Legyen az párkapcsolat, baráti vagy munkakapcsolat, egy kapcsolat két emberen múlik. Te megtehetsz mindent, ha a másik nem akarja, nem választja, nem fog működni. Amire neked ráhatásod van az az, hogy a saját részedért felelősséget vállalsz és Önmagad nem feladásával megteszel mindent, amit tudsz, amit érzel, amit a saját lelked diktál. Amit te teszel vagy nem teszel, az rólad szól. Amit a másik, az pedig róla.

A katalizátor a választásával invitálja a másikat választásra (és változásra)

Legutóbbi írásomban arról írtam, hogy a Nő a párkapcsolat katalizátora. Nagyon sokan olvasták, megosztották, de sok emberhez nem jutott el tisztán az információ és volt, aki torzítottan értelmezte, miszerint mindkét fél katalizátor. (És nyilván bárki lehet az, hiszen minden főszabály alól lehet kivétel, én pusztán tendenciákat és újszerűségeket írtam le.) Ezért hasznosnak tartom árnyalni a képet. Mert akkor ezt is mondjuk ki:

Egy kapcsolat két emberen múlik.

Avagy „kettőn áll a vásár”. Mind a két félnek kell választania a másikat. Ezt nem vitatja senki. De én nem erről írtam. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, érdemes visszalépni egy lépést, és ránézni arra, hogy mi kell ahhoz, hogy idáig eljussunk? Érdemes kicsit mélyebbre menni benne…

A választás ugyanis nem egyszerre és nem egy pillanat alatt történik. Legalábbis mindkét félben. A Nőben általában gyorsabban, ösztönösebben történhet, és igen, mi már első látásból tudhatjuk. Akár elismerjük magunknak, akár nem. A Férfinak ez több idő lehet. A Férfinak kellhet a tapasztalás, hogy milyen velünk. Az én megfigyelésem szerint nem a Férfi választ először, hanem a Nő. De ahhoz, hogy a kapcsolat kivirágozzon, a Férfinak is választania kell a Nőt.

Két kérdés merül fel

Merünk-e a másik választása nélkül választani és a választásunkat Tőle függetlenül meghozni? Akkor is választani, ha ő még nem választott minket (100%-ban). Mert azért vegyük észre azokat az apró választásokat, amelyek azért már választások: mennyire fogad minket be az életébe, mennyire nyitja meg felénk a lelkét, mennyire vagyunk napi kapcsolatban?

Merjük-e, tudjuk-e kivárni, amíg a Férfi is választ, nem elvárásként rakni rá a terhet, nem belesüllyedve az akarásba, nem irányítva őt, meghagyni neki az időt, hogy megérkezzen a kapcsolatba. És addig is merünk-e katalizátorok lenni?

A katalizátor NEM irányít. A katalizátor NEM akar. A katalizátor NEM elvárásból működik.

Katalizátornak lenni azt jelenti, hogy elindítok valamit: választással, tettel, vagy olykor “csak” a puszta lényemmel, és invitálom a másikat is a választásra és a változásra.

Kapcsolatok ezrei állnak azért, mert egymásra várunk… És ilyenkor tapasztalatom szerint a Nő a katalizátor, tehát a Nő indítja el a változást. Azzal hogy választ, lép, cselekszik. És hogy a Férfi ezzel mit kezd, az már az ő választása. Mindkét fél a saját részéért felelős, de azért 100%-ban.

A kapcsolat vége

A másik oldal pedig, egy kapcsolat vége. Nemrég megkerestek és tanácsot kértek, hogy mit lehet tenni, ha már meglévő kapcsolatban, hosszú, együtt töltött évek után a Férfi lezár, becsukódik, már nem nyílik meg, nem lehet vele kommunikációt kezdeményezni és nem hajlandó a kapcsolaton dolgozni. A rossz hírem az, hogy nagyon semmit.

Az elhidegülés esetén lehet és kell is lépéseket tenni a Nőnek arra, hogy a kapcsolat „hőfokát” felemelje, de ha a Férfi erre nem reagál, ha ebben nem partner, ha nem akar változást, ha más Nőt enged be a lelkébe, akkor annak a kapcsolatnak vége. Együtt lenni olyan valakivel, aki nem szeret minket, csak tönkreteszi mindkét felet. Megengedni a másiknak ilyenkor, hogy menjen, ehhez hatalmas bátorság szükséges, és alapvetően két irányba mozdíthatja a kapcsolatot:

A Férfi – egy másik Nő „jóvoltából” – rájön, hogy mégiscsak a feleségét akarja, és elkezd tenni a kapcsolat újjáélesztése érdekében. Vagy rájön arra, hogy a kapcsolatnak vége és könnyebben ki tud(nak) lépni belőle.

Megengedéssel lenni a másik választására a lehető legnagyobb ajándék lehet, amit a Társunknak adhatunk. Nem feladva Önmagunkat, tisztába lenni és vállalni a saját határainkat. Nem megalázkodva, nem alámenve a másiknak. Merni meglátni és kimondani, hogy ez ilyen formán eddig tartott.

Egy kapcsolat nem akkor kezdődik, amikor mindketten fizikailag is igent mondunk rá… Egy kapcsolat akkor kezdődik, amikor én elkezdem táplálni a figyelmemmel, a szeretetemmel, a törődésemmel. Egy kapcsolat egy választással kezdődik, hogy én ezzel a Férfival/Nővel kapcsolódni vágyok.

Együtt lenni vágyok, az időmet, energiámat, törődésemet, kedvességemet, lelkesedésemet, szeretetemet, szerelmemet megosztani vágyom vele. Ez az ÉN választásom, hogy ezt kinek adom, ezzel kit ajándékozok meg, és hogy ennek az ajándékát kitől fogadom.

És egy kapcsolat nem akkor végződik, amikor mindketten fizikailag is kimondjuk, hogy vége. Bár hiszem azt, hogy ez nélkülözhetetlen hozzá, pontot tenni a mondat, a fejezet, a könyv végére, hogy ez eddig tartott.

Egy kapcsolat akkor szűnik meg, amikor én ezt visszaveszem a másiktól, vagy a másik visszaveszi ezt tőlem. Visszaveszi a figyelmet, a szeretetet, a kedvességet, és elbújunk tartósan az álcáink mögé, hazudva magunknak arról, hogy mire vágyunk, mit érzünk, és ki mellett vágyjuk a boldogságot.

A kapcsolatok nagy része lassú halállal vérzik el, az elidegenedés süllyesztőjében végezve. Egyszer csak ránézel a másikra és átjár az érzés: ki vagy te valójában? Nem is ismerlek.

Egy kapcsolat kezdete és vége van, hogy egy konkrét pillanathoz köthető, és van, hogy egy hosszú folyamat eredménye. Egyetlen dolog biztos benne: kellek hozzá én és a választásom, és kell hozzá a másik és az ő választása.

Szerző: dr.Hörömpő Andrea – Író