A találkozás, ami elrendeltetett

Dr. Hörömpő Andrea
Megrendelem

Dr. hörömpő andrea

A találkozás, ami elrendeltetett

egy egyedülálló könyv: pillanatképek összefonódása, belső megélések papírra vetése barátságról és párkapcsolatról, szeretetről és szerelemről, elfogadásról és elengedésről, függőségről és felismerésekről, valamint kapcsolatokról Önmagunkkal és másokkal, és nem utolsó sorban felejthetetlen találkozásokról, a lélektársaink életünkben betöltött szerepéről…

A könyv a lélektársak életünkben betöltött szerepének állít emléket. A kapcsolatoknak, amelyek inspirálnak, magukkal ragadnak, kiteljesítenek, boldoggá tesznek. Melyeknek köszönhetően megtanulhatjuk feltétel nélkül elfogadni és szeretni saját magunkat, valamint másokat egyaránt. Elkezdünk változni és változtatni, merünk egyre nagyobb mértékben Önmagunk lenni, hogy ezután az Önmagunkra ébredés után már egy teljesen más minőségben tudjunk újra összekapcsolódni.​

„Hiszek a találkozásban, ami elrendeltetett. Nem a Sors szeszélye sodor egymáshoz két embert, sokkal inkább a saját választásaink. Ezeket a választásokat pedig a lelkünk hozza, sokszor még a leszületésünk előtt. De egyetlen ilyen választás sem végleges!”

„Ősidők óta ismerjük egymást, és én most is, ebben az életben is felismertelek. Lelkem a találkozásaink alkalmával nem a tested, sokkal inkább a lelked ismeri fel. Van valami titkos misztériuma ezeknek a felismeréseknek. Nem érted, csak érzed. Nem látod, de tudod. Valami ősi, mélyből fakadó, biztos és kétségek nélküli tudással tudod: ismerlek…”

„A könyvet olvasva, elemi erővel törtek fel a múlt nagy találkozásai. Volt, aki üstökösként jelent meg, új fényeket hozott felkavart mindent, amit addig biztosnak hittem … és amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozott is. Voltak találkozások, amiket nem is akartam észrevenni – csak később derült ki, hogy küldetése volt. Csendben megváltoztatta körülöttem, amit éppen kellett.”

„Az életemnek egy nehéz szakaszában vagyok, próbálok visszatalálni önmagamhoz. Ezeket a gondolatokat, amiket megfogalmaztál a könyvedben most nagyon magaménak érzem. Köszönöm Neked! Köszönöm az érzést, hogy nem vagyok egyedül és nem én vagyok az egyetlen.”

„Drága Andi… Ahogyan a könyvedet olvasom, úgy érzem, ebben az összes találkozás benne van, ami bárkivel megtörténhet. A könyv sorait valami felsőbb ” késztetés ” erő, íratta Veled. Segít abban, hogy magunkra ismerjünk, megértsük… a ma talán kellemetlennek tűnő “vendég” is AJÁNDÉKOT hozott! Köszönöm a sok felismerést, a lélekemelő gondolatokat a szép fogalmakat – ami közelebb vitt másokhoz és önmagamhoz.”

„Kedves Andrea! A mai napon megérkezett mindkét könyv, amit rendeltem és el kell, hogy áruljam, hogy itt ülök és nem bírom letenni, fantasztikus! A találkozás, ami elrendeltetett című könyvet fogom a kezembe épp most is és az üres csendes fodrászatban ragadtam vele . ? Itt ülök és csak olvasom….
Köszönöm az élményt! Sok sikert a további íráshoz!”

„Kedves Andrea! A következő könyvedhez légyszíves küldj papírzsepit, kb. 5 -6 csomagot, mert a fele könyvnél már kettő elfogyott. Fantasztikus!!!!!!”

„Beleviszel a “rosszba”! 🙂 Útban a munkahelyem felé, szó szerint a kezembe nyomta a postás a könyvedet. Én meg most itt olvasom az irodában!”

„Hogy tudj róla: a fenyő alá az ismerőseimnek a te könyvedet szánom ajándékba. GRATULÁLOK, csak így tovább.”

„Ez a könyv, a benne lévő szavak igazi lélekmozaikok, melyek áthatnak és (fel) emelnek… Egy tiszta vallomás, ami megér annyit, hogy megállj. Hogy figyelj… Mert ebben ott lehetsz Te, az életed minden darabjával, melyben felismerheted a sorsszerűséget, a vágyaid megvalósulásának útját. Ez a könyv az, amely által megtalálhatod azt, amit keresel….”

