Azt vonzod, aki vagy – Mit mutatnak a kapcsolataid rólad?

Azt vonzod, aki vagy – Mit mutatnak a kapcsolataid rólad?

Talán benned is felmerült már korábban, hogy vajon miért jelennek meg bizonyos személyek az életedben? Például miért bizonyos párkapcsolatokat teremtesz, amelyek folyamatosan ismétlődnek? A kapcsolatait a legtöbb ember alapvetően tudattalanul, az energetikai mintázataival teremti, egészen addig, amíg nem tudatos Önmagára és azt meg nem változtatja, nem tudatosan hoz választásokat. Mit is jelent ez valójában?

Kapcsolatok tükrében

A másik fél egy kapcsolatban, sokszor tükrözi azt, amit te saját magad, hiszel, gondolsz, vélsz saját magadról. Bár hallottam már ezzel kapcsolatban félreértelmezéseket is. Ezt fontos lenne tisztázni, hogy hogyan is működik a vonzás törvénye a kapcsolatokban.

Azzal vonzol te be bárkit és bármit az életedbe, amivel azonosulsz, és aminek ellenállsz Önmagaddal kapcsolatban. Mind a két pólus vonz. Ha azonosulsz egy nézőponttal, például azzal, hogy te nem vagy szerethető, vagy te nem vagy választható, akkor elkezdesz olyan kapcsolatokat behívni az életedbe, ahol azt éled, azt tapasztalod meg, hogy téged nem szeretnek. Itt három eshetőség van:

  • Tényleg nem szeretnek, rosszabb esetben pont bántalmaznak, visszafognak, korlátoznak.
  • Szeretnek, csak azt nem tudják kimutatni.
  • Szeretnek, de nem hiszed el, hogy szerethető vagy, és a másik szeret.

Fontos ezt felismerni, hogy a kapcsolat, vagy amit a másik személy tükröz feléd, az mindig az okozat, az a látszat, az a tünet. Ahhoz, hogy az okot kezelni tudd, és fel tudd ismerni, vissza kell lépni, és meg kell vizsgálni, mi van benned, amivel behívtad ezt az energiát, személyt, helyzetet az életedbe.

A nézőpontod teremti a valóságodat a kapcsolataidban is

Az előző példánál maradva, hogyha te például korábban ebben az életedben, vagy előző életeidben többször azt tapasztaltad, hogy téged nem szeretnek, vagy visszautasítanak, akkor a tudatalattidban, lelkedben, szívedben elraktározódott az, hogy nem vagy szerethető. Ez lett a te fix nézőpontod önmagadról, hogy én nem vagyok szerethető. Ez elindít egy ördögi kört, mert a nézőpontod teremti a valóságodat, tehát elkezdesz olyan kapcsolódásokat behívni, amiben ezt éled.

Hogy tudod ezt megállítani? Ilyenkor a tünet az az, hogy azt éled meg egy kapcsolódásban, hogy nem szeretnek. Ez lehet akár a szüleiddel való kapcsolatod, lehet a pároddal való kapcsolatod, vagy bárkivel való kapcsolat.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

1. Tudatosítás

Tudatosítsd, hogy ezt mivel teremtetted? Milyen élethelyzetet, tapasztalást éltél meg?

A tapasztalás MINDIG semleges minőség, csak értékítéletet társítunk hozzá ÉS általánosítunk belőle, ami könnyen esküket szül Önmagunk felé, hogy mik/kik nem leszünk/lehetünk. Ezzel beszilárdítjuk a nézőpontokat Önmagunkról/ egy helyzetről/ lehetőségről, és nem engedjük meg, hogy valami más is megmutatkozzon. Energetikailag blokkoljuk a megvalósítását.

2. Megkérdőjelezés

Hogyha ezt tudatosítod, hogy igen, emögött valójában az van, hogy például azért teremtettem olyan szülőket, olyan párt az életembe, akivel kapcsolatban azt érzem, nem szeret, mert önmagamról az volt a nézőpontom, hogy nem vagyok szerethető, akkor ezt úgy tudod megváltoztatni, hogy felteszed magadnak azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy mi van, hogyha ez nem igaz? Mi van akkor, hogyha ez a nézőpontom önmagamról, hogy nem vagyok szerethető, nem igaz?

3.  Megengedés egy másik nézőpontra, helyzetre, tapasztalásra

Akkor elkezdesz kis ajtót megnyitni önmagad felé, megengeded magadnak azt, hogy szerethető vagy, és hogy szeressenek. A megkérdőjelezés fogja átfordítani az energiát, és amihez korábban lehet, hogy nagyon ragaszkodtál, az elkezd fellazulni. Mi van, hogyha ez nem igaz? Megengedek magamnak valami más lehetőséget, valami másnak a megtapasztalását. Mi van akkor, hogyha szerethető vagyok?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

4.  Kérés és behívás

Ahogy megnyitottad magad efelé az új nézőpont felé, kezdd el kérni és ezáltal behívni az életedbe azokat a kapcsolódásokat, ahol elfogadást, szeretetet, könnyedséget, örömöt tudsz megtapasztalni. Hogyha ezt kéred, akkor meg fog tudni jelenni az életedben ilyen kapcsolat. Itt az a kérdés, hogy elhiszed-e? Rendben van az, hogy kéred, de elhiszed-e azt, hogy létezhet olyan kapcsolódás számodra, ahol te szeretve vagy?

Mi az a hazugság, amit bevettél önmagaddal kapcsolatban? Az is egy hazugság, hogy nem vagy szerethető. Ez sosem igaz, mert a szeretet a természetes állapotunk, és minden személy, minden lélek szeretetre vágyik. Hogyan tud ez a szeretetteljesség a te kapcsolódásaidban és a te életedben megjelenni? Mert ha nincs, akkor nem véletlenül nincs. Mindig tedd fel magadnak ezt a kérdést, hogy milyen nézőpontommal, elköteleződésemmel, választásommal teremtettem ezt a helyzetet, ezt a kapcsolatot?

