A Mágikus Nő Ereje előadássorozat a nőknek a láthatatlannal, entitásokkal, varázslással, érzékeléssel és befogadással kapcsolatos képességeire koncentrál.
A női minőség egyik legnagyszerűbb és legkülönlegesebb része a láthatatlan (transzcendens) érzékelése, ennek az erőnek a lecsatornázása ebbe a valóságba és az az általi teremtés. Nőként ez a kapcsolatunk és képességünk azonban jelentősen sérült az életeink során. A sérülések hatással voltak a férfiakra is, így a legtöbb férfi számára a láthatatlan egyfajta veszélyes dologgá vált, a férfiak nagy része teljesen elvágta tőle magát.
Ami a férfi számára nem volt érthető, az büntetendővé és üldözendővé vált. A poláris valóságban felborult az az Egység, ami a Látható és Láthatatlan, Férfi-Nő között valaha létezett.
A ráció és a látható lett domináns, míg az irracionális és láthatatlan – alapvetően – nők általi érzékelését büntették. (Lásd: boszorkányüldözések).
Ebben a sorozatban újra felfedezheted a benned élő és akár évezredek óta elfojtott Mágikus Nő Erejét, hogy ne félj tovább tőle és azt merd és tudd jól használni!
Azoknak a láthatatlannal, entitásokkal való női képességeinknek a gyógyulását indítjuk meg, ami segít Nőként kiteljesedni és magaddal is Egységbe kerülni, valamint hatással van a férfiakkal való kapcsolatodra, párkapcsolatodra és a teremtéseidre is.
Az előadássorozat témái:
- Elkülönülések, visszaélések, megtagadások feloldása
- A láthatatlantól és az entitásoktól való félelem és elkülönülések feloldása
- A láthatatlan és az entitások érzékelésének tudatosítása, felerősítése, a befogadásra való megnyílás
- Hitrendszerek és hamis nézőpontok kitisztítása: Mi fog történni veled, ha érzékeled, kapcsolódsz, használod, befogadsz?
- A láthatatlan erők és az entitások kihasználásának, túlhasználásának, a vele való visszaéléseknek a tudatosítása – megbocsátás, önmegbocsátás
- A láthatatlan valóság és az entitások érzékelésének megtagadása, mint a nőiség megtagadás egyik formája, az arról való lemondás feloldása
- A nő, mint égi csatorna: A láthatatlan energiák, érzékelések lecsatornázása, közvetítése ebbe a valóságba.
- Az Irracionális nő és a racionális férfi:
- Ami a nőnek természetes, az a férfinak félelmetes: Férfi-női különbségek a láthatatlan és az entitások érzékelésével kapcsolatban
- Nőként az irracionálissal és a láthatatlannal való kapcsolatodért való hibáztatások, bántalmazások és büntetések feloldása
- Az irracionális rosszá tételének feloldása: Az inkvizíció és boszorkányüldözések hatásai a női lélekre és tudás megtagadásokra
- Hatalommal való visszaélések a férfiak által: A férfiak által okozott nőiség sérülések feloldása
- A férfiak általi bántalmazásokra adott reakciók: A láthatatlan erők, mint védelmezők
- Hatalommal való visszaélések a nők által: A nők által okozott férfiasság sérülések feloldása
- Bizalomsérülések gyógyítása: Amikor a férfi hitt, de a nő átverte, manipulálta a mágikus erejét használva
- A női mágikus erő és az entitások használata a férfiak ellen: A múltban a férfiak ellen tett cselekedetek és azok hatásai a jelenre.
- A démoni energiák használata a férfiak ellen: mágia, varázslat, bűbáj, fekete mágia feloldása és ennek lehetséges következményei erre az életre
- Női szerelmi mágiák és kötések feloldása: A férfi választásának elfogadása
- „Karmikus büntetések”: Előző életben tett férfi ellenes cselekedetek miatti következmények: Szeretett Férfiak elvesztése ebben az életben
- A mágikus nő ereje és hatalma
- A férfiakkal szembeni tudatalatti harag feloldása, a megbocsátás szerepe a férfi-női kapcsolódásokban
- A férfiak által a nőktől elvett tudás visszavétele
- Hogyan használd jól a mágikus erődet, az entitásokkal kapcsolatos képességeidet a férfi-női kapcsolódásban?
- A női varázsló erő, teremtő erő tiszta, manipuláció mentes használata
- A női varázsló erő, teremtő erő használata a párkapcsolatban, férfi-női együtt teremtésben
- „The Ultimate Woman Power”: A női hatalom ereje: Élni, de nem visszaélni vele
- A női mágikus védelem és megmentés ereje: Amikor a Nő a Férfi mellé áll…
- Az angyali védelemmel és angyali tudással való kapcsolódás
- Az utolsó és a legnagyobb bizalom próba: Az Önátadás szerepe az Egységbe érkezésben
- Vezetni és vezetve lenni
Az előadássorozat 4 előadást foglal magában:
- Április 17. A Nő, mint égi csatorna. Megnyílni és befogadni a láthatatlantól Tisztító est és előadás
- Április 24. Angyali Nők/Démoni nők: Az entitások használata a férfiakért/férfiak ellen Tisztító est és előadás
- Május 1. A végső női erő és hatalom: A női varázsló és teremtő erő tiszta használata előadás
- Május 8. Nő-Férfi misztériuma. Önátadás a transzcendensnek, önátadás Egymásnak előadás
Időpont: 2025. április 17 – május 8. a fentiek szerint. Egy előadás kb. 1,5- 2 óra.
Ár: 29.900 Ft (74,75 Euro) a teljes előadássorozat. 9.900 Ft (24,75 Euro) /előadás
A május 10-i Angyali Ajándékok befogadása: Transzformáció és Egység teremtése a láthatón túlról Masterclassal együtt: 59.900 Ft (150 Euro). Az előadássorozat és a Masterclass választása esetén ajándékba jár A férfi-női minőség a Mester-Tanítvány viszonyban. Női Mesternek lenni előadás 12.900 Ft értékben.
A teljes előadássorozat és az előadássorozat + Masterclass választása esetén részletfizetésre van lehetőség, két részletben, az első részletet a jelentkezéskor, a második részletet pedig 30 napon belül rendezve. Részletfizetést választva a teljes összeg megfizetésére köteleződsz el.
Helyszín: Online, külön zoom linkkel tudsz csatlakozni. Ha nem tudsz élőben jelen lenni, semmi gond, jelentkezz akkor is nyugodtan, a felvételeket utólag megnézheted és elérheted a programhoz külön készült drive linken.
Az előadássorozat anyagát megkapod videóban, mp3-ban és írott pdf formátumban is. Jelentkezni a jegyvásárlásra kattintva lehetséges.
Az előadássorozaton elméleti és gyakorlati eszközöket egyaránt kapsz, kérdésekkel, tisztításokkal, tudatosítással, feladatokkal, meditációs gyakorlatokkal segítelek abban, hogy tudatosabbá válj a női erődben és képességeidben.
Kérdés esetén keress bizalommal a hello@horompoandrea.hu címen.
Szeretettel látlak!
Dr.Hörömpő Andrea
Író, Tudatosság- és Éberségmentor