Te is Igazságharcos vagy?

Te is Igazságharcos vagy?

Az az igazságharcos, aki küzd, harcol az igazságért? És aki ellenáll a hazugságnak? Még ha emögött a működés mögött egy tiszta értékrend is van, az “igazságharcosok” ott követik el a hibát, hogy megítélik a hazugságot, és ez az ítélet lesz az, ami ellenállásban és polaritásban tartja őket, táplálva bennük az igazságért és a hazugság elleni harcot.

Az ellenállásnak és az ítéletnek az lesz a következménye, hogy megpróbálják teljesen kizárni a hazugságot az életükből, világból, viszont bármi, amit ki akarunk zárni az életünkből, arra vakká válunk, nem leszünk rá éberek. Tehát nem fogod felismerni a hazugságot, ha más hazudik neked, és a manipulációt sem. Mivel a manipuláció alapja a hazugság.

És ezzel a kör bezárult, a hazugság fog uralni láthatatlanul.

Rengeteg, alapvetően nagyon tiszta értékrenddel bíró lélek ragad így a hazugság-manipuláció börtönében, aminek köszönhetően függővé válik az igazságtól IS és a hazugságtól IS, és szinte mindig az lesz ennek a vége, hogy nagyon könnyen manipulálhatóvá válik.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Mi jelenti ilyenkor ebből a kiutat?

Bármilyen nehéznek is tűnik elsőre, a megengedés. Annak az elfogadása, hogy a világ olyan, amilyen, mindig is olyan volt, és létezik benne jó IS, rossz IS. Igazság IS, hazugság IS. Nem a “rossz” megítélése, a neki való ellenállás lesz az, ami megváltoztatja a világot. Hanem az első lépés ehhez, hogy ha hajlandóak vagyunk mindent és mindenkit annak látni ami és aki.

Az energetikai éberség erősítésével, és a hajlandóság növelésével képes leszel kikerülni a hazugságok-manipulációk-megvezetések hatása alól.

Ahhoz, hogy ez hatékonyan meg tudjon történni, rá kell nézni arra, hogy milyen elköteleződésed van az igazság felé, fel kell oldani az igazságért és a hazugság ellen tett esküket, fogadalmakat és szembe kell nézned a saját fájdalmaddal, ami bármilyen hazugsághoz, áruláshoz köthető, amit a múltban elszenvedtél.

Az igazság- hazugság múltunk kitisztításával képessé válunk arra, hogy ne ragadjunk ennek a polaritásában, és már szabadon tudjuk választani azt a fajta működést, amit az értékrendünk sugall.

Mert a hazugság elfogadása és meglátása nem azt jelenti, hogy te magad is hazuggá válsz.

SŐT! Kizárólag akkor leszel képes hatékonyan fellépni a manipuláció és hazugság “ellen”, ha már nincs ítéleted róla, viszont van rá éberséged és hajlandó vagy meglátni és választásokat hozni. Ezt jelenti a manipuláció túlteremtése, ami tulajdonképpen az a működés, amit kevesen élnek, mert még igazság vagy hazugság függők. Ez állít meg nagyon sok tiszta, jót tenni akaró személyt abban, hogy óriási dolgokat teremtsenek, az erejüket felemészti a harc és az ellenállás.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

A nézőpontod és a témához való viszonyod azonban megváltoztatható. Nem biztos, hogy kényelmes lesz, hiszen minél tisztább lélek valaki, és minél nagyobb ébersége és képessége van ezen a területen, annál nagyobb ellenállása tud lenni a hazugságok felé…. De ha egyszer ránézel erre a területre, akkor óriási energiák tudnak felszabadulni, és az egész életed könnyebbé válik, hiszen elkezded tudni kezelni azokat a helyzeteket, konfliktusokat is, amelyek eddig magukkal rántottak.

Mert NEM kell rosszá válni azért, hogy érzékeld és éber legyél a rosszra! Nem kell a hatása alá kerülj!

A megengedésben való megerősödés lesz az, ami a belső egyensúlyodat majd adja, és segít abban, hogy tisztán tudj teremteni, és valójában segít az igazságban megerősödni.

Ha szeretnél változást az életedben, világban, békülj meg a hazugsággal…. és teremtsd túl azt a manipulációt, ami egyre dominánsabban jelen a világban!

Elfogadás – még akkor is, ha nem érted, ha te másképp csinálnád. Megy ez számodra?

Elfogadás – még akkor is, ha nem érted, ha te másképp csinálnád. Megy ez számodra?

A fejlődés része, hogy képessé válunk a sajátunktól eltérő nézőpontokat, állásfoglalásokat elfogadni és befogadni. Nem feltétlenül azért, hogy egyetértsünk vele, pusztán elfogadva a világ sokszínűségét, más emberek másfajta működését, ami által akár mi magunk is formálódhatunk.

Elment egy magyar hegymászó, és emberek tömegei kezdték el osztani az észt, sőt érzik úgy, hogy mindenképpen állást kell foglalniuk, és mindenképpen véleményt kell mondaniuk az esetről. Ezeknek a véleményeknek a többsége olyan ítélet, amiben a saját valóságuk, belső világuk tükröződik vissza.

Mert alapvetően a világban történő dolgok és mások választásai hatnak ránk, és rámutathatnak a bennünk lévő, eddig tudattalan folyamatokra is. Érdemes ilyenkor a kényszeres ítélkezés helyett arra fókuszálni, és azt tudatosítani, hogy vajon miért érzünk kényszert a bennünk lévő érzések, energiák másokra való öntésére? És ha messzemenően igazságot osztanánk, akkor pedig azt megnézni, milyen igazunkhoz is ragaszkodunk valójában? És miért?

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Hogy engem nem érintett volna meg az, ami történt? Dehogynem. Napokon keresztül vizsgáltam a saját érzéseimet, ellenállásaimat, és próbáltam megengedésbe kerülni azzal, amivel kapcsolatban korábban nem voltam. De ezt teljesen csendben tettem, magamban, időt adva a saját nézőpontjaim mögötti okok feltérképezésére. És ennek köszönhetően rövid idő alatt megváltozott bennem az, ami korábban mozgatott, és el tudtam kezdeni másképp látni a dolgokat, feloldva a bennem eddig tudattalanul működő energiákat. Anélkül, hogy ezt másokkal kényszeresen megosztani vágytam volna.

Van egy trend a világban, hogy amit mi magunk nem választanánk, azt megítéljük, rosszá téve a másik választását. A másik pedig, hogy kényszeresen érteni akarjuk a másikat, és azt hisszük, ahhoz, hogy elfogadjuk, amit tett, mindenáron azonosulnunk kell vele. Az emberek nagy része csak azt képes elfogadni, ami egyezik azzal, amit ő választott volna. Pedig a valódi elfogadás nem függ a megértéstől. És jelenleg emberek tömegei állnak elfogadás próba előtt…

Képes vagy-e elfogadni a másik választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Képes vagy-e nem megítélni más választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Látod-e az ő nézőpontját? Nem rosszá téve azt?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

NEM kell UGYANAZT választanod ahhoz, hogy elfogadj másokat. Nem kell ugyanazt választanod, hogy tisztelj másokat és mások választásait. Felsőbbrendűen ítélkezni, minderre ráadásul a családot és egy gyermeket használva pedig végképp nincs szükség. Ha számodra valaminek az elfogadása nehéz, akkor ahelyett, hogy az ítéleteidet a világra öntöd, másokat bántalmazva ezzel, töltsd inkább azt az időt a saját belső világodban, megvizsgálva azt, hogy mi is szülte mindezt az ellenállást és ítéletet benned, hogy ez a külső történés ilyen nyomógombként tudta felszínre hozni a benned lévő energiákat.