„A megrendelést le kell mondanom, mert megkaptam a könyvet nagy meglepetésben a hétvégén! Elolvastam, és amit éreztem azt nehéz megfogalmazni… Az elmúlt hónapok oldásának, munkájának, tisztulásának köszönhetően minden szava a szívemhez ér… És ott balzsamként dolgozik tovább. Köszönöm! Már tovább ajánlottam… és fogom is.”

„Köszönöm ezt a gyönyörű könyvet, azt hiszem ez a legszebb ajándék most nekem, amire szükségem volt. Ma vettem délután a kezembe először, hogy olvassam. Vártam a megfelelő pillanatot, hogy  igazán ráérjek. Nem tudtam letenni  és most akármilyen késő van, még olvasom, mert szüksége van a lelkemnek erre a gyönyörű könyvre. Gratulálok hozzá!”

„Néha olyan érzésem volt, épp olyan dolgok történtek veled, amilyenek velem is, olyan gondolatokat fogalmazol meg, amik az enyémek, olyan szavakkal írod körbe, amikkel én is körbe írtam ugyanezeket magamnak.”

„Ismeretlen ismerős szavak és gondolatok, érzések, és az a VALAMI, amit lehetetlen megfogalmazni és papírra vetni, de annak, aki átélte ott van a sorok között. Aztán persze rájöttem, miért is – hiszen ugyanolyanok vagyunk, nem csak mi, hanem mindannyian – ugyanazok az érzések, gondolatok és szavak állnak rendelkezésünkre, csak nem mind ugyanazokat választjuk.”

„Azért fantasztikus a második könyved, mert épp olyan, mint az érzés maga, amiről a könyv szól: körbe lengi valami meghatározhatatlan természetesség és őszinteség, valami elementárisan ‘normális’ érzés, valami mélyről feltörő mosoly és nyugalom. És meg valami: épp úgy abbahagyhatatlan, mint az az ÉRZÉS, amíg tart! Gratulálok még egyszer!”

„A könyv elején féltem a végétől, mert nem igazán hiszek a feladásban, de a végére érve összeállt a kép miről is szól a mű. Tanulságos belső utazás volt.”

A találkozás, ami elrendeltetett

egy személyes történések, hangulatok és belső folyamatok leírásából alkotott gyöngysor, ami keresztülvezet mélységeken és magasságokon, miközben utat mutat a legnagyobb sötétben is. A könyv olvasása közben megismerhetsz olyan nézőpontokat, amelyek teljesen átformálhatják a kapcsolataidat. Nem csak a párkapcsolatodat, hanem a barátaiddal, a szüleiddel, a gyermekeiddel és nem utolsó sorban Önmagaddal és a nehézségekkel, a válságos időszakok megélésével való kapcsolatodat is.

A találkozás, ami elrendeltetett bemutat egy olyan folyamatot, amelyen egyszer szinte mindnyájan átmegyünk ki hosszabb, ki rövidebb időn keresztül. Bemutat élethelyzeteket, nehézségeket és lehetőségeket arra, hogy a legnagyobb mélységből is meg lehet fordulni, elszakítva függőségeinket, Önmagunkra ébredve el lehet kezdeni szárnyalni – kezdetben talán még egyedül, azután pedig egyre inkább együtt, egymással, már egy magasabb minőségben!

“Megmozdul valami, amihez kevesek a szavak… Magyarázni akarjuk, de nincsenek okok. Van mégis valami mély, ősi tudás, ami kimondva már veszít a varázsából.

Felismersz, és én felismertelek. Már egy mosolyod feltölt és felemel lágyan, kedvesen, láthatatlanul, nem erőlködve. Erőnk együtt hatványozódik és soha el nem fogy. Amikor te kifogynál, én adok neked. Nem azért, mert szükséged lenne rá, hanem azért, mert szeretlek. És amikor én kifogynék, te adsz nekem. Nem azért, mert szükségem lenne rá, hanem azért, mert szeretsz. És valójában sosem fogyunk ki igazán…

Összefonódunk egymással örök időktől fogva, és ezek a szálak néha annyira összegabalyodnak, hogy teljesen elveszünk bennük… Összefonódok veled és másokkal, útjaink hol összeérnek, hol elválnak, de itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk egymásnak.”

Megjelent a folytatás!

A találkozás, ami elrendeltetett könyvem folytatása, mind szerkezetét mind a történetet tekintve A szeretet lélegzete című könyvem. Ha a találkozás, ami elrendeltetett tetszett, ezt is szeretni fogod. Ha kíváncsi vagy rá, kattints ide:

0 Shares