- Ez az esemény elmúlt.
Az Egyensúlyban élés Művészete: Egység és Egyensúly lehorgonyzása, a belső iránytűd újrahangolása Masterclass

Valaha, valamikor minden embernek volt egy belső iránytűje, ami segítette nemcsak a döntések meghozatalában, de a világ érzékelésében is. Aminek köszönhetően könnyen érzékelt igazat és hamisat, szándékot, tisztaságot, jóságot és gonoszságot, bármilyen energiát és könnyen hozott döntéseket is. Ez a belső iránytű nem veszett el, nem tűnt el, csak elhangolódott, hatások, manipulációk alá került, az emberek eltávolodtak tőle és elfelejtettek hallgatni rá.
Ebben a Masterclassban ezt a belső iránytűt hangoljuk újra, az Egység tiszta energiateréhez kapcsolódva, azt lehorgonyozva az életünkbe.
Ennek köszönhetően képessé válsz megerősödni a saját tudásodban, és egyre könnyebben válsz függetlenné külső személyektől, mások választásaitól és a kérdéseidre a választ el tudod kezdeni már nem kívül, hanem Önmagadban keresni. Sőt nem csak keresni, hanem meg is találni.
Ennek a Masterclassnak a fókuszában az Egyensúly és az Egység áll. Így a belső iránytűd újrahangolásával képessé válasz a SAJÁT Egyensúlyod, Ritmusod, Életed, Jövőd másoktól független, könnyebb megteremtésére is.
A Masterclass témái:
- Mi az, ami polaritásban tart, távol az Egységtől? A szélsőségeid azonosítása, a szélsőségekhez vonzódás feloldása
- Az Egyensúly, középút elértéktelenítésének feloldása, az értékének, lehetőségeinek megtalálása
- Az Egyensúlyból és Egységből való kiesés okai, nehézségei, fájdalmai, az ős-okok azonosítása, amelyek szélsőséget teremtettek
- Atlantiszi szélsőséges manipulációk, erő- és képesség elvételek, kontrollok, hibernálások, másnak teremtések feloldása,
- Energetikai manipulációk és azok hatásainak, másoknak való energetikai tértartásoknak a végső feloldása
- Atlantiszi tudatmanipulációk, hipnózisok, manipulatív meditációk, mesterséges beültetések hatásának feloldása
- Eskük, ígéretek, fogadalmak, ítéletek, fájdalmak, elköteleződések, amelyek még polaritásban tartanak – feloldása
- Belső egyensúly és harmónia megengedése és megteremtése: A saját ritmusod megtalálása
- Egyensúly teremtése a gyakorlatban: Tudatos választások és nem választások, tudatos irányok és célok
- Munka és magánélet egyensúlya: A jövőd és életed tudatos teremtése
- A saját értékrendszered tudatosítása. Kiállni a belső-külső értékekért, azért, ami számodra fontos
- A ráción, ok-okozaton túli térben való megerősödés: A bizonytalanságok feloldása
- Bízni Önmagadban, bízni az éberségedben, érzékelésedben: A “Nem tudom miért, de tudom” állapotba való megérkezés
- A Teljességedbe, Nagyságodba való megérkezés: Önmagad esszenciájának tudatosítása, az attól távol tartó energiák feloldása
- Szeretetteljesség és Öröm, mint az Egységben lévő energiák élése és lehorgonyzása
- Az Egység tere, az Egység energiája: Tiszta Tudás, Tiszta rezgés, Tisztán látás, tisztán döntés – a következményekre való éberség
- Tiszta éberség, érzékelés, a külső megerősítésektől való függőség feloldása
- Az Egység tiszta minősége: A Jelen és a Van megerősödése, az Itt és Most hatalma
- A Felsőbb éneddel való kapcsolat megerősítése
- Az Egység Entitásaitól való elkülönülések feloldása, az Entitásokkal való Együtt teremtés újra aktiválása
- Az Egység természetessége
A Masterclass nem juttat el egy nap alatt az Egységbe, de katalizál és felszínre hoz olyan energiákat, amelyek segítenek abban, hogy tudatosítsd és feloldd mindazt, ami eddig szélsőségben és távol tartott Önmagad Teljességétől, a saját Egyensúlyodtól, harmóniádtól és Egységedtől.
Időpont: 2025. augusztus 23. 9.30-17 óra
Ára: 33.000 Ft (82,5 Euro).
Az érzések felszabadítása, új érzelmi minták teremtése Előadássorozat + Masterclass együtt: 49.900 Ft. (125 Euro). Részletfizetésre van lehetőség, két részletben. Az első részletet a Masterclass napjáig, a második részletet pedig 30 napon belül rendezve.
Fizetési mód: Bankkártya, átutalás
Helyszín: Online, külön zoom linkkel tudsz csatlakozni. Ha nem tudsz élőben jelen lenni, de érdekel a Masterclass, jelentkezz akkor is nyugodtan, a felvételt utólag meghallgathatod és elérheted a programhoz külön készült drive linken.
A Masterclass anyagát megkapod videóban, mp3-ban és utólag írott anyag is készül hozzá is. Jelentkezni a jegyvásárlásra kattintva lehetséges.
Ezzel kapcsolatban, vagy ha bármi további kérdésed lenne, érdeklődj nyugodtan a [email protected] címen. A Masterclass tartalmazza a Masterclass felvételét mp3-ban és videóban, egy írásos anyagot, valamint egy Masterclass utáni egy alkalmas, 1 hónapon belüli online utókövetést, ahol a megtanultak gyakorlatba ültetésével kapcsolatos kérdéseidet teheted fel.
Kérdés esetén keress bizalommal a [email protected] címen.
Szeretettel látlak!
Dr.Hörömpő Andrea
Író, Tudatosság- és Éberségmentor
