Elfogadás – még akkor is, ha nem érted, ha te másképp csinálnád. Megy ez számodra?

Elfogadás – még akkor is, ha nem érted, ha te másképp csinálnád. Megy ez számodra?

A fejlődés része, hogy képessé válunk a sajátunktól eltérő nézőpontokat, állásfoglalásokat elfogadni és befogadni. Nem feltétlenül azért, hogy egyetértsünk vele, pusztán elfogadva a világ sokszínűségét, más emberek másfajta működését, ami által akár mi magunk is formálódhatunk.

Elment egy magyar hegymászó, és emberek tömegei kezdték el osztani az észt, sőt érzik úgy, hogy mindenképpen állást kell foglalniuk, és mindenképpen véleményt kell mondaniuk az esetről. Ezeknek a véleményeknek a többsége olyan ítélet, amiben a saját valóságuk, belső világuk tükröződik vissza.

Mert alapvetően a világban történő dolgok és mások választásai hatnak ránk, és rámutathatnak a bennünk lévő, eddig tudattalan folyamatokra is. Érdemes ilyenkor a kényszeres ítélkezés helyett arra fókuszálni, és azt tudatosítani, hogy vajon miért érzünk kényszert a bennünk lévő érzések, energiák másokra való öntésére? És ha messzemenően igazságot osztanánk, akkor pedig azt megnézni, milyen igazunkhoz is ragaszkodunk valójában? És miért?

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Hogy engem nem érintett volna meg az, ami történt? Dehogynem. Napokon keresztül vizsgáltam a saját érzéseimet, ellenállásaimat, és próbáltam megengedésbe kerülni azzal, amivel kapcsolatban korábban nem voltam. De ezt teljesen csendben tettem, magamban, időt adva a saját nézőpontjaim mögötti okok feltérképezésére. És ennek köszönhetően rövid idő alatt megváltozott bennem az, ami korábban mozgatott, és el tudtam kezdeni másképp látni a dolgokat, feloldva a bennem eddig tudattalanul működő energiákat. Anélkül, hogy ezt másokkal kényszeresen megosztani vágytam volna.

Van egy trend a világban, hogy amit mi magunk nem választanánk, azt megítéljük, rosszá téve a másik választását. A másik pedig, hogy kényszeresen érteni akarjuk a másikat, és azt hisszük, ahhoz, hogy elfogadjuk, amit tett, mindenáron azonosulnunk kell vele. Az emberek nagy része csak azt képes elfogadni, ami egyezik azzal, amit ő választott volna. Pedig a valódi elfogadás nem függ a megértéstől. És jelenleg emberek tömegei állnak elfogadás próba előtt…

Képes vagy-e elfogadni a másik választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Képes vagy-e nem megítélni más választását, még akkor is, ha te mást választanál abban a helyzetben? Látod-e az ő nézőpontját? Nem rosszá téve azt?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

NEM kell UGYANAZT választanod ahhoz, hogy elfogadj másokat. Nem kell ugyanazt választanod, hogy tisztelj másokat és mások választásait. Felsőbbrendűen ítélkezni, minderre ráadásul a családot és egy gyermeket használva pedig végképp nincs szükség. Ha számodra valaminek az elfogadása nehéz, akkor ahelyett, hogy az ítéleteidet a világra öntöd, másokat bántalmazva ezzel, töltsd inkább azt az időt a saját belső világodban, megvizsgálva azt, hogy mi is szülte mindezt az ellenállást és ítéletet benned, hogy ez a külső történés ilyen nyomógombként tudta felszínre hozni a benned lévő energiákat.

Ez viszi előre a világot és teremt tisztább, elfogadóbb kapcsolatokat is. Ha pedig mindenáron meg akarod érteni, kezdj el befogadni külső nézőpontokat. Ha mindenáron meg akarod érteni, kezdd el elengedni a ragaszkodásodat a saját igazadhoz, jóvá téve az ítélkezést, amit fenntartasz. De ahhoz, hogy elfogadj másokat, valójában nem, egyáltalán nem kell értened őket. Egyszerűen csak tiszteld a lényét, tiszteld a választását, tiszteld a bátorságát. Mert a valódi elfogadás erről szól.

5+1 félreértelmezés a vonzás törvényével kapcsolatban

5+1 félreértelmezés a vonzás törvényével kapcsolatban

Amikor a vonzás törvénye berobbant a köztudatba, az egy mérföldkő volt az önismeret és a személyiségfejlődés területén, azonban az olyan könyvek, mint például a Titok, pont a valódi titkot nem árulták el, pusztán felszínesen értelmezték a vonzás törvényét. Mi az az 5+1 legfontosabb félreértés a vonzás törvényével kapcsolatban, amit ha felismersz, sokkal hatékonyabban tudod működtetni, mint eddig? Ha szeretnéd tudni, olvass tovább.

A vonzás törvénye jelentősége

A legnagyobb haszna annak, hogy a vonzás törvénye fókuszba került a 2000-es évek elején az volt, hogy rávilágított a pozitív gondolkozás jelentőségére. Ez az emberek össztudatosságának fejlődésében egy fordulópont volt.

A világ megismerte annak a következményét, hogy nem mindegy, hová helyezi a fókuszát, a negatív vagy a pozitív dolgokra.

Mindez mérföldkő volt az önismeretben, hiszen innentől kezdve minden ember kezébe vehette az irányítást a gondolatai felett. Azonban az azóta eltelt időben már túllépett a világ a negatív-pozitív gondolkodás polaritásán, és vannak olyan haladóbb, mélyebb és pontosabb összefüggések, amelyeket ismerve még hatékonyabban lehet használni a vonzás törvényét, és tovább lehet lépni a tudatosság útján.

1.   Nem minden gondolat válik valósággá

A vonzás törvénye egy Univerzális törvényszerűség. Hasonló hasonlót vonz. Ezt azonban az ezoterikus irodalomban messzemenőleg leegyszerűsítették a gondolatok és az érzések szintjére. Maga a wikipédia is úgy fogalmaz:

A vonzás törvénye egyszerűen megfogalmazva: minden gondolat valósággá válik. Azt a dolgot, amelyre gondolsz – legyen az akár jó, vagy akár rossz – vonzod magadhoz, és így elérheted.

A két mondat közül az első azonban hazugság. Túlzott leegyszerűsítés, ami számtalan félreértésre adhat okot. Nem minden gondolat válik valósággá.

A teremtés folyamatában a vonzás törvénye csak az egyik összetevő, de nem a legjelentősebb.

A vonzás törvényének félreértelmezése miatt azonban emberek tömegeit látom nem választásban, nem cselekvésben, megállásban, mert hallottak valamikor a vonzás törvényéről, elkezdtek jó dolgokra gondolni, és azt hiszik, hogy ez elég a valóra váláshoz.

2.   Ha csak gondolsz rá, az önmagában kevés

A vonzás törvényével egyidőben terjedtek el a különböző vizualizációs technikák. A vizualizáció egy hasznos eszköz, de az emberek nagy része nem megfelelően használja a teremtés folyamatában.

Aki a vizualizációt nem eszközként használja, hanem céllá teszi, egyszerűen megakasztja az életét.

Ők a kanapén, vagy az asztal mögött álmodozók, az elméletben élők, akik sosem lépnek a gyakorlati megvalósítás útjára. Ha jól akarod használni a vizualizációt, akkor arra használd, hogy a hitrendszeredet tágítod vele, beemeled a valóságodba mindazt, amit szeretnél elérni, de ezt követően elkezdesz választásokat hozni és cselekedni.