Ez viszi előre a világot és teremt tisztább, elfogadóbb kapcsolatokat is. Ha pedig mindenáron meg akarod érteni, kezdj el befogadni külső nézőpontokat. Ha mindenáron meg akarod érteni, kezdd el elengedni a ragaszkodásodat a saját igazadhoz, jóvá téve az ítélkezést, amit fenntartasz. De ahhoz, hogy elfogadj másokat, valójában nem, egyáltalán nem kell értened őket. Egyszerűen csak tiszteld a lényét, tiszteld a választását, tiszteld a bátorságát. Mert a valódi elfogadás erről szól.

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

A Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!

Szakad szét a világ. És a szélsőséges hangok egyre hangosabbá válnak. Sokan természetesnek érzik, hogy a bennük tobzódó ítéleteket, haragot, agressziót a világra öntsék. Az öntelt egójuk elhiteti velük, hogy jogukban áll ítélni, bántani, a tisztelet legkisebb jele nélkül pocskondiázni. Azt hiszik ők jobban tudják… azt hiszik, az ő igazságuk az egyetlen, és ezért vérremenő csatákat vívnak…

Mások harcra uszítanak, elhitetve tömegekkel, hogy ez az (egyetlen?)út, ami előre visz… Így igazolják a harc szükségességét, fenntartva azt, és ezek az erők mindeközben láthatatlanul egymást erősítik.
 
Értékessé vált a hangos ítélkezés és harc, míg a tiszta és józan gondolatok elvesznek ebben az oltári nagy hangzavarban. Az elfogadás, csend és béke elértéktelenedett, amit az agresszióhoz ragaszkodók a gyengeség jeleként próbálnak beállítani.
 
Ők azonban összekeverik az erőt az erőszakkal. Az erőszak valójában pont az erőtlenség jele. Aki az erejét tisztán éli, annak nincs szüksége rá.
 
Mindeközben tömegeket látok hallgatni, akik nem tudják, hogy reagáljanak minderre a jelenségre. Én sem tudtam sokáig, és a hallgatás egy jó eszköznek tűnt.
A némaság sokszor következmény. A bántalmazások eredménye.
Rengeteg bántalmazott hallgat, a bántalmazás sebek gyógyulásával, az erő visszavételével azonban a hang is elkezd egyre hallhatóbbá, magabiztosabbá és erősebbé válni. Egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem ural a félelem, meg mersz szólalni, ki mersz állni magadért és a véleményedért, olyan helyzetben is, ami elől korábban menekültél. És vannak olyan helyzetek, amikor nem csak érdemes, de szükséges is nemet mondani a szélsőségekre.
 
A mi felelősségünk ugyanis, hogy milyen jövőt teremtünk Önmagunk és a gyermekeink számára. Egy olyan világot, ahol természetes az, hogy a hangosabbak és a harcosabbak valósága ural és elnyom másokat, vagy egy olyat, amiben képesek az emberek egymással és Önmagukkal is békében élni.
 
Nem kell harcolj más nézőpontjával, nem kell meggyőzd, nem kell belevonódj. De tudatosan választhatod, hogy nem azonosulsz vele, nem kapcsolódsz hozzá, és nem adsz neki energiát. Mert ezzel eléri a célját, és ezzel segítesz neki abban, hogy ezt az agresszív, ítélkező, harcot teremtő és azt igazoló, jóvá tevő valóságot fenntartsa.
Felülemelkedés. Az képes rá, aki már szembenézett Önmagával, vagy legalábbis most hajlandó rá.
Tele van a világ értelmetlen harcokkal, gyűlöletkeltéssel, ítélkezéssel. Választhatod, hogy egyszerre állsz ki magadért, másokért, a számodra fontos értékekért, nem hagyva, hogy ez az elnyomó energia uraljon, ugyanakkor nem adsz energiát annak, aki ebbe próbál belerántani.
 
Ítélkezel vagy elfogadsz és szeretsz?
Harcolsz vagy választasz és teremtesz, békében élsz?
Szélsőségessé válsz, vagy megtalálod a belső egyensúlyt?
Kifelé nézel és másokkal foglalkozol, vagy befelé tekintesz?
Dühöngsz és haragszol másokra, vagy szembenézel azzal, miért van és mi ez mindez benned?
 
Mi az, ami számodra érték? És hangot tudsz-e ennek adni? Mert a Te hangodon is múlik, a Te választásodon is múlik!
“Úgy érzem, nem vagyok helyemen, mit tudok tenni?”

“Úgy érzem, nem vagyok helyemen, mit tudok tenni?”

Mostanában többen írtak arról, hogy úgy érzik, nincsenek a helyükön, érzik a változás szükségességét, de mégis megakadásban vannak. Akár magánéletben, akár munkában, vagy sokszor mindkettőben. Mit lehet ilyenkor tenni? 12 lépésben leírtam, mi az, amit tehetsz és kimozdít az állóvízből. De fontos, hogy egy lépést se hagyj ki!

1. A külső körülmények sokszor üzenetek. Ha megáll az, ami hónapokon, éveken keresztül egyébként jól működött, akkor igen, jól érzed, változásra van szükséged. Ebben fontos, hogy NEM rosszá vált az, ami eddig jó volt, hanem egyszerűen MEGHALADTAD. Kinőtted. Túlnőttél rajta. Ennek az elismerése azért fontos, hogy elkerüld Önmagad hibáztatását, rosszá tételét. Az eddigi választásaid nem rosszak voltak, csupán már más időszerű.

2. Nézz a szívedbe és kezdd el vizsgálni, hogy valójában mire vágysz. Vedd számba azt is, ami jó az életedben, és azt is, ami nem. Ha bármit megváltoztathatnál az életedben, mi lenne az? Itt sem a hiány vagy az ítélet energiájából, sokkal inkább éberségből. Ismerd el azt, hogy valójában milyen változást szeretnél, anélkül, hogy ezt a változást és a vágyaidat rosszá tennéd.

3. Milyen lehetőségek érkezhetnek az életedbe? A lehetőségek NEM maguktól érkeznek az életedbe, hanem akkor, amikor meghozol egy választást. Sokszor ez a választás először az, hogy: Választom azt, hogy ez a helyzet most megváltozik. Választom a többet. Választom a nagyobbat. Választom a szebbet. Választom a könnyebbet. Választom az új munkát. Választom az új kapcsolatot. Választom a több pénzt. Lehet, hogy még konkrétan nem tudod, hogy mit is válassz. De válassz nyugodtan elsőre általánosságban. Ennek a választása kezdi el a lehetőségeket beinvitálni az életedbe, akkor, ha KÉRED.