5.  Választás

A választással teremtesz, a kapcsolataidat is. Ha már nincs tudat alatti blokkoló nézőpontod Önmagadról és a kapcsolódásokról, a választásod manifesztálódni tud, így meg tud érkezni mindaz, amit választasz.

Hogyha elkezded megváltoztatni a nézőpontodat önmagadról, és megengedni önmagadnak, hogy megtapasztalj valami mást, mint amit eddig, akkor fognak tudni megérkezni azok a személyek az életedbe, akik támogatnak. A választásod lesz az, ami végül átfordítja a helyzetet, de a választás az nem feltétlenül, és nem mindig rögtön eredményez új helyzeteket, új kapcsolatokat, attól függően, hogy milyen puttonyt hozol magaddal, mennyire terhelt a múltbeli karmikus kapcsolódásod másokkal.

Ha tanulnál még többet arról, mivel és hogyan teremted a kapcsolataidat, ajánlom szeretettel az Azt vonzod, aki vagy online előadásomat.

Amazonokat nem lehet szelídíteni, az Amazon magától szelídül – 2. rész

Amazonokat nem lehet szelídíteni, az Amazon magától szelídül – 2. rész

Az Amazon világképének összetörése legtöbbször vagy egy szélsőséges mélypont, vagy egy szélsőséges magasság által tud megtörténni. Mivel az Amazon alapvető jellemzője a szélsőség, és kell egy „ellenerő”, ami kimozdítja abból, amiben van. Tehát külső hatás éri, de ezt be tudja fogadni és belső transzformációhoz segíti. Éppen ezért ehhez a belső transzformációhoz hozzájárulás lehet egy Férfi, és általa akár a Szerelem energiája is.

(Kérlek, mielőtt elkezdenéd, a cikk első részét mindenképp olvasd el, hogy teljes képet kapj a folyamatról: Amazonokat nem lehet szelídíteni, az Amazon magától szelídül – 1. rész)

A Férfi hatása az Amazonra

Akármennyire furcsán hangzik, az Amazon női minőség transzformációja, a kard lerakása, a harc abbahagyása, a női lét egyik legszentebb, legfontosabb pillanata lehet. A felismerés, amikor a Nő rájön, hogy valójában tényleg van választása, és ezt már nem kell bizonygassa, a női lélek valódi megkönnyebbülése, a rettegés feloldása, a felszabadulás pillanata.

Ez azonban nem magától történik. Érkezhet bármilyen helyzet formájában, ilyenkor az Amazonra külső erők hatnak, de ennek a külső erőnek olyan hatásúnak kell lennie, amit nem tud nem befogadni (furcsán hangzik, de vagy azért, mert „túl rossz”, vagy azért, mert „túl jó” az élmény), így és a transzformáció belülről történik.

Erővel, elvárással, „megmondással” nem érhető el változás. Mert az ugyanaz lenne, mint amit a Nő korábban tapasztalt már Férfitól, és ami ellen küzd.

„Nekem ne mondja meg senki, mit csináljak.” (Ez átválthat egészen abba is, hogy ezért ő mondja meg másnak, mit csináljon, de ez is a működés része.)

Ami az Amazont talán a legjobban tudja formálni (így a külső hatás belső transzformációvá tud válni), az egy vele energetikailag egyenlő (Nem egyforma! Egyenlő!) Férfi minőség Megengedése, Ereje, Szeretete/Szerelme. Amikor az Amazon Nő megéli azt egy Férfi mellett, – akire egyébként képes felnézni, akit képes tisztelni, akit képes (lenne) Társának is választani, amit az egója miatt azonban az elején még nem biztos, hogy megtesz – hogy szabad, nincs irányítva, nincs megmondva neki mit tegyen.

Az Amazonnak fontos, hogy a Férfi erős legyen, a nála energetikailag gyengébb Férfira ugyanis nem tud felnézni, nem biztos, hogy befogad tőle (meg az sem biztos, hogy tud mit). Kevés is lesz az az erő a Férfiban ilyenkor, amivel hatni tud a Nőre, és így nem lesz elég a belső transzformációhoz. (Persze sok Amazon nő kapcsolódik nála energetikailag gyengébb Férfival, de az sosem tudja ezt a belső transzformációt kiváltani, így én csak ennek az aspektusával foglalkozok most.)

A másik összetevő a megengedés. Amikor az Amazon Nő megengedést tapasztal egy Férfitól, először talán nem hiszi el. A megengedés a szabadság energiáját hordozza.

Az Amazon ragaszkodik a szabadásághoz, és a Férfi megengedése által megtapasztalja azt, hogy nincs irányítva, nincs kényszerben, szabadon választhat.

Ilyenkor a Férfi több női energiát működtet, a Nő pedig több férfi energiát. Az Amazon alapból férfi energiából működik, a nőiségében a „hagyományos” női energiákat (kedvesség, lágyság, szeretetteljesség, elfogadás, ítéletmentesség, befogadás) még alapvetően gyengeségnek éli meg, így azokat kerüli.

Az Amazon transzformációja meg tud történni konkrét férfi nélkül is, ha a Nő elindul az önelfogadás, önelismerés, önszeretet útján. Ilyenkor az önismeret felé fordulást kiválthatja bármilyen trauma, betegség, baleset, vagy bármi, ami érzelmi mélypontot teremt. A folyamathoz nagy elköteleződés, Önmagával való őszinteség és a múltjával és az eddig elnyomott fájdalmaival való szembenézés szükséges, és a megbocsájtás saját maga felé is, és a Férfiak felé is.