Ha csak gondolsz rá, az önmagában kevés. És nem, ilyenkor nem az a megoldás, hogy egy újabb önfejlesztő könyvhöz nyúlsz, vagy újabb tanfolyamra mész el, hanem hogy beleállsz a gyakorlati megvalósításba, elkezdesz választani és tenni a megvalósulásért.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

3.  Nem azt vonzod magadhoz, amire gondolsz, hanem azt, aki vagy

Erről aztán végképp nem beszélnek a sablonos, felszínes, (önjelölt) ezo-spiri tanítók. Mert nem csak azt vonzod, amire gondolsz, nem csak azt vonzod, amit érzel. Igen, vonzol az érzéseiddel IS, a gondolataiddal IS, de amivel alapvetően vonzol, az az ENERGIÁD. És ez megmagyarázza azt, hogy ha szakadatlanul gondolsz valamire, mégsem válik valóra, akkor vagy nem tettél érte (eleget), vagy az energiádban, a saját lényedben (múltadban, kötődéseidben, elköteleződéseidben, múltbeli választásaidban) van valami, ami megakadályozza ezt.

Nem azért nem történik ilyenkor valóra válás, mert az Univerzum pikkel rád, és másokat jobban szeret.

Egész egyszerűen habár bármennyire is vágysz rá, energetikailag blokkolod a megjelenést, megmutatkozást. Igen, Te magad.

4.   Nem elég, ha vágysz rá, választanod kell

Aki a vonzás törvényét a gondolatokra és az érzésekre korlátozza, az valójában megmarad a vágyak szintjén, a vágyakozás valóságában. A vágyakozás azonban nem választás, nem teremtés.

A teremtés folyamatában valami akkor válik valóra, ha azt választjuk, ÉS nincs energetikai akadálya annak, hogy megvalósuljon.

Ez az energetikai akadály lehet:

  • Önszabotázs, önbüntetés, önkorlátozó hiedelem, aminek az alapja egy múltbeli nézőpont, választás, elköteleződés, hitrendszer.
  • A nem vagyok elég jó, nem érdemlem meg, nem vagyok képes rá hazugságai. Önértékelési problémák, önszeretet, magabiztosság problémák.
  • A befogadás elutasítása.
  • A nagyobbá, többé, gazdagabbá válásnak való ellenállás.
  • És még számos láthatatlan, tudattalan módon vagyunk képesek megakadályozni magunkat a vágyaink valóra válásban.

Az akadályok szinte mindig láthatatlanok, ezért a tudatosítás és a transzformáció lesz a kulcs a felszámolásukhoz.

Tehát aki pusztán vágyakozik, vizualizál, de nem választ, az elkezdheti bevonzani mindazt, amit szeretne, de az nem fog megérkezni hozzá, energetikailag félúton megragad. A vágy irányt mutat, de ahhoz, hogy a valóságoddá váljon, választanod kell és felszámolnod minden blokkot, akadályt, hogy érkezhessen.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

5.   Ha elhisszük, hogy lehetséges, akkor rögtön valósággá is válik

Nem, nem válik rögtön valósággá. Ha elhiszed, hogy lehetséges, akkor megnyitsz neki egy ajtót, elkezded beengedni. De önmagában ez is kevés. A választás után tenni is kell érte, sőt nem csak fizikailag tenni, hanem szinte mindig valami belső transzformációt is magával hoz a folyamat. Különösen akkor, ha valami igazán nagy dologra vágysz, és nagy dolgot választottál, fontos, hogy tudatosítsd:

Hajlandó vagy-e azzá válni, amivé akkor válsz, ha meg is kapod?

Tipikus példa a váratlan lottónyertesek esete. Aki nincs felkészülve a gazdagságra, tele van önkorlátozó hitrendszerekkel, tudatalatti elutasítással, annak, ha pénz is érkezik az életébe, azt hamar el is veszti, mert nem vált azzá, aki meg tudja tartani. Ezért a leghasznosabb kérdés ilyenkor:

Mi az, ami lehetek, mi az, amit tehetek, hogy valóra váljon mindaz, amit választottam? A lenni és a tenni egyaránt fontos.

+1. A negatív gondolatok kizárásával nem történik semmi rossz az életedben

Mindig mosolygok, amikor valaki azt mondja: „Akkor nem gondolok, nem figyelek egyáltalán rossz dolgokra, nehogy bevonzzam őket.” Más az, amikor valaki tudatosan felemelkedik a negativitásból, és pozitív rezgésre törekszik, és más az, amikor valaki ki akarja zárni a rosszat az életéből.

A kizárás sosem működik. Sőt, az sem, hogy ha valami (rosszról) azt tetteted, hogy nincs, mert az attól még igenis hat rád.

Tehát megint visszautalnék a 3. pontra. Azt vonzod, aki vagy. Ez felülírja az „azt vonzod, amire gondolsz”-t. Tehát ha például negatív érzések vannak benned, nem az a jó módszer, hogy nem veszel róla tudomást, hanem ha hajlandó vagy ránézni, meglátni, ébernek lenni rá, tudatosítani, majd ezt követően megváltoztatni, transzformálni. Utána már nem fog hatni rád. De ha azt tetteted, hogy minden szép és jó, miközben valójában egyáltalán nem, azzal szabotálod és elvágod magad annak a lehetőségétől, hogy változást teremts, és a változásnak köszönhetően már tényleg ne tudjon hatni többé rád.

Mindezek alapján, vizsgáld most meg, te mennyire használtad jól a vonzás törvényét? Mi az, amit ma megtudtál róla, és hogyan tudod ezek után tényleg úgy működtetni, hogy segítsen megteremteni azt az életet, amit választottál?

Ha tanulnál még többet a vonzás törvényéről, ajánlom szeretettel az Azt vonzod, aki vagy online előadásomat.

Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass

Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass

Az Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass a tudatos, könnyed és örömteli teremtés és élet felé nyitja meg az utat azáltal, hogy megmutatja annak a lehetőségét, hogyan teremts együtt az Univerzum láthatatlan segítőivel.

Ahhoz, hogy együtt teremthess az entitásokkal, hajlandónak kell lenned érzékelni őket, kapcsolódni velük és befogadni tőlük. Ehhez pedig képessé kell válni a falaidat, ellenállásodat, eddigi korlátozó nézőpontjaidat elengedve, a korábban elhitt hazugságokat, korlátozó nézőpontokat felismerve, a lehetőségeidet meglátva és választva, Önmagad erejébe, nagyságába, képességeibe beleállva, egyenlő partnerként kapcsolódni hozzájuk. Egy Társteremtői minőség mindez, ami magában foglalja mind az entitásokkal mind Önmagaddal kapcsolatban számos dolog meglétét és elismerését, melynek részleteiben ezen a hétvégén mélyedünk el.

Az Együtt teremtés az Entitásokkal a tudatosságnak egy magas szintje. A lehető legnagyobb könnyedség, bőség és öröm vár rád az entitásokkal való együtt teremtésnek köszönhetően!