4. Figyelj arra, hogy a választásod ne a “szeretném, ha ez megtörténne” vagy “jó lenne ha”, “ez kellene” energiával történjen. Hanem a választásaidban legyen ERŐ. Legyen benne magabitzosság, határozottság. „Ez lesz, ezt választom.”

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

5. A választás UTÁN rögtön tedd fel a kérdést, kérd: Milyen lehetőségek érkezhetnek számomra ahhoz a változáshoz/választáshoz, amit választottam? (És helyettesítsd be az adott, általános választást: több pénzt, új munkát, új kapcsolatot, stb.)

6. Figyelj, legyél éber a lehetőségekre. Ez nem azt jelenti, hogy maradj passzív, ne csinálj semmit. Kezdd el aktívan keresni a lehetőségeket. Az Univerzum és Te összedolgoztok. Az Univerzum a Te energiádra, gondolataidra, érzéseidre és választásaidra reagál.

7. Ezután jöhetnek KONKRÉT ajánlatok, lehetőségek, és ekkor tudsz KONKRÉT dolgot választani. Közben lehet, hogy benned is tisztul sok minden. Kapsz olyan lehetőségeket, amelyek nem tetszenek, így egyre konkrétabban, tudatosabban meg tudod fogalmazni, hogy mit is szeretnél.

8. Hidd el, hogy lehetséges számodra. Ha nem hiszed el, akkor elkezded szabotálni a lehetőségeket. De ne csak mondd, ne csak üresen mantrázd, hanem tényleg, szívből, magabiztosan TUDD, hogy lehetséges számodra.

9. VÁLASZD! Szívből! Erőből! Éberségből! Megengedésből!

  • Szívből: A szív energiája aktivál olyan energiákat, amit egyébként semmi más. A szívből jövő választásnak óriási ereje van.
  • Erőből: Határozottan, kétségek nélkül, magabiztosan. Választom, enyém lesz. Megteremtem. Képes vagyok rá. Tudom, hogy képes vagyok rá.
  • Éberségből: Ne feltételezz, ne kikövetkeztess, ne agyalj, ne várj biztosítékot! Mire lehetsz éber, mit mond az éberséged, a lehetőségeid közül mi az, ami a célodhoz, választásodhoz a legnagyobb hozzájárulást?
  • Megengedésből: NE akard! Legyél megengedéssel arra is, hogy ha nem válik valóra/nem az válik valóra. Sokszor sokkal jobb lehetőség érkezik, vár rád.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

10. Kérd, ki az, aki segíteni tud a megvalósításban, nem kell egyedül csináld! Vállald fel a választásod, és ha a valóra váltáshoz más hozzájárulás tud lenni neked, akkor kérd, beszélj másoknak róla, állj bele! De ne ragaszkodj soha senkihez, egyetlen személyhez sem.

11. Figyeld magad, hogy tud-e érkezni az életedbe? Tágulj ki energetikailag, hogy be tudd fogadni. A választás változást teremt, és ehhez sokszor ki kell lépned az eddig téged működtetett megszokásokból, komfortzónából. Nagyobbá, többé kell válj. Készen állsz rá?

12. Ha igen, akkor fogadd örömmel, éld új valóságodként és ismerd el, hogy megcsináltad!

Ne hagyj ki egyetlen lépést sem, ez egy folyamat és a lépések energetikailag egymásra épülnek! Lehet, hogy lesz olyan lépés, ami szinte „magától” megtörténik, lehet, lesz olyan, ami több időt vesz igénybe. Sok sikert az új valóságod megteremtéséhez! Könnyed és örömteli változásokat!

Ha szeretnél mélyebben elmerülni a változásban, ajánlom szeretettel a Könnyed változás művészete programsorozatomat.

Azt vonzod, aki vagy – Mit mutatnak a kapcsolataid rólad?

Azt vonzod, aki vagy – Mit mutatnak a kapcsolataid rólad?

Talán benned is felmerült már korábban, hogy vajon miért jelennek meg bizonyos személyek az életedben? Például miért bizonyos párkapcsolatokat teremtesz, amelyek folyamatosan ismétlődnek? A kapcsolatait a legtöbb ember alapvetően tudattalanul, az energetikai mintázataival teremti, egészen addig, amíg nem tudatos Önmagára és azt meg nem változtatja, nem tudatosan hoz választásokat. Mit is jelent ez valójában?

Kapcsolatok tükrében

A másik fél egy kapcsolatban, sokszor tükrözi azt, amit te saját magad, hiszel, gondolsz, vélsz saját magadról. Bár hallottam már ezzel kapcsolatban félreértelmezéseket is. Ezt fontos lenne tisztázni, hogy hogyan is működik a vonzás törvénye a kapcsolatokban.

Azzal vonzol te be bárkit és bármit az életedbe, amivel azonosulsz, és aminek ellenállsz Önmagaddal kapcsolatban. Mind a két pólus vonz. Ha azonosulsz egy nézőponttal, például azzal, hogy te nem vagy szerethető, vagy te nem vagy választható, akkor elkezdesz olyan kapcsolatokat behívni az életedbe, ahol azt éled, azt tapasztalod meg, hogy téged nem szeretnek. Itt három eshetőség van:

  • Tényleg nem szeretnek, rosszabb esetben pont bántalmaznak, visszafognak, korlátoznak.
  • Szeretnek, csak azt nem tudják kimutatni.
  • Szeretnek, de nem hiszed el, hogy szerethető vagy, és a másik szeret.

Fontos ezt felismerni, hogy a kapcsolat, vagy amit a másik személy tükröz feléd, az mindig az okozat, az a látszat, az a tünet. Ahhoz, hogy az okot kezelni tudd, és fel tudd ismerni, vissza kell lépni, és meg kell vizsgálni, mi van benned, amivel behívtad ezt az energiát, személyt, helyzetet az életedbe.

A nézőpontod teremti a valóságodat a kapcsolataidban is

Az előző példánál maradva, hogyha te például korábban ebben az életedben, vagy előző életeidben többször azt tapasztaltad, hogy téged nem szeretnek, vagy visszautasítanak, akkor a tudatalattidban, lelkedben, szívedben elraktározódott az, hogy nem vagy szerethető. Ez lett a te fix nézőpontod önmagadról, hogy én nem vagyok szerethető. Ez elindít egy ördögi kört, mert a nézőpontod teremti a valóságodat, tehát elkezdesz olyan kapcsolódásokat behívni, amiben ezt éled.

Hogy tudod ezt megállítani? Ilyenkor a tünet az az, hogy azt éled meg egy kapcsolódásban, hogy nem szeretnek. Ez lehet akár a szüleiddel való kapcsolatod, lehet a pároddal való kapcsolatod, vagy bárkivel való kapcsolat.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

1. Tudatosítás

Tudatosítsd, hogy ezt mivel teremtetted? Milyen élethelyzetet, tapasztalást éltél meg?