Mert a legtöbb Amazon tudatos vagy tudatalatti „férfigyűlölete” mögött a Férfiak által okozott fájdalom, szerelem fájdalom, elutasítás fájdalma rejlik. Erre ránézni pedig nem kényelmes út. A pokol legnagyobb bugyrába való alámerülés.

Tehát lehet, hogy nincs konkrét Férfi ilyenkor a Nő életében, de a Férfi energiával, Férfi minőséggel, a Férfi Erővel, és a Férfiakkal való múltjával (apjával, felmenőkkel, előző életes élményekkel, Férfiak általi bántalmazással, az ő Férfi bántalmazásaival, mit tett ő Férfiként) szinte biztos, hogy szembe kell nézzen. És ezek a belső élmények, fájdalommal való szembenézések, megbocsájtások, elfogadások, felismerések segítenek továbblépni, megbékélni. De ilyenkor ennek a belső Önmagával való szembenézésnek van egy olyan felkavaró, mély, erős energiája, ami képes a transzformációra.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A „szent pillanat”

Az Amazon tehát valahogy belülről összetörik a szélsőség hatására./Elolvadnak a falai./ Térdre hull a Jóisten előtt. Ez egy transzcendens pillanat, és együtt jár azzal, hogy a Nő megnyílik az isteni felé is. Korábban az Amazon beleragadt még a ráció, az anyag világába. Ennek a megnyílásnak köszönhetően azonban készen áll majd, hogy az isteni csatornája legyen. Valami végtelen csoda és rádöbbenés ez, hogy:

„Te Jó Isten… Megengedhetem magamnak… Lehetek végre NŐ! Lehetek gyenge, és az nem rossz. Lehetek szabad, lehetek Bármi.” És kihullik a kard a kezéből. „Magától.”

Elismeri az erejét, és felismeri, hogy nem kell támadjon, nem kell védekezzen. Erős, de nem kell minden pillanatban annak lennie. Megengedheti magának a gyengeséget is. Elkezdi megnyitni a szívét, nem fél már az újabb fájdalmaktól, hogy újra megsebzik, és az elfogadás, szeretet, megbocsájtás energiája által végül megnyugszik, megbékél.

És ez a szent pillanat EGYETLEN AMAZONTÓL, EGYETLEN NŐTŐL SEM VEHETŐ EL. Mert erre fog épülni az egész jövője. Erre a belső felismerésre. Az a szent pillanat a pokol mélyén, vagy a felismerés közben, hogy végre békére lelhet a lelke, és a kard, amit olyan kegyetlenül szorosan fogott, hogy már szinte hozzá nőtt, kihullik a kezedből. Ami nélkül korábban el sem tudta képzelni az életét, rájön, hogy valójában már nincs szüksége rá.

És ez valami óriási áldás. Amikor SAJÁT MAGADBAN felismered, hogy nincs értelme a harcnak, megnyugodhatsz, a Férfi sem fog bántani, nem akar bántani. Nem vagy rossz. De ő sem rossz. Kiléphetsz az ítélkezésből, a folyamatos bizonygatásból, a non-stop erőfitogtatásból. Megnyugodhatsz. BIZTONSÁGBAN VAGY.

A Nőnek alapvetően fel kell fedeznie azt, hogy:

  1. A biztonság forrrása benne van. A saját erejének forrása benne van. A saját biztonságát ő maga teremti, és erre képes, ha erejébe áll, és azt elismeri.
  2. Létezik olyan Férfi, aki képes megtartani, aki mellett nem kell folyamatosan erősnek lennie, de aki nem nyomja el, nem irányítja.
  3. A megengedésben óriási erő van, a megengedés lesz később a női ereje forrása. Azé a női erőé, amit majd az Amazon korszaka után fog tudni igazából felfedezni és élni. De ezt a megengedést, ahhoz, hogy később mások felé is működtesse, előbb saját magának kell megadnia.

Tehát az Amazonnak egyrészt saját magát, az erejét kell elismernie, másrészt meg kell látnia, majd engednie, hogy létezik olyan Férfi, aki nem akarja bántani, és ha ennek a lehetőségét megengedi magának, képes is lesz megtapasztalni. És ha ezt megtapasztalja, idővel/közben megszelídül.

Az értelem, a meggyőzés kevés. Mert ez a transzformáció a szívben történik. Nem tud máshol történni, csak a szívben. De ehhez a Nőnek ki kell tudni nyitni a szívét. Amit az egész Amazon korszaka alatt erősen bezárva tartott, hiszen bántották már eleget, nem akarja, hogy újra bántsák.

A fájdalom elkerülő üzemmód eredménye a bezárt szív, a keménység, ami viszont megakadályozza a múlt fájdalmaival való szembenézést.

Minél előbb képes ezzel szembenézni, annál könnyebben tud túllépni ezen az időszakán. Erre képes lehet a Nő egyedül is (mert nehogy már pont az Amazon ne lenne képes rá 🙂 ), de ha hajlandó befogadni a Férfi hozzájárulását, akkor könnyebben/gyorsabban/hatékonyabban tud ez a folyamat megtörténni.