A Masterclass témái:

1.nap

Energetikai és Éberség alapismeretek, az entitások érzékelése   

  • Energetikai alapismeretek
  • Te uralod az energiát, vagy az energia ural téged?
  • Ne akarj kizárni egyetlen energiát se
  • A látható és láthatatlan közötti falak feloldása
  • Energiák és az éberség
  • Az éberséggel szemben emelt akadályok tudatosítása
  • Az éberség szerepe az entitásokkal kapcsolatban
  • Az entitások érzékelése

Az entitásokkal kapcsolatos hitrendszerek és képességek

  • Te és az entitások
  • A hitrendszereid, nézőpontjaid felülírása
  • Az entitások nem félelmetesek
  • Az entitások nem nagyobbak vagy erősebbek nálad
  • Múltbeli tapasztalások hatásának feloldása
  • Az entitásokkal kapcsolatos képességek
  • Az entitásokkal kapcsolatos elköteleződések feloldása
  • Az, hogy milyen entitások kapcsolódnak hozzád, a tudatosságodtól függ

Az antitudatos, démoni valóságokhoz fűződő kapcsolat felszámolása 

  • Entitások és a kontroll
  • Démonok teremtése és fajtái
  • A nagyságod és erőd démonizálása
  • Démoni energia máson keresztül
  • Az antitudatossághoz kapcsolódó entitások
  • Mágia, varázslat, bűbáj, fekete mágia felismerése és felszámolása
  • Az ítélet alapú valósághoz való elköteleződés felszámolás

2. nap

A tisztán érzékelő képességek tudatosítása  

  • A tisztán érzékelés: a kulcs az igazsághoz
  • A szív szerepe a tisztán érzékelésben és a választásokban
  • A tisztán tudás elismerése és választása
  • Kilépés a „Nem tudom” tudatlanságából
  • Intuíció és megérzés: Belépő a tisztán érzéshez
  • A tisztán érzés képessége
  • Empatának lenni: Nem kell, hogy nehéz legyen számodra
  • Tisztán látás tisztítások
  • Nem hatása alá kerülni annak, amit látsz
  • Tisztán létezés és Igaznak lenni
  • Az igazsághoz való ragaszkodás és a hazugságnak való ellenállás feloldása

Kapcsolódni az entitásokkal      

  • A tudatos entitásokkal való kapcsolódás
  • Sebezhetőnek lenni a láthatatlannal
  • Az irányítás és kontroll elengedése
  • Sebezhetőség az entitásokkal
  • Elkülönülés az entitásoktól
  • Fájdalom és bántalmazás emlékek feloldása
  • A láthatatlan falak feloldása
  • Az ellenállásban levő erő felszabadítása
  • Az entitásokhoz kapcsolódó kötések feloldása
  • Bízni az entitásokban
  • Vezetni, de nem megvezetve lenni
  • Tiszta csatornának lenni, médiumi képességek
  • Kérdések a tudatos entitásokkal való kapcsolat felvételéhez

Együtt teremtés az entitásokkal

  • Készen állni az Együtt teremtésre
  • A tisztán teremtésről
  • Kérni az entitásoktól
  • Entitások használata és uralása
  • Az entitások és a lehetőségek
  • A szabad akarat és az entitások
  • Az entitások és a könnyedség
  • Választás és befogadás az entitásoktól
  • Együtt teremteni, „túl nagyot” teremteni az entitásokkal

Az angyali minőségbe való felemelkedés:  Varázslás és csodák teremtése   

  • Varázslás és a varázsló minőség tisztítása
  • Az angyalokkal való kapcsolódás
  • Az angyali minőség felismerése
  • Kérni és befogadni az angyaloktól
  • Portálok
  • Kapcsolódás az angyali térrel
  • Mi az, amit az angyalok kérnek tőled?

Az Együtt teremtés az Entitásokkal egy haladó kurzus azok számára, akik megérkeztek a tudatosságnak arra a fokára, ahol a saját erejükbe, képességeikbe, lehetőségeikbe hajlandóak beleállni és választásokat hozni, kapcsolódva az entitásokkal, mert örömmel és könnyedséggel szeretnének teremteni.

 Milyen hozzájárulások lehetnek az entitások az életedhez, és milyen hozzájárulás lehetsz te számukra? Mi az, amit ajándékoznának számodra? Készen állsz a befogadásukra?

Ez a tanfolyam kapcsolódik az új generációs tudatosság energiájába, amit a Szívtudatosság nyitott meg, ami által elérhetővé vált az Egység energiájából történő teremtés. 

Időpont: 2024. május 11-12. 9.30 – 17.00

A tanfolyam előtt ajánlott: a Szívtudatosság ébredése 9 napos online kurzusnak a meghallgatása, elérhető: ITT.  És az Entitás Tisztítás Gyűjtemény meghallgatása, elérhető ITT.

Helyszín: Online, Zoomon történik az előadás.

Ár: 120.000 Ft (315 Euro). Az Entitás Tisztítás Gyűjteménnyel együtt: 150.000 Ft (395 EUR). Ha részt vettél az elmúlt két évben az általam tartott bármelyik Együtt teremtés az Entitásokkal tanfolyamon, akkor számodra a Masterclass féláron elérhető.

Az Együtt teremtés az Entitásokkal Masterclass választása esetén a május 10-i esti entitás előladás ajándék.

A tanfolyam tartalmazza a tanfolyam felvételét és egy  egyedülálló,105 oldalas komplex, átfogó írásos anyagot a témában, valamint egy workshop utáni egy alkalmas, 1 hónapon belüli online utókövetést, ahol a megtanultak gyakorlatba ültetésével kapcsolatos kérdéseidet teheted fel.

Részletfizetésre van lehetőség, két részletben. Az első részlet a Masterclass napjáig, am ásodik legkésőbb utána 30 napon belül. Ezzel kapcsolatban, vagy ha bármi további kérdésed lenne, érdeklődj nyugodtan a hello@horompoandrea.hu címen.

Fizetési mód: Bankkártya, átutalás

Kérdés esetén keress bizalommal a hello@horompoandrea.hu címen.

Szeretettel látlak!

dr. Hörömpő Andrea – Tudatosság Mesterfokon
Író, Tudatosság- és Éberségmentor

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Mesék vagy valóságok? Bevezetés az entitások világába

Az a történelmi változás, amiben jelenleg élünk, magával hozza a látható és a láthatatlan közötti mesterségesen teremtett és fenntartott határok feloldását. Az elmúlt évezredek a racionális és látható világok és működések dominanciáját hozták magukkal, aminek köszönhetően a láthatatlan világa másodlagossá, szélsőséges esetben értéktelenné, üldözötté vált. Így azok számára, akiknek képessége van ezen a területen, a képességeik, és ezáltal az erejük és a lehetőségeik is korlátozásra kerültek.

Valaha léteztek olyan terek, birodalmak, valóságok, ahol az ítélet nélküli, egymás különbözőségét elfogadó Egység energiája volt a meghatározó. Ebben a térben természetes volt az emberek és különböző lények – legyenek akár láthatók, akár láthatatlanok – egymás mellett élése és harmóniája.

A tudatosságnak ezen a magas szintjén az entitások még nem is feltétlen voltak láthatatlanok az emberek számára. Olyan magas és tiszta minőségben létező lények voltak, akik az Egység tudatosságának és harmóniájának a részei voltak. Később, az idők múlásával ezen lények eltűntek, láthatatlanná váltak az emberek számára, és az emberek őket a mondák, mesék valóságába száműzték, elhitetve azt a hazugságot, hogy a létezésük talán igaz sem volt, és hogy nem lehetséges a velük való újra kapcsolódás.

