A csoda az irracionális világokban születik és olykor teljesen megmagyarázhatatlan módokon nyilvánul meg a földi valóságban. A Nő hite, szerelme, szeretete, kitartása, víziója, érzékelése és minden képessége által olyat tud adni a Férfi útjához, életéhez, amit senki más nem. Mert másképp működünk, más a funkciónk, más a képességünk, és így a kettőnk egysége adja a teljességet.

A totális teljesség az egységben

Írtam már erről korábban, de nem lehet eleget, mindig talán kicsit másképp, hogy átszűrődjön a régi, már-már kőbe vésett, de jelen világunkban egyáltalán nem működő társadalmi sztereotípiák szűrőjén az igazság. Hogy lássuk be végre, hogy az, amit évezredeken keresztül igaznak hittünk, igaznak hitettek el velünk, nem működik.

Egy férfiak által dominált világhoz szoktunk 2 évezreden keresztül, ahol a nők leginkább alárendelt szerepet töltöttek be a férfiak oldalán. Ez persze aztán az elmúlt évtizedekben a visszájára fordult, és nem értjük, miért van ekkora kuszaság a kapcsolatok terén.

Aki ismer, aki olvas engem, tudja, hogy nem vagyok az a vad feminista író, véleményem szerint az ilyen megnyilvánulások többet ártanak a férfi – női kapcsolatoknak, mint segítenek neki. De mindennek megvan a helye, annak is megvolt.

Szerencsére egyre több nő kezdi belátni, hogy a női egyenjogúság valahogy másképp működik. A férfiakkal való egyenlőség hangoztatása egyfajta férfiakkal való egyformasággá minősült, ami pedig nem feltétlenül áldásos, ha tényleg nőként kívánunk létezni. Mert valahogy annak kellene átmennie sok férfi és sok nő szűrőjén, hogy egyszerűen mások vagyunk. Különbözőek.

Ne egyformák akarjunk lenni, merjük vállalni a különbözőségünket, azt, hogy másképp működünk, más a funkciónk a világban.

Megtanultunk egymás nélkül is működni, de ha igazán minőségi ugrást kívánunk elérni az életünkben, akkor túljutunk az „én egyedül is képes vagyok rá” hangoztatásán, és megtanulunk EGYÜTT, egymás értékeit, különbözőségét, képességeit elismerve, olykor egymásra támaszkodva, egymást segítve és egymást KIEGÉSZÍTVE élni, teremteni, varázsolni.

A férfiak racionálisak, gyakorlatiasak és nélkülözhetetlen számukra az aktív teremtés. A nőknek megvan a képességük az irracionális dolgok, világok érzékelésére, elméletibbek, érzelmesebbek, és bennük a passzív, befogadó minőség van inkább – jó esetben – jelen.

Poláris világ, poláris minőségek, így egy hasonlóan működő férfi és nő találkozásakor olyan mértékig kiegészíthetik egymást, hogy a totális teljesség jelenik meg az egységükben.

Nőként a csoda csatornája vagy

Éppen ezért felelősséged az, hogy ezt meg tudod és mered-e élni? Hogy tudsz-e kapcsolódni önnön nőiségeddel annyira, hogy nem versenyezni akarsz a férfival, hanem Önmagad teljességét – és olykor minden őrültségét – vállalva azt adod neki, amit és ahogyan egyébként mástól nem kap meg?

Tudsz-e úgy szólni hozzá, hogy meghalljon, tudsz-e úgy adni, hogy be tudjon fogadni? Tudsz-e illeszkedni hozzá, figyelve a működését? Tudsz-e irányításvágy és manipuláció nélkül csak információt átadni? Tudsz-e hitet adni, bíztatni? Erős-e a hited a láthatatlanban, vagy ragaszkodsz még a kézzelfogható, racionális dolgokhoz, magyarázatokhoz?

Pont ezért hozza a Nő a csodát a Férfi életébe. Nem azért, mert a férfi buta, rossz, ügyetlen vagy képtelen lenne a teremtésre. Persze hogy tud teremteni egyedül is. A teremtés minősége és olykor nagysága változik meg. A csoda, amit a Nő a Földre hozott, azután a Férfi tetteiben manifesztálódik. Az irracionális beleolvad a racionálisba, a tartalom a formába, az elmélet a gyakorlatba.

A csodák ugyanis az irracionális világok láthatatlan energiái között születnek, ahová a Nő a maga „repkedéseivel” könnyedén elér. De nincs csoda az anyagban való leföldelés nélkül, fizikai manifesztáció nélkül, tettek nélkül, eredmények nélkül, láthatóság nélkül.

Itt ér össze Férfi és Nő, Ég és Föld és tágul ki a Világ. Egy jól működő kapcsolatban a Nő mintha a Férfi meghosszabbított keze lenne. A Férfi áll két lábbal a földön, a Nő pedig lehozza számára azt, amit csak ő tud – érzékelni, látni, hallani.

A csoda és a szerelem nagyon hasonlók egymáshoz. Egyiknek sincs oka. Egyik sincs Nő nélkül. Egyiket sem lehet megmagyarázni. Egyiket sem lehet akarni. Egyiket sem lehet kikövetkeztetni.

Olykor a csoda szüli a szerelmet, máskor a szerelem a csodát. És vajon nem a szerelem az Élet egyik legnagyobb csodája?

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író