Az a Férfi azonban, aki meg AKARJA szelídíteni az Amazont, egyrészt a saját kivégzésébe rohan bele, másrészt még őt is a saját egója hajtja, ami tudat alatt igába akarja tolni és uralni akarja a nőt. A Férfi ego önteltsége vagy bizonytalansága beszél belőle. Önteltsége akkor, ha azt hiszi, majd ő képes lesz meggyőzni a Nőt valamiről, amit a Nő magától még nem választana, tehát mesterségesen formálni akarja. Bizonytalansága pedig akkor, ha azt hiszi, valamit jóvá kell tennie, neki feladata szelídíteni a Nőt.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

„Útmutató” a Férfiaknak az Amazon Nőkhöz

Kedves Amazonnal küzdő/kapcsolódó Férfiak! Ha elfogadtok néhány észrevételt, egy Amazon korszakát már megjárt Nőtől, az Amazonok nevében beszélve, fogadjátok szeretettel:

  1. NE AKARD az Amazont szelídíteni, mesterségesen formálni. Soha! Engedd meg, hogy az legyen, aki éppen lenni akar/tud abban a pillanatban, amikor veled van.
  2. NE VEDD magadra azt, ami NEM rólad szól! (Nem minden szól rólad. Ezt csak a Férfi egód hiteti el veled, ha ezt hiszed.) Ami rajtad „csattan”, az lehet, hogy már tíz-húsz-száz „elődöd” hagyatéka. Igazságos? Nem. De nem tudunk semmit tenni ellene. Ha ki akar jönni belőlünk a feszültség, már nem fogjuk vissza.
  3. NE akard, hogy VISSZAFOGJUK MAGUNKAT. Ha túléled velünk a kemény viharokat, és átsegítesz rajtuk, megtapasztalhatod majd azt is, milyen a béke velünk. Mert a lelkünk mélyén képesek vagyunk a békére is, csak még nem állunk rá készen.
  4. LEGYÉL MEGENGEDŐ! Tarts egy megengedő teret, ami nem ítél meg. Invitálj minket ebből a megengedő térből a változásra, de engedd meg azt, hogy szabadon válasszunk!
  5. NE IRÁNYÍTS, NE UTASÍTS, még energetikailag sem. Hanem kérj. És ha a kérésed nem teljesül, ismered a 2-es pontot: Ne vedd magadra, nem biztos, hogy rólad szól.
  6. MERJ SZERETNI MINKET! A szélsőségességünk oka legtöbbször a fájdalom. A szívünk azért kemény, mert nem merjük kinyitni. Félünk szeretni. Ezért ne várj ránk ebben. Szeresd ki belőlünk a fájdalmat!
  7. NE HAGYD, HOGY BÁNTSUNK! A szélsőségesség átmenetileg lehet, hogy elhatalmasodik rajtunk. Valójában nem akarunk bántani, csak félünk. De képesek vagyunk a békésebb működésre is. Azonban lehet, hogy elfelejtjük, hogy Neked is vannak határaid és túllépünk rajta. Nincs jogunk arra, hogy ártsunk Neked. Ezért nyugodtan jelezd a határaidat. Ha lehet, ne az utolsó pillanatban, kettőnk közül legalább Te ne ess végletbe. De tedd ezt szeretetteljesen, mégis határozottan, hogy meghalljuk és abbahagyjuk. Ne hagyd, hogy fájdalmat okozzunk, nincs jogunk hozzá!
Zárszó

Az az Amazon, aki nem magától teszi le a harci eszközeit, nem lesz képes megérkezni abba a lágy, befogadó, megengedő női minőségbe sem, ami az Amazon korszakon túl van.

Ugyanúgy, ahogy nem nyúlunk a bábhoz a pillangóvá válás folyamatában, úgy nem szabad az Amazon fejlődésébe sem mesterségesen belenyúlni, hiszen nem fogja magáénak érezni a változást, nem fog tudni továbblépni a saját tempójában a saját módján a saját útján.

Őszintén remélem, hogy az írásom segít abban, hogy az Amazon korszakukban járó Nők felismerjék a helyzetüket és ennek köszönhetően éberséget kaphatnak a szélsőségeik esetleges következményeiről, abbahagyva azokat a súlyos károkat okozó bántalmazásokat, amelyeket olykor elkövetnek. Egyszerűen meg kell tanulnunk, hogy a fájdalmak nem fájdalom okozással gyógyulnak.
 
És remélem hogy ez az írás segít a Férfiaknak is, hogy jobban lássanak minket, és ha bátrak és választják, hogy a legnagyobb viharainkban is támaszaink lesznek, sokkal többet tudnak tenni a lelkünkben zajló transzformációban, mint azt gondolják… és végül változás történik.
 
Férfi-Nő kapcsolatban a változást EGYÜTT teremtjük. Megértéssel. Szeretettel. Elfogadással. Elengedéssel. Megbocsájtással. Őszinteséggel. Sebezhetőséggel. Egymás felé fordulva. Nem egymást lenyomva, nem szembenállást teremtve és fenntartva, hanem egymást felemelve.
Mert minden vihar elül egyszer. A lélek természetes állapota a béke. És ha még nem éled, van tovább. Segítsünk egymásnak a továbblépésben!
 

(Ha érdekel a nőiség témája, ajánlom szeretettel a Női lét kulcsai: A létezés kulcsa a Nő 9 részes előadássorozatomat, amiben körbejárom a nőiség fejlődésének folyamatát, így energetikailag felépítve képes leszel látni a női működés különböző aspektusait.

Ezen kívül számos előadásom elérhető tudatosság témájában, a Tudatosság Tudástáramban is.)

Szerelem a filmekben – Bridgerton család sorozat: Szerelmi mintákon innen és túl

Szerelem a filmekben – Bridgerton család sorozat: Szerelmi mintákon innen és túl

Évszázadokon keresztül a szerelem energiájának ábrázolása összefonódott a szerelemben megmutatkozó női-férfi ellentétekkel, harccal. Gondoljunk Rómeó és Júliára, akiknek a családja vívott harcot egymással. A szerelem harccal, szenvedéssel, nehézségekkel való összekötése nagyon jól mutatja a férfi és női minőségek saját magukkal való harcát.

Megnéztem a napokban a Netflixen a Bridgerton család második évadát. Néhány gondolat felszínre jött bennem vele kapcsolatban, meg úgy általában a szerelemmel kapcsolatban is.