A tapasztalás MINDIG semleges minőség, csak értékítéletet társítunk hozzá ÉS általánosítunk belőle, ami könnyen esküket szül Önmagunk felé, hogy mik/kik nem leszünk/lehetünk. Ezzel beszilárdítjuk a nézőpontokat Önmagunkról/ egy helyzetről/ lehetőségről, és nem engedjük meg, hogy valami más is megmutatkozzon. Energetikailag blokkoljuk a megvalósítását.

2. Megkérdőjelezés

Hogyha ezt tudatosítod, hogy igen, emögött valójában az van, hogy például azért teremtettem olyan szülőket, olyan párt az életembe, akivel kapcsolatban azt érzem, nem szeret, mert önmagamról az volt a nézőpontom, hogy nem vagyok szerethető, akkor ezt úgy tudod megváltoztatni, hogy felteszed magadnak azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy mi van, hogyha ez nem igaz? Mi van akkor, hogyha ez a nézőpontom önmagamról, hogy nem vagyok szerethető, nem igaz?

3.  Megengedés egy másik nézőpontra, helyzetre, tapasztalásra

Akkor elkezdesz kis ajtót megnyitni önmagad felé, megengeded magadnak azt, hogy szerethető vagy, és hogy szeressenek. A megkérdőjelezés fogja átfordítani az energiát, és amihez korábban lehet, hogy nagyon ragaszkodtál, az elkezd fellazulni. Mi van, hogyha ez nem igaz? Megengedek magamnak valami más lehetőséget, valami másnak a megtapasztalását. Mi van akkor, hogyha szerethető vagyok?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

4.  Kérés és behívás

Ahogy megnyitottad magad efelé az új nézőpont felé, kezdd el kérni és ezáltal behívni az életedbe azokat a kapcsolódásokat, ahol elfogadást, szeretetet, könnyedséget, örömöt tudsz megtapasztalni. Hogyha ezt kéred, akkor meg fog tudni jelenni az életedben ilyen kapcsolat. Itt az a kérdés, hogy elhiszed-e? Rendben van az, hogy kéred, de elhiszed-e azt, hogy létezhet olyan kapcsolódás számodra, ahol te szeretve vagy?

Mi az a hazugság, amit bevettél önmagaddal kapcsolatban? Az is egy hazugság, hogy nem vagy szerethető. Ez sosem igaz, mert a szeretet a természetes állapotunk, és minden személy, minden lélek szeretetre vágyik. Hogyan tud ez a szeretetteljesség a te kapcsolódásaidban és a te életedben megjelenni? Mert ha nincs, akkor nem véletlenül nincs. Mindig tedd fel magadnak ezt a kérdést, hogy milyen nézőpontommal, elköteleződésemmel, választásommal teremtettem ezt a helyzetet, ezt a kapcsolatot?

5.  Választás

A választással teremtesz, a kapcsolataidat is. Ha már nincs tudat alatti blokkoló nézőpontod Önmagadról és a kapcsolódásokról, a választásod manifesztálódni tud, így meg tud érkezni mindaz, amit választasz.

Hogyha elkezded megváltoztatni a nézőpontodat önmagadról, és megengedni önmagadnak, hogy megtapasztalj valami mást, mint amit eddig, akkor fognak tudni megérkezni azok a személyek az életedbe, akik támogatnak. A választásod lesz az, ami végül átfordítja a helyzetet, de a választás az nem feltétlenül, és nem mindig rögtön eredményez új helyzeteket, új kapcsolatokat, attól függően, hogy milyen puttonyt hozol magaddal, mennyire terhelt a múltbeli karmikus kapcsolódásod másokkal.

Ha tanulnál még többet arról, mivel és hogyan teremted a kapcsolataidat, ajánlom szeretettel az Azt vonzod, aki vagy online előadásomat.

5+1 félreértelmezés a vonzás törvényével kapcsolatban

5+1 félreértelmezés a vonzás törvényével kapcsolatban

Amikor a vonzás törvénye berobbant a köztudatba, az egy mérföldkő volt az önismeret és a személyiségfejlődés területén, azonban az olyan könyvek, mint például a Titok, pont a valódi titkot nem árulták el, pusztán felszínesen értelmezték a vonzás törvényét. Mi az az 5+1 legfontosabb félreértés a vonzás törvényével kapcsolatban, amit ha felismersz, sokkal hatékonyabban tudod működtetni, mint eddig? Ha szeretnéd tudni, olvass tovább.

A vonzás törvénye jelentősége

A legnagyobb haszna annak, hogy a vonzás törvénye fókuszba került a 2000-es évek elején az volt, hogy rávilágított a pozitív gondolkozás jelentőségére. Ez az emberek össztudatosságának fejlődésében egy fordulópont volt.

A világ megismerte annak a következményét, hogy nem mindegy, hová helyezi a fókuszát, a negatív vagy a pozitív dolgokra.

Mindez mérföldkő volt az önismeretben, hiszen innentől kezdve minden ember kezébe vehette az irányítást a gondolatai felett. Azonban az azóta eltelt időben már túllépett a világ a negatív-pozitív gondolkodás polaritásán, és vannak olyan haladóbb, mélyebb és pontosabb összefüggések, amelyeket ismerve még hatékonyabban lehet használni a vonzás törvényét, és tovább lehet lépni a tudatosság útján.

1.   Nem minden gondolat válik valósággá

A vonzás törvénye egy Univerzális törvényszerűség. Hasonló hasonlót vonz. Ezt azonban az ezoterikus irodalomban messzemenőleg leegyszerűsítették a gondolatok és az érzések szintjére. Maga a wikipédia is úgy fogalmaz:

A vonzás törvénye egyszerűen megfogalmazva: minden gondolat valósággá válik. Azt a dolgot, amelyre gondolsz – legyen az akár jó, vagy akár rossz – vonzod magadhoz, és így elérheted.

A két mondat közül az első azonban hazugság. Túlzott leegyszerűsítés, ami számtalan félreértésre adhat okot. Nem minden gondolat válik valósággá.

A teremtés folyamatában a vonzás törvénye csak az egyik összetevő, de nem a legjelentősebb.

A vonzás törvényének félreértelmezése miatt azonban emberek tömegeit látom nem választásban, nem cselekvésben, megállásban, mert hallottak valamikor a vonzás törvényéről, elkezdtek jó dolgokra gondolni, és azt hiszik, hogy ez elég a valóra váláshoz.

2.   Ha csak gondolsz rá, az önmagában kevés

A vonzás törvényével egyidőben terjedtek el a különböző vizualizációs technikák. A vizualizáció egy hasznos eszköz, de az emberek nagy része nem megfelelően használja a teremtés folyamatában.

Aki a vizualizációt nem eszközként használja, hanem céllá teszi, egyszerűen megakasztja az életét.

Ők a kanapén, vagy az asztal mögött álmodozók, az elméletben élők, akik sosem lépnek a gyakorlati megvalósítás útjára. Ha jól akarod használni a vizualizációt, akkor arra használd, hogy a hitrendszeredet tágítod vele, beemeled a valóságodba mindazt, amit szeretnél elérni, de ezt követően elkezdesz választásokat hozni és cselekedni.