Entitások alatt az önálló egységként működő személyt, élőlényt vagy egyesülést értjük. A szó eredete: A latin entitas = élőlény, entheus = lélekkel rendelkező. Valami, ami létezik, ami definiálható, mástól energetikailag megkülönböztethető. Tág értelemben entitással bír egy fizikai, testben élő személy, egy jogi személy, de szűkebb értelemben entitásként tekintünk a fizikailag nem feltétlenül látható, de energetikailag érzékelhető lényekre is.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A tudattalanság dominanciája magával hozta azt a sajnálatos következményt, hogy mind ezen lények, mind azok a személyek, akik korábban hozzájuk kapcsolódtak, velük hasonló minőségűek voltak, vagy valamiféle képességük volt velük kapcsolatban, üldözötté váltak. Az emberi tudattalanság olyan mértéket öltött, hogy a Föld nem tudott otthonná válni a tudatos entitások számára. Létezik azonban egy világ, egy valóság, a mesék és mondák valóságán túl, ahol elérhetőek.

Ahogy egyre több ember választja a felemelkedést, a Szívtudatosságból élést, és kapcsolódik az igazi Önmagához, éli a saját isteni minőségét, úgy kezdenek ezek a tudatos és tiszta energiájú entitások újra kapcsolódni hozzánk, mutatva számunkra lehetőségeket, segítve minket saját magunk, egymás és a Föld felemel(ked)ésében.

A világ fejlődésének, evolúciójának része, hogy nem csak az emberiség, de az Univerzum egyéb lényei is évezredekkel ezelőtt az Egység harmóniájából a poláris valóságba kerültek. Mindez a „jó” és a „rossz” folyamatos harcát jelenti már évezredek óta, ami az emberi tudatosság fejlődésének előre haladtával lehetőséget ad a „rossz” meghaladására és a „jó” melletti elköteleződésre. Vannak olyan isteni és örök értékek, minőségek, amelyek tértől, időtől függetlenül mindig is léteztek, és ezen értékek és minőségek választása vagy nem választása tétetik próbára az emberi létezés során is.

Ahogy azonban egyéni szinten történik a felemelkedés ebbe a magasabb és tisztább minőségbe, úgy nyílik ki egyre jobban a világ a tudatos emberek számára, és mutatkozik meg egy olyan valóság, amiről eddig keveset tudtunk. De mindez a tudás mégis sejtszinten ott van bennünk, csak olyan erősen száműztük a tudatunk mélyére, hogy saját magunk számára is meg kell engedni ezzel a mély és belső tudással való szembenézést. Azt, hogy van valami a láthatón túl, és azért, mert az emberi szem számára bármilyen energia, lény nem látható, attól az még igenis létezik. Egy letűnt kor öröksége pusztán a látható uralma, ennek meghaladása ennek a kornak a legnagyobb lehetősége.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Az entitásokkal kapcsolatban te is rendelkezel saját tudással, hiszen valaha Te is Egységben voltál nem csak Önmagaddal, de a Világgal, a környezeteddel is. Az Egység energiaterében az is látható, könnyen érzékelhető volt, amit most láthatatlannak érzékelünk. Az emberi tudatosság radikális csökkenésével azonban a test funkciói is megváltoztak, a tiszta éberségért felelős szervek elcsökevényesedtek, ami hozzájárult ahhoz, hogy láthatatlanná váltak a magasabb rezgésű energiák, lények, így az entitások is számunkra. Az emberi szem nem feltétlenül alkalmas az érzékelésükre, de az egyéni tudatosság növekedésével, a test és az éberséget segítő szervek fejlesztésével ez könnyebbé válik.

Emlékezz vissza arra az Egység élményre, amikor még benned is megvolt mindez! Engedd most meg magadnak, hogy ez a tudás felszínre jöjjön! Még akkor is, ha nagy ellenállásod, félelmed, kétséged van ezzel a témával kapcsolatban, és bizonytalan vagy. Az ellenállásokon túl megmutatkozik a tudásod.

Mit tudsz az entitásokról, amit nem engedsz meg magadnak, hogy tudj?

Megengeded-e magadnak, majd választod-e, hogy tudj ÉS ez a tudás könnyedséggel és örömmel párosuljon?

Mi az, amit már most is elismerhetsz az entitásokkal kapcsolatos tudásoddal kapcsolatban? Írj egy listát róla és kezd el használni őket a hétköznapokban!

 

Részlet az Entitás Tisztítás Gyűjteményből. Részletes leíráshoz és megvásárláshoz kattints ide.

Vakokat nem lehet látóvá tenni, amíg ragaszkodnak a sötétséghez

Vakokat nem lehet látóvá tenni, amíg ragaszkodnak a sötétséghez

A Megmondók korát éljük. Mindenki jogot formál magának arra, hogy mindenhez IS ért, és ezt joga van kinyilatkoztatni. Az már egy magasabb tudatszintet feltételez – amin ezek a dühös, ítélkező emberek nincsenek – hogy valaki a semlegesebb, elfogadóbb, megengedőbb energiával nyilvánuljon meg. Vakként ragaszkodnak a saját igazukhoz és nézőpontjukhoz, szítják a feszültséget, a harcot és képtelenek befogadni más nézőpontokat. Hogyan kezeld ezeket az embereket? Néhány gondolatot vetettem papírra a témáról.

Az elmúlt időszak felszínre hozott az emberekben nagyon sok tudatalatti dühöt, erőszakot, elfojtást, és sokan azon a nézőponton vannak, hogy joguk van a nézőpontjuknak gátlástalanul hangot adni, anélkül, hogy figyelembe vennék azt, hogy ennek másokra mik lesznek a következményei. Az ilyen emberek alapvető jellemzője:

  1. A saját igazuk az egyetlen igazság. Nem látnak és hallanak meg más nézőpontokat. Teljes elutasítás és kizárás mindenre, ami kicsit is más, mint az ő nézőpontjuk.
  2. Nem csak elutasítanak más nézőpontokat, hanem megítélik, válogatás nélküli eszközökkel. Megalázás, megszégyenítés, verbális vagy fizikai bántalmazás az eszköztáruk rendszeres része.
  3. Támadnak és támadásra szítanak. Sokszor gyűjtenek maguk köré embereket, és ha igazolva látják a saját nézőpontjukat, az megerősíti őket abban, hogy mivel más is úgy gondolja, tényleg igazuk van.
  4. Az erőszak az eszközük ahhoz, hogy erősnek érezzék magukat. Ezen energiák fenntartásából szerzik az erejüket, másokat elértéktelenítve és elerőtlenítve. Ez a működés alapvetően öncélú, ami a szembenállás, harc, ítéletek, félelemkeltés, harag energiáját erősíti és tartja fenn.
  5. Elnyomják a másságot elfogadókat. Mindenki, aki kicsit is elfogadó, megengedő, azt akár nyilvánosan is megpróbálják megalázni, ezt a minőséget rosszá, gyengévé teszik, kifigurázzák.
  6. Direkt félreértelmeznek dolgokat, belemagyaráznak helyzetekbe, ellenvéleményekbe olyat, ami valójában nincs is benne. Tudatosan – már ha használható ez a szó az ő működésükben egyáltalán – ferdítenek, gyártanak hazugságot, amit manipulációra és félelemkeltésre használnak.
  7. Nem akarják meglátni az igazságot és a valóságot. Mások igazságát, mások valóságát. Egy olyan világot szeretnének, ahol csak és kizárólag a saját igazuk létezik, az kerekedik felül.
  8. Nagyon erős démoni energiát működtetnek. Ez az energia pedig fenntartja a pusztítást. A pusztítás számukra érték, és azt élik meg, minél inkább pusztítanak, az annál inkább igazolja az erejüket. Összekeverik az erőszakot az erővel.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Mindez energetikailag az egész világban tapasztalható, vannak olyan helyek, országok, ahol jobban. Tulajdonképpen a világ nagyon erősen válik szét és mutatkozik meg egy elfogadó, a másságot megengedő, azt biztosító tér, és egy olyan tér, ami ezt messzemenően üldözi és bármilyen harc árán is fenntartja.