Harc ott van, ahol nincs szeretet. Amikor a lélek fájdalomban van, nem tud tisztán szeretni, így falakat emel, védekezik, harcol, alapvetően saját magával, és ezt kivetítve azzal, akit valójában nagyon is szeret.

A lélekben megragadt szerelem fájdalom folyamatosan rakódik egymásra, és eskük, fogadalmak, nézőpontok megszilárdításával karmikus kapcsolódásokat teremt. Egyik életben tőlem vesznek el valamit, a következőben pedig én magam veszek el, pont attól, akit “elvileg” szeretek.

Aki győzni akar a szerelemben, az valójában veszít. Aki képes abbahagyni a harcot és megadni magát a szíve tiszta érzéseinek, csak az tud nyerni.

Érdekes volt látni, ahogy a sorozat alapkonfliktusát immár két évadon keresztül a férfi főszereplő saját apjával kapcsolatos élményei, sérülései adják. A férfi lélek sérüléseiről keveset beszélünk, pedig szükséges lenne. A férfi lélek sérüléseinek feloldása nélkül a szerelem energiája nem fog tudni megtisztulni sem, de ez a másik irányban is érvényes, a tiszta szerelem képes begyógyítani a lélek legmélyebb sérüléseit is.

Az, hogy a Nő hogyan reagál a férfi lélek sérüléseire, kulcsfontosságú. Önmagában már az is, hogy észreveszi-e? Nagyon sokszor csak a felszínt látjuk. Hogy a másik így vagy úgy viselkedik. Nem értjük, miért vannak falai, miért utasít el, miért mond valamire igent, másik dologra nemet. A falak, amiket egymás felé emelünk, nem engedik, hogy a lelkünkkel kapcsolódjunk, és meglássuk a másikat annak, aki valójában.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A női lélek is önáltatásokban, hazugságokban, lemondásban ragadt. A harcos női amazonok zsákutcáját mutatja a női főszereplő saját magával való harca. Amikor Önmagát győzködi, az Önmagával és az érzéseivel való szembenézés hiánya egy önpusztító folyamatot indít el.

A szív harcol az ésszel. A női minőség a férfi minőséggel. A belső boldogság a külső társadalmi elvárásokkal, megfeleléssel. Igazából ez így van már egy jó ideje, azonban itt az idő arra, hogy mindez megváltozzon.

Megszoktuk, hogy menekülünk Önmagunk, az érzéseink és a szerelem elől. Mintha veszélyes lenne. A menekülés végül újabb fájdalmat, és az érzéseink mélyre temetését eredményezi, elszakítva a szívünktől és azoktól a lehetőségeinktől, melyek pont a szerelem által válnának lehetségessé. Az örvény így egyre nagyobbá válik, és lelkünk állandósul a fájdalmak valóságában, elhitetve Önmagával, hogy ennek kell lennie és nincs más lehetősége.

Az egyik legnagyobb szerelem hazugságok közé tartozik a tiszta szerelem szenvedéllyé alacsonyítása, a szenvedély, mint a szenvedés forrása, aminek köszönhetően a szerelem és a szenvedés közé nagyon gyorsan egyenlőségjel került.

A szerelem, mint harc valódi oka a szerelemhez fűződő karmikus, életeken keresztül gyűlő fájdalmak, elutasítás, harc energiájának felgyülemlése.

Könnyebb elhinni a hazugságokat, mint szembenézni a szívünk igazságaival. Az ebből való kilépés tehát nincs szembenézés nélkül, a fájdalmak feloldódásával pedig megnyílik a lehetőség a szerelemben lévő öröm és boldogság megélésére.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

A sorozat végén a feloldozást a gyermekből hirtelen felnövő éber és szívére tisztán hallgató Női minőség bölcsessége hozza el. Ez a női minőség pedig minden Nőben ott van, csak meg kell engednünk, hogy megmutatkozzon. Saját magunkat kell felemelnünk, felszabadítanunk mindehhez.

Ahogy korábban írtam erről, a Nő a kapcsolat katalizátora, tehát minden eddigi berögzült és tanult sémából kilépve bizony mernünk kell Nőként meghaladni magunkat és a szívünkre hallgatni. Ez lesz az, ami kiemel az eddigi működésekből és áttranszformálja a lelkünk mélyére temetett energiákat.

A romantikus sorozatok azért népszerűek, mert a szívünk mélyén szurkolunk a szereplőknek, hiszen a szívünk mélyén mi magunk is vágyjuk a boldogságot.

A szívünket választani és a szívünk valódi érzései alapján választani azonban azzal jár, hogy meghaladjuk saját magunkat, és nem hagyjuk, hogy a múltban megélt tapasztalások kerekedjenek felül a jelen érzésein.

Férfi és Nő Egysége új valóságot teremt, ehhez pedig a szerelem, mint az egyik legerősebb transzformációs energia óriási hozzájárulás. A szerelem Egységbe emelő ereje olyan, pillanatnyilag még ki nem aknázott lehetőségeket tartogat, ami Férfi és Nő számára egyaránt elérhető és választható, hogy meglássuk, mire is vagyunk képesek a harcot meghaladva, immár Egységbe forrva. És talán eljön az idő hamarosan, amikor több olyan film készül, ami már ezt az új valóságot mutatja meg.

Ha érdekel a szerelem energiájának megtisztítása és az lehetősége, ajánlom szeretettel az Egységbe emelő szerelem előadásomat és tisztításokat: Egységbe emelő szerelem

A női-férfi Társteremtés energiája, működése

A női-férfi Társteremtés energiája, működése

A nő és férfi társteremtésének van egy nagyon erős energiája. Ez már az a minőség, amikor a férfi is egységben van önmagával, éli a férfi teremtő erejét, és nő is egységben van magával. Amikor megérkezik a férfi is a legtisztább, legragyogóbb minőségébe, és a nő is megérkezik a legtisztább, legragyogóbb minőségébe, és így kapcsolódnak egymással. Ebben a társteremtésben valami nagyon erős, de még kiaknázatlan energia van.