Ha csak gondolsz rá, az önmagában kevés. És nem, ilyenkor nem az a megoldás, hogy egy újabb önfejlesztő könyvhöz nyúlsz, vagy újabb tanfolyamra mész el, hanem hogy beleállsz a gyakorlati megvalósításba, elkezdesz választani és tenni a megvalósulásért.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

3.  Nem azt vonzod magadhoz, amire gondolsz, hanem azt, aki vagy

Erről aztán végképp nem beszélnek a sablonos, felszínes, (önjelölt) ezo-spiri tanítók. Mert nem csak azt vonzod, amire gondolsz, nem csak azt vonzod, amit érzel. Igen, vonzol az érzéseiddel IS, a gondolataiddal IS, de amivel alapvetően vonzol, az az ENERGIÁD. És ez megmagyarázza azt, hogy ha szakadatlanul gondolsz valamire, mégsem válik valóra, akkor vagy nem tettél érte (eleget), vagy az energiádban, a saját lényedben (múltadban, kötődéseidben, elköteleződéseidben, múltbeli választásaidban) van valami, ami megakadályozza ezt.

Nem azért nem történik ilyenkor valóra válás, mert az Univerzum pikkel rád, és másokat jobban szeret.

Egész egyszerűen habár bármennyire is vágysz rá, energetikailag blokkolod a megjelenést, megmutatkozást. Igen, Te magad.

4.   Nem elég, ha vágysz rá, választanod kell

Aki a vonzás törvényét a gondolatokra és az érzésekre korlátozza, az valójában megmarad a vágyak szintjén, a vágyakozás valóságában. A vágyakozás azonban nem választás, nem teremtés.

A teremtés folyamatában valami akkor válik valóra, ha azt választjuk, ÉS nincs energetikai akadálya annak, hogy megvalósuljon.

Ez az energetikai akadály lehet:

  • Önszabotázs, önbüntetés, önkorlátozó hiedelem, aminek az alapja egy múltbeli nézőpont, választás, elköteleződés, hitrendszer.
  • A nem vagyok elég jó, nem érdemlem meg, nem vagyok képes rá hazugságai. Önértékelési problémák, önszeretet, magabiztosság problémák.
  • A befogadás elutasítása.
  • A nagyobbá, többé, gazdagabbá válásnak való ellenállás.
  • És még számos láthatatlan, tudattalan módon vagyunk képesek megakadályozni magunkat a vágyaink valóra válásban.

Az akadályok szinte mindig láthatatlanok, ezért a tudatosítás és a transzformáció lesz a kulcs a felszámolásukhoz.

Tehát aki pusztán vágyakozik, vizualizál, de nem választ, az elkezdheti bevonzani mindazt, amit szeretne, de az nem fog megérkezni hozzá, energetikailag félúton megragad. A vágy irányt mutat, de ahhoz, hogy a valóságoddá váljon, választanod kell és felszámolnod minden blokkot, akadályt, hogy érkezhessen.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

5.   Ha elhisszük, hogy lehetséges, akkor rögtön valósággá is válik

Nem, nem válik rögtön valósággá. Ha elhiszed, hogy lehetséges, akkor megnyitsz neki egy ajtót, elkezded beengedni. De önmagában ez is kevés. A választás után tenni is kell érte, sőt nem csak fizikailag tenni, hanem szinte mindig valami belső transzformációt is magával hoz a folyamat. Különösen akkor, ha valami igazán nagy dologra vágysz, és nagy dolgot választottál, fontos, hogy tudatosítsd:

Hajlandó vagy-e azzá válni, amivé akkor válsz, ha meg is kapod?

Tipikus példa a váratlan lottónyertesek esete. Aki nincs felkészülve a gazdagságra, tele van önkorlátozó hitrendszerekkel, tudatalatti elutasítással, annak, ha pénz is érkezik az életébe, azt hamar el is veszti, mert nem vált azzá, aki meg tudja tartani. Ezért a leghasznosabb kérdés ilyenkor:

Mi az, ami lehetek, mi az, amit tehetek, hogy valóra váljon mindaz, amit választottam? A lenni és a tenni egyaránt fontos.

+1. A negatív gondolatok kizárásával nem történik semmi rossz az életedben

Mindig mosolygok, amikor valaki azt mondja: „Akkor nem gondolok, nem figyelek egyáltalán rossz dolgokra, nehogy bevonzzam őket.” Más az, amikor valaki tudatosan felemelkedik a negativitásból, és pozitív rezgésre törekszik, és más az, amikor valaki ki akarja zárni a rosszat az életéből.

A kizárás sosem működik. Sőt, az sem, hogy ha valami (rosszról) azt tetteted, hogy nincs, mert az attól még igenis hat rád.

Tehát megint visszautalnék a 3. pontra. Azt vonzod, aki vagy. Ez felülírja az „azt vonzod, amire gondolsz”-t. Tehát ha például negatív érzések vannak benned, nem az a jó módszer, hogy nem veszel róla tudomást, hanem ha hajlandó vagy ránézni, meglátni, ébernek lenni rá, tudatosítani, majd ezt követően megváltoztatni, transzformálni. Utána már nem fog hatni rád. De ha azt tetteted, hogy minden szép és jó, miközben valójában egyáltalán nem, azzal szabotálod és elvágod magad annak a lehetőségétől, hogy változást teremts, és a változásnak köszönhetően már tényleg ne tudjon hatni többé rád.

Mindezek alapján, vizsgáld most meg, te mennyire használtad jól a vonzás törvényét? Mi az, amit ma megtudtál róla, és hogyan tudod ezek után tényleg úgy működtetni, hogy segítsen megteremteni azt az életet, amit választottál?

Ha tanulnál még többet a vonzás törvényéről, ajánlom szeretettel az Azt vonzod, aki vagy online előadásomat.

A 3 leggyakoribb szerelmi minta, amibe beleragadva elkerül a szerelem

A 3 leggyakoribb szerelmi minta, amibe beleragadva elkerül a szerelem

Ha változást szeretnél az életedben a párkapcsolat és szerelem területén, akkor először érdemes feltérképezni azt, hogy honnan indulsz. Milyen szerelmi és párkapcsolati mintáid vannak? Mi az, amit elhittél a szerelemről? Mivel azonosulsz, minek ellenállsz? Az eddig nem tudatosított nézőpontok megváltoztatásával, és a hozzájuk kapcsolódó láthatatlan energiák feloldásával meg tud történni a múlt mintáiból való kilépés, ennek a változásnak köszönhetően pedig meg tud érkezni a szerelem az életedbe.

1. A szerelem fájdalmas és veszélyes

A mintáid egy része a saját, múltból, előző életekből hozott szerelem és párkapcsolat minta, a másik része pedig amit a környezetedben, családodban, társadalomban látsz, és igaznak fogadod el.
 
Ha sikertelennek érzed magad a szerelemben, érdemes egy pillantást vetni a szerelem múltadra. Ha ugyanis bármikor fájdalmat, keserűséget, csalódást, elvesztést éltél meg ezen a területen, az könnyen kialakított benned olyan nézőpontokat, hogy a szerelemtől félni kell, biztonságosabb, ha távol tartod magad tőle.
 
Energetikailag elkezdted falakkal védeni magad, ami kívülről a szerelemnek való ellenállásban mutatja meg magát. Te magad is elhitted, hogy a szerelem veszélyes, így berendezkedtél egy olyan életre, hogy elkerüld azt.
 