Mit lehet tenni, amikor ilyen emberrel találkozol, akár a virtuális térben, akár személyesen?

  1. Az első és legfontosabb, hogy ne hagyd, hogy a saját valóságába visszahúzzon. A legtöbbször nem is feltétlen szükséges reakció az ilyen viselkedésre. Látod, hogy mit csinál, tisztában vagy vele, de nem azonosulsz vele, és nem ellenállsz neki.
  2. Védd magad, ha fizikai bántalmazás ér, ne hagyd, hogy bántsanak, de ne védd a saját nézőpontodat, álláspontodat! Ahol védekezés van, az még fenntartja a harc energiáját. Tehát azt mondom, szabj határokat – ez nem védekezés! Ne engedj meg bármit bárkinek, de ne ragaszkodj te magad sem a saját nézőpontodhoz.
  3. Ne akard őt meggyőzni! Nem fog menni! Hiszen az ő alapműködése a harc, és ehhez ragaszkodik valójában. Ésszerű okokkal nem meggyőzhető. Mert akkor el kellene engednie a harchoz való ragaszkodást.
  4. Engedd meg, hogy a másik másképp lát valamit. Az ilyen ember benne ragadt a saját sötét erőszakos valóságában és vak minden szépre, jóra, a békére. Folyamatos igazolásokat gyárt magának, hogy miért tartja fenn a harc energiáját.
  5. Mutass, teremts, élj egy más energiát, más működést, más életet, de ne reakcióban az ilyen emberek támadására, hanem azoktól függetlenül. Te csak tedd a dolgod magabiztosan, határozottan, szeretetteljességgel.
  6. Tudatosítsd a saját értékrendedet, tudd, hogy számodra mi az, ami igaz és élj eszerint. Anélkül, hogy másokat győzködnél arról, hogy ez a jó és a helyes. Aki hasonló értékrend szerint él, az kapcsolódni fog hozzád. Másokkal pedig ne foglalkozz.
  7. Tehát legyél éber arra, mi zajlik körülötted, de nem kell, hogy a hatása alá kerülj. A homokba dugom a fejem, és „ha nem látom, akkor nincs” módszer a tudattalanság eszköze. Van választásod, hogy hagyod azt, hogy hatással legyen rád bármilyen energia, vagy nem.
  8. Ha hatással van rád, ott érdemes megvizsgálni, hogy milyen nézőpontoddal, választásoddal, elköteleződéseddel teremted ezt. Ezek feloldásával és tisztításával saját magadat tudod felemelni egy magasabb tudatosságba, és onnan tudod teremteni a saját életed.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Vakokat nem lehet látóvá tenni, amíg ragaszkodnak a sötétséghez. Engedd meg másoknak ezt, de azért mert ők így működnek, neked nem kell. Nem kell azonosulj ezekkel a nézőpontokkal. Csak aki hajlandó látni az igazságot, annak lehet megmutatni azt!

Még korábban készítettem egy anyagot, A háborún túl az Egység felé címmel, ami sok háború és harc tisztítást tartalmaz, ez ingyen letölthető innen. Ajánlom szeretettel, hogy segítsen a harc energiájából való kikerülésre!

Sors vagy szabad akarat? A szív karmikus terhei

Sors vagy szabad akarat? A szív karmikus terhei

A szívben nagyon sok láthatatlan energia, fájdalom, elutasítás, ítélet, harag, bűntudat halmozódott fel. Sok kötés, elutasítás, kizárás, eskü, fogadalom, ítélet kapcsolódik hozzá előző életeinkből, ami egyszerűen korlátoz a szabad választásban, a jelenben a teljesség megélésében.

A hozott nézőpontjaink részben korlátozzák, részben determinálják a választásainkat, ha nem kérdőjelezzük meg őket. 

A tudatosság abban hoz változást, hogy az eddig láthatatlanul, tudattalanul minket irányító nézőpontokat, választásokat elkezdjük felismerni, elismerni, és ennek a tudatosításnak köszönhetően, amikor már látjuk, hogy miben vagyunk valójában, lehetőségünk nyílik arra, hogy megváltoztassuk.

Amit nem tudatosítasz, azt nem tudod megváltoztatni sem.

A karmikus körökből, vagyis az állandóan ismétlődő élethelyzetekből való kilépéshez tehát a tudatosság lesz az az eszköz, ami végül elvezet a tényleges, már a múlt kötése nélküli szabadsághoz. A „Sors” szó használata azonban könnyen elcsábít minket abba az irányba, hogy a felelősséget a választásainkkal kapcsolatban valami láthatatlan erőre fogjuk, amit nem tudunk irányítani.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A karma törvénye az Univerzum törvénye, ami tőlünk függetlenül hat. 

De a választást mi hozzuk, és a múltban is mi hoztuk. Amit tehát ebben az életünkben Sorsnak élünk meg, az az előző életek választásainak karmikus következménye.

A karma maga az ok-okozat törvénye, azt jelenti, hogy minden választásunknak, cselekedetünknek következménye van. Ezen következmények nem feltétlenül egy életben mutatkoznak meg, hanem életeken keresztül átívelnek, mivel az energiák kiegyenlítődésre törekszenek. Minden élethelyzetet mi teremtünk magunk számára, a tudatosságunktól függ az, hogy mennyire tudatosan (tehát tudjuk, hogy mivel, hogyan) vagy éppen tudattalanul.

Karmikus „csomagnak” azt nevezzük, amit előző életeinkből energetikailag hozunk magunkkal. 

A valódi szabadság ezen karmikus energiák, kötések, kapcsolatok elengedésével, kioldásával köszönhet be az életünkbe. Amíg mindez nem történik meg, addig a jelenünket és a jelenben lehetséges választásainkat alapvetően a karmikus terheink és a múltunk determinálják. Avagy a Sors és szabad akarat kérdésköre mindez, hogy mennyire van szabad akaratunk, vagy a Sors diktálja a lépéseinket. Az eddig jelen lévő minták alapján a szabad akaratunk a karmikus erők által korlátozott volt.

Habár sokan azt hiszik, hogy a halál, majd az azt követő új élet teljesen tiszta lappal történő újrakezdést jelent, ez valójában teljesen téves hitrendszer.

Hiszen energetikailag nem törlődik belőlünk semmi a halállal. A testünktől válunk meg, és váltunk ezáltal más szerepet. A lélek ugyanott folytatja ahol abbahagyta, pusztán egy új testben, új környezetben, új lehetőségekkel. De a szembenézések, feladatok addig jönnek, amíg a felszín alatt meghúzódó energiákat meg nem oldjuk, meg nem változtatjuk, át nem transzformáljuk őket. A „rossz hírem” az, hogy nem lehet megúszni, bármennyire is szeretnénk olykor. Még halállal sem úszhatjuk meg, maximum csak időt nyerünk általa és elodázzuk.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Habár mindenkinek szabad választása van az élete során, az emberek jelentős többségénél ez a szabadság valójában leszűkül a karmikus terheknek köszönhetően. Aki karmikusan sok terhet hordoz magával, sok fix nézőpont, eskü, fogadalom, elköteleződés köti, annak a mozgástere jóval kisebb, mint ami lehetne, és a választásaiban ezen karmikus erők dominálnak. Az, hogy kikerülsz-e ezen láthatatlan erők hatása alól, kizárólag a te választásod, ami pedig az elköteleződéseden, éberségeden, tudatosságodon múlik.