Amikor a száz százalékban önmaga csodáját élő nő, és a száz százalékban önmaga csodáját élő férfi teremt, a férfi alapvetően a férfi energiáját, a férfi minőségét, az aktívabb, cselekvőbb, teremtőbb minőségét élve, a nő pedig a passzívabb, tér tartó minőségét, megszületik az a lehetőség, „birodalom”, amit férfi és nő képes együtt építeni, teremteni. Ennek van egy energetikai alapja, ami alapvetően a nőtől függ, a nő nagyságától, a nő hajlandóságától, a nő választásától, és ebben a nő által biztosított energetikai térben tud a férfi aktívan, cselekvően teremteni.

Ez már nem az a régi működés, hogy a nő otthon ül és főz, most takarít, meg gyereket nevel, és a férfi pedig dolgozni jár, és úgy teremt. Hanem ez már alapvetően szabadság alapú. Tehát, amikor mindenki választhat bármit: a férfi nem tartja nyomás alatt a nőt, nem bántalmazza a nőt, nincs olyan, hogy a nőnek nincs választása, hanem egyszerűen megérzik azt, hogy hogy működik a kettejük kapcsolódása.

Ebben szabadság, megengedés van, az van, hogy önmagam vagyok nőként, ezt élvezem, ez így jó, és hogyan tudok hozzájárulás lenni egy férfinak a teremtéseihez, ezzel a minőségemmel, a lényemmel, és így együtt valami nagyszerűt, valami csodálatosat, valami óriásit teremteni?

Tehát ez a szép ebben, hogy nincs megmondva a nőnek, hogy mit csinálhat, mit nem csinálhat. Minden szabad választás, és az együtt teremtés része, hogy a férfi tiszteletben tartja a nő választását, a nő tiszteletben tartja a férfi választását.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Ez a társkapcsolat már egy nagyon erős, tiszteleten alapuló kapcsolódás, ahol én tiszteletben tartom őt, azt, hogy mi működik neki, és pont ezért nem kérek, követelek, várok el tőle olyat, ami számára nem működik. Ugyanakkor ő is tiszteletben tartja azt, mi működik nekem, hogy működöm én, és ő sem vár el olyat, ami számomra nem működik.

De ehhez meg kell érni, ehhez fel kell nőni, ki kell lépni a kicsinyesség, az adok-kapok, játszmázás világából. A társkapcsolati minőségben ezek már nincsenek. Miért nincsenek? Mert egyénileg férfi és nő is már ezt kidolgozta magából. Már nincsenek a férfi egós, női egós játszmák. Nem bizonygatunk semmit. Nincs szükség arra, hogy uralja a férfi a nőt vagy nő a férfit, és már nincs elkülönülés sem.

Hol teremtettünk mesterséges elkülönülést, akár önmagunktól, akár az önmagunkban lévő női/férfi minőségünktől, aminek köszönhetően elkülönültünk egymástól?

Minden olyan elkülönülés, amit fenntartasz a férfiakkal/nőkkel szemben, és a férfi-női egységgel szemben, elengednéd, elpusztítanád, nemteremtetté tennéd? Mivel teremted az elkülönülést? Mi a nézőpontod az egységről, mi a nézőpontod a férfi-női egységről?

Mit tudsz te a férfi-női egységről?

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Kérd azt a tudást benned, hogy ez a tudás kezdjen el feléledni. Valaha ezt éltük, valaha ez volt a természetes, a férfi-női egység. Nem harcoltunk, nem volt harc. Szeretetteljesség és béke volt. De a harcok, az ítéletek, a fájdalmak szakították szét ezt az egységet.

Mi a te harcod, mi a te ítéleted, mi a te fájdalmad, ami szétszakította benned ezt az egységet? És mit tudsz te azért tenni, hogy az egység most újra megjelenjen az életedben?

Ahhoz, hogy ezt a férfi-női egységet éld, ahhoz először önmagadban kell élned az egységet, és önmagadban kell eljutnod arra a szintre, hogy már nem harcolsz saját magaddal sem, és ezáltal a férfival sem. Ez már a béke állapota. Ez már nagyon erős, nagyon magas tudatossági szint.

Amikor választod ezt, tehát te választod a férfi-női egységet és ezt a társteremtést, akkor felszínre jöhet a tudatalattiból akár sok minden, amivel akadályozod ezt, ami megmutatja, hol vannak még mindig fájdalmaid, ellenállásaid? Engedd meg magadnak, hogy ez felszínre jöjjön, mert az egységből a kétségbe, az elkülönülésbe ezek a fájdalmak és ítéletek, félelmek vittek minket. Tehát hogyha újra ezt az egységet akarod élni, akkor nem biztos, hogy megúszhatók az ezzel való szembenézések.

Részlet a Női lét kulcsai előadássorozat 6. részéből: Női és Férfi Társteremtés, a Nő, mint a női – férfi Egység kulcsa. A teljes előadás megvásárolható ITT.

A szerelem tükrében

A szerelem tükrében

A szerelmes szív tükröt mutat a lélekről. Amikor szerelmes vagy, meglátsz a másikban valamit, amit lehet, hogy még ő maga sem lát saját magában. A szerelem felszínre hozza az igazat, a tisztát, az értéket. Egy szerelmes szemben mindig az igazat és Önmagad látod. És amikor te éled a szerelmet, akkor ezt az igazat mutatod meg a másik számára, láttatva mindazt, hogy ki is ő valójában.