Ennek a feloldásában segíthet, ha felismered, mi történt veled, aminek köszönhetően ez a nézőpontod megszületett, erősödött benned? A lélek emlékszik a múlt történéseire, csak az ego véd minket az újabb fájdalomtól. Ha megengedésbe kerülsz ezzel, hogy a szerelem lehet fájdalmas, de nem feltétlen kell fájdalommal járjon, feloldod a szerelem fájdalmakkal szembeni ellenállásaidat, és rá tudsz nézni a múltadra, kiengedve a hozzá kapcsolódó energiát.
Megengednéd-e, hogy a szerelem örömöt hozzon? Választod-e?

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

2. A szerelemnek múlnia kell

Ahogy a dal is mondja, teljesen félrevezetően és hamisan. A szerelemnek nemhogy nem kell múlnia, hanem valójában az igat szerelem örök. Az igazi szerelem végtelenül árad, ha elmúlást élünk meg vele kapcsolatban, az csak a saját korlátozó hitrendszerünknek, korábbi tapasztalásainknak és fájdalmunknak köszönhető.
 
A szerelem változhat, hol intenzívebben, hol lágyabban éghet a lángja, de ha az a nézőpontunk, hogy a szerelemnek múlnia kell, saját magunk alatt vágjuk a fát, és szabotáljuk magunkat, hogy a szerelmet tértől és időtől függetlenül megéljük.
 
Az elmúláshoz számtalanszor kapcsoltunk elvesztést, összemosva a szerelem elmúlását a szerelmünk elvesztésével. Ez sokszor újabb fájdalmat teremtett a lelkünkben, így érdemes azt is erősíteni magunkban, hogy a szerelem nem feltétlenül jár elmúlással és elvesztéssel sem.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

3. A szerelem és a szabadság kizárja egymást

Ahol pedig nincs szabadság, ott kényszer és függőség van. Történelmileg a szerelem nagyon sokszor nem volt szabadon megélhető a társadalmi normák, elvárások miatt. Az isteni igazságban azonban a szerelem szabad.
A tiszta szerelem valójában sosem köt meg, sosem irányít, kontrollál, hanem megengedő. A szerelem pont felold a függőségek alól, és abban erősít, hogy Önmagad legyél. A szerelem nevében történő megkötések valójában az ego manipulációi.
Aki nem tudott sokszor szabadon választani, a szerelmet szabadon megélni, az harcolhat mindezért. A harc azonban nem oldja meg a helyzetet. A szerelem szabadságát ha megengeded magadnak, és választod, azzal megtetted az első lépést ennek a megtapasztalásához is.
 
Ha úgy érzed, elkerül a szerelem, vagy nem érzed magad sikeresnek benne, ezeknek a mintáknak a feltérképezésével és megváltoztatásával képes vagy változást teremteni életed ezen területén. Mert tudatossággal bármilyen helyzet megváltoztatható, amit valaha is teremtettél. A szerelmi életed is!
 
Ha úgy érzed, blokkolod még a szerelem és a párkapcsolat energiáját, ajánlom a Szerelem Szabadsága, a Szabadság Szerelme előadássorozatomat, valamint az Egységbe emelő Szerelem anyagomat, 80 perc előadással, 140 perc szerelem tisztítással, és 52 oldal írott anyaggal.
 
További online előadásokat a témában a Tudatosság Tudástárban találsz.
Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass

Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass

Az Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass a tudatos, könnyed és örömteli teremtés és élet felé nyitja meg az utat azáltal, hogy megmutatja annak a lehetőségét, hogyan teremts együtt az Univerzum láthatatlan segítőivel.

Ahhoz, hogy együtt teremthess az entitásokkal, hajlandónak kell lenned érzékelni őket, kapcsolódni velük és befogadni tőlük. Ehhez pedig képessé kell válni a falaidat, ellenállásodat, eddigi korlátozó nézőpontjaidat elengedve, a korábban elhitt hazugságokat, korlátozó nézőpontokat felismerve, a lehetőségeidet meglátva és választva, Önmagad erejébe, nagyságába, képességeibe beleállva, egyenlő partnerként kapcsolódni hozzájuk. Egy Társteremtői minőség mindez, ami magában foglalja mind az entitásokkal mind Önmagaddal kapcsolatban számos dolog meglétét és elismerését, melynek részleteiben ezen a hétvégén mélyedünk el.

Az Együtt teremtés az Entitásokkal a tudatosságnak egy magas szintje. A lehető legnagyobb könnyedség, bőség és öröm vár rád az entitásokkal való együtt teremtésnek köszönhetően!

A Masterclass témái:

1.nap

Energetikai és Éberség alapismeretek, az entitások érzékelése   

  • Energetikai alapismeretek
  • Te uralod az energiát, vagy az energia ural téged?
  • Ne akarj kizárni egyetlen energiát se
  • A látható és láthatatlan közötti falak feloldása
  • Energiák és az éberség
  • Az éberséggel szemben emelt akadályok tudatosítása
  • Az éberség szerepe az entitásokkal kapcsolatban
  • Az entitások érzékelése

Az entitásokkal kapcsolatos hitrendszerek és képességek

  • Te és az entitások
  • A hitrendszereid, nézőpontjaid felülírása
  • Az entitások nem félelmetesek
  • Az entitások nem nagyobbak vagy erősebbek nálad
  • Múltbeli tapasztalások hatásának feloldása
  • Az entitásokkal kapcsolatos képességek
  • Az entitásokkal kapcsolatos elköteleződések feloldása
  • Az, hogy milyen entitások kapcsolódnak hozzád, a tudatosságodtól függ

Az antitudatos, démoni valóságokhoz fűződő kapcsolat felszámolása 

  • Entitások és a kontroll
  • Démonok teremtése és fajtái
  • A nagyságod és erőd démonizálása
  • Démoni energia máson keresztül
  • Az antitudatossághoz kapcsolódó entitások
  • Mágia, varázslat, bűbáj, fekete mágia felismerése és felszámolása
  • Az ítélet alapú valósághoz való elköteleződés felszámolás

2. nap

A tisztán érzékelő képességek tudatosítása  

  • A tisztán érzékelés: a kulcs az igazsághoz
  • A szív szerepe a tisztán érzékelésben és a választásokban
  • A tisztán tudás elismerése és választása
  • Kilépés a „Nem tudom” tudatlanságából
  • Intuíció és megérzés: Belépő a tisztán érzéshez
  • A tisztán érzés képessége
  • Empatának lenni: Nem kell, hogy nehéz legyen számodra
  • Tisztán látás tisztítások
  • Nem hatása alá kerülni annak, amit látsz
  • Tisztán létezés és Igaznak lenni
  • Az igazsághoz való ragaszkodás és a hazugságnak való ellenállás feloldása