Mennyire hagyod, hogy mások lebeszéljenek, kétséget ültessenek el benned, az ítéleteikkel megállítsanak? Mennyire félsz vagy mersz választásokat hozni, mennyi energiát teszel bele, mennyire vagy hajlandó szembenézni Önmagaddal, a saját sokszínűségeddel, fényeddel és árnyékoddal, angyalaiddal és démonaiddal?

Valójában tőled függ minden. Te teremtetted, Te is tudod megváltoztatni. Ez fontos, nagyon fontos hangsúlyozni, úgyhogy leírom még egyszer:

TE TEREMTETTED, TE IS TUDOD MEGVÁLTOZTATNI.

Tehát itt van az ideje, hogy eldöntsd, mit szeretnél valójában, mit jelen számodra az élet, milyen célod van vele, mit vársz tőle? Túlélni akarsz, vagy túlteremteni minden eddigi életedet, és lehetőségeidet megvalósítva egy nagyszerű, boldog életet élni?

Amiben ez az életünk egyedülálló és különbözik talán minden eddigitől, hogy óriási lehetőség van az újrakezdésre. 

Aki hajlandó lelkének tényleg minden árnyával és a múltjának minden elkerülni vágyott élethelyzetével szembenézni, annak számára biztosított a halál nélküli újjászületés lehetősége. Ez lehet, hogy néhány évig kényelmetlen és nehéz élethelyzeteket hoz, de ha most vagy olyan bátor, hogy hajlandó vagy szembenézni és nem akarod megúszni, akkor leteheted a karmikus, életeken keresztül magaddal hurcolt terheidet.

Amennyiben szeretnél még több információt, összefüggést a karmával kapcsolatban, várlak A karma mítoszain túl: Karmaoldás Mesterfokon. 7+1 napos intenzív tudatosság programsorozatra. Részletek és jelentkezés itt lehetséges:

A karma mítoszain túl: Karmaoldás Mesterfokon. 7+1 napos intenzív tudatosság programsorozat

Megbékélés a múlttal, elindulás a jövő felé

Megbékélés a múlttal, elindulás a jövő felé

„Hálás vagyok a múltamért és a múltbeli választásaimért.” Ki tudod-e ezt mondani, tiszta szívből, anélkül, hogy megítélnél bármit is a múltadban? Az új érkezéséhez legtöbbször a régi lezárása szükséges. Vannak nagyobb ciklusok az életünkben, és most is ilyen váltásban vagyunk. Ahhoz pedig hogy egy teljesen új élet, valóság nyíljon meg, a régivel való teljes megbékélés szükséges.

Ennek a megbékélésnek a kulcsa pedig az ítéletek feloldása. Annak a tudatosítása, hogy nincs helyrehozhatatlan választás, nincs végletes hiba. Amit nem tudsz ebben az életedben helyrehozni, azt majd megteszed a következőben. Hogyan? Egy új, jó esetben tudatos választással. Mert mindig van választásunk, csak ezeknek a választásainknak a nagy részét eddig legtöbbször tudattalanul hoztuk, így folyamatosan ugyanolyan, vagy nagyon hasonló helyzeteket teremtve magunk számára.

A tudatos választás azt jelenti, hogy tudom, vagy ha nem, hajlandó vagyok legalább ránézni, hogy az eddigi életemet milyen energiákból, nézőpontokból, választásokból teremtettem. És feltenni a kérdést, ezt akarom-e tovább folytatni, vagy valami mást? Ha mást, akkor pedig mi az az új választás, új energia, új minőség, amit választhatok? És ahhoz mit kell tennem?

Mert a választás és a változás nem magától történik.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Még most is benne vagyunk a múlt lezárásának, tisztításának, elengedésének a folyamatában, az energiák az erre való ránézést, és az ezzel kapcsolatos választást támogatják. Mindeközben már érezzük valami újnak a szelét, érezzük a zsigereinkben, hogy a tavasz majd valami mást hoz, mint ami eddig volt az életünkben. De addig is, még mindig keveredik a régi és az új, ott vagyunk a hídon, kelünk át, és olykor zavarosnak tűnhet minden. Ha most így érzed magad, akkor csak állj meg egy pillanatra, és fordulj vissza. Nem kell, hogy visszaindulj, csak a tekintetedet fordítsd vissza.

És gyönyörködj.

Gyönyörködj a tájban, gyönyörködj a múltadban. Direkt használom ezt a szót, mert ha még úgy is érzed, hogy nincs benne semmi jó, semmi gyönyörködni való, most találj. Mert ez felülír minden múltaddal kapcsolatos korábbi szégyent, ítéletet, ragaszkodást, elutasítást.

Mert aki gyönyörködik, annak a szívében béke van, és intenzitás, ellenállás nélkül tud ezzel a békével magára és a korábbi választásaira nézni. Tudván, hogy minden, ami a múltjában megjelent, az ő választása, ő teremtése volt.

Sokszor ragadtak el minket energiák, sokszor éreztük úgy, hogy nem tudjuk uralni őket, sokszor vált nehézzé az élet, de mindezek a múlté lehetnek, ha nem ragaszkodunk többé hozzájuk, hajlandóak vagyunk a változásra és elismerjük, hogy nem mindig voltunk fantasztikusak, olykor hibáztunk, elbuktunk, csalódtunk, de ez önmagában még nem tragédia.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Aki ellenállás nélkül rá tud nézni erre és őszintén, tiszta szívből hálás tud lenni érte, az tud kikerülni végleg a múlt hatása alól.

Figyeld, hol ragadsz be, figyeld, mihez ragaszkodnál, figyeld, mit nehéz elengedni, és engedd meg magadnak. Fordulj kedvességgel, törődéssel, elfogadással saját magad felé, és önmagában ez az energia képes az ítéletek feloldására, ami az egyik leggyakoribb oka a múltba ragadásnak.

Ha nem ítélnél meg semmit magadban, a múltadban, mit választanál most, milyen nézőpontból, milyen hittel, bizalommal, örömmel, tudással?

Fordítsd vissza a tekintetedet tehát egy pillanatra, legyél hálás mindenért, amit megtapasztaltál, amit választottál, mert így szereztél tudást, és ennek a békéjével a szívedben válassz új irányt és indulj el afelé az élet felé, ami csak rád vár!

Ha szeretnél eszközöket a múlttal való megbékéléshez, szeretettel ajánlom a Megújulás Meditációkat, aminek első meditációja az Akadályok és a Múlt meghaladása segít számodra a múlt lezárásában.

A gyakorlat során ráláthatsz a jelen helyzetedet eredményező múltbeli emlékekre, tapasztalatokra, nézőpontjaidra, választásaidra, majd pedig új kontextusba, új összefüggésbe helyezve őket, a szándékod megerősítése által lehetőséged nyílik a feloldásukra. Így a mögöttük lévő energiák áttranszformálódnak és megnyílik a lehetőség nem csak az akadályokon való túllépésre, de a múltból a jövő felé fordulás által egy akadály- és problémamentes életre is.

2022. január 11-ig akciós áron megvásárolható ezen a linken: Megújulás Meditációk.