A szerelem azért annyira erős energia, mert feloldódnak benne az ítéletek, elvárások, és képessé válunk a másik lelkét látni meg. Azt, aki ő valójában. A szerelmünkben ezt mutatjuk meg számára, hogy ki is ő igazából.

A szerelem tisztaságában a szerelem igazsága ragyog, ezért van mindennél erősebb transzformációs ereje.

És amikor a másik meglátja saját magát ebben a tiszta tükörben, a szerelem vállalásával ő maga is elismerheti Önmaga csodáját.

Minden szív hazatérni vágyik, és ez a hazatérés állapota a „Szeretek és szeretve vagyok” élménye.

Ezt megengedni magunknak: szeretni és befogadni a szerelmet, pedig életünk legnagyobb ajándéka és lehetősége. A szerelem láthatatlanul oldja fel bennünk a saját önítéleteinket és nyitja meg a lehetőségeket egy boldogabb valóságra. Nőként pedig ennek a katalizátora is vagy, ha vállalod, éled a szerelem erejét.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A szerelmes NŐ bármire képes! Tapasztaltad már? Élted már valaha? Az az ERŐ, amit a szerelem mozgósít egy Nőben, mindenen túl van. És a szerelem alatt most nem a rózsaszín felhős, éberség nélküli elborulást értem. Sokkal inkább a szívhez és Önmagadhoz való olyan mértékű kapcsolódást, ami megnyit az Ég felé, és olyan erők csatornájává válsz, ami által bármit, amit választasz, lehetséges lesz számodra.

A szerelemben óriási erő van. A beteljesült szerelem általi teremtésben, a Férfi-Nő Egységében pedig még nagyobb.

Azt a szövetséget, ami a Férfi és a Nő között létre tud jönni, a szerelem ereje tartja össze. Mint habarcs a téglákat, aminek köszönhetően bármi felépíthető.

A szerelmes Nő tehát a Férfi igaz valóját, lelkét tükrözi, és ezáltal megmutatja a Férfi számára azt, hogy szerethető, és milyen csodálatos. Felülírva ezáltal az oly sok Férfiban benne lévő kétséget, félelmet, bizonytalanságot, hogy vajon elég szerethető vagyok-e?

A valódi szerelem ilyen tisztán, igazon ragyogó drágakőként ragyogja be az életünk, és hoz fényt a legnagyobb sötétségbe.

A szerelmes Nő felelőssége is ez, hogy használja-e ezt a végtelen transzformációs Erőt, és ezáltal hozzájárul-e ahhoz, hogy a Férfi lelke is felszabaduljon, tisztuljon és ragyoghasson. És ugyanígy fordítva. Természetesen a Férfi is választhatja ezt elsőként, nincsenek semmiféle kötelező útmutatások ezzel kapcsolatban. Hiszen számtalan Nő is él szeretethiányban, kétségben, menekülve a szeretetteljes kapcsolatoktól, elutasítva egy Férfi igaz szerelmét és ezáltal azt a boldog életet, ami kettejük számára lehetséges lenne.

Persze nem választhatunk a másik helyett, nem élhetjük helyette a szerelmet, de megmutathatjuk, hogy mi lehetséges akkor, ha választjuk mindezt.

A szerelem vállalása által a szerelem szabadságát élhetjük, és ez a felszabadító erő a lélek lehetősége a teljességre. Hogy választhatja azt, amiről oly sokszor már lemondott.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Mert igen, sokszor sokan mondtunk már le a szerelemről. Sokszor váltunk a rabjává, pedig a szerelem szabadságot kellene hogy hozzon. Sokszor tettük elérhetetlenné, pedig a szerelemnek a legelérhetőbb élménynek kellene lennie az életünkben. Sokszor hittük azt, hogy le kell mondanunk róla, pedig a lemondás a szükség, a hiány valóságában tart, és a bőség terében nincs lemondás, tehát a szerelem is választható, megélhető, elérhető.

Ahhoz, hogy a szerelemben is megújuljunk, a saját szerelem múltunkon kell túljutnunk.

Azokon a nézőpontokon, amit eddig hittünk el és alkottunk a szerelemről. A szerelem így válik korlát helyett lehetőséggé, bánat helyett örömmé és rabság helyett a szabadság forrásává.

Nézz ma bele a szerelem tükrébe, és válj te magad is egy „szerelmes tükörré”, hogy benned valaki meglássa Önmaga csodáját! Ki tudja, talán ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz Önmagadnak és annak, akit szívből szeretsz.

A Nő teret tart

A Nő teret tart

A passzívabb, nőiesebb energia egyik kulcsmomentumáról beszélgettünk A benned élő NŐ felszabadítása workshopon, ez pedig az, amikor a NŐ teret tart. Mit is jelent mindez?

Minden teremtés egy térben történik

Minden teremtés egy térben, tehát egy energiamezőben történik. Az életünket egy térben éljük, a testünknek is van egy tere, illetve a teremtéseinknek is: a világunk, a valóságunk egy láthatatlan térben valósul meg, és a tér tartása egy passzív minőség, viszont roppant fontos.

Mert a térbe tud érkezni a teremtés.

Ha egy erős, aktív cselekvő erő egy kis térben próbál teremteni, akkor annak kisebb eredménye lesz, mivel a nagy dolgok nem tudnak kis térbe érkezni. Ha nagyobb dolgot szeretnél teremteni, akkor nézz rá arra, hogy mekkora térben vagy (és az milyen minőségű) és az aktív teremtés folyamatában, ha úgy látod, hogy a tér, amiben vagy, kicsi, akkor kezdd el azt is tágítani.

Tehát ha nagyobb választás előtt állsz, akkor nézz rá arra, hogy hajlandó vagy-e az a tér lenni, illetve hogy vagy-e az a tér, amit éppen teremteni szeretnél? Mert ha nem, akkor nem fog tudni érkezni, nem fogod tudni befogadni.