Kapcsolódni az entitásokkal      

  • A tudatos entitásokkal való kapcsolódás
  • Sebezhetőnek lenni a láthatatlannal
  • Az irányítás és kontroll elengedése
  • Sebezhetőség az entitásokkal
  • Elkülönülés az entitásoktól
  • Fájdalom és bántalmazás emlékek feloldása
  • A láthatatlan falak feloldása
  • Az ellenállásban levő erő felszabadítása
  • Az entitásokhoz kapcsolódó kötések feloldása
  • Bízni az entitásokban
  • Vezetni, de nem megvezetve lenni
  • Tiszta csatornának lenni, médiumi képességek
  • Kérdések a tudatos entitásokkal való kapcsolat felvételéhez

Együtt teremtés az entitásokkal

  • Készen állni az Együtt teremtésre
  • A tisztán teremtésről
  • Kérni az entitásoktól
  • Entitások használata és uralása
  • Az entitások és a lehetőségek
  • A szabad akarat és az entitások
  • Az entitások és a könnyedség
  • Választás és befogadás az entitásoktól
  • Együtt teremteni, „túl nagyot” teremteni az entitásokkal

Az angyali minőségbe való felemelkedés:  Varázslás és csodák teremtése   

  • Varázslás és a varázsló minőség tisztítása
  • Az angyalokkal való kapcsolódás
  • Az angyali minőség felismerése
  • Kérni és befogadni az angyaloktól
  • Portálok
  • Kapcsolódás az angyali térrel
  • Mi az, amit az angyalok kérnek tőled?

Az Együtt teremtés az Entitásokkal egy haladó kurzus azok számára, akik megérkeztek a tudatosságnak arra a fokára, ahol a saját erejükbe, képességeikbe, lehetőségeikbe hajlandóak beleállni és választásokat hozni, kapcsolódva az entitásokkal, mert örömmel és könnyedséggel szeretnének teremteni.

 Milyen hozzájárulások lehetnek az entitások az életedhez, és milyen hozzájárulás lehetsz te számukra? Mi az, amit ajándékoznának számodra? Készen állsz a befogadásukra?

Ez a tanfolyam kapcsolódik az új generációs tudatosság energiájába, amit a Szívtudatosság nyitott meg, ami által elérhetővé vált az Egység energiájából történő teremtés. 

Időpont: 2024. május 11-12. 9.30 – 17.00

A tanfolyam előtt ajánlott: a Szívtudatosság ébredése 9 napos online kurzusnak a meghallgatása, elérhető: ITT.  És az Entitás Tisztítás Gyűjtemény meghallgatása, elérhető ITT.

Helyszín: Online, Zoomon történik az előadás.

Ár: 120.000 Ft (315 Euro). Az Entitás Tisztítás Gyűjteménnyel együtt: 150.000 Ft (395 EUR). Ha részt vettél az elmúlt két évben az általam tartott bármelyik Együtt teremtés az Entitásokkal tanfolyamon, akkor számodra a Masterclass féláron elérhető.

Az Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass választása esetén a május 10-i esti entitás előladás ajándék.

A tanfolyam tartalmazza a tanfolyam felvételét és egy  egyedülálló,105 oldalas komplex, átfogó írásos anyagot a témában, valamint egy workshop utáni egy alkalmas, 1 hónapon belüli online utókövetést, ahol a megtanultak gyakorlatba ültetésével kapcsolatos kérdéseidet teheted fel.

Részletfizetésre van lehetőség, két részletben. Az első részlet a Masterclass napjáig, am ásodik legkésőbb utána 30 napon belül. Ezzel kapcsolatban, vagy ha bármi további kérdésed lenne, érdeklődj nyugodtan a hello@horompoandrea.hu címen.

Fizetési mód: Bankkártya, átutalás

Kérdés esetén keress bizalommal a hello@horompoandrea.hu címen.

Szeretettel látlak!

dr. Hörömpő Andrea – Tudatosság Mesterfokon
Író, Tudatosság- és Éberségmentor

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Az a történelmi változás, amiben jelenleg élünk, magával hozza a látható és a láthatatlan közötti mesterségesen teremtett és fenntartott határok feloldását. Az elmúlt évezredek a racionális és látható világok és működések dominanciáját hozták magukkal, aminek köszönhetően a láthatatlan világa másodlagossá, szélsőséges esetben értéktelenné, üldözötté vált. Így azok számára, akiknek képessége van ezen a területen, a képességeik, és ezáltal az erejük és a lehetőségeik is korlátozásra kerültek.

Valaha léteztek olyan terek, birodalmak, valóságok, ahol az ítélet nélküli, egymás különbözőségét elfogadó Egység energiája volt a meghatározó. Ebben a térben természetes volt az emberek és különböző lények – legyenek akár láthatók, akár láthatatlanok – egymás mellett élése és harmóniája.

A tudatosságnak ezen a magas szintjén az entitások még nem is feltétlen voltak láthatatlanok az emberek számára. Olyan magas és tiszta minőségben létező lények voltak, akik az Egység tudatosságának és harmóniájának a részei voltak. Később, az idők múlásával ezen lények eltűntek, láthatatlanná váltak az emberek számára, és az emberek őket a mondák, mesék valóságába száműzték, elhitetve azt a hazugságot, hogy a létezésük talán igaz sem volt, és hogy nem lehetséges a velük való újra kapcsolódás.

Entitások alatt az önálló egységként működő személyt, élőlényt vagy egyesülést értjük. A szó eredete: A latin entitas = élőlény, entheus = lélekkel rendelkező. Valami, ami létezik, ami definiálható, mástól energetikailag megkülönböztethető. Tág értelemben entitással bír egy fizikai, testben élő személy, egy jogi személy, de szűkebb értelemben entitásként tekintünk a fizikailag nem feltétlenül látható, de energetikailag érzékelhető lényekre is.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A tudattalanság dominanciája magával hozta azt a sajnálatos következményt, hogy mind ezen lények, mind azok a személyek, akik korábban hozzájuk kapcsolódtak, velük hasonló minőségűek voltak, vagy valamiféle képességük volt velük kapcsolatban, üldözötté váltak. Az emberi tudattalanság olyan mértéket öltött, hogy a Föld nem tudott otthonná válni a tudatos entitások számára. Létezik azonban egy világ, egy valóság, a mesék és mondák valóságán túl, ahol elérhetőek.

Ahogy egyre több ember választja a felemelkedést, a Szívtudatosságból élést, és kapcsolódik az igazi Önmagához, éli a saját isteni minőségét, úgy kezdenek ezek a tudatos és tiszta energiájú entitások újra kapcsolódni hozzánk, mutatva számunkra lehetőségeket, segítve minket saját magunk, egymás és a Föld felemel(ked)ésében.

A világ fejlődésének, evolúciójának része, hogy nem csak az emberiség, de az Univerzum egyéb lényei is évezredekkel ezelőtt az Egység harmóniájából a poláris valóságba kerültek. Mindez a „jó” és a „rossz” folyamatos harcát jelenti már évezredek óta, ami az emberi tudatosság fejlődésének előre haladtával lehetőséget ad a „rossz” meghaladására és a „jó” melletti elköteleződésre. Vannak olyan isteni és örök értékek, minőségek, amelyek tértől, időtől függetlenül mindig is léteztek, és ezen értékek és minőségek választása vagy nem választása tétetik próbára az emberi létezés során is.