 

Itt az idő, hogy az emberiség felnőttkorba lépjen

Itt az idő, hogy az emberiség felnőttkorba lépjen

A legnagyobb hazugság, amibe az emberek egyénileg és kollektíven estek, hogy nincs választásom és nem vagyok képes rá. Az erőtlenség hazugsága kiszolgáltatottá teszi az embereket a külvilágnak és másoknak. Amikor valaki nem éli az erejét, szétkapcsolódott a tudásától, függővé és manipulálhatóvá válik.

Amikor valaki azt éli meg, hogy “nincs választásom”, kényszerben érzi magát, és ezt sokszor önigazolásként használja valamilyen választása vagy nem választása igazolására. Ugyanígy azt is, hogy “nem vagyok képes rá”. A “nem vagyok rá képes egyedül” könnyen alá-fölrendeltségi kapcsolódásokat keletkeztethet. Tehát minden függőségi kapcsolódásból a kiút az erőhöz való visszakapcsolódás, és annak az elismerése, hogy van választásunk.

Mindig, minden pillanatban van választásunk.

Nincs olyan külső erő, ami a választásunkat felül tudná írni. Persze olyan van, hogy a jelenbeli tudatos választást elkezdi szabotálni a tudatalattinkban lévő óriási mennyiségű kétség, félelem, múlthoz kapcsolódó fájdalom emlék vagy ellenállás. Tehát ha valamit választottunk, de a fizikai valóságban még nincs eredménye, nem az jelenik meg, akkor érdemes megvizsgálni, hogy:

  1. Azt a választást milyen energiával hoztuk. Mennyire kapcsolódtunk az erőnkhöz, tudásunkhoz, szívünkhöz közben?
  2. Milyen tudatalatti korlátozó, blokkoló, akadályozó mechanizmusaink vannak, amelyek megakadályoznak abban, hogy megjelenjen a valóságunkban?
  3. Hajlandóak vagyunk-e azzá válni, ami a választásaink által leszünk, hajlandóak vagyunk-e a változásra?

Amikor olyan helyzeteket élünk meg, hogy nincs választásunk, akkor ezeket a helyzeteket is mi magunk teremtjük. Azzal a nézőponttal, hogy: Nekem nincs választásom. A tudatalatti nézőpontok kitisztításával indul meg a valóságunk átformálása.

Például amikor valaki ilyenkor felteszi a kérdést, hogy mi van, ha ez nem igaz? Mi van, ha mégis van választásom? Mi van, ha lehet másképp?

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A fennálló nézőpontjaink megkérdőjelezése nélkül nincs változás, változás nélkül nincs élet. A választásra és a változásra való hajlandóság lesz annak a kulcsa, hogy emelkedünk vagy süllyedünk. Beleragadunk-e a külvilág lehúzó, manipuláló nézőpontjaiba, vagy elkezdünk felemelkedni, és azt a valóságot megteremteni, amit mi igaznak tartunk, hiszünk, és amire mi képesek vagyunk.

Nagyon könnyű beleragadni a nem vagyok képes rá és a nincs választásom nézőpontjaiba, amit sugall minden olyan külső hatalom, személy, aminek, akinek a célja a függőség és manipuláció fenntartása és teremtése.

Aki nem hajlandó a saját tudására támaszkodni, az irányíthatóvá válik. Aki gyermekként viselkedik, azzal a nézőponttal, hogy: „valaki mondja meg, mit csináljak és megteszem”, soha nem választja, hogy felnő, az a tudattalanság, irányíthatóság által kontrollálhatóvá válik, és soha nem fog tudni hozzáférni a saját tudásához, ami alapján azt az életet képes legyen megteremteni, ami számára egyébként mindenféle külső manipulációtól mentesen lehetséges.

A felnövés időszakába érkezett az emberiség, aminek nélkülözhetetlen eleme az, hogy felelősséget vállaljon mindenki egyéni szinten a saját választásáért. Nem a külvilágra fogva az élete eredményeit vagy eredménytelenségeit, hanem tudatosítva, hogy:

Mindent én magam teremtek a nézőpontjaimmal és a választásaimmal.

Itt kezdődik az erő visszavétel, hogy nem tehetetlen fadarabok vagyunk a hánykódó tengeren, hanem bizony kezünkbe vehetjük életünk hajójának az irányítását, felülemelkedve a legnagyobb hullámokon, viharokon, külső körülményeken.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

A jelenlegi társadalmi megosztottság alapja alapvetően ez: Vannak emberek, akik ezt már választották és élik, sőt kifejezetten megkövetelik, hogy ne tekintsék őket gyermeknek, hanem tudatos felnőttnek, akik képesek arra, hogy a saját sorsukat, életüket irányítsák, képesek választásokat hozni és felelősséget vállalni ezekért a választásokért. Míg mások megszokták, hogy valaki megmondja nekik, mit kell tenniük, és azt megteszik, nem foglalkozva azzal, hogy valójában mire vágynak, mi lehetséges számukra, mire képesek.

Nem kell, hogy senki megmondja számodra, mit tegyél, mikor, hogyan.

Ha képes vagy felébreszteni magadban a benned szunnyadó tudást, erőt és képességeidet, elkezdesz kapcsolódni a szívedhez, tudatosítva mire vágysz valójában, és figyelsz arra, hogy milyen választásodnak mi lesz a következménye akár hosszú távon is, és hajlandó vagy ezen éberség alapján választásokat hozni, úgy soha többé nem lesz szükség másra, hogy irányítson, vezessen, mert te magad válsz az életed irányítójává és vezetőjévé.

Képes vagy rá és van választásod. Itt az idő arra, hogy az emberiség felnőttkorba lépjen.

Most még talán a „gyermekzsivaly” elnyomja a tudatos felnőttek szabadságért, önrendelkezésért, manipuláció és irányítás mentességért zajló törekvéseit, de nagyon rövid idő alatt megfordulhat mindez, és aki eddig nem vállalt felelősséget a saját életéért, nem volt hajlandó választásokat hozni, az a saját csapdájában ragad, egy olyan hazugságban, amiből nagyon kényelmetlen lesz az ébredés.

Mert az ébredés megtörténik. Előbb vagy utóbb.

Mindenkinek a választása vagy a nem választása szerint. Ha választod, te irányítod, ha pedig azt választod, hogy nem választod, akkor az Élet rá fog kényszeríteni, és akkor talán egy nap majd sarokba szorítva érezheted magad, várva a csodára, vagy bárkire, aki megmondja, hogy mit tegyél. Az Élet azonban mindezt már nem támogatja. Ugyanúgy ahogy az iskolában sem ragadunk örök életünkre, aki nem nő fel, az előbb utóbb megtapasztal olyan élethelyzeteket, amiben felnőtté kell válnia, egyedül kell döntenie és bizony vállalnia kell a döntéseiért a következményt. Így vagy úgy. Mert az Élet és a változás végül mindig utat tör magának.

Égi kapuk nyílnak…

Égi kapuk nyílnak…

Mert adni szeretne az Ég, mutatni valami nagyszerűt, valami csodát. Angyalok érkeznek és szeretetteljesen suttogják a fülünkbe, gyertek tovább, mert létezik egy másik valóság. Hívnak, de nem léphetnek helyettünk. Azonban a belépés előtt le kell tenni mindazt, ami abba a térbe már nem vihető tovább.

Az ítéletek, önbüntetések, szégyen, félelem fogságából kiszabadult lélek a szeretetteljesség, a szív békéjének, elfogadásának, örömének a tudatában tud belépni, úgy, hogy éli mindezt. A könnyedség választásával, az életöröm megengedésével. Amikor összhangba kerül külső és belső, lélek és test, kint és bent.