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

Női és férfi energetikai egység

Ez lehet a megoldás akkor is, ha már nagyon sok mindent tettél, de a teremtésed még nem érkezett meg, nem manifesztálódott. Nézd meg, hogy amit teremtettél, az tud-e érkezni abba a térbe, amiben most vagy? És ha nem, akkor tágítsd a teredet. Ehhez szinte mindig MAGADAT kell elismerned, és a nagyságodat választva azzá a térré válni, amit teremtettél.

A női minőség passzívan a teret tartja. A férfi minőség pedig aktívan teremt.

FONTOS! Mindez nem feltétlen női-férfi szereposztásban nyilvánul meg. Az út, ami felé tartunk, ez: A női-férfi egység, együtt teremtés élményében az energiák így egyenlítődnek ki… De kevesen élik még ezt.

Lehet, hogy te akár Nőként, akár Férfiként egyedül, magadban éled most még mindkét minőséget, eltérő, változó dominanciával. Vagy akár férfi-női kapcsolatban, de felcserélt szerepekkel. Nőként lehet alapvetően férfi energiákkal teremteni, és a Férfiak is élhetnek olyan szakaszt az életükben, amikor kicsit passzívabbá válnak és a női minőség válik erősebbé az életükben. Ilyenkor egy aktívabb, férfiasabb energiákkal működő Nőnek tartják a teret.

Szeretnél velem személyesen találkozni? Nézd meg a tanfolyamaimat, előadásaimat itt.

Tértartás – Teremtés – Tűzijáték

Sok Nő nem tudja, vagy nem ismeri el, hogy ebben a “tértartó, megtartó” szerepben mekkora óriási ERŐ és LEHETŐSÉG rejlik. És amikor egy olyan NŐ, akinek óriási ereje van, ezért óriási teret tud tartani, találkozik egy olyan FÉRFIvel, akinek óriási ereje van, ezért óriási dolgokat tud teremteni, akkor indul meg a tűzijáték az Univerzumban és robbantanak EGYÜTT bankot és csodákat…. De ehhez az kell, hogy Nőként megélve az aktív, férfiasabb energiáidat elismerd, hogy ez a passzívabb szerep és minőség is legalább annyira értékes.

A női erő elismerése és Nőként az erőd elismerése létfontosságú egy ponton túl a továbblépéshez. Hogy elkezd tudni befogadni azt a férfi minőséget, aki érkez(het)ne az életedbe…

Úgyhogy csütörtökön kiszabadítottuk magunkat minden olyan kötelék alól, ahol még mindig tartottuk a teret más teremtéseiben. Ez azért fontos, hogy a saját életünkre, saját teremtéseinkre, saját jelenünkre és jövőnkre tudjunk fókuszálni. A tér nagysága a saját nagyságodtól függ. A nagyságod elismerése pedig nincs az erőd és a képességeid elismerése nélkül. Tehát ha az alapokat szeretnéd lerakni, érdemes ránézni erre. 🙂

Megy ez egyedül is, de ha szeretnél egy kis segítséget, és csatlakoznál, megteheted itt: https://horompoandrea.hu/esemeny/a-benned-elo-no-felszabaditasa-online-workshop/

A Férfi és az önbüntető programjai

A Férfi és az önbüntető programjai

Olvasnál még, hallgatnál még tőlem gondolatokat? A lehetőségeket itt találod:

A férfiak kollektíven rosszá vannak téve, így nagyon sok férfiban élnek önbüntető programok, amelyek közül az egyik legjelentősebb, hogy ő nem szerethető. És amikor az ellenkezőjét tapasztalja, nem hiszi el, rácsodálkozik, és idő kell számára, hogy átíródjon ez a mély belső program. Ebben pedig nekünk, Nőknek óriási szerepünk van. (tovább…)

A Férfi nem rajongóra vágyik, hanem Társra

A Férfi nem rajongóra vágyik, hanem Társra

Tömegjelenségként látom a szerelmes, vagy magukat szerelmesnek vélt Nők körében azt az istenítést, amiben a Férfit felmagasztalják, felemelik egy oltári magas mágikus trónra maguk fölé, majd nem értik, hogy miért nem működik a kapcsolat. Miért menekül a Férfi, és miért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ők várják. Nézzük hát meg ennek a buktatóit, és hogy mégis milyen energiák mozognak ilyenkor a háttérben. (tovább…)

Miért menekül a Férfi?

Miért menekül a Férfi?

Mostanában egyre többször kérdezik tőlem a Hölgyek, így összefoglaltam az elmúlt három évem részben személyes, részben mások története által megerősített tapasztalásait. Mert hiszek abban, hogy ha megértjük egymás működését, különbözőségünket tiszteletben tartva kevesebb konfliktussal fogunk szembesülni, és könnyebben megtaláljuk az utat egymáshoz. (tovább…)

A férfi lélek legmélyebb sérülése

A férfi lélek legmélyebb sérülése

Ült velem szemben és nehezen szólalt meg. Láttam, éreztem, hogy óvatosan nyílik meg, nehéz számára beszélni arról, milyen helyzetben is van. Messziről indult. „Szeretnék kiállni magamért. Ezért jöttem, mert nehezen megy.” Furcsa volt számomra, mert egy jóképű, sikeres, ereje teljében lévő Férfi ült velem szemben. Néhány perc után pedig eljutottunk a valódi kérdéshez és ahhoz a gyötrő bűntudathoz, ami megbénította, ami miatt nem tudott tovább lépni. Nem akar ártani, nem akar bántani. De a jelenlegi helyzetben szenved. És fogalma nincs, hogyan lépjen ki a már nem működő kapcsolatából. (tovább…)