Ahogy azonban egyéni szinten történik a felemelkedés ebbe a magasabb és tisztább minőségbe, úgy nyílik ki egyre jobban a világ a tudatos emberek számára, és mutatkozik meg egy olyan valóság, amiről eddig keveset tudtunk. De mindez a tudás mégis sejtszinten ott van bennünk, csak olyan erősen száműztük a tudatunk mélyére, hogy saját magunk számára is meg kell engedni ezzel a mély és belső tudással való szembenézést. Azt, hogy van valami a láthatón túl, és azért, mert az emberi szem számára bármilyen energia, lény nem látható, attól az még igenis létezik. Egy letűnt kor öröksége pusztán a látható uralma, ennek meghaladása ennek a kornak a legnagyobb lehetősége.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Az entitásokkal kapcsolatban te is rendelkezel saját tudással, hiszen valaha Te is Egységben voltál nem csak Önmagaddal, de a Világgal, a környezeteddel is. Az Egység energiaterében az is látható, könnyen érzékelhető volt, amit most láthatatlannak érzékelünk. Az emberi tudatosság radikális csökkenésével azonban a test funkciói is megváltoztak, a tiszta éberségért felelős szervek elcsökevényesedtek, ami hozzájárult ahhoz, hogy láthatatlanná váltak a magasabb rezgésű energiák, lények, így az entitások is számunkra. Az emberi szem nem feltétlenül alkalmas az érzékelésükre, de az egyéni tudatosság növekedésével, a test és az éberséget segítő szervek fejlesztésével ez könnyebbé válik.

Emlékezz vissza arra az Egység élményre, amikor még benned is megvolt mindez! Engedd most meg magadnak, hogy ez a tudás felszínre jöjjön! Még akkor is, ha nagy ellenállásod, félelmed, kétséged van ezzel a témával kapcsolatban, és bizonytalan vagy. Az ellenállásokon túl megmutatkozik a tudásod.

Mit tudsz az entitásokról, amit nem engedsz meg magadnak, hogy tudj?

Megengeded-e magadnak, majd választod-e, hogy tudj ÉS ez a tudás könnyedséggel és örömmel párosuljon?

Mi az, amit már most is elismerhetsz az entitásokkal kapcsolatos tudásoddal kapcsolatban? Írj egy listát róla és kezd el használni őket a hétköznapokban!

 

Részlet az Entitás Tisztítás Gyűjteményből. Részletes leíráshoz és megvásárláshoz kattints ide.

Mit tehetsz, amikor túl sok a külső bizonytalanság?

Mit tehetsz, amikor túl sok a külső bizonytalanság?

Amikor „túl sokká”, túl intenzívvé válik a külső bizonytalanság, az mindig egy lehetőség arra, hogy saját magadban felfedezd a biztonság élményét. Hogy van benned, a lelkedben, a lényed legmélyén valami nagyon erős, nagyon intenzív, nagyon szilárd ERŐ, amihez ha (újra) kapcsolódsz, akkor egyszerűen nem lesz szükséged már soha többé a külső kapaszkodókra, külső biztonság élményekre. A legbizonytalanabb időszakban is magabiztossá válsz.

Nő fel az emberiség ehhez, hogy megerősödjön, magára találjon. Először az Erőt kell magunkban megtalálni, hogy képesek legyünk megteremteni a szívünk szerint való életet. Aki nem találja meg ezt az erőt magában, nem fogja tudni élni és teremteni azt az életet, amire szívből vágyik.

A világ most asszisztál mindehhez. Tombol a poláris valóságunk minden szélsősége, a harcok, a válságok, a kihívások, az ítéletek, a megpróbáltatások.

Ezt is mi teremtettük magunknak, az emberiség kollektív szinten. De MINDIG van választásod azzal kapcsolatban, hogy hagyod-e, hogy a kollektív energiák magával rántsanak, vagy elkezdesz ebből kiemelkedni? Képes vagy a felemelkedésre, de ehhez sokszor szembe kell menni azzal, amit a világ „normálisnak” próbál mutatni és végre kapcsolódnod kell a SAJÁT TUDÁSODDAL.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Azzal a belső, magabiztos tudással, ami benned rejlik. Amiben nem más mondja meg, mi az igaz, hanem neked kell felfedezni és eldönteni. Már nincs szükséged arra, hogy kívülről mondják meg, ki vagy, mire vagy képes, mi lehetséges számodra. Nem vársz a külső megoldásokra, a megoldás mindig belőled születik meg. Ráeszmélsz, megérzed, rájössz, hogy mit kell tenned, mi a következő lépésed.

Ha kényelmetlenül érzed magad, akkor pusztán csak sarokba szorított az élet, és most nem enged.

Szembesít a jeleneddel, a múltbeli választásaiddal, nem választásaiddal és a jövőd lehetőségeivel is. Az út pedig soha nem visszafelé van, hanem mindig előre. Nem visszasírni kell a régit, a múltat, hanem ébernek lenni arra, milyen lehetőségeket tartogat a jövő. Ami a múltban volt, akkor volt időszerű. A jelenben tudsz választásokat hozni, amivel a jövődet formálod. A tudatos választások időszerűbbek, mint valaha. Merj ránézni arra, milyen jövő lehetőségei nyílnak meg akkor, ha elindulsz felé. Meghaladva a múltadat, bátorsággal, erővel és magabiztossággal felvértezve magadat.

Ha nem lennél képes rá, nem mutatkozna meg! Ebben higgy, ezt tudd, mindennél biztosabban!

Nincs olyan lehetőség, ami délibábként illúziókat teremtene. A lehetőségben mindig ott az esély, hogy valósággá váljon. Persze nem magától. A kérdés az, teszel-e érte?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

A tudatos választások általi megújulás ideje van, kiteljesedés a saját nagyságodban, a lehetőségeid megsokszorozása. Ha lépsz magadtól, könnyebb lesz. Mindig könnyebb így. Ha eddig nem léptél, lehet, hogy rákényszerít az Élet. De ne aggódj! A lehetőségek sokszor álruhában érkeznek. Fogadd őket nyitott szívvel, és ne ellenállással. Mi az a lehetőség, ami hozzád érkezhet, ha nyitott szívvel fogadod, félelmek nélkül?

A saját nagyságodba való beleállás időszerű. Ez a félelmek meghaladása által lehetséges. Egy nagyon stabil, szilárd, magabiztos alapokon, elismerve azt, hogy ki vagy és mit tudsz. És hogy mi lehetséges számodra. Nincsenek eltérítések. Nincsenek szemellenzők. A beleállás van. Ennek van itt az ideje most.

Szívből kívánom, hogy találd meg magadban azt a belső erőt, ami ezt lehetővé teszi! Hogy a változás ne korlátként, nyomásként, rossz érzésként érjen, hanem örömteli és könnyedséget hozó, Önmagadban megerősítő lehetőségként! Ne félj változtatni! Ne félj irányt váltani, ne félj lépni! Így fogod elérni azt a Teljesség élményt, ami talán soha korábban nem volt elérhető! Lehet, hogy amit eddig biztonságnak hittél, pont korlát volt, hogy megtapasztalt mindezt.

Mi lehetséges és mi időszerű számodra MOST?