Megnyílás történik, összeér, egybemosódik a tér, nincsenek már határok. A felemelkedés lehetősége, egy új valóság teremtésének alapja indul el, ahol szárnyalás van, nehézségek, lehúzások nélkül. És mindez ott kezdődik benned, a szíved legmélyéről indul, és ha megnyitod magad rá, akkor észreveszed azt az ajtót, azt az égi kaput, ami számodra is megnyílt.

Itt az idő… Lépj be oda, ami épp most nyílik, és fedezd fel az új lehetőségeidet!

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Tegnap írtam ezeket a szavakat, és sokan szerették, de azt hiszem, sokan nem értik a valódi jelentőségét mindennek. Sokan szeretnék azt hinni, hogy az Élet, Univerzum, Jóisten, vagy a puszta véletlen majd megold, megtesz helyettük lépéseket. De nem, nem fog.

Mi magunk teremtjük az életünket, a nézőpontjainkkal és választásainkkal. Az energiák segíthetnek a választásainkban, emelhetnek, de nem tesznek meg helyettünk lépéseket. Tehát az, hogy kapuk nyíltak energetikailag, igaz, de azokhoz a kapukhoz meg kell érkezni. A kapu nem fog egyénileg mindenkihez odamenni, és betessékelni minket rajta. A kapunak teljesen mindegy, hogy ki, mikor, hogyan érkezik meg oda, belép-e vagy sem.

NEKED KELL VÁLASZTANI az átminősülést. Hogyan?

Úgy, hogy bizonyos dolgokra NEMET mondasz: az ítéletekkel, gyűlölettel, lehúzással, nehézségekkel teli világnak, és azoknak, akik ezt működtetik és fenntartják. Ezzel egyidőben pedig IGENT mondasz azokra a lehetőségekre, amelyek harmonizálnak az egység, megértés, elfogadás, szeretetteljesség, hála, tisztelet, becsület energiájával. És elkezdesz olyan személyekhez kapcsolódni, akik szintén már ezt élik és működtetik.

Egy új fizikai, anyagi, pénzügyi valóság születik a háttérben, energetikailag, a színfalak mögött. Derülnek ki a mocskok, visszaélések, bántalmazások. Egyre több hír szól arról, hogy az emberek mernek megszólalni, beszélni, arról is, amiről eddig nem. A bántalmazás energiájától, a tisztátalanság energiájától tisztul a tér, a Föld, mindenki élete.

Azáltal, hogy kimondod, tudatosítod, felelősséget vállalsz érte, és képes leszel elengedni.

Nem életképtelen, erőtlen áldozat vagy, hanem potens, bármire képes teremtő, aki a tudatosságot választva képes érzékelni bármilyen energiát, anélkül, hogy megítélné, és a hatása alá kerülne. Képes vagy-e megkülönböztetni „jót” a „rossztól”, az igazat a hamistól, a manipulációt a valódi vezetéstől?

Azok a kapuk bizony azért nyíltak, hogy egy tisztább, élhetőbb, elfogadóbb, szeretetteljesebb valóságba vezessenek. Azokon a kapukon bizony nem fog tudni átmenni az, aki fröcsög, ítélkezik, gyűlöletkeltéssel manipulál, mástól elvesz, ahelyett, hogy saját erőből, saját képességből teremtene. És nem kell már sok idő, hogy átforduljon mindez, és az új világ, az új működés elkezdje „kivetni” magából a régit.

Az, ami ma „normális”, rövid időn belül „nem normálissá” válik.

Akkor, ha elegendően választjuk, elköteleződve azon valódi értékek mellett, amelyeket valaha éltünk, és amelyeket a szívünkbe zárva őrzünk. És a lelkünk mélyén vágyunk rájuk. Hát ne csak vágyj rá, hanem válaszd, éld is, őket!

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Ha hajlandó vagy megkérdőjelezni, felülírni, elengedni bármilyen eddigi nézőpontodat, kilépni a bizonygatásból, hogy mire vagy képes, felvállalva, élve az erődet, megnyitva magadat egy más életminőségre, akkor energetikailag kapcsolódsz ahhoz az új térhez, ami most születik.

Ahhoz, hogy az anyagi valóságunk megváltozzon, szükséges a TUDATOSSÁG, az energiák felismerésére való képesség, és az elköteleződés bizonyos minőségek, értékek mellett.

Ez pedig egyéni út, aminek a bejárása közben egyénileg választunk és transzformálunk. Hogy a jövőnk minden eddigi múltunkat meghaladhassa, hogy karmikus kötelékek, nehézségek, hiány nélküli, könnyed, bőségben gazdag, emberhez méltó életet élhessünk.

A kéréseid, teremtéseid manifesztálásának, valóra váltásának az ideje elérkezett, képes vagy átírni a fizikai valóságodat is, ha energetikailag megtisztítod magad azoktól a nézőpontoktól és választásoktól, amelyek az eddigi valóságodban tartottak.

A jövő hét energetikailag nagyon erős hét lesz, hogy az anyaghoz, pénzhez, fizikai valósághoz való kapcsolatunkat átírjuk, így érdemes tudatosan készülni rá már most is: Mi az, ami most tud érkezni az életedbe? Készen állsz a befogadására? Te teremted a valóságodat! Mi az, amit látni szeretnél néhány hónap, év múlva az életedként? És mi az, amit kérhetsz, befogadhatsz, teremthetsz most ezért?

Tudatosítsd, kérd, válaszd most, elköteleződve Önmagad felé, tudatosítva a saját értékeidet, és elköteleződve ezen értékek és afelé az anyagi, pénzügyi, fizikai valóság felé, ami számodra működik. Tudod-e, hogy mi működik neked?

Érkezz meg azokhoz a kapukhoz, amelyek számodra is nyíltak, és lásd meg, hogy számodra is élhető és választható egy másfajta életminőség. Az utat helyetted senki nem teszi meg, de pont az út során viszed végbe azt a belső transzformációt, hogy mire megérkezel, bizony készen állsz majd. Mert az égi kapuk számodra is nyíltak…

*********************************************************************

Jövő heti programjaim a pénzügyi-anyagi valóságod átalakításához:
November 16. Kérni és befogadni az Univerzumtól Ajándék Facebook Live: https://fb.me/e/35sXU50R8

November 17. Az üzleted újjászületése: Mit kér tőled az üzleted most?: https://horompoandrea.hu/esemeny/az-uzleted-ujjaszuletese-mit-ker-toled-az-uzleted-most/

November 18. Entitás Estek: Entitások és a Pénz, Üzlet, Lehetőségek: https://horompoandrea.hu/esemeny/entitas-estek-2-entitasok-es-a-penz-uzlet-lehetosegek-online-eloadas/

Spiritualitás vagy gazdagság? – Kérjünk-e pénzt a “spirituális” munkáért?

Spiritualitás vagy gazdagság? – Kérjünk-e pénzt a “spirituális” munkáért?

Kérjünk, kérhetünk-e pénzt a “spirituális” munkáért, tanításért, tanfolyamért, kezelésért, bármiért? Számosan felteszik ezt a kérdést, akik nálam tanfolyamot végeznek. És a válaszom alapvetően az, hogy igen. Egyszerűen azért, mert a pénz is csak egy energia, és úgy történik energiacsere, úgy marad meg az egyensúly, úgy történik meg a munkánk értékének, a tudásunknak az elismerése, ha nem csak én adok, hanem én is befogadok. Ennek a legegyszerűbb eszköze pedig a pénz.