztelést eredményez.

A narcisztikus ego versengő és a legkisebb provokációra is hajlamos megbántódni, megsértődni, ugyanis az ego legbelül felsőbbrendűnek tekinti magát, ezért elvárja, hogy előnyben részesüljön, hogy elvárásaival egyetértsenek, és hogy vágyai preferenciái figyelembe vételével teljesüljenek.

Ebből adódik aztán a tartós neheztelés és a felszín alatt fortyogó düh, ami gorombaságként duzzogásként nyilvánul meg. Az ilyen embernek mindig „savanyú a szőlő”, a „kákán is csomót keres” és könnyen „felkapja a vizet.” A harag rejtettebb, kifinomultabb társadalmi állásfoglalásként is megjelenhet, aminek következtében az ember az örökösen tiltakozó és önjelölt kritikus szerepét játsza, aki dühösen támad a vélt ellenségeire.

Az elfojtott indulat időnként nyíltan agresszív magatartásként, fizikai bántalmazásként tör felszínre, vagy akár erőszakoskodás, lázongás formájában… A tartós harag gyakran rendkívül agresszív személyiség kialakulásához vezet, aki másokat megfélemlítéssel és dominanciával próbál elnyomni.

Az ego szerkezete dualisztikus. A valóság egységét olyan ellentétpárokra és látszólagos szembenállásokra osztja fel, amelyek az érzékelés termékét és tartalmát képezik, az érzékelés pedig nem más, mint a kivetítés. Ez az elme egyik alapvető hiányossága, amint azt Descartes is felismerte, rámutatott arra, hogy az elme összekeveri a saját gondolati folyamatait a természet tényleges külső valóságával. Így aztán a személyes én gyakorlatilag a saját kivetített dualisztikus észleléseinek az áldozata. 200-as kalibrációs szint alatt ez a korlátozottság van túlsúlyban, amely miatt az elme képtelen különbséget tenni érzelmektől áthatott észlelései (véleményei) és a valójában létező valóság között. Ez a hátrány a világ népességének 78%-át és Amerika népességének 49%-át érinti.

Az álláspontját féltő ego nem meri beismerni, hogy tévedett, és nem vállalja annak a felelősségét, hogy gátat vessen befelé irányuló haragjának. Az ego legfőbb védekezési módszere, hogy büntető lelkiismeretét (szuperegóját) a külvilágra vetíti, majd a megtorlástól tartva a külvilágtól való félelemben él. A dühös ego tehát fél az igazságtól, az őszinteségtől és a kiegyensúlyozottságtól, mert ez mind csökkentené dominanciáját, ezért irtózik attól, hogy megbocsásson, vagy hogy észrevegye mások ártatlanságát.

A haragos ember egója a kapcsolatokat az uralomért és a kontrollért folyó harc mezejének, a primitív megnyilvánulások és tettek csataterének tekinti.

Akik belsőleg gyengének és sebezhetőnek érzik magukat, azok számára a harag erőnek tűnik, míg az erős emberek a haragot primitív, közönséges gyengeségnek tekintik, amitől irtóznak.

             David R. Hawkins: A tudatszintek meghaladása, A harag kettőségei, 149. oldal

A nyíltan ellenséges agresszió az olyan pszichopata személyiségekre jellemző, akinél a lelkiismeret hiánya lehetővé teszi a primitív agresszió nyílt kiélését, és ez alacsony önkontrollhoz, valamint a késleltetett jutalom kivárásának a képtelenségéhez vezet. A pszichopata nem tudja felmérni saját tetteinek a következményeit és nem vállalja értük a felelősséget.

A súlyos személyiségzavarok gyakran tovább súlyosbodnak, ha a pszichopata elvárásai vagy igényei rövid időn belül nem teljesülnek. Paradox módon az elvárások teljesülésének hatására az ego még inkább felfuvalkodik, ezért a dühös, türelmetlen embernek, illetve a pszichopata személyiségnek nem alacsony az önértékelése, mint ahogy azt hinnénk, hanem épp ellenkezőleg: nagyobb az egója.

Ennek a grandomániának a fokozatos beteljesedése drámaian végzetes következményekkel jár a társadalomra nézve, amelyeknek a legszembetűnőbb példája a narcisztikus messianisztikus zsarnok.

A narcisztikus, egoista elvárások kielégítése nem csökkenti az igényeket, hanem fokozza az agresszivitást. Az engesztelés tehát nem szünteti meg az agressziót, hanem táplálja. Az ego mohósága kielégíthetetlen, és frusztrációja a szó szoros értelmében hétköznapi, ártatlan polgárok millióinak, illetve egész hadseregeknek és népeknek az irgalmatlan, önkényes kiirtását eredményezheti.

A karizmatikus messianisztikus vezér szakértője annak, hogy miként lehet a vérszomjat a propaganda segítségével fokozni.

A vérszomj felszínre törésének pszichológiai magyarázata a hatalom vagy a társadalom általi szentesítésben rejlik, amely során a Freud által szuperegónak nevezett lelkiismeretet a tömeg egyetértése elnyomja. Ezt a történelmi idők római arénája, a guillotine, a mandzsúriai tömegmészárlás, a bikaviadal, illetve Pol Pot, Mao elnök, Adolf Hitler és mások nagyfokú gonoszsága példázza.

A diktátori pozíció a tudatalattiból felszínre hozza az ego primitív tudattalan aspektusaiban rejlő, kialakulóban lévő megalomániát. Az ego lényege az a tévhit, hogy ő Isten. A paradoxon az, hogy míg Isten valósága végtelenül könyörületes, pozíciójának csalárd bitorlása nagyfokú kegyetlenséghez, halálhoz és a könyörületesség ellentétéhez vezet. A tartós harag indoklást igényel, ezért a haragos személyiség a klasszikus „igazságtalansággyűjtő” megszokott alakjában tűnik fel, aki dédelgeti és – ennek paranoiás kiterjesztéseként – gyűjti a sérelmeit, hogy megindokolhassa az ellenségeskedést.

Alapelvként leszögezhető, hogy az észlelés azt találja, amit keres (akár az internet keresőmotorjai). Tehát a történelmi indoklás szándékos hirdetése és terjesztése öncélúan folytatódik századokon át, egész néptömegek élete és szabadsága árán. Ez jellemző az évezredek óta tartó vallási gyűlölködésre. Ahogy Mahatma Gandhi mondta, a szemet szemért elve az egész világot megvakítja.

Így hát a szélsőséges vezetők politikai hatalma a gyűlölet, a harag, a neheztelés és az igazságtalansággyűjtés folytatásán és továbbterjesztésén alapszik. Nyilvánvaló, hogy az ilyen politikai mozgalmak számára a lehető legnagyobb fenyegetést a béke jelentené.

Az egyetértés hiányának és a gyűlöletnek a szándékos terjesztése a szólásszabadság fonák módon történő kihasználását, kiforgatását jelenti (például faji, szexuális vagy társadalmi hovatartozás, a kor, stb. kártyájának a kijátszása).”

David R. Hawkins: A tudatszintek meghaladása – 7. fejezet. Kapható: https://www.filosz.hu/konyvek/a-tudatszintek-meghaladasa/

Dr. David R. Hawkins a Megvilágosodás útjának világszerte elismert tanítója. Ötvenévnyi pszichiáteri tapasztalattal a háta mögött a tudatkutatás egyik vezető egyénisége, aki világszerte tartott előadásokat és számos könyvet írt. Az olvasó tudatszintjét már magával az információval történő találkozás is megemeli. Ezzel megnyílik az út a saját és a mások szenvedésének enyhítése előtt.